Eb 2024: Minimális célnak a továbbjutást kell kitűzni – Csányi Sándor

Vágólapra másolva!
2023.12.02. 20:24
null
Az MLSZ elnöke, Csányi Sándor szerint jobb, de rosszabb csoportba is kerülhetett volna a magyar válogatott (Fotó: Török Attila, archív)
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke minimális célnak a csoportból való továbbjutást nevezte meg a jövő nyári, németországi Európa-bajnokságon, miután a válogatott a házigazda németeket, illetve a skótokat és a svájciakat kapta ellenfélül a szombati sorsoláson.

„Az a legfontosabb, hogy itt vagyunk és egyenes ágon kijutottunk, mert a korábbi Eb-selejtezőkön vigaszágon, pótselejtezőkön harcoltuk ki a részvételt. Így több idő van felkészülni. A sorsolás az olyan, hogy lehetett volna jobb és rosszabb is. Én bízom benne, hogy a szakemberek meg fogják oldani a feladatot, hogy továbbjussunk a csoportból” – fogalmazott a helyszínen, Hamburgban a sportvezető az M4 Sportnak.

Az MLSZ-elnök elárulta: az egyik „nagy” válogatott szövetségi kapitánya azt mondta neki, a magyar együttes abba a helyzetbe került, hogy jobban kell félni tőle, mint neki az ellenfelektől.

„Ezzel arra utalt, hogy sok meglepetést okoztunk az elmúlt években. Remélem, ez a pozitív sorozat folytatódik az Eb-n is. Valóban úgy tűnik, hogy stabil bázisra épül a válogatott, jó szakvezetéssel. A szövetség minden lehetőséget biztosít, hogy alaposan és jól felkészüljön a csapat – mondta Csányi, aki a célkitűzést illetően egyértelmű iránymutatást adott:– A selejtezők előtt és alatt azt mondtam, az már alapkövetelmény, hogy kijussunk. Ezt elértük. Most azt kell minimális célnak kitűzni, hogy továbbjussunk a csoportból, aztán meglátjuk.”

Az A-csoportban Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai június 15-én Kölnben a svájciak ellen kezdenek, majd június 19-én Stuttgartban a házigazda németekkel játszanak, június 23-án pedig ugyanitt a skótokkal találkoznak a kontinenstornán. A csoportokból az első kettő biztosan továbbjut, a hat csoportharmadikból a legjobb négy folytathatja az Eb nyolcaddöntőjében.

A németországi Európa-bajnokságot június 14. és július 14. között tíz német városban – Hamburgban, Berlinben, Münchenben, Dortmundban, Kölnben, Stuttgartban, Düsseldorfban, Frankfurtban, Lipcsében és Gelsenkirchenben – rendezik, a döntőnek a berlini Olimpiai Stadion ad otthont.

UEFA EURO 2024, NÉMETORSZÁG
AZ A-CSOPORT PROGRAMJA
JÚNIUS 14. – NYITÓ MÉRKŐZÉS

21.00: Németország–Skócia, München
JÚNIUS 15.
15.00:
Magyarország–Svájc, Köln

JÚNIUS 19.
18.00: Németország–Magyarország, Stuttgart
21.00: Skócia–Svájc, Köln

JÚNIUS 23.
21.00: Skócia–Magyarország, Stuttgart
21.00: Svájc–Németország, Frankfurt

MINDEN A SORSOLÁSRÓL ITT!

A-CSOPORT: Németország (házigazda), Skócia, Magyarország, Svájc
B-CSOPORT:
Spanyolország, Horvátország, Olaszország, Albánia
C-CSOPORT: Szlovénia, Dánia, Szerbia, Anglia
D-CSOPORT: egy pótselejtezőről kijutó válogatott (A-ág), Hollandia,Ausztria, Franciaország
E-CSOPORT: Belgium, Szlovákia, Románia, egy pótselejtezőről kijutó válogatott (B-ág)
F-CSOPORT: Törökország, egy pótselejtezőről kijutó válogatott (C-ág), Portugália, Csehország

EB 2024, PÓTSELEJTEZŐ
A-ág csapatai:Lengyelország,Wales, Finnország, Észtország – a D-csoportba kerül a továbbjutó
B-ág csapata:
Izrael, Bosznia-Hercegovina,Izland, Ukrajna – az E-csoportba kerül a továbbjutó
C-ág csapatai: Görögország, Grúzia,Kazahsztán,Luxemburg – az F-csoportba kerül a továbbjutó


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik