Horvátország: Ahogy jöttem, úgy megyek is majd – Dalic

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.10.23. 12:56
null
Dalic talán még nem tudja, mit rejt számára a jövő, talán már tudja (Fotó: AFP)
Két nappal ezelőtt beszámoltunk róla, hogy szaúdi lapértesülések szerint az al-Ittihad szeretné szerződtetni a magyar válogatottal egy Eb-selejtezőcsoportban szereplő horvátokat irányító Zlatko Dalicot. A kapitánnyal most az index.hr készített hosszabb interjút, amelyből kiderül, Horvátország Szlovákia elleni utolsó Eb-selejtezőjén még biztosan Dalic irányít.

November 16-án,Rijekábanjátssza utolsó Európa-bajnoki selejtezőjét a Szlovákiát fogadó horvát válogatott, amelynek szövetségi kapitányát, Zlatko Dalicot a szaúdi al-Ittihad szeretné megszerezni a kispadjára, miután a múlt hétvégén menesztette chilei vezetőedzőjét, José Luis Sierrát, mert a csapat eddigi 7 bajnokijából csupán hármat nyert meg, s négyet elvesztett.

Az index.hr hosszabb interjút készített a horvát kapitánnyal, amelyben egyebek mellett az arab világból befutó ajánlatról is beszél a tavalyi világbajnokságon hazája válogatottjával ezüstérmet szerző Dalic.

„Szeretném kiemelni, hogy tisztában vagyok a körülményekkel és reálisan értékelem a helyzetet: tudom, hogy addig leszek kapitány, amíg egymás után kettőt nem veszítünk. Én leszek az első akit elmozdítanak egy ilyen helyzetben. Amikor kapitány lettem, nem volt más, csak a nevem, és a saját sikereim, valamint az esélyem, amit talán soha többet nem kaptam volna meg” – kezdte Dalic.

A világbajnoki ezüstérem megszerzése óta a szakembert több jól – a szövetségi kapitányi posztnál jobban – fizető ajánlattal keresték meg különböző klubok, amelyek közül a legutóbbi éppen az al-Ittihad volt. Ahogy korábban, úgy Dalic most sem kommentálta ezeket a lehetőségeket, ugyanakkor szívesen beszélt a közel-keleti labdarúgásról, s amikor ezt tette, akkor a horvát lap munkatársának nyilvánvalóvá vált, hogy a „sivatag Dalic számára mindig egy lehetőség lesz”

„Jelenleg számomra csak a szlovákok elleni meccs a fontos, csak azzal foglalkozom. Splitben például csak a magyarok elleni mérkőzéssel foglalkoztam, semmi mással. Ha kijutottunk az Európa-bajnokságra, akkor utána már törődhetünk mással is” – válaszolta Dalic a szaúdiak ajánlatát firtató kérdésre, és elárulta azt is, hogy nem különösen érdekli, ha bárki úgy gondolná az esetleges távozásáról szóló hírekről, hogy azok csak neki szolgálnának alibiként.

„Ahogy jöttem, úgy megyek is majd. A munkámban nekem fontos a függetlenség és a munkafeltételek. Ha ezek megfelelnek, és kapok lehetőséget, akkor nem lesz szükségem alibire. Az eredményeim és a játékosaim biztosítják azt számomra” – fogalmazott Dalic.

EB-SELEJTEZŐK
AZ E-CSOPORT TOVÁBBI MENETRENDJE

November 16., szombat

18.00: Azerbajdzsán–Wales
20.45: Horvátország–Szlovákia
November 19., kedd
20.45: Szlovákia–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Magyarország

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Horvátország 7 4 2 1 14– 6 +8 14
2. MAGYARORSZÁG 7 4 3 8– 9 –1 12
3. Szlovákia 6 3 1 2 10– 8 +2 10
4. Wales 6 2 2 2 6– 6 0 8
5. Azerbajdzsán 6 1 5 5–14 –9 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik