Eb 2020: „Nem szívesen változtatok, de…” – a horvát kapitány bizonytalan

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.18. 19:28
null
Dalic (balra) még nem biztos benne, hogy Kalinicet jelöli a kapuba az azeriek és a mieink ellen (Fotó: AFP, archív)
Még nem döntötte el Zlatko Dalic, a horvát labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, hogy az Azerbajdzsán és Magyarország elleni Európa-bajnoki selejtezőn Lovre Kalinic vagy Dominik Livakovic védje a nemzeti csapat kapuját.

 

Az 52 esztendős szakember a világbajnoki ezüstérmes válogatott első számú kapusa, Danijel Subasic nemzeti csapattól történő visszavonulása óta még nem találta meg a hosszú távú utódot, és legutóbbi sajtótájékoztatóján sem tudott végleges választ adni arra a kérdésre, hogy Kalinic vagy Livakovic áll-e a kapuban csütörtökön Azerbajdzsán ellen.

„Már beszéltünk erről és még fogunk is. Nem szívesen változtatok kapusposzton, de Kalinic kikerült a klubcsapatából, öt meccs óta nem védett és sérült is volt” – mondta Dalic.

A 28 esztendős Kalinicet az angol másodosztályú Aston Villa januárban hatmillió euróért vásárolta meg a belga Genttől, ám a birminghami együttesben (eddig) nem élt a lehetőséggel: hét meccsen játszott a Championshipben, ezeken összesen 12-szer vették be a kapuját, és csak egy mérkőzést hozott le kapott gól nélkül. Az előző öt fordulóban már az angol Jed Steer védett helyette.

„Livakovic jó formában van, rendszeresen véd a Dinamo Zagrebnél, de két edzés után egyeztetek majd Marjan Mrmiccsel (a horvát válogatott kapusedzője – a szerk.), és eldöntöm, hogy ki védjen. Kalinic teljes mértékben élvezi a bizalmamat, de meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok a következő két napban” – tette hozzá Dalic, aki – mint azt az index.hr írja – minden bizonnyal Drazen Ladic másodedző, a válogatott korábbi kapusa véleményét is kikéri az ügyben.

A Nemzetek Ligája-sorozatban a horvátok négy mérkőzésén háromszor Kalinic, egyszer, az angolok ellen (0–0) Livakovic kapott lehetőséget.

Abban egyébként nincs teljesen igaza a szövetségi kapitánynak, hogy Livakovic folyamatosan védene a Dinamónál, mert a legutóbbi öt horvát bajnoki fordulóban csak egyszer állt a kapuban – az Európa-ligában viszont a csoportkörtől kezdve mindegyik mérkőzést végigvédte, így a Benficával szemben 3–1-es összesítéssel elveszített párharcot is.

A horvátok március 21-én Azerbajdzsánt fogadják a zágrábi Maksimir Stadionban, majd három nappal később a mieink vendégeként lépnek pályára a Groupama Arénában Európa-bajnoki selejtezőn.

A 25+2 FŐS HORVÁT KERET

KAPUSOK: Lovre Kalinic (Aston Villa – Anglia), Dominik Livakovic (Dinamo Zagreb), Simon Sluga (HNK Rijeka)
VÉDŐK: Domagoj Vida (Besiktas – Törökország), Dejan Lovren (Liverpool FC – Anglia), Tin Jedvaj (Bayer Leverkusen – Németország), Duje Caleta-Car (Olympique Marseille – Franciaország), Antonio Milic (Anderlecht – Belgium), Borna Barisic (Rangers FC – Skócia), Marin Leovac (Dinamo Zagreb), Karlo Bartolec (FC Nordsjaelland – Dánia)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Luka Modric (Real Madrid – Spanyolország), Ivan Rakitic (FC Barcelona – Spanyolország), Mateo Kovacic (Chelsea – Anglia), Milan Badelj (Lazio – Olaszország), Marcelo Brozovic (Internazionale – Olaszország), Marko Rog (Sevilla – Spanyolország), Mario Pasalic (Atalanta – Olaszország), Filip Bradaric (Cagliari – Olaszország)
TÁMADÓK: Ivan Perisic (Internazionale – Olaszország), Andrej Kramaric (Hoffenheim – Németország), Ante Rebic (Eintracht Frankfurt – Németország), Nikola Vlasic (CSZKA Moszkva – Oroszország), Josip Brekalo (Wolfsburg – Németország), Bruno Petkovic (Dinamo Zagreb)
TARTALÉKOK: Marin Pongracic (RB Salzburg – Ausztria), Josip Posavec (Hajduk Split)

 

EB 2020, SELEJTEZŐ, MENETREND

E-CSOPORT
Horvátország
Wales
Szlovákia
MAGYARORSZÁG
Azerbajdzsán

Március 21., csütörtök
20.45: Horvátország–Azerbajdzsán
20.45: Szlovákia–Magyarország
Március 24., vasárnap
15.00: Wales–Szlovákia
18.00: Magyarország–Horvátország
Június 8., szombat
15.00: Horvátország–Wales
18.00: Azerbajdzsán–Magyarország
Június 11., kedd
18.00: Azerbajdzsán–Szlovákia
20.45: Magyarország–Wales
Szeptember 6., péntek
20.45: Szlovákia–Horvátország
20.45: Wales–Azerbajdzsán
Szeptember 9., hétfő
18.00: Azerbajdzsán–Horvátország
20.45: Magyarország–Szlovákia
Október 10., csütörtök
20.45: Horvátország–Magyarország
20.45: Szlovákia–Wales
Október 13., vasárnap
18.00: Magyarország–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Horvátország
November 16., szombat
18.00: Azerbajdzsán–Wales
20.45: Horvátország–Szlovákia
November 19., kedd
20.45: Szlovákia–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Magyarország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik