Eb 2020: az NL-rájátszás előtt lemondott a román kapitány

Vágólapra másolva!
2019.11.19. 10:00
null
Cosmin Contra a spanyolországi ötgólos zakó után jelentette be a távozását (Fotó: AFP)
Bár szerződése alapján a márciusi Nemzetek Ligája-playoffban is vezethetné a román válogatottat, a spanyolok elleni 5–0-s vereség után Cosmin Contra szövetségi kapitány bejelentette, hogy távozik posztjáról. A 43 éves szakember a találkozó utáni villáminterjún, majd a sajtótájékoztatón is megerősítette, hogy lemond posztjáról – amit egyébként már legalább egy hónapja követelt tőle a romániai sportsajtó java.



Contra irányításával Románia a Nemzetek Ligája C-osztályában második lett csoportjában, Szerbia mögött, az Európa-bajnoki selejtezőkben viszont csak negyedik az F-csoportban, miután egyik előtte végző csapat – Spanyolország, Svédország és Norvégia – ellen sem tudott meccset nyerni. A kapitányt ráadásul nemcsak az eredmények elmaradása miatt támadták, hanem azért is, mert több futballistájával összeveszett, valamint a válogatásnál előnyben részesítette az Anamaria Prodan ügynökségéhez tartozó játékosokat. Rengeteg kritikát kapott a kisvárdai Gheorghe Grozav rendszeres behívása miatt is.

A hétfő esti madridi meccsen Contra meghúzta ugyan a régóta követelt teljes fiatalítást, nyolc 23 éves vagy annál fiatalabb játékost jelölve a kezdőcsapatba, ám a motiválatlan és rutintalan csapatot a spanyolok lefutballozták a pályáról.

A kapitányi posztot két évig betöltő Contra utódjaként három nevet emlegetnek, ám közülük csak az utánpótlás-válogatottat irányító Mirel Radoi könnyen elérhető a szövetség számára. Mellette szól a júniusi U21-es Európa-bajnokságon elért elődöntő és ezzel együtt az olimpiai szereplés kiharcolása, ellene viszont nagyfokú tapasztalatlansága felnőttcsapatok irányításában, hiszen 2015-ben a FCSB-nél töltött néhány hónapot leszámítva csak az ifiválogatottat edzette.

A másik két jelölt jóval tapasztaltabb, ám egyben le is van kötve klubjánál: Dan Petrescut a CFR-rel szerzett két bajnoki cím és Európa-liga-csoportkörbe jutás ajánlja, mígGheorghe Hagita Viitorulnál elért eredményei mellett az is, hogy a fiatal válogatott játékosok jelentős része megfordult az akadémiáján.

Sajtóhírek szerint Petrescu hajlik jobban arra, hogy elvállalja a felkérést, miután 2017 őszén egyszer már vissza kellett utasítania a szövetség felkérését, mert a kolozsvári klub nem engedett busás kivásárlási árából.

EB-SELEJTEZŐK
10. FORDULÓ
F-CSOPORT
Spanyolország–Románia 5–0 (Fabián Ruiz 8., Gerard Moreno 33., 43., Rus 45+1. – öngól, Oyarzabal 92.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A TÖBBI MÉRKŐZÉSEN
Málta–Norvégia 1–2
(Fenech 40., ill. J. King 7., Sörloth 62.)
Svédország–Feröer 3–0
(S. Andersson 29., Svanberg 72., Guidetti 80.)


AZ F-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Spanyolország 10 8 2 31– 5 +26 26
2. Svédország 10 6 3 1 23– 9 +14 21
3. Norvégia* 10 4 5 1 19–11 +8 17
4. Románia* 10 4 2 4 17–15 +2 14
5. Feröer 10 1 9 4–30 –26 3
6. Málta 10 1 9 3–27 –24 3

Félkövér: kijutott az Eb-re.
*: bejutott a Nemzetek Ligája playoffjába.
Dőlt: kiesett, s az NL-en keresztül sem juthat ki.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik