Eb 2016: Rosicky és Modric is megsérült

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.06.17. 22:55
A cseh Tomás Rosicky és a horvát Luka Modric is megsérült a két csapat egymás elleni Európa-bajnoki csoportmérkőzésén pénteken, a franciaországi Saint-Étienne-ben.

A cseh válogatott csapatkapitánya, Rosicky kényszerből végigjátszotta a 2–2-es döntetlennel végződő meccset, mert amikor megsérült a combja, Pavel Vrba szövetségi kapitány már kihasználta mindhárom cserelehetőségét. A 35 éves támadó középpályás a lefújás után elmondta, hogy bizonyára ki kell hagynia a Törökország elleni keddi mérkőzést, sőt a cseh köztelevíziónak úgy fogalmazott: nem kizárt, hogy számára véget ért az egész Európa-bajnokság.

A 62. percben ágyéksérülés miatt lecserélt horvát Luka Modric a meccs utáni első vizsgálatok alapján szintén nem játszhat a D-csoport harmadik fordulójában, amikor csapata ellenfele a címvédő Spanyolország lesz. A Real Madrid középpályása ugyanakkor hangsúlyozta: nagyon reméli, hogy pályára léphet kedden.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik