Vettel a különbségek, Rosberg a melegebb idő miatt aggódik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.12. 12:03
null
Massa és a Ferrari a lágy, a Mercedes párosa a közepesen kemény gumikon remekelt a pénteki edzéseken (Fotó: Reuters)
A Mercedesnél nem mernek a győzelmi esélyekről beszélni, a Red Bullnál Sebastian Vettel viszont kifejezetten aggódik a pénteki szabadedzésen kialakult időkülönbségek miatt. Felipe Massa, aki a délutáni edzésen a lágy gumikon mindenkinél gyorsabb volt, örül, hogy ilyen sokat változott az autója a gumitípus leváltásától, de rossz hír számára, hogy a gyorsan kopó lágy abroncsokat a versenyen alig fogják használni.

A Kínai Nagydíj első szabadedzésén remeklő Mercedes-istálló pilótái Toto Wolff sportigazgató múlt héten elhangzott utasítását követve igyekszik a földön maradni, és nem beszélni a sanghaji győzelmi esélyekről. A Mercedes egy körön ugyan gyors volt a közepesen kemény gumikon, hosszabb meneteiben elmaradni látszott a riválisoktól, mint ahogy a lágy gumis gyors körökben is – márpedig a pole pozícióról a lágy gumikon fognak dönteni szombaton a magyar idő szerint 8 órakor rajtoló időmérőn.

„Nem tudom, mit higgyek, még túl korai erről beszélni – reagált az esélyeit firtató kérdésre Nico Rosberg, a délelőtti tréning legjobbja, aki 600 eurós büntetést kapott a boxutcai sebességhatár túllépéséért (Kimi Räikkönent is vizsgálták, de a finn megúszta, hogy úgy hagyta el a garázsáét, hogy nem ment ki a pályára). – Kényelmes az autó, bizakodó vagyok, de még sok mindent kell tennünk ahhoz, hogy esélyünk legyen a győzelemre. Még van egy edzés, az időmérőt sem nyertük meg, és be kell állítani az autót a versenyre. Csak akkor nyerhetünk, ha minden tökéletes lesz. A dobogós helyezésnek is nagyon örülnék, de az időmérőn és a versenyen melegebb lesz, ami nem biztos, hogy segít nekünk."

FRIC FELFÜGGESZTÉS A MERCEDESBEN, A LOTUSBAN ÉS A FERRARIBAN

Kínában újra egy műszaki találmány került a középpontba: a Mercedes által használt FRIC (Front-Rear InterConnected, azaz első és hátsó összekötött) felfüggesztés, amelynek lényege, hogy egy hidraulikus rendszer szabályozza a négy kereket azzal a céllal, hogy a fenéklemez állandóan vízszintes maradjon. Ennek tökéletesítése az automata kerékfelfüggesztés 1993-as betiltása óta óriási kihívás, s a FRIC az a rendszer, amely a legközelebb van a cél eléréséhez.

A Mercedes rendszeréhez hasonlót használ a Lotus és a Ferrari is, a németek által 2011 óta használt megoldást éppen a Maranellóban ezen már Gabriele Tredozi ötlete alapján sokat dolgozó Aldo Costa főtervező segítségével tudta finomra hangolni a német csapat. A Ferrariról az olasz szaksajtó szerint azért nem tudódott ki eddig, hogy használja a FRIC-et, mert Maranellóban tudnak titkot tartani.

Lewis Hamilton is megerősítette, hogy van keresnivalója a csapatnak. „Az autó nem rossz, de még mindig nem szoktam hozzá tökéletesen. A második edzés alatt változtattunk a kocsin, ami nagyon jó hatással volt rá, s úgy érzem, még néhány ilyen lépés rengeteget segíthet – mondta Hamilton, majd kitért a Pirelli lágy gumijaira, amelyekkel még a Lotusok sem bírtak. – Nagyon makacsak ezek a lágy gumik, nem illenek ehhez a pályához. Néhány kör alatt szétbomlottak, ami nagyon szokatlan."

A Ferrari a lágy gumikon szokás szerint sokkal többet nyert a közepesen keményen mutatott egykörös tempójához képest, mint a riválisai, a lágy abroncsokat évek óta különösen kedvelő Felipe Massa meg is mutatta, hogy – Jules Bianchiról szóló pletykák ide vagy oda – az idén kitart a csúcsformája. A lágy gumikon több mint két és fél másodpercet javított a keményebb keveréken elért legjobbjához képest, ez a fejlődés a Red Bull esetében másfél másodperc volt, míg a Mercedesében csak egy másodperc.

„A közepesen kemény gumin semmi sem történt, de aztán a lágyra váltottunk, és hihetetlenül jó lett a kocsi. Nagyon jó érzés volt azt a kört megfutni, de kevés üzemanyag volt benne" – mondta Massa, aki számára az a rossz hír, hogy az időmérő után a versenyen feltehetően mindenki mihamarabb igyekszik majd megszabadulni a gyorsan kopó lágy gumiktól, és átváltani a közepesen keményre, amely tartósabb, de a brazil számára átlagos...

A Pirelli szerint az új lágy gumik 10-12 kört bírnak majd, az élettartam az időmérőn használt abroncsok esetében 8-10 körre csökken, míg a közepesen kemény 18 körön át képes kiegyensúlyozott teljesítményre. Az 56 körös verseny esetében két és három boxkiállás között van a határ, aki jól kíméli az abroncsait, meg tud spórolni egy pit-stopot a futam alatt.

10. KÍNAI NAGYDÍJ
SZOMBAT
5.00–6.00: 3. szabadedzés
8.00–9.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
9.00: a verseny rajtja
Az NSO az összes edzésről, valamint a versenyről is élő tudósítással számol be.

Fernando Alonso gyors köröket ment a keményebb keveréken, megtankolt autóval, azaz a Ferrari szurkolóinak van okuk reménykedni.

„Kifejezetten biztató volt a délutáni formánk, és hogy szombaton és vasárnap még melegebb lesz, csak a mi malmunkra hajtja a vizet. Van okunk bizakodni" – összegzett Alonso.

Sebastian Vettelnek viszont nem tetszett, amit a két edzésen tapasztalt, főleg a délutáni eredménye miatt aggódik. Bár elrontotta a lágy gumis gyors körét, olyan nagy hibát nem vétett, ami indokolná a Massához mért közel másfél másodperces hátrányát.

„Nem volt könnyű napunk, főleg délután küzdöttünk problémákkal, az élcsoporttól való lemaradásom sokkal nagyobb annál, mint amit látni szeretnék – mondta Vettel, aki kipróbálta a Red Bull új hátsó légterelőjét. – Szerencsére tudjuk, mi az a két-három fontos teendő, amit, ha végrehajtunk, felzárkózhatunk. Nincs tragédia, rosszabb lenne, ha fogalmunk sem lenne a problémáimról. Nincs szó sötétben tapogatózásról, csak éppen elemeznünk kell az adatainkat."

Mark Webber mindkét edzésen megelőzte csapattársát, ő nem aggódik az autó miatt, egyedül a gumihelyzettől tart, de már ez sem lepte meg.

„Nem panaszkodhatom, sokat köröztem. Az nem lep meg, hogy sok gyors autó van körülöttünk, de ki kell találnunk, mi legyen a gumikkal" – fogalmazott az ausztrál.

A McLarennél azt mondják, beváltak a fejlesztések, de még idő kell ahhoz, hogy tökéletesítsék és összehangolják a koncepciót.

KÍNAI NAGYDÍJ, 2. SZABADEDZÉS
1. Felipe Massa brazil Ferrari 1:35.340 átlag: 205.827 km/ó 32 kör
2. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 1:35.492 0.152 mp h. 32
3. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:35.755 0.415 30
4. Nico Rosberg német Mercedes 1:35.819 0.479 35
5. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 1:36.092 0.752 31
6. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:36.432 1.092 29
7. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:36.496 1.156 39
8. Adrian Sutil német Force India-Mercedes 1:36.514 1.174 32
9. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 1:36.595 1.255 33
10. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:36.791 1.451 27
11. Sergio Pérez mexikói McLaren-Mercedes 1:36.940 1.600 16
12. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:36.963 1.623 31
13. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:37.103 1.763 22
14. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 1:37.206 1.866 39
15. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 1:38.127 2.787 34
16. Valtteri Bottas finn Williams-Renault 1:38.185 2.845 18
17. Nico Hülkenberg német Sauber-Ferrari 1:38.211 2.871 32
18. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 1:38.276 2.936 34
19. Jules Bianchi francia Marussia-Cosworth 1:38.725 3.385 29
20. Giedo van der Garde holland Caterham-Renault 1:39.271 3.931 21
21. Charles Pic francia Caterham-Renault 1:39.814 4.474 27
22. Max Chilton brit Marussia-Cosworth 1:43.227 7.887 5
1. SZABADEDZÉS
1. Nico Rosberg német Mercedes 1:36.717 átlag: 202.897 km/ó 21 kör
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:37.171 0.454 mp h. 20
3. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 1:37.658 0.941 21
4. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:37.942 1.225 20
5. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:37.965 1.248 17
6. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:38.069 1.352 24
7. Felipe Massa brazil Ferrari 1:38.095 1.378 14
8. Adrian Sutil német Force India-Mercedes 1:38.125 1.408 21
9. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:38.398 1.681 17
10. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 1:38.561 1.844 15
11. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 1:38.790 2.073 16
12. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 1:39.057 2.340 19
13. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 1:39.158 2.441 22
14. Nico Hülkenberg német Sauber-Ferrari 1:39.180 2.463 21
15. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 1:39.336 2.619 19
16. Sergio Pérez mexikói McLaren-Mercedes 1:39.360 2.643 20
17. Valtteri Bottas finn Williams-Renault 1:39.392 2.675 21
18. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:40.032 3.315 22
19. Jules Bianchi francia Marussia-Cosworth 1:41.966 5.249 16
20. Max Chilton brit Marussia-Cosworth 1:42.056 5.339 18
21. Giedo van der Garde holland Caterham-Renault 1:42.083 5.366 21
22. Ma Csing-hua kínai Caterham-Renault 1:43.545 6.828 20
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik