Schumacher ultimátumot kapott a Mercedestől

2010.10.07. 15:04
null
Ross Brawn szerint 2011-ig még türelmesek lesznek Michael Schumacherrel (Fotó: Action Images, archív)
A német Bild a hétvégi Formula–1-es Japán Nagydíj kapcsán interjút készített a Mercedes-csapat főnökével, Ross Brawnnal, aki elmondta, jövőre még él a bizalom az idén gyengén teljesítő hétszeres világbajnokkal, Michael Schumacherrel szemben. A csapatvezető ugyanakkor sejteti, nem biztos, hogy a német kitölti a 2012-es szezon végéig szóló szerződését.

„Nico Rosberg szereplése örömmel tölt el – mondta a Bildnek adott interjúban Ross Brawn, a Mercedes csapatfőnöke. – Most Michaeltől várjuk az előrelépést, aki egyelőre nem a legjobbját nyújtja."

Mint ismeretes, a szezon során három harmadik helyet is szerző Rosberg 122 pontjával a hetedik helyen áll a vb-pontversenyben, míg Michael Schumacher a tizedik, de csak 46 pontot gyűjtött eddig (két negyedik hely volt a legjobb eredménye).

„Azt szeretném, ha a két pilótánk versenyezne egymással, az nem jó, ha az egyik mindig nagyon elmarad a másiktól" – fogalmazott Brawn.

A csapatfőnök tudja, hogy az idei gyenge idény után nagy nyomás lesz jövőre a Mercedesen, ezért már a szezon elején győzelmekre lesz szükségük. Egyúttal reméli, már az évad elején jönnek az eredmények, és ebben a hétszeres világbajnoknak is része lesz majd.

„Megkezdtük a felkészülést a következő idényre, s remélem, hogy jövőre jobb lesz a technikánk, amivel már Schumacher is könnyebben tud eredményt elérni" – fogalmaz a csapatvezető, aki arról konkrétan nem beszél, mi történik, ha elmaradnak a várt sikerek, de mondandójával sejteti, azt, amit a Bild jelent ki helyette – ha a német pilóta jövőre sem szállítja a győzelmeket, akkor nem fogja kitölteni 2012-ig szóló szerződését, amely becslések szerint a három év alatt mintegy 63 millió eurót hoz neki a konyhára.

Brawn korábban egyébként azt is elmondta, Schumacher már nem lenne a Mercedes pilótája, ha nem az lenne, aki.

Legfrissebb hírek

Guzi Blanka a Mercedes „pilótája” lett

Egyéb egyéni
2 órája

A Formula–1 visszatér Afrikába – hivatalos

F1
2026.10.13. 11:45

„Verstappen csúcsformában!” – a Szingapúri Nagydíj nemzetközi sajtóvisszhangja

F1
2026.10.12. 11:14

Antonellit meglepte, hogy már Austinban bajnok lehet; Hamilton rosszul lett a szingapúri verseny után

F1
2026.10.11. 17:54

Verstappen megállíthatatlan volt – első győzelmét aratta Szingapúrban!

F1
2026.10.11. 16:00

A Ferrari bízik benne, hogy csapatként megállíthatja Verstappent Szingapúrban

F1
2026.10.10. 18:47

Verstappen 50. alkalommal pole-ban: egyelőre megállíthatatlan Szingapúrban

F1
2026.10.10. 16:30

Russell az élről dobta el a Mercedest; Verstappen nyert az esős szingapúri sprintversenyen

F1
2026.10.10. 12:30