Rosberg: Nem a tudásom, a mázlim mentett meg

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.21. 18:04
null
Nico Rosberg autója minimális meghibásodással megúszta a defektet (Fotó: Reuters)
Nico Rosberg örül neki, hogy nem csapódott a falnak 306 kilométer per órás sebességnél történt durrdefektje után, de elismeri, csak a puszta szerencsének köszönheti, hogy elkerülte a korlátokat. A Pirelli a két szabadedzés között nyomatékosította a csapatoknak a biztonsági direktíváit, talán épp azért, mert nem mindenki tartotta be délelőtt. A McLaren 55 rajthelyes büntetést szedett össze, a Lotus autóit lefoglalhatják a hatóságok.

Nico Rosberg a tavalyi Belga Nagydíjon Lewis Hamiltonnal csatázva defektet okozott csapattársának, és ezzel óriási botrányt okozott a csapaton belül. Az idei spái hétvége első napja a német defektjétől volt hangos, de elsősorban a rendítette meg az F1-et, hogy nagy sebességnél, láthatóan szerkezeti hiba miatt történt a baleset, amit nagy szerencsével autója összetörése nélkül megúszott.

„Nem a tudásomnak köszönhetem, hogy nem mentem a falnak, ez puszta szerencse volt – ismerte el Rosberg az edzés után. – Nem tudjuk, mi történt, találgatni pedig nem érdemes. Sokkoló eset volt, 306-tal mentem, az ember ilyenkor nem számít rá, hogy ilyen történhet."

A csapat szerint az Eau Roge utáni Raidillon-kanyar új kerékvető köve okozhatta a gumi szakadását, a belső kamerás felvétel szerint ugyanis az ez utáni hosszú egyenesben bomlott ki az abroncs szerkezetét összetartó szál. Ez vezethetett közvetlenül a defekthez, de mindez csak sejtés.

„Azért még nem vagyunk biztosak abban, mi okozta a defektet, ilyet még sohasem láttam. Odaadjuk a Pirellinek a kereket, aztán majd kielemzik. Mi az autót ellenőrizzük, hogy biztosak legyünk benne, nem valami beállítás idézte elő a defektet" – mondta Paddy Lowe, a Mercedes-istálló igazgatója.

Charlie Whiting FIA-versenyigazgató felhívta a figyelmet arra, hogy a Pirelli az első és a második szabadedzés között újra körbeküldte a csapatoknak azt a direktívát, amelyet már július 28-án is eljuttatott az istállókhoz. Ebben azok a határértékek szerepelnek, amelyeket az olasz gumigyártó szerint a kerekek dőlésszöge, levegőnyomása, stb. szempontjából figyelembe kell venni a biztonság érdekében.

Whiting azt nem erősítette meg, hogy a Mercedes szabálytalanul rögzítette valamelyik kereket, de azt megjegyezte, hogy általában nem szokás a direktívát többször körbeküldeni, azaz Spában az első edzésen minden bizonnyal voltak csapatok, amelyek figyelmen kívül hagyták az utasításokat.

A 60. BELGA NAGYDÍJ PROGRAMJA
PÉNTEK
1. szabadedzés: Rosberg az élen, Ricciardo és Räikkönen a Mercik nyakán
2. szabadedzés: Rosberg gyors és mázlista – csúnya defektet úszott meg
SZOMBAT
11.00–12.00: 3. szabadedzés
14.00–15.00: időmérő edzés (Tv: M4)
VASÁRNAP
14.00: a verseny rajtja (Tv: M4)
Az NSO mindegyik edzésről élő szöveges tudósítással számol be.
Döntöttek a Ferrarinál Räikkönen jövőjéről
Alonso: Egy-két évvel előbb váltanom kellett volna
A Honda már a hét végén a Ferrari szintjére érne
A Mercedest nem zavarja Hamilton kicsapongó nyaralása

Lowe azt mondta, Rosberg autóján minden a Pirelli előírásai szerint volt beállítva, az olasz gumigyár jelezte, addig nem akar nyilatkozni Rosberg defektjéről, amíg nem vizsgálta meg az abroncsot.

A Belga Nagydíjat tavaly megnyerő Daniel Ricciardo elismerte, Rosberg baleseténél „megnő az ember alfelének páratartalma", az esélyekről pedig annyit mondott, valós esélyt lát a dobogós hely megszerzésére. A győzelemhez viszont több kell.

„Ahhoz, hogy megismételjem a tavalyi győzelmet, megint segítségre lesz szükségem – utalt vissza a két Mercedes ütközésére. – Már a dobogó is szép eredmény lenne, de nem szaladjunk előre, meglátjuk, mi lesz az időmérőn. Örülök, hogy szoros az élmezőny, mert ilyenkor egy jól sikerült kör több pozíciót jelenthet. Lassan rájövünk, mit hogyan kell tenni az autóval, és jönnek az eredmények is."

A tavalyi versenyt pont nélkül záró Lewis Hamilton mindkét edzésen elmaradt csapattársától, de nem aggódik.

„Nico nagyon gyors, megnézem, mit tehetek, hogy felzárkózzam, de nem különösebben aggódom. Az autóval nem volt gond, szép volt az idő, így nagyon lehet élvezni ezt a pályát – mondta Hamilton. – Nem tudom, mi okozta Nico balesetét. Továbbra is bíznom kell a kocsiban és a gumikban, nyomni kell a gázt, különben nem lesz ugyanolyan az autó egyensúlya."

A Ferrari a vert mezőnyben zárta a második szabadedzést, de szakértők szerint ennek a pénteki motor megkímélése az oka, Kimi Räikkönen délelőtti negyedik helyezése jobban tükrözi a Scuderia versenyképességét. A finn is amondó, hogy nem szabad csüggednie a Scuderiának a délutáni 5. és 10. helyezés miatt.

„Nem volt rossz napunk, megpróbálunk jól szerepelni az időmérőn, aztán meglátjuk, mi lesz vasárnap. Az első gumi szemcsésedett, ami nem tragédia, a piros zászlós megszakítások is zavarták a munkánkat, de ezzel mindenki így volt" – mondta a finn.

A Ferrari közel sincs akkora bajban, mint a McLaren és a Lotus.

Előbbi az új Honda-motorokkal is csak a Manor Marussiákat tudta megelőzni az edzéseken, ráadásul az FIA részletes jelentése szerint a hetedik és nyolcadik motorelemek használata miatt Fernando Alonso 30, Jenson Button 25 rajthelyes büntetést kap. Ez gyakorlatilag utolsó sort jelent a két autónak.

Lehet, hogy a Lotusnak nem Maldonado balesete lesz a legnagyobb gondja a hétvégén (Fotó: AFP)
Lehet, hogy a Lotusnak nem Maldonado balesete lesz a legnagyobb gondja a hétvégén (Fotó: AFP)

A Lotus jogi hercehurca előtt áll, korábbi tesztpilótája, Charles Pic állítólag fel akarja jelenteni, mert a csapat nem teljesítette a szerződésébe foglaltakat (talán nem véletlen, hogy a Sauber ellen Ausztráliában pert nyerő Giedo van der Garde Melbourne óta először F1-es futamra érkezik, tud tanácsot adni pilótatársának). Ha elhúzódik az ügy, vagy Picnek adnak igazat, a csapat eszközeit lefoglalhatják a hatóságok, és nem hagyhatja el a Lotus Belgiumot.

BELGA NAGYDÍJ, 2. SZABADEDZÉS
1. Nico Rosberg német Mercedes 1:49.385 átlag: 230.510 km/ó 19 kör
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:49.687 0.302 mp h. 23
3. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:50.136 0.751 15
4. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-Renault 1:50.399 1.014 18
5. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:50.461 1.076 23
6. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:50.461 1.076 21
7. Romain Grosjean francia Lotus-Mercedes 1:50.489 1.104 21
8. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:50.709 1.324 18
9. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:50.928 1.543 24
10. Sebastian Vettel német Ferrari 1:50.940 1.555 23
11. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:50.971 1.586 21
12. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1:51.037 1.652 24
13. Max Verstappen holland Toro Rosso-Renault 1:51.117 1.732 25
14. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:51.250 1.865 25
15. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Mercedes 1:51.317 1.932 16
16. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:51.588 2.203 26
17. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:51.854 2.469 16
18. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:52.570 3.185 14
19. Will Stevens brit Marussia-Ferrari 1:54.065 4.680 17
20. Roberto Merhi spanyol Marussia-Ferrari 1:54.253 4.868 14
1. SZABADEDZÉS
1. Nico Rosberg német Mercedes 1:51.082 átlag: 226.989 km/ó 19 kör
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:51.324 0.242 mp h. 24
3. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:51.373 0.291 18
4. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:51.478 0.396 23
5. Sebastian Vettel német Ferrari 1:51.866 0.784 21
6. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-Renault 1:51.960 0.878 18
7. Max Verstappen holland Toro Rosso-Renault 1:52.158 1.076 27
8. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1:52.421 1.339 26
9. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:52.423 1.341 20
10. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:52.511 1.429 19
11. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Mercedes 1:52.539 1.457 15
12. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:52.614 1.532 20
13. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:52.640 1.558 16
14. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:52.653 1.571 22
15. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:53.426 2.344 16
16. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:53.502 2.420 15
17. Jolyon Palmer brit Lotus-Mercedes 1:53.799 2.717 23
18. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:54.225 3.143 14
19. Will Stevens brit Marussia-Ferrari 1:55.501 4.419 16
20. Roberto Merhi spanyol Marussia-Ferrari 1:56.086 5.004 17
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik