F1: a Honda már a hét végén a Ferrari szintjére érne

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.08.17. 13:16
A Formula–1-es McLaren-istállónak motort szállító Honda szerint a Belga Nagydíjon bevetendő új erőforrása már a Ferrari hajtóművével is felveheti a versenyt.

A japán vállalat a Magyar Nagydíjon elért dupla pontszerzés után nagyon bizakodó, a hét végi Belga Nagydíjra olyan motorral érkezik, amelynek elkészítéséhez újabb fejlesztési zsetonokat használ el.

„A Belga Nagydíjon az idei utolsó verziót vetjük be, a következő versenyen még némi mellékes módosítások várhatóak. A motor fantázianeve Mk 3, amelynek teljesítménye nagyjából megegyezik a Ferrariéval. Nagy lépés ez – mondta Arai Jaszuhisza, a Honda F1-es programjának vezetője, aki elmondta, már a jövő évi motoron dolgozik a műszaki stáb. – Az Mk 4-es a terveink szerint a Mercedes motorjának a szintjén lesz.”

Arai elmondta, a Honda motorja már most erősebb, mint a Renault-é, csak éppen a Red Bull azért végzett mindkét autójával a dobogón, mert az autója sokkal jobb. A Honda-motor sok meghibásodása miatt a McLaren kevés időt tölthetett teszteléssel, ezért a csapatnak idő kell ahhoz, hogy javítson a kocsin.

Legfrissebb hírek

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50

Európában zárulhat az idei F1-es szezon, jövőre is 24 futammal terveznek

F1
2026.07.29. 19:18