Räikkönen az idén még egy fityinget sem kapott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.01. 18:05
null
Kimi Räikkönen kipakolt, még nem biztos, hogy rajthoz áll az utolsó két versenyen (Fotók: Reuters)
Sebastian Vettel egy körön és a rövid versenyszimulációkban is a legjobb volt az Abu-dzabi Nagydíj első edzésnapján, így riválisai megint csak azért csatázhatnak, hogy másodikak legyenek a négyszeres világbajnok mögött. A Mercedes és a Lotus jó esélyt lát a dobogóra, míg a Ferrarinál nehéz hétvégére számítanak. Gerard Lopez, a Lotus tulajdonosa elmondta, mekkora szerepe van Kimi Räikkönennek Romain Grosjean fejlődésében, még úgy is, hogy alig beszélnek egymással. Persze a szép szavak nem ellensúlyozzák a finn elmaradt idei fizetését, több mint 15 millió eurót, amely miatt kétségessé vált, hogy Räikkönen elindul az utolsó három futamon. Jenson Button Ross Brawnnak hízelgett, és azt mondta, a Mercedestől várhatóan távozó szakembert mindenhol szívesen fogadnák.

 

Sebastian Vettel Abu-Dzabiban az első szabadedzésen csak harmadik lett, de a szakma egyetért abban, hogy az időjárástól függetlenül itt van a legkisebb szerepe az első szabadedzésnek, hiszen kora délután, szikrázó napsütésben tartják, míg az időmérőt és a versenyt naplementekor és éjszaka futják. A második, kora esti tréningen a négyszeres világbajnok volt a leggyorsabb, és a hosszú menetek során is sokkal jobb átlagot produkált, mint riválisai.

A közepesen kemény gumikon 1:46.3-as átlaga volt, csapattársának, Mark Webbernek 1:46.7, Nico Rosbergnek 1:47.5, Felipe Massának 1:47.6, Lewis Hamiltonnak 1:47.8, Fernando Alonsónak 1:48.1. Kimi Räikkönennek, aki kétszer olyan hosszú etapot ment, 1:48.0, míg Romain Grosjean fékhiba miatt nem ment hosszú menetet. A lágy gumikon még nagyobb volt Vettel előnye, csapattársához képest majdnem egy másodperccel volt gyorsabb, a többiek még jobban elmaradtak.

„Úgy érzem, most is az lesz a sorrend, mint a korábbi versenyeken, a Lotus különösen gyors, főleg vasárnap a versenyen, figyelnünk kell rá. A Mercedes egy körön jó, az időmérőn lesz veszélyes. A Ferraritól nem sokat láttunk, nehéz megítélni, mire képes – mondta a bajnok, akit arról is kérdeztek, mi volt az a furcsa szag, amely miatt a második edzésen bement a boxba. – Azért mentem be a boxba, mert úgy gondoltam, valami nem jó. Én biztosan nem szellentettem.”

A csütörtöki sajtónapot kihagyó Kimi Räikkönen pénteken a szabadedzések után állt az újságírók elé, és őszintén beszélt arról, hogy miután a teljes idei fizetése elmaradt, nem akart elindulni az utolsó három futamon, de hosszas győzködés után elutazott Abu-Dzabiba, ahol végül is jól szerepelt az első két edzésen.

„Csak azért utaztam ide, mert meggyőztek, hogy sikerül megoldani a problémákat, és miután mindent tisztázunk, be tudjuk fejezni az idényt. Élvezem a versenyzést, az autóvezetést, de ez csak az egyik része, ez közben kőkemény üzlet is, és valahol meg kell húzni a vonalat, amely alá kerülve nem érzem felelősnek magam a történtekért” – mondta a jövőre már a Ferrarinál versenyző Räikkönen.

Ha nem indulna el a versenyeken, a Lotus kellemetlen helyzetbe kerülne szponzorai előtt, hiszen a vezérpilótája nélkül nem ugyanolyan értékes. Az Autosport szerint a csapat 15 millió eurónál is többel tartozik a finnek, aki elismerte, az indiai rádióbeszélgetésnek is szerepe van a viszony megromlásában.

„Persze, hogy beletartozik, de itt több dolog nem úgy történik, ahogy kellene. Nem is ez a legfőbb gond, csak az, hogy ezek gyűlnek, halmozódnak, könnyű lenne egy ilyen esetre rámutatni, de nem teszem – folytatta Räikkönen. – Az is rosszulesik, hogy sokszor azt hallom, nem vagyok csapatjátékos, nem érdekel az istálló sorsa, miközben az egész évben nulla eurót kaptam a csapattól. Persze ebből nehéz jól kijönni, de remélhetőleg megoldódik a probléma, és a lehető legjobb vége lesz a történetnek.”

Bár nem sokat beszélget Romain Grosjean Kimi Räikkönennel, a finn a lehető legjobb mérce
Bár nem sokat beszélget Romain Grosjean Kimi Räikkönennel, a finn a lehető legjobb mérce

Romain Grosjean az első szabadedzést az élen zárta, a másodikon azonban fékhiba miatt nem ment gyors kört a lágy gumikon, és csak 12. lett.

„Jó nap volt, annak ellenére is, hogy a második edzésen nem tudtam teljesíteni a programomat. Az autó gyors, jól vezethető, szombatra biztosan sikerül megjavítani, és minden rendben lesz" – mondta a legutóbbi három futamon dobogós francia.

Miközben Grosjean remekelt a pályán, Gerard Lopez, a Lotus-istálló tulajdonosa arról beszélt, mekkora szerepe volt Kimi Räikkönennek a francia fejlődésében – annak ellenére, hogy Grosjean azt mondta, alig váltott néhány szót csapattársával a közös két év alatt.

5. ABU-DZABI NAGYDÍJ
PÉNTEK
1. szabadedzés: Grosjean Abu-Dzabiban is tartja kiváló formáját
2. szabadedzés: Leszállt az éj, elszállt Grosjean szerencséje
SZOMBAT
11.00–12.00: 3. szabadedzés
14.00–15.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
14.00: a verseny rajtja
Az időpontok magyar idő szerint értendők. Az NSO az összes edzésről, valamint a versenyről is élő tudósítással számol be.
GUMIK. A Pirelli tartja magát a korábbi idényekben választott abroncsaihoz, s ezúttal is a közepesen kemény és a lágy gumikat szállítja Abu-Dzabiba.
IDŐJÁRÁS. Zavartalan napsütésben készülhetnek a pilóták a délutáni, esti edzésekre és versenyekre, napközben 35, este 26–29 fok várható mindhárom napon.
FIGYELMEZTETÉS A PILÓTÁKNAK. Az FIA csütörtökön arra figyelmeztette a versenyzőket, hogy szigorúbban ellenőrzik a pályaelhagyásokat, és aki a kanyarokban mind a négy kerekével lefut az útról, s időveszteség nélkül halad tovább, büntetésre számíthat.

„Kiminek hatalmas szerepe volt abban, hogy Romain ilyen jó versenyző lett, nélküle nem tartana itt – mondta Lopez. – Ha Romain egy másik fiatal versenyző mellett lett volna, nem hoz ki magából ilyen sokat, és talán ma nem látnánk, milyen jó versenyző valójában. Ahhoz, hogy ilyen jó teljesítményre legyen képes, kellett, hogy minden idők egyik legjobb F1-es pilótája legyen a csapattársa. Hatalmas segítséget nyújtott Kimi Romain fejlődésében.”

Nico Rosberg bízik benne, hogy a Mercedes meg tudja verni a Lotust.

„Az első edzés nem sokat ért, a másodikon viszont ugyanazok voltak a körülmények, mint az időmérőn és a futamon lesznek. Megint az lehet a célunk, hogy közvetlenül a Red Bull mögött végezzünk, azaz mi legyünk a legjobbak a »maradékból« – mondta Rosberg. – Az csak Webber szerencséjén múlik, hogy második vagy harmadik helyezést jelent-e a legjobb szereplésünk. Ha folytatódik a pechszériája, lehetek második.”

Az első tréninget a második, az estit a harmadik helyen záró Lewis Hamilton is bizakodik.

„A hosszú menetek mindig érdekesek, főleg itt, ahol egyre hűvösebbé válik az idő, és állítani kell az elő légterelőn, mert megváltozik az autó viselkedése. Így különösen érdekes feladat megtalálni az egyensúlyt a jó tapadás és a gumik hosszú távú kezelése között” – mondta a futam 2011-es győztese.

Fernando Alonso még nem nyert Abu-Dzabiban, és biztos benne, hogy nem ezen a hétvégén jön el az áttörés, hiszen a Ferrarit a McLaren is megelőzte egy körön, illetve hosszabb távon.

„Nem szoktunk hozzá, hogy kiszorulunk az első tízből, vagy alig jutunk be oda – mondta a spanyol, aki előbb a 12., majd a 8. lett, míg Felipe Massa egy 10. és egy 17. helyezéssel zárta a napot. – Reméljük, ennél azért több van az autóban. Nem tudom, mennyivel, a beállításokkal még variálnunk kell, mindenesetre biztosan nehéz hétvégénk lesz. Akarjuk a második helyezést a konstruktőrök között, és bár Felipével voltak jó versenyeink, egyre nehezebben tartjuk magunkat javuló riválisainkkal szemben.”

Fernando Alonso nem sok esélyt lát a jó eredményre
Fernando Alonso nem sok esélyt lát a jó eredményre

A Mercedes négy ponttal áll a Ferrari előtt a csapat-vb tabelláján, a Lotus hátránya 24 pont a Scuderiával szemben.

Abu-Dzabiban az egyik slágertéma Ross Brawn jövője. Azután, hogy Niki Lauda Indiában kijelentette, csak az idény után döntenek a csapatfőnök jövőjéről, mindenki biztosra veszi, hogy ennek szakítás lesz a vége, hiszen más esetben az osztrák fővezér kimondaná, hogy Brawn marad.

A napokban Hamilton kijelentette, a Mercedes Ross Brawn nélkül is képes nyerni, s máris összeboronálták a szakembert a McLarennel, ahol Jenson Button tárt karokkal várná korábbi főnökét, akivel 2009-ben világbajnokságot nyert.

„Ross három csapattal nyert világbajnokságot, s amikor először megjelent Brackleyben, hatalmas önbizalmat adott a csapatnak, amely épp a padlón volt. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg siker vár még rá, sokat látjuk a jövőben. Meglep, hogy a Mercedes menni hagyja, hiszen ő a tökéletes ember bármely csapat élére. Bármelyik csapat számára erősítést jelentene az érkezése” – szólt Button meghívónak is beillő nyilatkozata.

ABU-DZABI NAGYDÍJ, 2. SZABADEDZÉS
1. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:41.335 átlag: 197.309 km/ó 35 kör
2. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 1:41.490 0.155 mp h. 32
3. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:41.690 0.355 37
4. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 1:41.726 0.391 42
5. Nico Rosberg német Mercedes 1:41.758 0.423 41
6. Sergio Pérez mexikói McLaren-Mercedes 1:42.006 0.671 36
7. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:42.010 0.675 31
8. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:42.171 0.836 31
9. Nico Hülkenberg német Sauber-Ferrari 1:42.324 0.989 41
10. Felipe Massa brazil Ferrari 1:42.440 1.105 36
11. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:42.509 1.174 39
12. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:42.607 1.272 18
13. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 1:42.806 1.471 27
14. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 1:42.952 1.617 36
15. Adrian Sutil német Force India-Mercedes 1:42.998 1.663 27
16. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 1:43.152 1.817 29
17. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 1:43.271 1.936 36
18. Valtteri Bottas finn Williams-Renault 1:43.565 2.230 36
19. Giedo van der Garde holland Caterham-Renault 1:44.138 2.803 35
20. Jules Bianchi francia Marussia-Cosworth 1:44.459 3.124 35
21. Charles Pic francia Caterham-Renault 1:44.525 3.190 38
22. Max Chilton brit Marussia-Cosworth 1:45.565 4.230 27
1. SZABADEDZÉS
1. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:44.241 átlag: 191.809 km/ó 21 kör
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:44.433 0.192 mp h. 23
3. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:44.499 0.258 18
4. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 1:44.712 0.471 20
5. Nico Rosberg német Mercedes 1:44.741 0.500 24
6. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 1:44.929 0.688 23
7. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 1:45.040 0.799 20
8. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:45.099 0.858 20
9. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 1:45.150 0.909 24
10. Sergio Pérez mexikói McLaren-Mercedes 1:45.331 1.090 20
11. Nico Hülkenberg német Sauber-Ferrari 1:45.378 1.137 23
12. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:45.440 1.199 18
13. Valtteri Bottas finn Williams-Renault 1:45.823 1.582 22
14. James Calado* brit Force India-Mercedes 1:45.924 1.683 20
15. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:46.068 1.827 18
16. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 1:46.114 1.873 22
17. Felipe Massa brazil Ferrari 1:46.124 1.883 18
18. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 1:46.126 1.885 21
19. Charles Pic francia Caterham-Renault 1:47.600 3.359 22
20. Heikki Kovalainen* finn Caterham-Renault 1:47.670 3.429 22
21. Jules Bianchi francia Marussia-Cosworth 1:47.723 3.482 23
22. Rodolfo González* venezuelai Marussia-Cosworth 1:49.565 5.324 22
*tartalékpilóta, csak az első edzésen vett részt

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik