Leszállt az éj, elszállt Grosjean szerencséje

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.01. 13:53
null
Abu-Dzabiban egyedi a boxutca kijárata, amely a pálya alatt halad át (Fotó: Reuters)
A lágy gumikra váltva a Red Bull-istálló ismét a mezőny élére állt, Abu-Dzabiban is megtartotta kiváló formáját. A világbajnok Sebastian Vettelt csapattársa, Mark Webber követte az eredménylistán, majd a két Mercedes között Kimi Räikkönen következett. Az első edzést élen záró Romain Grosjean Lotusa fékproblémái miatt nem futott gyors kört a kora esti tréningen, amelynek derekán lement a nap, és villanyfényben zárult a száguldás. Folytatás szombaton magyar idő szerint 11 órakor a 3. szabadedzéssel.

Amint leszállt az éj Abu-Dzabiban, a Red Bull-istálló átvette a hatalmat, és a második szabadedzésen az élre állt két autójával. A nagydíj kétszeres győztese, Sebastian Vettel, aki már három másik vb-címet is megünnepelt azóta, hogy 2010-ben itteni futamgyőzelmével először lett a világ legjobbja, 155 ezreddel verte meg Mark Webbert, míg a harmadik helyezett Lewis Hamilton további két tizedet kapott a Mercedesszel.

Kimi Räikkönen a negyedik legjobb időt autózta a Lotusszal, amellyel pénteken nem sok gondja volt. Nem úgy csapattársának, Romain Grosjeannak, aki az első edzés első helyezése után este rengeteget küszködött autója fékjével, és nem is futott gyors kört a lágy abroncsokon.

A francia autója javítható, a Ferrarinál viszont nehezen fogják megtalálni azokat a tizedeket, amelyekkel legyőzhetnék közvetlen riválisaikat, a Mercedest és a Lotust. Sőt, még az utóbbi hetekben megtáltosodó McLarennel is lehet gondjuk Fernando Alonsóéknak.

Folytatás szombaton magyar idő szerint 11 órakor a 3. szabadedzéssel.

ABU-DZABI NAGYDÍJ, 2. SZABADEDZÉS
1. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:41.335 átlag: 197.309 km/ó 35 kör
2. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 1:41.490 0.155 mp h. 32
3. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:41.690 0.355 37
4. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 1:41.726 0.391 42
5. Nico Rosberg német Mercedes 1:41.758 0.423 41
6. Sergio Pérez mexikói McLaren-Mercedes 1:42.006 0.671 36
7. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:42.010 0.675 31
8. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:42.171 0.836 31
9. Nico Hülkenberg német Sauber-Ferrari 1:42.324 0.989 41
10. Felipe Massa brazil Ferrari 1:42.440 1.105 36
11. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:42.509 1.174 39
12. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:42.607 1.272 18
13. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 1:42.806 1.471 27
14. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 1:42.952 1.617 36
15. Adrian Sutil német Force India-Mercedes 1:42.998 1.663 27
16. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 1:43.152 1.817 29
17. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 1:43.271 1.936 36
18. Valtteri Bottas finn Williams-Renault 1:43.565 2.230 36
19. Giedo van der Garde holland Caterham-Renault 1:44.138 2.803 35
20. Jules Bianchi francia Marussia-Cosworth 1:44.459 3.124 35
21. Charles Pic francia Caterham-Renault 1:44.525 3.190 38
22. Max Chilton brit Marussia-Cosworth 1:45.565 4.230 27

PERCRŐL PERCRE

A 21 másik pilóta kihasználta a maradék időt, és leintésig körözött a villanyfényben.

15.24: Grosjean visszatért a boxba, és kiszállt az autójából. Mindenki más a pályán volt, neki is lett volna mit behoznia. Úgy tűnik, vége az edzésének.

A Lotus és a Mercedes igen közel jár a Red Bullhoz versenytempó terén, a Ferrarinak azonban gondjai vannak az egykörös tempóval, így hiába lenne gyors Massa hosszú távon,összességében nagy hátrányban van a Scuderia.

Räikkönen közelről követte Bottast, kis híján nekiment honfitársának, aki a vártnál jobban lelassított.

Hamilton jelentette, hogy valami nem stimmel az autójával. Lassabb a közepesen kemény gumikon, mint a lágyakon, pedig frissebbek az abroncsai.

15.11: Grosjean visszatért a pályára. Nem megy könnyű autós köröket, azonnal nehéz autóval kezd.

A lágy gumik sokkal jobbak, mint egy hete Indiában, a két Mercedes 13-14 kört tett meg rajtuk, egyik autón sem volt jele annak a hólyagosodásnak vagy szemcsésedésnek, mint a múlt héten.

A Lotusnál az utolsó simításokat hajtották végre Grosjean hosszasan szerelt autóján.

15.07: 23 perccel az edzés vége előtt csak Grosjean volt a boxban. Di Resta a 13. helyre jött fel, Grosjean mögé.
15.03:
Di Resta visszatért korábbi problémája után, de csak a 16. helyre jött fel a lágy gumikon. Sutil a 19. helyen állt a másik Force Indiával, Van der Garde Caterhamje mögött. Az indiai dupla pontszerzés csak fellángolás volt az ősszel visszaeső csapattól?

Di Resta sokat bajlódott az autójával a második edzésen
Di Resta sokat bajlódott az autójával a második edzésen

Nagyon szellősek a lelátók, a rendezők azonban azt közölték, vasárnapra az összes jegy elfogyott, azaz telt ház lesz.

Van der Garde is továbbment kicsúszása után.

A Sky Sports szerint Grosjean Lotusában az első keréktárcsa hibásodott meg.

Räikkönen arról érdeklődött, defektje van-e, de a csapat azt mondta neki, semmit sem lát a telemetrián. „Figyelünk tovább, Kimi" – mondták barátságosan.

14.51: „Vicces szag van a kocsiban, kimegyek a boxba" – mondta Vettel a rádión.

A pálya melletti villanyoszlopok átvették a fő fényforrás szerepét, a többség már a teli tankos menetét teljesítette – ki lágy, ki közepesen keménygumikon.

Visszatért a boxba, a kora délutáni jó edzése után az estin semmi sem akart sikerülni neki.

14.49: Grosjean a lágy gumis gyors körében a 11/12-es sikánban kifutott az útról. „Valami eltörött" – jelentette a rádión. A 12. helyen állt.

Chilton megpördült, menetiránnyal szemben állt meg. Megfordult egy helyben, de kis híján túlpördült. Végül egyenesbe állt, és továbbment.

14.46: Button defektet kapott a jobb hátsó gumijában, rászóltak, hogy lassan menjen el a boxig.

Grosjean még adós volt a lágy gumis gyors körével. A két Red Bullt a két Mercedes, Räikkönen, a két McLaren, Alonso és a két Sauber követte.

5. ABU-DZABI NAGYDÍJ
PÉNTEK
1. szabadedzés: Grosjean Abu-Dzabiban is tartja kiváló formáját
SZOMBAT
11.00–12.00: 3. szabadedzés
14.00–15.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
14.00: a verseny rajtja
Az időpontok magyar idő szerint értendők. Az NSO az összes edzésről, valamint a versenyről is élő tudósítással számol be.
GUMIK. A Pirelli tartja magát a korábbi idényekben választott abroncsaihoz, s ezúttal is a közepesen kemény és a lágy gumikat szállítja Abu-Dzabiba.
IDŐJÁRÁS. Zavartalan napsütésben készülhetnek a pilóták a délutáni, esti edzésekre és versenyekre, napközben 35, este 26–29 fok várható mindhárom napon.
FIGYELMEZTETÉS A PILÓTÁKNAK. Az FIA csütörtökön arra figyelmeztette a versenyzőket, hogy szigorúbban ellenőrzik a pályaelhagyásokat, és aki a kanyarokban mind a négy kerekével lefut az útról, s időveszteség nélkül halad tovább, büntetésre számíthat.

14.42: Alonso a 6. helyre jött fel a lágy gumikon, Vettel 1:41.434-gyel átvette a vezetést. A Red Bull egyik szekorban sem ment lila, azaz legjobb részidőt, de összességében az övé volt a legjobb kör.

Grosjean már a pályán volt, a mért körében el is rontotta az első kanyart. Pérez a McLarennel nagyon jó első szektorokat futott, de a kör végére elfogyott a lendülete, nem a kanyargós szakasza optimalizálták a McLarent.

14.38: Webber 1:41.556-tal átvette a vezetést. Mindegyik autón nagyon sokat javultak az eredmények a lágy gumikon, itt nem lehet azzal próbálkozni az időmérő első szakaszából, hogy a keményebbel továbbjussanak. Grosjean India után egyébként sem próbálná meg.
14.37:
Pérez feljött a 4. helyre Hamilton, Räikkönen és Rosberg mögé, Webber nagyon gyors körön volt a lágy gumikon.

Vörösbe fordult a nap az ég alján, az aszfalt 35 fokosra hűlt.

14.35: Hamilton a második gyors körével (1:41.690) megelőzte a Lotus finn pilótáját.

Rosberg sem tudta felülmúlni Räikkönen időeredményét, 32 ezreddel elmaradt tőle. Di Resta visszatért a boxba.

Di Resta megpördült a Force Indiával, de simán visszajött a végtelen bukótérből. Ám az autójával baj volt, azt mondta a rádión, valami eltörött, és defektje is lehet elöl.

14.31: Hamilton 145 ezredre elmaradt Räikkönen idejétől.

A visszajátszásokból kiderült, hogy Chilton Marussiájáról esett le a fékhűtő csatorna, az hevert a pályán egy ideig.

14.29: Hülkenberg a Sauberrel 7 tizedre megközelítette Räikkönen idejét.

Egy vakmerő pályabíró eltakarította az akadályt a pályáról, Grosjean autóját szerelni kellett a Lotus garázsában.

14.26: egy lassabb kör után Räikkönen 1:41.726-ra javított.
14.25:
egy alkatrész hevert a pályán, miközben többen is kijöttek a lágy gumikon.

A finn 1:41.888-cal átvette a vezetést. Két másodpercet javított korábbi időeredményén.

14.21: Räikkönen jött ki elsőként a sárga betűs abroncsokon.

Webber, Vettel, Rosberg, Grosjean, Hamilton, Pérez, Button, Räikkönen, Di Resta, Hülkenberg, Massa, Alonso, Sutil, Gutiérrez, Maldonado, Vergne, Bottas, Ricciardo, Pic, Van der Garde, Bianchi, Chilton a sorrend a keményebb gumikon.

Megvoltak a könnyű autós gyors körök a közepesen kemény gumikon, Webber 1:43.021-gyel az élre állt. Most jönnek a lágy gumis gyors menetek.

Button a rádión: „Ha be van kapcsolva a DRS, nem hallak titeket a rádión." Válasz a boxból: „Oké, Jenson, mi elvesztettük a telemetriát."

14.18: jöttek a későn „ébredők”, Grosjean a 3., Webber a 4. helyre jött fel Vettel és Rosberg mögé.

Rosberg 39 ezredre megközelítette Vettelt, két német állt az élen. Alonso a 12., Massa a 15. helyen állt – nagyjából ott, ahol az első edzésen.

14.16: Vettel 1:43.062-vel az élre állt, Hamilton feljött a 2. helyre. Button az első két szektorban rekord részidőt futott, de a köre végén a boxba hajtott.

Gutiérrez kisodródott a bukótérbe, de aztán visszajött. Ez nem Szuzuka, ahol egy ilyen hiba az edzés végét jelenti.

14.13: Rosberg feljött Hamilton mögé. Grosjean és Webber adós volt még mért körrel.

A világbajnok a 4. helyre zárkózott fel a két McLaren és Räikkönen mögé. Már mindenki a pályán volt, Vettel mögött Hamilton, Di Resta, Hülkenberg és Maldonado sorakozott a listán.

14.10: Pérez 1:43.564-re javított a McLarennel, Button 52 ezredre feljött csapattársa mögé, úgy, hogy az utolsó szektort elrontotta. Vettel továbbra is csúszkált.
4.08:
Räikkönen 1:43.623-mal visszaállt az élre.

A pilóták többsége az első edzésen is látott módon nagyon lassú első mért kört fut, és a másodikat nyomja meg, így hozza kiváló állapotba az abroncsait.

Jenson Button és a McLaren sokat vár ettől a hétvégétől
Jenson Button és a McLaren sokat vár ettől a hétvégétől

14.06: Button 1:44.079 perccel átvette a vezetést. Ám a rádióban üzente, hogy a DRS-gomb megnyomására figyelmeztető hang túl hangos, megsüketül a sípszótól.
14.05:
már csak Vebber, Alonso, Grosjean és Bottas volt a boxban. Vettel megcsúszott, de ment tovább.

1:44.360-nal kezdett a finn a friss közepesen kemény gumikon. Nagyon tartós ez az abroncs, tavaly sem volt gond a kopással a kiváló minőségű aszfalton.

14.03: a Lotus finn pilótája azonnal gyors körbe kezdett, több mint a fél mezőny a pályán volt már.
14.00:
Räikkönen hajtott ki elsőként a pályára, Vergne és a két Marussia követte.

A mezőnyből három pilóta hagyta ki a „délelőtti” tréninget, Adrian Sutil a Force Indiával, a caterhames Giedo van der Garde és a marussiás Max Chilton is most ül először autóba.

A levegő hőmérséklete alig változott kora délután óta, csak egy fokkal csökkent, 33 fok van. Az aszfalt hőmérséklete viszont 45 fokról 37-re esett vissza.

 

13.54: az edzés helyi idő szerint 17 órakor kezdődik, a naplemente 17.43-kor, azaz az edzés derekán lesz. Szombaton 17.42-kor, vasárnap 17.41 perckor megy le a nap. Az ég itt percek alatt besötétedik naplemente után.

DRS-ZÓNA

Abu-Dzabiban két DRS-zóna lesz a hétvégén, az egyik a 8-as, a másik a 11-es kanyar előtti hosszú egyenesben. Aki egy másodpercen belül lesz az előtte haladóhoz képest a mérőpontokon (DRS detection a grafikán), a zónákban kinyithatja a légterelőjét, hogy könnyebb legyen végrehajtania az előzést. Az edzéseken minden körben használható a DRS, de kizárólag ezekben a zónákban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik