Hamilton: Össze-vissza bénáztam, nem tudom megmagyarázni

Vágólapra másolva!
2015.07.26. 19:53
null
Vettelnek csak meglett a Herendi-trófea! (Fotó: Hegedüs Gábor)
Sebastian Vettel Jules Bianchinak ajánlotta győzelmét, és a másik két dobogós, Daniel Ricciardo és Danyiil Kvjat is a múlt hét végén elhunyt franciára gondolt a verseny utáni sajtótájékoztatón. Vettel sajnálta, hogy a Ferrari nem tudott kettős győzelemmel válaszolni az elmúlt hetek kritikáira. Lewis Hamilton önmagát ostorozta a verseny után, örül neki, hogy elvonulhat nyári szünetre, míg Nico Rosberg akár már holnap folytatná. Fernando Alonso hihetetlen ötödik helyezésről beszélt, de elismerte, az eredmény csalóka, mert a McLaren még nincs ezen a szinten.

Sebastian Vettel hosszú sikertelen próbálkozás után a Hungaroringet is kipipálhatta, a tradicionális F1-es helyszínek közül utolsóként hazánkban is megszerezte első győzelmét. Ami a Red Bull-lal nem sikerült, ferrarisként elsőre összejött, a nem olyan rég még őt fütyülő közönség óriási ovációja közepette ünnepelt.

„Nagyon jól rajtoltam, ez volt a kulcs a győzelemhez. Nehéz volt vezetni az autót, mégis élveztem, mert gyors volt, köszönöm a csapatnak, hogy a pénteki nehézségek után ilyen állapotba hozta. A végén nem hiányzott a biztonsági autó, érdekesebbé tette a hajrát – mondta Vettel, aki Jules Bianchi emlékének ajánlotta győzelmét. – Nagyon nehéz volt ez a hét mindannyiunknak, ez a győzelem Jules-é. A Ferrari és a szurkolói is tudták, hogy előbb-utóbb Jules a csapat pilótája lett volna. Így is a családunk tagja volt.”

Vettel elmondta, sajnálja Kimi Räikkönent a kieséséért, a Ferrari ugyanis öt év után először arathatott volna kettős győzelmet, ha nem megy tönkre a finn autójának mozgásienergia-átalakítója. Ezzel Vettel szerint csattanós választ adott volna az elmúlt időszakban a csapatot ért kritikákra.

„Jó lett volna megszerezni a kettős győzelmet, a sebességünk megvolt hozzá – mondta Räikkönen, aki nem hibáztatta a csapatot, szemben az ő hibáit neki rendre felrovó csapatvezetőkkel. – A műszaki hibáig kihoztuk a maximumot ebből a versenyből. Hallottam, hogy megváltozott a motor hangja, aztán hirtelen elszállt az erő az egyenesekben. A biztonsági autós időszak után a hang jobb lett, de az egyenesekben lassú maradtam. Aztán az egy hiba újabbakat szült, és hiába próbálkoztunk, nem sikerült megjavítani. Annyi csalódás ért idén, ez most egy újabb volt.”

A rajt utáni pillanat: Hamilton kínjai itt kezdődtek a Hungaroringen (Fotó: Földi Imre)
A rajt utáni pillanat: Hamilton kínjai itt kezdődtek a Hungaroringen (Fotó: Földi Imre)
11 BÜNTETŐPONTOT OSZTOTTAK KI

A Magyar Nagydíj a sportfelügyelők számára is mozgalmas volt, a 69 körös versenyen 11 büntetőpontot osztottak ki öt pilótának. Max Verstappen három, Pastor Maldonado, Romain Grosjean, Lewis Hamilton és Danyiil Kvjat két-két ponttal „gazdagodott”.

A BÜNTETŐPONTOK ÁLLÁSA
Pastor Maldonado 6
Romain Grosjean 6
Marcus Ericsson
5
Max Verstappen
5
Sergio Pérez
4
Sebastian Vettel
3
Jean-Éric Vergne*
2
Nico Hülkenberg
2
Kevin Magnussen*
2
Jenson Button
2
Roberto Merhi
2
Lewis Hamilton
2
Danyiil Kvjat
2
Esteban Gutiérrez*
1
*nincs az idei mezőnyben
Legközelebbi „pontvesztés”: augusztus 24., Magnussen, 2 pont

Lewis Hamilton mindent elrontott, amit el lehetett rontani. A rajtot, aztán az első körben Nico Rosberggel csatázva a sikánt. Visszajött a versenybe, de a biztonsági autós időszak után ütközött Daniel Ricciardóval, és visszacsúszott a 13. helyre. A végén a hatodik helyen ért célba, megelőzve Rosberget, így a vb-pontversenyben 21 pontra növelte előnyét.

„Hihetetlen, össze-vissza bénáztam. Nem tudom megmagyarázni, mi történt, rémes voltam. Nem tudom, talán nem koncentráltam eléggé – mondta Hamilton. – A legvégéig nyomtam, de annyi minden akadályozott. Mintha mindig két út közül kellett volna választanom, és mindig a rosszul döntöttem. Hogy megérdemeltem-e a pontjaimat, hála istennek, szereztem néhányat, bizarr, hogy így is több lett, mint Nicónak. Ezt gyorsan el kell felejteni, mély levegőt venni,m és tiszta fejjel visszamenni Spába.”

Nico Rosberg a hajrához közeledve jó úton járt afelé, hogy előnyt kovácsoljon Hamilton rossz futamából, de koccant az őt a hajrában minden mindegy alapon támadó Daniel Ricciardóval, defektet kapott, és visszacsúszott a 8. helyre. Így nemhogy csökkentette a hátrányát, nőtt is az.

„A 64. körig minden rendben volt, aztán minden egy csapásra elromlott. A sport olykor kegyetlen, nagy kár a sok elvesztett pontért – mondta Rosberg, aki továbbra sem képes dobogóra állni a Hungaroringen. – Úgy éreztem, én vagyok előnyösebb helyzetben, nem Ricciardo. Ő átcsúszott egyenesen, mert későn fékezett. Bekanyarodtam elé, de az első légterelője még útban volt, nem vett vissza. Az FIA szerint nem hibázott, nem büntették meg. Rémes ez az érzés, nem akarom a nyári szünetet, máris versenyezni akarok.”

Daniel Ricciardót tavaly Mercedes-pusztítónak hívta az egyik magyar kolléga, mert Hamiltonon és Rosbergen kívül csak ő tudott versenyt nyerni. Ezen a versenyen valódi Mercedes-pusztító lett, mindkét „ezüstnyíllal” ütközött, és ezen koccanások okozták a vb-aspiránsok vesztét. Az ausztrál nem bánta meg, hogy bátran belement a csatákba, hiszen dobogós lett, és meg sem büntették.

„Mindent beleadtam – mondta Ricciardo, aki az első kanyarban Valtteri Bottas Williamsével koccant. – Lehet, hogy egyeseknek nem tetszik, de én így versenyzem. Mindegyik manőverem bátor volt. Beletörődhettem volna, hogy Nico mögött harmadik leszek, de láttam esélyt a győzelemre, és ráhajtottam. Kár, hogy így alakult, de most sem tennék másképpen. Nehéz, de erős szívvel versenyeztem Jules-ért, aki ugyanígy tett volna.”

VETTEL MEGKAPTA A HERENDIT
Vettel a 30. Magyar Nagydíjon aratott sikerét követő sajtótájékoztatón elmondta, csak 99 százalékban elégedett a győzelemmel. És ennek a trófea volt az oka.
A német pilóta szerint az lett volna az igazi, ha akkoriban nyer, amikor még Herendi porcelán díjat kapott a győztes, nem fémtrófeát, mint most. Vettel panaszát a szervezők is hallották, így nem sokkal később meglepték a Ferrari pilótáját egy kisebb Herendi porcelán trófeával.
Érdekesség, hogy Hamilton Silverstone-ban panaszkodott a trófeára, majd nem sokkal később ő is megkapta a hagyományos darabot, így sorozatban a második futamon történt meg, hogy a győztes panasza után jött a „helyreigazítás”.

Danyiil Kvjat a többiek hibáit és balszerencséjét kihasználva a második helyre ugrott előre, és megszerezte Oroszország legjobb F1-es helyezését. Vitalij Petrov a 2011-es Ausztrál Nagydíjon harmadik lett, eddig ez volt az orosz rekord.

„Nagyon nehéz ez az idény a Red Bull számára, de ez a két dobogós helyezés a legkevesebb, amit érdemel. Ez a helyezés Jules Bianchié és a családjáé. Nagy pilótát veszítettük el, mindig rá gondolok – mondta Kvjat. – Ez az első dobogós helyezésem az F1-ben, csodálatos. A rajt után nagyot kellett fékeznem, tönkretettem a gumimat, és azt hittem, vége is a versenyemnek. A csapat azt mondta, nyomjam, sokszor hallottam a mondást, hogy »Soha ne add fel!« Eddig elcsépelt, üres frázisnak gondoltam, de ma megtanultam, mekkora igazság van benne, ennek köszönhettem ezt az eredményt.”

Szintén boldogan nyilatkozott Fernando Alonso, aki a McLaren-Honda idei legjobb versenyét futva az ötödik helyen ért célba. Pedig plusz kerékcserére is szüksége volt defekt miatt.

„Olykor kaotikus volt a futam, s kihasználtuk a lehetőségeinket. Az ötödik helyezés hihetetlen, hiszen egyelőre nem vagyunk ezen a szinten – mondta Alonso. – Nagyon jó érzés úgy elmenni a nyári szünetre, hogy ennyi pontot szereztünk a munkatársainknak, akik napi 24 órán át dolgozzanak az autó jobbá tételéért.”

TOVÁBBI NYILATKOZATOK

Max Verstappen (4.): – Elképesztő, negyedik lettem! Erre nincsenek szavak! Nem számítottam erre a rossz rajt után, de kerültem a bajt, és örömmel láttam, hogy akik mögöttem jönnek, lemaradnak tőlem. Aztán a biztonsági időszak után több ütközés is történt előttem, az én első légterelőm is megsérült, és áthajtásos büntetést is kaptam. A végén nem hittem el, hogy a mérnököm azt mondja, negyedik vagyok.
Romain Grosjean (7.): – Hihetetlen hétvége volt, csoda, hogy a tízbe jutottam az időmérőn, s gyönyörű ez a hetedik helyezés. Rémesen rajtoltam, az első körben a fűre futottam, a McLaren mögött ragadtam, a bokszutcában veszélyes indulásért megbüntettek, aztán jött a biztonsági autó. Keményen nyomtam, megérte.
Jenson Button (9.): – Nagyon jól bevált Fernando döntése, hogy a végére lágy gumikat kért. A biztonsági autós időszak alatt a pályán maradtam, ami rossz döntés volt, mert az autót az újraindulást követően nehéz volt irányítani. Nem is tudtam mindenkit magam mögött tartani, de örülök a pontszerzésnek.
Marcus Ericsson (10.): – Egyáltalán nem fekszik a pálya az autónknak, kész csoda, hogy egy pontot szereztem. A rajt nem sikerült, de utána jó volt vezetni a kocsit.
Felipe Nasr (11.): – Jobb eredményt szereztünk, mint amire számítottunk, a stratégiai döntések bejöttek, de a forgalomba kerülve nem tudtam előrébb lépni. Szép Marcustól, hogy pontot szerzett.
Felipe Massa (12.): – Nehéz nap volt. Kaptam egy büntetést az elején, aztán a keményebb gumikra váltottam, ami rossz döntés volt. Pont nélkül távozunk, ez nagy csapás, de motivációs erő is, hogy legközelebb erősebben térjünk vissza.
Valtteri Bottas (13.): – Lehangoló, hogy nem szereztünk pontot. Az elején nem álltam rosszul, de a legrosszabb pillanatban kaptam defektet, és utána sem voltam már elég gyors. Most jól jön a pihenés, frissen kell Spába érkeznünk.
Pastor Maldonado (14.): – Szigorúak voltak ma velem a sportfelügyelők, de nemcsak velem, hanem másokkal is. Nem szándékosan löktem meg Sergiót, véletlen volt.
Roberto Merhi (15.): – A rajtnál mindkét Saubert megelőztem, Grosjeannal csatáztam, de hamarosan meglazult a pilótafülke felső része, így a kerékcserém mis elhúzódott. Azt hiszem, megtettük Jules-ért, ami tőlünk telt.
Will Stevens (16.): – Büszkék lehetünk magunkra, Roberto és én is odatettük magunkat, csatáztunk egymással, miközben másféle gumikon mentünk. Kár, hogy meg kellett állnom, de túlságosan vibrált az autó, és a csapat arra kért, ne kockáztassunk, ennyivel a vége előtt a végeredményben is jegyeztek.
Carlos Sainz Jr. (feladta): – Nagy kár ezért. Az ötödik helyen haladtam, mielőtt az autó elvesztette az erejét. Ez zsinórban a harmadik futam, amelyet pontszerző helyről adok fel, nagyon nehéz elfogadni, de legalább Maxnek összejött a jó eredmény.
Sergio Pérez (feladta): – Péntektől vasárnapig rémes hétvége volt, mégis szerezhettünk volna pontokat. Pastor nekem jött, ez már visszavetett, később pedig a fékek is felmondták a szolgálatot, ezért ki kellett állnom.
Nico Hülkenberg (feladta): – Kár, hogy elszalasztottuk az esélyt a nagyon jó eredményre. Semmi sem utalt arra, hogy baj van a légterelővel, hirtelen tört le, nem tehettem semmit, mentem egyenesen a falnak. A pálya nagyon biztonságos, a becsapódás nem volt veszélyes. A jó hír, hogy bőven van időnk elemezni, mi történhetett.

30. MAGYAR NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY (69 KÖR, 302.249 KM)
1.
Sebastian Vettel
német
Ferrari
1:46:09.985
2. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-Renault 15.748 mp h.
3. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 25.084 mp h.
4. Max Verstappen holland Toro Rosso-Renault 44.251 mp h.
5. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 49.079 mp h.
6. Lewis Hamilton brit Mercedes 52.025 mp h.
7. Romain Grosjean francia Lotus-Mercedes 58.578 mp h.
8. Nico Rosberg német Mercedes 58.876 mp h.
9. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:07.028 p h.
10. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:09.130 p h.
11. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:13.458 p h.
12. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:14.278 p h.
13. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:20.228 p h.
14. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Mercedes 1:25.142 p h.
15. Roberto Merhi spanyol Marussia-Ferrari 2 kör h.
16. Will Stevens brit Marussia-Ferrari 4 kör h.
FELADTA
megtett körök
Carlos Sainz Jr.
spanyol
Toro Rosso-Ferrari
60
Kimi Räikkönen finn Ferrari 55
Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 53
Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 41

 

A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Lewis Hamilton 5 9 10 202
2. Nico Rosberg 3 9 10 181
3. Sebastian Vettel 2 7 10 160
4. Valtteri Bottas 1 7 77
5. Kimi Räikkönen 1 7 76
6. Felipe Massa 1 8 74
7. Daniel Ricciardo 1 8 51
8. Danyiil Kvjat 1 7 45
9. Nico Hülkenberg 4 24
10. Romain Grosjean 5 23
11. Max Verstappen 3 22
12. Felipe Nasr 3 16
13. Sergio Pérez 5 15
14. Pastor Maldonado 2 12
15. Fernando Alonso 2 11
16. Carlos Sainz Jr. 4 9
17. Jenson Button 2 6
18. Marcus Ericsson 3 6
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 383
2. Ferrari 236
3. Williams-Mercedes 151
4. Red Bull-Renault 96
5. Force India-Mercedes 39
6. Lotus-Mercedes 35
7. Toro Rosso-Renault 31
8. Sauber-Ferrari 22
9. McLaren-Honda 17

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik