Hamilton: A Red Bull egy lépéssel előttünk jár

Vágólapra másolva!
2013.09.06. 18:15
null
Lewis Hamilton úgy érzi, nincs baj az autójával, de még hiányzik valami a Red Bull legyőzéséhez (Fotók: Reuters)
Sebastian Vettel a péntek délutáni szabadedzésen tapasztalt fölénye ellenére szoros időmérő edzésre számít szombat délután az Olasz Nagydíj helyszínén. Mark Webber szerint sem szabad túl sok jelentőséget tulajdonítani csapattársa délutáni tempójának, de Lewis Hamilton amondó, a Red Bull legalább egy lépéssel a többiek előtt jár.

Sebastian Vettel az Olasz Nagydíjon megszerezheti idei hatodik győzelmét, a monzai második szabadedzésen ugyanis mindkét gumitípuson száguldva kiemelkedett a mezőnyből. A tréninget hat tizedmásodperces előnnyel zárta csapattársa, Mark Webber előtt, és minden adva van ahhoz, hogy megszerezze a pole pozíciót és a vasárnapi győzelmet is, ezzel gyakorlatilag eldöntve a világbajnokságot.

„Jó napunk volt, de ez még csak péntek – fogalmazott visszafogottan Vettel. – Az első edzésen láttuk, hogy szoros a mezőny, és bár a két edzés eredménylistája között nagy eltérés látható, inkább arra számítok, hogy nagyon szoros lesz az időmérő, több autó is két tizeden belül végez majd. Van még mit tenni az autóval, néhány kanyarban többet csúszkáltam, mint szerettem volna. Gyors, időben rövid a pálya, egyszerű kanyarokkal, a pilóta kevés csodát tehet, és kevés dolgot ronthat el.”

64. OLASZ NAGYDÍJ
SZOMBAT
11.00–12.00: 3. szabadedzés
14.00–15.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
14.00: a verseny rajtja
Az NSO az összes edzésről, valamint a versenyről is élő tudósítással számol be.

GUMIK. A Pirelli a kemény és a közepesen kemény gumikat szállítja az Olasz Nagydíjra. A pályára ugyanaz a jellemző, mint Spára, ahol bevált a két típus.

OLASZ PÁLYÁK. Ez lesz a 64. Formula–1-es Olasz Nagydíj. Egy kivételével az összesnek Monza adott otthont, 1980-ban Imolában rendezték meg a futamot, ahol ezt követően a San Marinó-i GP-ket rendezték. Ezeken kívül Pescarában volt még F1-es futam, a városi pályára 1957-ben látogatott el a mezőny világbajnoki futamra.

IDŐJÁRÁS. Változtak az előrejelzések a hét közepe óta. Szombatra már kevesebb eséllyel ígérnek esőt, hasonló idő lesz, mint pénteken, de több felhővel. Vasárnap viszont délután előbb-utóbb biztosan elered az eső, csak az a kérdés, hogy a verseny közben megérkezik, vagy vár annak végéig.

A Red Bull az egyenesekben ugyan lassú, ez nem újdonság az osztrák csapat számára, hiszen 2011-ben Vettel úgy nyert a pole-ból ugyanitt, hogy mindenkiénél alacsonyabb volt a végsebessége. Mark Webber szerint Vettel második edzésen elért eredménye csalóka.

„Nem rossz az autó, de még mindig nem hoztuk ki belőle a maximumot. Rövid és hosszú távon is van mit javítani rajta. Seb egyik köre kiemelkedőre sikerült, néha mindenkinek összejön egy ilyen. Ám láttuk Spában, hogy szombat délelőttre teljesen megváltozhat a helyzet” – mondta az utolsó európai F1-es futamán induló Webber.

Az első edzésen a Mercedes és a Ferrari volt a két leggyorsabb autó, a másodikon a Red Bull és a Lotus autói álltak az első négy helyre.

Kimi Räikkönen ritka derűlátással nyilatkozott.

„Ahhoz képest, hogy a pálya egyes pontjain állandóan gondunk volt, nagyon jó a harmadik helyezés. Meglepődtem a lista láttán, de Seb előnye óriási. Ez nem ritka, de aztán szombaton és vasárnap csökkennek a távolságok, most is arra számítok, hogy javulunk, és közelebb kerülünk. A hosszabb tengelytávú autóról majd este döntünk, nem érzek sok különbséget a másikhoz képest” – mondta a finn, akinek hosszú tengelytávú autóját elvetette a csapat, nem vállalja a felesleges kockázatot. Räikkönen csapattársa, Romain Grosjean szerint a Red Bull utolérhetetlen.

Fernando Alonso délelőtt a második, délután az ötödik lett, az erőviszonyok értékelését későbbre hagyta.

„Nem érzek mást, mint bármelyik versenyhétvége péntekjén. Sem túl elégedett nem lehetek, sem csalódott. Az időmérőig várni kell, arra pedig a lehető legjobban fel kell készülnünk. Reméljük, az időjárás velünk lesz, az is fontos, hogy ne lepjenek meg minket a vasárnap délutáni viharok. A gumik alig kopnak, biztos, hogy nem lesz sok kerékcsere" – mondta a spanyol.

Alonso még nem értékelt, az időmérőig mindenképpen vár
Alonso még nem értékelt, az időmérőig mindenképpen vár

Lewis Hamilton a délelőtti edzésen a leggyorsabb volt, de a második másfél órában visszaesett a Red Bullok, a Lotusok és Alonso mögé. A Mercedes pilótája amondó, a Red Bull ezúttal is kiemelkedik a mezőnyből, de nem írja le teljesen a saját esélyeit, hiszen két hete Spában is ennyivel gyorsabb volt Vettel, mégis Hamiltoné lett a pole pozíció.

„Semmi különös nem történt, rendben volt a nap – mondta Hamilton. – Tisztán ment az edzés, s bár nem vagyunk olyan gyorsak, mint a Red Bull, bizakodunk. Nem rossz az autó, le kell ülnöm, és ki kell derítenünk, hol nyerhetnék időt. Úgy érzem, az egész pályán a határon autózom, talán a légterelőn kell állítani. Nem érzem úgy, hogy felvehetjük a versenyt a Red Bull-lal az időmérőn, de talán tudunk javítani a kocsin, és az üzemanyag mennyiségét sem ismerjük minden autóban.”

A pilótapiacról Jenson Button beszélt a Tuttosportnak. A McLaren pilótája elmondta, hogy bár nem írta még alá jövő évi szerződését, mindenképpen Wokingban akar maradni, mert „itt akarok lenni, amikor a Honda megérkezik motorszállítóként. Sokáig dolgoztam a japán gyárral, nem hagyom ki a visszatérését.”

Button azt is elmondta, Martin Whitmarsh csapatfőnök vele beszélve kizárta, hogy Kimi Räikkönen a McLarenhez szerződjön, és a 2009-es világbajnok szerint a csúcspilóták nem is hagyják el jelenlegi csapataikat. A Sky Sports ugyanakkor úgy értesült, a Ferrari egyre nagyobb erőkkel ostromolja a finn pilótát, és ott tart, hogy ha nem sikerül megállapodnia legutolsó világbajnokával, még egy évvel hosszabbít Felipe Massával.

Button az első szabadedzésen tiltott helyen nyitotta ki a hátsó légterelőjét, ami miatt vizsgálták az esetet a sportfelügyelők, akik végül nem büntették meg, mert a McLaren elmondta, a Monzára kifejlesztett speciális légterelő kapcsolója váratlanul meghibásodott, és amint észlelték a problémát, le is cserélték az elemet.

A sportfelügyelők Massa esetét is vizsgálták, a brazil az első edzés végén áthajtott a boxutca végén a piros lámpán, és bár azonnal megállt, s kiszállt az autóból, nem kerülhette el az eljárást. Végül a Ferrarit büntették meg 10 ezer euróra, mert akkor engedték ki a boxból a brazilt, amikor már nem volt értelme.

BELGA NAGYDÍJ, 2. SZABADEDZÉS
1. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:24.453 átlag: 246.939 km/ó 39 kör
2. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 1:25.076 0.623 mp h. 39
3. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 1:25.116 0.663 36
4. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:25.116 0.663 40
5. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:25.330 0.877 38
6. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:25.340 0.887 39
7. Nico Rosberg német Mercedes 1:25.367 0.914 42
8. Felipe Massa brazil Ferrari 1:25.519 1.066 29
9. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:25.532 1.079 42
10. Sergio Pérez mexikói McLaren-Mercedes 1:25.627 1.174 39
11. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 1:25.830 1.377 40
12. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:25.888 1.435 40
13. Adrian Sutil német Force India-Mercedes 1:26.028 1.575 37
14. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 1:26.138 1.685 36
15. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 1:26.224 1.771 32
16. Nico Hülkenberg német Sauber-Ferrari 1:26.385 1.932 43
17. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 1:26.599 2.146 39
18. Valtteri Bottas finn Williams-Renault 1:27.198 2.745 44
19. Max Chilton brit Marussia-Cosworth 1:27.548 3.095 30
20. Charles Pic francia Caterham-Renault 1:27.696 3.243 37
21. Giedo van der Garde holland Caterham-Renault 1:27.771 3.318 38
22. Jules Bianchi francia Marussia-Cosworth 1:28.057 3.604 32
AZ 1. SZABADEDZÉS EREDMÉNYSORA
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:25.565 átlag: 243.730 km/ó 24 kör
2. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:25.600 0.035 mp h. 25
3. Nico Rosberg német Mercedes 1:25.704 0.139 25
4. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:25.753 0.188 26
5. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 1:25.941 0.376 22
6. Sergio Pérez mexikói McLaren-Mercedes 1:26.007 0.442 24
7. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:26.035 0.470 23
8. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 1:26.103 0.538 27
9. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 1:26.149 0.584 21
10. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 1:26.155 0.590 25
11. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:26.194 0.629 25
12. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:26.295 0.730 23
13. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 1:26.387 0.822 21
14. Felipe Massa brazil Ferrari 1:26.449 0.884 16
15. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 1:26.594 1.029 13
16. Valtteri Bottas finn Williams-Renault 1:26.802 1.237 21
17. James Calado* brit Force India-Mercedes 1:27.041 1.476 24
18. Nico Hülkenberg német Sauber-Ferrari 1:27.224 1.659 16
19. Charles Pic francia Caterham-Renault 1:27.818 2.253 24
20. Max Chilton brit Marussia-Cosworth 1:27.869 2.304 20
21. Heikki Kovalainen* finn Caterham-Renault 1:28.192 2.627 21
22. Rodolfo González* venezuelai Marussia-Cosworth 1:29.526 3.961 26
*tartalékpilóták, csak ezen az edzésen vettek részt
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik