Kubica menedzsere kommunikált a lengyel pilótával

Vágólapra másolva!
2011.02.07. 14:24
null
Kubica egészségéért aggódik a sportvilág, azon belül is a Formula–1 (Fotó: Action Images)
A vasárnap súlyos balesetet szenvedő és az esti órákban többórás műtéten áteső Robert Kubica hétfőn már magához tért, és kommunikált menedzserével, Daniel Morellivel.

„Beszéltem hozzá, és Robert jelezte, hogy mindent tökéletesen megért – nyilatkozta hétfőn a menedzser. – Az agyi tevékenysége rendben van, ami mindannyiunk számára megkönnyebbülést jelent. Egyben reményt ad, de nyilvánvalóan érzi még a fájdalmakat a lábában és a kezében, sok időre van most szüksége.”

 RÄIKKÖNEN LEHET A HELYETTES

Brit sajtóinformációk szerint a korábbi világbajnok Kimi Räikkönen lehet Robert Kubica helyettese a Formula–1-es Renault istállónál.

 

Több hírforrás is tudni véli, hogy a Renault-nál mégsem a tesztpilóta Bruno Sennával helyettesítenék a tegnap súlyos sérülést szenvedő Robert Kubicát.

 

Az Eurosport szerint Kimi Räikkönen lehet a befutó, ha a korábbi F1-es világbajnokot rá tudják venni, hogy visszatérjen a száguldó cirkuszba. A brit sajtóban a 2011-es szezonra fix pilótaszék nélküli Nick Heidfeldet és Pedro de la Rosát is emlegetik Kubica lehetséges helyetteseként.

 

A sérült autóversenyzőt felébresztették a mesterséges kómából, és meglátogathatta őt családja is, akik érthetően erősen a történtek hatása alatt vannak még.

Az orvoscsoport egyik tagja, Giorgio Barabino a nap folyamán elmondta: a lengyel autóversenyző ébredésekor azonnal navigátora állapotáról kérdezte a körülötte lévőket.

„Túl vagyunk az első, kritikus tizenkét órán, a műtét után az orvosoknak sikerült stabilizálni az állapotát” – folytatta a fent idézett menedzser.

A hétfő reggeli órákban nyilatkozó dr. Igor Rossello kézspecialista szerint még korai lenne megmondani, hogy sikeres volt-e Kubica hétórás műtétje, de a szakember szerint kielégítő volt az operáció végeredménye.

„Az éjszaka csendes volt, a beteg állapota stabil. Úgy tűnik, hogy tud érzékelni a kezével, és a véráramlás is újraindult. A későbbi órákban felébresztjük Kubicát, aki jelenleg öntudatlan” – mondta Rossello még hétfő reggel.

„Egyelőre korai arról beszélni, hogy a műtét sikeres volt-e vagy nem. Ahogy tegnap is elmondtam, még öt-hét napra van szükségünk ahhoz, hogy megtudjuk, a vérellátás teljesen rendbe jön-e, és további idő kell ahhoz, hogy kiderüljön, rendesen használni tudja-e majd a sérült testrészt. Nehéz operáció volt, de a végeredmény abszolút kielégítő” – tette hozzá az orvos.

„Tudja, hogy mi történt” – fogalmazott később a már idézett másik orvos, Giorgio Barabino, aki hozzátette: a pilótának már nincs szüksége gépi lélegeztetésre, ugyanakkor egy-két napig fokozott megfigyelés alatt lesz, erős nyugtatókat kap, és aludni fog.

A kórházban tartott sajtókonferencián az is elhangzott, hogy Kubica a baleset során nagyon sok vért vesztett, amelyet a műtét előtt, alatt és után pótolni kellett. A versenyző a közeljövőben még több operáción esik át, mert vasárnap csak a legfontosabb beavatkozásokat végezték el.

Kubica vasárnap reggel egy olaszországi raliversenyen súlyos sérüléseket szenvedett, aminek következtében többszörös törést szenvedett jobb karjában, lábában és kézfejében. A pilóta hétórás műtéten esett át, és egyelőre kérdéses, hogy a jobb keze újra egészséges lesz-e. A műtét során felvetődött az amputáció lehetősége is. Az operációt végző orvos legalább egy évre teszi a felépülését.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik