Formula-1: három futamról hiányozhat két új istálló

MTI MTIMTI MTI
2010.02.09. 14:10
Címkék
Ha nem tudja időre teljesíteni az indulás feltételeit, három futamot is kihagyhat két új Formula–1-es csapat.

„A szabályok szerint minden résztvevőnek lehetősége van arra, hogy három versenyt mulasszon egy szezonban" – nyilatkozott Jean Todt, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elnöke.

A négy új istálló közül kettő, a Campos és a USF1 jelentős lemaradásban van a szezon előkészületeit illetően: csupán egy-egy pilótát neveztek még meg, autójuk nincs kész, kihagyták az első valenciai tesztet, és valószínű, hogy a második, jerezi felkészülésen sem tudnak megjelenni.

Bár visszalépésükről nincs szó, helyükre már akad pályázó. A szerb illetőségű Stefan GP készen áll arra, hogy beugorjon bármelyik csapat helyére.

„Ha valamelyik istálló végleg kudarcot vall, nem feltétlenül töltjük fel a helyét. Ebben a kérdésben a FIA dönt" – fogalmazott a korábbi Ferrari-főnök.

Legfrissebb hírek

Antonelli egy statisztikai mutatóban már Alonsót is utolérte az örökranglistán

F1
15 órája

Hamilton: Újra és újra emlékeztetnem kell az embereket, hogy ki is vagyok

F1
Tegnap, 11:25

„Nem vállalom a felelősséget” – Leclerc kifakadt a fékprobléma miatt

F1
2026.06.08. 15:34

„Bárcsak magamat okolhatnám!” – Russell nem érti, mi történik körülötte

F1
2026.06.08. 12:24

A Red Bull motorja a legerősebb, még a Mercedes is fejlesztési lehetőséget kap – sajtóhír

F1
2026.06.08. 10:50

„Nem akarom, hogy összeroppantson a nyomás” – Antonelli már 66 ponttal vezeti a bajnokságot

F1
2026.06.07. 21:43

Hadjar megtarthatja a dobogót; a Cadillac elveszítette az első pontját az F1-ben – hivatalos

F1
2026.06.07. 19:49

Az Alpine visszaszerezné Gasly dobogóját – felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az FIA-hoz

F1
2026.06.07. 19:43
Ezek is érdekelhetik