Felipe Massa zárt az élen az utolsó jerezi tesztnapon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.31. 08:49
null
Massa végzett az első helyen az utolsó jerezi tesztnapon (Fotó: WilliamsF1Team)
A spanyolországi Jerezben zajló Formula–1-es teszt utolsó, pénteki napján a Williams-Mercedest vezető Felipe Massa végzett az élen, aki korábbi csapattársát, Fernando Alonsót és Daniel Juncadella előzte meg. A Mercedes a korábbi napokhoz hasonlóan rengeteg kört tudott megtenni, sőt, Nico Rosberg először a mezőnyből még egy teljes versenyszimulációt is el tudott végezni. A Red Bull vesszőfutása ma sem ért véget, Daniel Ricciardo mindössze hét kör megtétele után befejezte a tesztelést.


Reggel vizes pálya várta a versenyzőket, akiket azonban ez egyáltalán nem zavart, a jerezi teszt negyedik napjára pörögtek fel igazán a csapatok. Természetesen mindenkit az érdekelt, hogy a Red Bull képes lesz-e ma pályára hajtani, és ez végül sikerült is, Daniel Ricciardo azonban mindössze hét kör megtétele után kiszállt a kocsijából, ezzel pedig véget is ért számára a teszt (legalábbis a mostani). Négy nap alatt a Red Bull 21 kört tudott összehozni, összehasonlításképpen érdemes megjegyezni, hogy ma Kobajasi Kamui egymaga 54 kört autózott egy másik Renault-motor hajtotta kocsival, a Caterhammel. Nagy kérdés, hogy a bahreini tesztig ki tud-e találni valamit Adrian Newey és tervezőgárdája.

Eközben a Mercedes vígan körözgetett a pályán, Nico Rosberg a délelőtt 91 kört futott, amire délután Lews Hamilton is rátett még 41 körrel. Ráadásul a német pilóta elsőként a mezőnyből egy teljes versenyszimulációt is futott. A pálmát ma azonban a kétszeres világbajnok Fernando Alonso vitte el, aki Ferrarijával 115 kört tett meg, és nagyon kevés hiányzott ahhoz, hogy megelőzze Felipe Massát az első helyen.

Azt a Massát, aki 86 kört futott a Williams-Mercedesszel, és egyedüliként tudott ma 1:29 alá beférkőzni. Érdemes még szót ejteni két újoncról, Daniel Juncadelláról és Kevin Magnussenről is, előbbi a Force Indiával sokáig nagy harcban volt Alonsóval, utóbbi pedig megint nagyon gyors volt a McLarennel, viszont kétszer is kicsúszott, ami miatt félbe kellett szakítani a tesztet, a második alkalom során ráadásul még le is tört autójáról az első vezetőszárny.

Jules Bianchi a Marussiával 25 kör erejéig tudott a pályára hajtani, és nem is végzett rossz eredménnyel, hiszen az összesített eredménysor hatodik helyén zárt a francia versenyző. Adrian Sutil a tegnapi naphoz hasonlóan a mai napon is kicsúszott a Sauberrel, Kobajasi pedig a japán újságírók legnagyobb örömére rengeteg kört tudott teljesíteni as Caterhammel. Danil Kvjat mindössze kilenc kör erejéig vezethette a Toro Rossót, bár az utolsó negyedórára még kiküldték, de Magnussen balesetét követően nem volt lehetősége újabb adatok begyűjtésére.

F1-ES, TESZT, JEREZ, A 4. NAP EREDMÉNYLISTÁJA
1. Massa (brazil, Williams-Mercedes) 1:28.229 (86 kör)
2. Alonso (spanyol, Ferrari) 1:29.145 (115)
3. Juncadella (spanyol, Force India-Mercedes) 1:29.457 (81 kör)
4. Magnussen (dán, McLaren-Mercedes) 1:30.806 (110 kör)
5. Hamilton (brit, Mercedes) 1:30.882 (41 kör)
6. Bianchi (francia, Marussia-Ferrari) 1:32.222 (25 kör)
7. Sutil (német, Sauber-Ferrari) 1:36.571 (69 kör)
8. Rosberg (német, Mercedes) 1:36.951 (91 kör)
9. Kobajasi (japán, Caterham-Renault) 1:43.193 (54 kör)
10. Kvjat (orosz, Toro Rosso-Renault) 1:44.016 (9 kör)
11. Ricciardo (ausztrál, Red Bull-Reanult) 1:45.374 (7 kör)

 

PERCRŐL PERCRE

17.00 Az utolsó percekben nem oldották fel a piros zászlós figyelmeztetést, így ért véget az utolsó jerezi teszt.

16.50 Kvjat mellett Magnussen is megállt újra, az újonc pilóta autójáról leszakadt az első vezetőszárny, amikor kigyorsított a tizes kanyarban, és ráment a kerékvetőre.

16.48 Nem jutott sokáig az orosz, akinek leállt az autója, újfent félbeszakították a tesztelést, a mai nap már a harmadik alklommal.

16.47 Kvjat az utolsó negyedórára kiment a pályára a Toro-Rossóval.

16.46 Most viszont javított a brazil, aki bement 1:29-en belülre (1:28.229).

16.42 Massa a középső szektorban megfutotta a legjobb időt, aztán a végén fél másodperccel lassabb kört futott az egyéni legjobbjánál.

16.36 Magnussen megelőzte Hamiltont időközben.

Bianchi a 6. helyen zárt a Marussiával pénteken (Fotó: Action Images)
Bianchi a 6. helyen zárt a Marussiával pénteken (Fotó: Action Images)

 

16.29 Sok minden nem történt az elmúlt percekben, a csapatoknak már csak fél órájuk van hátra a jerezi tesztből.

16.22 Jelenleg Massa, Hamilton és Alonso körözget a pályán. A spanyol már 103 kört tett meg ma, ezzel vezet a pilóták között.

16.16 Bianchi két helyet is előre tudott lépni rövid idő leforgása alatt, közben a Mercedes Hamiltonnal is elvégzett pár kerékcserét.

16.08 Massa, Juncadella, Bianchi és Sutil is visszatért a pályára.

16.03 Felvillantak a zöld lámpák, újra szabad az út a pilóták előtt.

15.52 Újra félbeszakították az edzést, Magnussen parkolt le a McLarenjével az utolsó sikánban, előtte megpördült a dán.

15.50 Alonso megelőzte korábbi csapattársát, de Massa hamar visszavette az első helyet.

Sutil a tegnapi balesetet követően ma is kicsúszott a Sauberrel (Fotó: Action Images)
Sutil a tegnapi balesetet követően ma is kicsúszott a Sauberrel (Fotó: Action Images)

 

15.44 Az első naphoz képest hatalmas a forgalom a pályán, Hamilton például annyira igyekszik, hogy a hátsó hosszú egyenesben faképnél hagyta Juncadellát.

15.41 Massa elsőként a mai nap bement 1:30 alá, közben Juncadella megelőzte Alonsót, Hamilton pedig feljött a 4. helyre.

15.34 Juncadella, Massa, Magnussen és Hamilton is kihajtott a boxból.

15.31 Bianchi lágy gumikkal rögvest ki is ment a pályára.

15.28 Sutil autóját eltüntették a kavicságyból, ezzel együtt kigyulladtak a zöld lámpák, tehát újra ki lehet menni a pályára.

Sutil tegnap is kicsúszott a Sauberrel, a német pilóta utána elismerte, hogy ő hibázott akkor.

A piros zászlós figyelmeztetésig Alonso és Juncadella nagy harcot vívott egymással, percenként változott az első helyezett személye.

15.18 Sutil megpördült és kicsúszott a kavicságyba az utolsó sikánban, a mai napon először félbeszakították a tesztelést.

15.15 Alonso az első, Hamilton pedig a negyedik helyre ugrott fel.

Alonso végül 115 körrel zárta a végső tesztnapot Jerezben (Fotó: Action Images)
Alonso végül 115 körrel zárta a végső tesztnapot Jerezben (Fotó: Action Images)

 

15.12 Megtett körök: Juncadella 47, Alonso 80, Magnussen 83, Rosberg 91, Massa 49, Hamilton 10, Sutil 55, Bianchi 12, Kobajasi 54, Kvjat 8, Ricciardo 7.

15.09 A kétszeres spanyol világbajnok 1:32.132-es idejével most feljött a második helyre.

15.07 Alonso megint javított az idején, de továbbra sem tudott előrébb lépni, közben pedig Magnussen és Juncadella is kiment a pályára.

15.05 Sutil előreugrott a hatodik helyre (1:39.941)

15.03 Alonso is tudott javítani az idején (1:34.331), de nem tudott előrébb lépni, és maradt a harmadik helyen.

14.55 A Mercedes brit pilótája egy 1:40.227-es körrel mutatkozott be.

14.52 Hamilton teljesítette az első körét a mai nap, társaságként megkapta maga mellé Alonsót, aki most ment ki újra a pályára a Ferrarival.

14.45 Bianchi négy helyet lépett előre, a francia pilóta 1:40.966-os kört futott a Marussiával.

14.41 Kobajasi motorja füstölt, amikor visszatért a boxba. Közben Bianchi csatlakozott Sutilhoz és Massához, az ő autójára az intermediate gumikat tették fel.

14.38 Kobajasi, Sutil és Massa is kint van most a pályán.

Daniel Juncadella biztató teljesítményt nyújt a Force India tesztpilótájaként (Fotó: Twitter/clubforce)
Daniel Juncadella biztató teljesítményt nyújt a Force India tesztpilótájaként (Fotó: Twitter/clubforce)

 

14.33 Juncadella ugrott most az eredménylista élére 1:33.119-ces idejével, annak ellenére, hogy az utolsó hajtűkanyarban megcsúszott.

„Remek napunk volt ma. Az volt a célunk, hogy a teszt alatt minél több kilométert megtegyünk, amit sikerült is elég jól teljesítenünk. Ez meglepett, hiszen új technológiával kellett megbirkóznunk, de még most sem tudjuk pontosan, hogy mennyire vagyunk erősek" – nyilatkozta Rosberg.

14. 27 Magnussen tovább gyorsult, már 1.7 másodperc az előnye a második Alonso előtt.

14.25 Massa még tovább gyorsult, miközben Magnussen megfutotta a mai nap eddigi leggyorsabb körét 1:34.084-gyel.

14.19 Massa tovább tudott javítani az idején (1:39.163).

14.14 Magnussen és Massa is kihajtott újra a pályára.

14.13 Megtett körök: Rosberg 91, Alonso 71, Magnussen 64, Kobajasi 50, Sutil 43, Massa 34, Juncadella 32, Kvjat 8, Ricciardo 7, Bianchi 5.

14.06 Hamilton átöltözve ment a Mercedes garázsába, hamarosan a pályán láthatjuk.

Alonso szokja a 2014-es Ferrarit, amelyet szerinte a kisebb tempó ellenére is élvezetes vezetni (Fotó: Twitter/InsideFerrari)
Alonso szokja a 2014-es Ferrarit, amelyet szerinte a kisebb tempó ellenére is élvezetes vezetni (Fotó: Twitter/InsideFerrari)

14.04 Alonso menete után szünet volt a körözésben, a csendet Kobajasi törte meg.

14.03 Pénteken az autó egyre jobb lett, de nem várt mechanikai meghibásodás miatt be kellett fejezni a Red Bull tesztjét.

14.00 „Nagyon nehéz teszten vagyunk túl – mondta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke. – Sok gondunk volt a Renault hajtóművével és a saját hűtőrendszerünkkel is. Kevés kört tettünk meg, de eleget ahhoz, hogy megtudjuk, mi a teendő, és meg is oldjuk a problémát a bahreini tesztig. A tesztelés egyik fontos része, hogy felderítsük a problémákat, és a következő hetekben a tesztpadra is nagy figyelem irányul."

13.54 A Red Bull szenvedését látva viccelődők nem késlekednek, jelentik: „A műszaki hibás autókat begyűjtő platós kocsi több kört tett meg négy nap alatt Jerezben, mint a Red Bull." Igaz, ma még a Red Bull vezet 7–0-ra…

13.46 Magnussen közben a McLarennel javított az idején, de még mindig harmadik Alonso és Rosberg mögött.

Daniel Ricciardo 10 kört tett meg két nap alatt a Red Bull-Renault-val (Fotó: Twitter/RedBullRacing)
Daniel Ricciardo 10 kört tett meg két nap alatt a Red Bull-Renault-val (Fotó: Twitter/RedBullRacing)

13.42 A Red Bull hivatalosan is bejelentette, hogy befejezte a jerezi tesztet, és energiáját mostantól a február 19-én kezdődő bahreini gyakorlásra összpontosítja.

13.33 Alonso folytatja a körözést, a sikánnál ülő közönség nagy csodálatára a kanyarkombináció kijáratánál rendre úgy gyorsít ki, hogy kitör a kocsi hátulja. A turbókorszak szépségei visszatérnek!

13.30 Állítólag a Red Bull elkezdett csomagolni, nem folytatja a jerezi tesztet. Vettel 11, Ricciardo 10 kört tett meg két-két nap alatt.

13.24 Alonso most minden körében a boxba kormányozza a Ferrarit, végigmegy rajta, és a kijáratnál rajtgyakorlatot hajt végre.

13.19 Megtett körök: Rosberg 91, Alonso 64, Magnussen 49, Kobajasi 45, Sutil 43, Massa 34, Juncadella 32, Kvjat 8, Ricciardo 7, Bianchi 5.

13.16 Alonso hosszú meneten van, 1:37-1:38-as köröket fut, Egyedül van a pályán.

Hamilton délután újra beülhet a Mercedesbe (Fotó: Action Images)
Hamilton délután újra beülhet a Mercedesbe (Fotó: Action Images)

13.11 „Csodás, a tesztelés negyedik napján máris megvagyok a versenyszimulációval. Most átadom a kocsit Lewisnak" – írta a Twitteren Rosberg. A német szerdán 97, ma 91 kört tett meg, Hamilton kedden 18, csütörtökön 62 kört ment.

13.10 A Mercedes bejelentette, hogy Nico Rosberg a versenyszimuláció teljesítése után befejezi a jerezi munkát,és az autóba Lewis Hamilton ül be. Az angol az első tesztnapon az első légterelő letörése miatt délután már nem tudott körözni.

Danyiil Kvjat ma debütált versenyzőként a Toro Rossónál – nem sokat körözhet (Fotó: Twitter/ToroRossoSpy)
Danyiil Kvjat ma debütált versenyzőként a Toro Rossónál – nem sokat körözhet (Fotó: Twitter/ToroRossoSpy)

13.04 Alonso, Kobajasi és Magnussen van a pályán. A Toro Rosso, a Red Bull és a Marussia a korai lelkesedés után nagyon leállt.

12.56 A Marussia közölte, az utóbbi órákban a féket javították, most ebédidő van, aztán Bianchi visszamegy a pályára.

12.53 Miközben Kobajasi a pályán köröz, a Caterham a Twitteren bejelentette, hogy eljött az ebédidő. „Kamui túl a 41. körén, de marad az autóban, és ad még hozzá jó néhányat" – írta a csapat.

12.44 A spanyol a nap legjobb köridőjét futva az élre állt.

12.41 Alonso és Kobajasi a pályán.

12.40 Kis kitekintő. Az utolsó futamos duplázás miatt az F1-es rajongók számára is érdekes lehet a NASCAR új eljárása: az amerikai sorozatban a 26 futamos idény első 26 futamából 16 futamgyőztes (ha nincs ennyi, akkor számítanak a pontok) jut be az utolsó 10 futam „utószezonjába” – a többiek ezeken a versenyeken is indulnak. Ettől fogva három futamonként kiesik négy pilóta a végső elsőségért folyó versenyfutásból, így a végére négyen maradnak. Az idényzárón azt avatják bajnokká, aki a legelőkelőbb helyen zárja a futamot.

Nico Rosbergé az első 2014-es teljes nagydíjszimuláció (Fotó: Action Images)
Nico Rosbergé az első 2014-es teljes nagydíjszimuláció (Fotó: Action Images)

 

12.35 Csak Kobajasi van kint a pályán, már szokatlan az a csend, amely az egy autó mellett érzékelhető – az első két napon még örültünk neki, hogy egyáltalán valaki kint van a pályán.

12.31 Véget ért Rosberg 72 körös menete. A német három kerékcserével teljesítette a versenyszimulációt, a Mercedes szerint a 100 literes üzemanyaglimit nem okozott problémát.

12.25 Megtett körök: Rosberg 91, Magnussen 43, Sutil 35, Kobajasi 33, Massa 33, Juncadella 31, Alonso 31, Kvjat 8, Ricciardo 7, Bianchi 5.

12.23 Sutil 1:44-es köröket megy, a Sauber fékrendszerével gondok vannak, és Esteban Gutiérrez szerdai kicsúszása után a csapat jobbnak látja, ha lassabban köröznek, és több kört megtesznek, mint kockáztassanak újabb kicsúszást.

12.19 Bianchi, Ricciardo és Kvjat kivételével mindenki túl van a 25 körön.

12.16 Rosberg elképesztő munkát végez a gyári Mercedesszel, meggyőző a teljesítménye, főleg az autó megbízhatósága váratlanul jó, ennyit egyhuzamban még az előző két évben sem nagyon mentek a pályán.

12.13 Magnussen és Massa a boxba hajtott, Sutil kiment a pályára. Alonso javított egyéni legjobbján.

12.11 Megint nagy a forgalom a pályán, az időlista első öt helyezettje is kint van. A versenyzők a kanyarok kijáratánál láthatóan még ismerkednek az új gázadási stílussal, többek autójának a hátulja kitör.

Jól alakul Kobajasi első tesztnapja a Caterhammel (Fotó: Twitter/CaterhamF1)
Jól alakul Kobajasi első tesztnapja a Caterhammel (Fotó: Twitter/CaterhamF1)

12.08 Kobajasi a 30. körét teljesítette a Cetarhemmel, amely a legmegbízhatóbb csapatnak tűnik eddig a Renault motorjait használók között.

12.02 A német a 79. körében 1:36.951-re javította a csúcsidőt. Úgy tűnik, nem véletlenül szóltak arról a pletykák, hogy a Mercedes jöhet ki jól a motorformula megváltoztatásából. Persze még korai lenne világbajnokot hirdetni.

11.59 Rosberg egyre közelebbről üldözi a pályán Magnussent, a Mercedes-pilóta 1:37-es köröket fut.

11.57 A Force India spanyol tesztpilótája egymás után három körben 15 századon belüli köröket futott, nagyon kiegyensúlyozott a teljesítménye. A negyedikben megcsúszott a célegyenesre fordító kanyarban, de így is csak fél másodperccel maradt el a korábbi köreitől.

11.51 Juncadella körről körre javít, Rosberg és Magnussen van még a pályán.

11.47 Rosberg a pályán megelőzte Sutilt, s napi rekordot futott.

11.44 Rosberg 1:37-es kört futott, Kobajasi is újra a pályán.

11.40 A Mercedes jelenleg 240 körnél jár, a Red Bull 21-nél a jerezi teszten.

11.35 Nem sokáig maradt magára, Alonso csatlakozik hozzá.

11.34 Pár perce hatan voltak még a pályán, most egyedül Rosberg köröz.

11.31 A Red Bull a hajtómű túlmelegedése miatt fapados megoldással, a kocsi oldalára fúrt lyukkal próbál enyhíteni a problémáin.

A McLaren-Mercedes pillangószerű hátsó felfüggesztése sok kérdést felvet (Fotó: Twitter/f1fanatic_co_uk)
A McLaren-Mercedes pillangószerű hátsó felfüggesztése sok kérdést felvet (Fotó: Twitter/f1fanatic_co_uk)

11.28 Tegnap este több csapat is hivatalos véleményt kért az FIA-tól a McLaren hátsó kerékfelfüggesztése miatt. A wokingiak azt mondták, hogy tavaly nyáron rábólintottak a tervekre Párizsból, ezért szabályosnak kell lennie. Ha annak nyilvánítják, és be is válik, nagyon nehéz lesz lemásolni.

11.23 Kobajasi tovább gyorsul a Caterhammel. Továbbra sem kellett megszakítani a teszt 4. napját műszaki hiba miatt.

11.17 Rosberg az 50. körét is teljesítette, a második legtöbb, 21 Sutilé.

11.14 Joe Saward F1-es bennfentes információi szerint a riválisok által elszipkázott szakemberek után újabbak távoznak a Lotustól. Az istállónak 30 dolgozót kell elbocsátania ahhoz, hogy a többiek fizetését állni tudja.

11.11 Ricciardo két kör után visszatért a boxba.

11.07 Rosberg mellett Magnussen, Massa és a hosszú szünet után újrainduló Ricciardo van a pályán.

Nico Rosberg új sisakja – nem mindig ezt viseli az autóban (Fotó: Twitter/MercedesAMGF1)
Nico Rosberg új sisakja – nem mindig ezt viseli az autóban (Fotó: Twitter/MercedesAMGF1)

11.05 Rosberg a friss intermediate-eken megjavította legjobbját.

11.04 Massa Jerezben elmondta, legszívesebben venne egy új kávégépet a Williams motorhome-jába, mert a ferraris időszakból a finom kávé hiányzik neki a legjobban. Íme, egy rövid kérdezz-felelek:

– Annyi ferraris év után hogy zajlik az átállás?
– Nagy a változás, az biztos. A britek nagyon mások, mint az olaszok, és annak ellenére, hogy a Ferrarinál is több különböző nemzetiségű ember dolgozott, ott alapvetően nagyon olaszosan folynak az ügyek – minden olyan latinos és érzelmes. Egy olaszt sosem látsz úgy beszélgetni, hogy ne hadonászna közben a kezeivel, a britek viszont nagyon precíz és korrekt emberek.

– És a két főhadiszállás közti különbség?
– Az is óriási. Igazából mindkét gyár a semmi közepén van távoli városokkal körülvéve. Maranellóban viszont vannak éttermek és kávézók, ami legalább egy kis plusz. Őszintén szólva Grove-ot még nem ismerem ilyen téren.

– Hogyan jellemezné a két csapatot?
– A Ferrari érzelmes, a Williams pedig egyenes. A Ferrarinál egy apró problémából is nagyot csinálnak, míg a Williamsnél mindent a helyén kezelnek. A problémamegoldás nagyon másképp zajlik az angoloknál.

– És elárulja nekik a Ferrari sikereinek titkát?
– Amit csak tudok, elmondok!

11.00 A 42. köre végén a német a boxba hajtott, de gyors szerviz után azonnal folytatta a pályán.

10.58 Pillanatnyilag csak Rosberg köröz a pályán.

10.56 Megtett körök: Rosberg 39, Sutil 21, Magnussen 14, Kobajasi 14, Alonso 12, Massa 9, Juncadella 8, Kvjat 8, Ricciardo 5, Bianchi 5.

10.54 Alonso a vizes pályára való gumikon jött be 1:40 alá, a többiek intermediate-en.

Csillapodott az eső, de csak kora délután áll majd el (Fotó: Action Images)
Csillapodott az eső, de csak kora délután áll majd el (Fotó: Action Images)

10.49 Alonso is megfutotta első mért körét, már mind a 10 pilóta a listán van – a negyedik tesztnap második órájának végén ide is eljutottunk.

10.46 Juncadella viszont folyamatosan, körről körre gyorsul.

10.44 Rosberg Mercedesén kopni kezdtek az intermediate gumik, a Mercedes az 1:41-es zónába süllyedt.

10.41 A két spanyolnak kihajtott a pályára. Juncadella az 5. helyre jött be első körével.

10.35 Kobajasi és Sutil csatlakozott Magnussenhez, Massához és Rosberghez, a Red Bullnál viszont Ricciardo körei óta nagy a csend. Megint túlmelegedett a hajtómű?

10.34 Mostanáig, Magnussen ugyanis elé ugrott a Mclarennel.

10.32 Massa a pályán Rosberget üldözi, közben javított eddigi legjobbján – de még mindig 2.

10.26 Magnussennek is megvan az első mért köre pénteken. A dán csütörtökön elmondta, az 1:23.267-es körét úgy érte el, hogy egyáltalán nem használta ki az autó képességeit, s örül annak, hogy eddig megbízható az autó „Sokkal gyorsabbak is leszünk" – mondta mosolyogva.

10.24 Enyhül az eső, Rosberg az intermediate gumikon szinte minden mért körében gyorsabb a többieknél, de a saját legjobbján régóta nem javított.

10.19 Alonso és Rosberg váltotta Kobajasit és Bianchit a versenypályán.

10.16 Bianchi is a listán, ez a Marussia első mért köre 2014-ben.

10.14 Kobajasinak megvan az első mért köre a Caterhammel.

10.11 Caterham–Marussia csata a pályán: Kobajasi és Bianchi köröz.

10.07 A Force India nagy érzékelőt tett korábban az autójára, az első kerekek mögött áramló levegőt vizsgálta.

10.06 Massa feljött a második helyre, és Magnussen is elhagyta a boxutcát a McLarennel. Így már mindenkit láttunk ma a pályán.

10.03 A csütörtöki második helyezett Massa újra a pályán a Williams-Mercedesszel, Rosberg visszajött a boxba.

10.01 Rosberg 1:38-as köröket fut, sokkal gyorsabb az intermediate gumikon futó Mercedesszel, mint a többiek, akik óvatosan bánnak autójukkal.

9.58 Kvjat kiment a pályára, és ment is egy mért kört – az elsőt Formula–1-es pilótaként.

9.55 Rosberg továbbra is a pályán van.

Csütörtökön a mclarenes Kevin Magnussené volt a legjobb köridő Jerezben (Fotó: Reuters)
Csütörtökön a mclarenes Kevin Magnussené volt a legjobb köridő Jerezben (Fotó: Reuters)

9.52 A nagy forgalom válasz lehet Bernie Ecclestone kritikájára. Az F1 vezetője a Daily Mailnek adott interjújában nagyon lehangolóan beszélt a Jerezben történtekről.

„Előre megmondtam, hogy káosz lesz, de a csapatok és az FIA akarta az új motorokat. Most megkapták, pedig ezek a motorok Le Mans-ba valók lennének. Ne beszéljenek nekem a fogyasztás korlátozásáról, miközben a Mercedes mindenhová 23 kamionnal megy! A motorok halkak, senkit sem fog ez így érdekelni" – dohogott Ecclestone, aki egyre inkább egyedül marad a hajtóművekről megfogalmazott véleményével.

9.46 Az eső ellenére nagyon élénkek a csapatok, csak a szerdai és csütörtöki leggyorsabb McLarent nem láttuk még.

9.44 Rosberg az élen a Mercedesszel.

9.41 Korán van még, de amit a Red Bull eddig művel, mindenképp biztató. Most csak Rosberg van a pályán.

9.37 Az 5-ös és a 6-os kanyar között áll a víz a pályán. Ricciardo újra a boxban.

9.36 Ricciardo az élen! Alonso és Kobajasi újra a pályán.

9.35 Sutil gyorsul a Sauberrel, Ricciardo a harmadik körét is megtette a Red Bull-lal. Ez már annyi, mint csütörtökön összesen.

9.31 Kvjat is kiment a pályára, egyelőre minden autó működik, ez elsősorban a Renault számára biztató.

9.30 Ricciardo a pályán, Sutilé a nap első mért köre: 1:53.700.

Sutil autója csütörtökön összetörött (Fotó: Action Images)
Sutil autója csütörtökön összetörött (Fotó: Action Images)

9.27 Mért kör továbbra sincs, Sutil viszont újabb menetre indult a csütörtökön összetört Sauber-Ferrarival.

9.25 Kobajasi is elindult. Nagyon lelkesek a csapatok, mikor és kinél lesz sárga zászló?

9.24 Juncadella és Bianchi a pályán, már csak a McLarent és a Caterhamet nem láttuk ma.

9.23 Japán újságírók és fotósok hada gyülekezik a Caterhamnél, Kobajasi visszatérése nagy szenzáció az ázsiai országban, még akkor is, ha „csak” a Caterhammel történik.

9.17 Az első negyedórában hat csapat autóját láttuk a pályán, az esős idő ellenére biztatóan indul a nap. Kvjat a boxban, Rosberg újra a pályán.

9.15 Kvjatnak szerdán már mennie kellett volna, de az autó egész nap a garázsban maradt.

9.14 Kvjat a pályán a Toro Rossóval, Rosberg, Alonso és Ricciardo is visszatért a garázsába. Mindenki vizes pályára való gumikat használ, nincs esély az intermediate-re.

9.12 Rosberg újra a pályán, az övé lehet az első mért kör. Ricciardo is a pályán a Red Bull-lal.

9.11 Sutil és Massa túljutott az ellenőrző körén, majd visszatért a boxba. Alonso a pályán.

9.08 Alonso mellett a másik spanyol ma Daniel Juncadella lesz a pályán. A Force India tesztpilótája ma debütál új csapatában – a 22 éves spanyolról érdemes tudni, hogy 2012-ben F3-as Európa-bajnok lett, tavaly pedig a német túraautó-bajnokságban versenyzett (az idén is megy a DTM-ben). Nagybátyja LuisPérez-Sala korábbi F1-es pilóta, aki a Hispania F1-es csapat konzultánsa, majd csapatfőnöke volt.

9.04 Rosberg egy kör után a boxban, Massa útra kész a Williamsben.

9.03 A felhős idő miatt még mindig meglehetősen sötét van, a legtöbb csapat garázsának ajtaja zárva.

9.00 Zöld a lámpa, Rosberg azonnal a pályára hajtott az esőben. A levegő 10 fokos.

A Mercedes már korán reggel a kerékcserét gyakorolja (Fotó: Twitter/MercedesAMGF1)
A Mercedes már korán reggel a kerékcserét gyakorolja (Fotó: Twitter/MercedesAMGF1)

8.58 Az olasz La Gazzetta dello Sport szerint csütörtökön Adrian Newey, a Red Bull technikai igazgatója heves vitát folytatott Rob White-tal, a Renault motorprogramjának vezetőjével. Newey délután Angliába repült, hogy a túl szűkre készített motorteret újratervezze, hogy megvalósítható legyen a hajtómű összes elemének a hűtése.

8.55 A Mercedes máris munkában, Nico Rosberg autóján a kerékcseréket gyakorolják a garázs előtt.

8.54 Daniel Ricciardo a sisakjával a kezében, kezeslábasba öltözve ment be a Red Bull garázsába, az érdeklődők kérdésére elmondta, bízik benne, hogy tud körözni az RB10-essel.

A Ferrari kétszer is leállt az első három nap alatt, de összességében biztató Alonsóék eddigi teljesítménye (Fotó: Reuters)
A Ferrari kétszer is leállt az első három nap alatt, de összességében biztató Alonsóék eddigi teljesítménye (Fotó: Reuters)

8.50 A tervek szerint a Ferrarinál Fernando Alonso, a Mercedesnél Nico Rosberg, a McLarennél a csütörtöki leggyorsabb Kevin Magnussen, a Red Bullnál Daniel Ricciardo, a Toro Rossónál Danyiil Kvjat, a Williamsnél Felipe Massa, a Force Indiánál Daniel Juncadella, a Saubernél Adrian Sutil, a Caterhamnél Kobajasi Kamui, a Marussiánál Jules Bianchi ül autóba.

8.49 Az éjszakai és hajnali eső miatt vizes a pálya, és még reggel, az edzés elején is sötét felhők vannak a jerezi pálya előtt. A csapatok arra számítanak, hogy délelőtt mindenképpen vizes pályás tesztjük lesz.

F1-ES TESZT, JEREZ, A 3. NAP EREDMÉNYLISTÁJA
1. Magnussen (dán, McLaren-Mercedes) 1:23.276 (52 kör)
2. Massa (brazil, Williams-Mercedes) 1:23.700 (47)
3. Hamilton (brit, Mercedes) 1:23.952 (62)
4. Button (brit, McLaren-Mercedes) 1:25.030 (40)
5. Alonso (spanyol, Ferrari) 1:25.495 (58)
6. Hülkenberg (német, Force India-Mercedes) 1:26.096 (17)
8. Vergne (francia, Toro Rosso-Renault) 1:29.915 (30)
7. Sutil (német, Sauber-Ferrari) 1:30.161 (34)
Frijns (holland, Caterham-Renault, 10 kör), Chilton (brit, Marussia-Ferrari, 5) és Ricciardo (ausztrál, Red Bull-Renault, 3) nem futott mért kört.

F1-ES, TESZT, JEREZ, A 2. NAP EREDMÉNYLISTÁJA
1. Button (brit, McLaren-Mercedes) 1:24.165 (43 kör)
2. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:24.812 (47)
3. Bottas (finn, Williams-Mercedes) 1:25.344 (35)
4. Rosberg (német, Mercedes) 1:25.588 (97)
5. Pérez (mexikói, Force India-Mercedes) 1:28.376 (37)
6. Gutiérrez (mexikói, Sauber-Ferrari) 1:33.270 (53)
7. Ericsson (svéd, Caterham-Renault) 1:37.975 (11)
8. Vettel (német, Red Bull-Renault) 1:38.320 (8)

F1-ES TESZT, JEREZ, AZ 1. NAP EREDMÉNYLISTÁJA
1. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:27.104 (31 kör)
2. Hamilton (brit, Mercedes) 1:27.820 (18)
3. Bottas (finn, Williams-Mercedes) 1:30.072 (6)
4. Pérez (mexikói, Force India-Mercedes) 1:33.161 (10)
5. Vergne (francia,Toro Rosso-Renault) 1:36.530 (15)
6. Gutiérrez (mexikói, Sauber-Ferrari) 1:42.257 (7)
Vettel (német, Red Bull-Renault, 3 kör) és Ericsson (svéd, Caterham-Renault, 1 kör) nem futott mért kört

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik