Korán véget ért Vettel jerezi tesztje, bajban lehet a Red Bull

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.29. 08:56
null
Jenson Button ma körözött először, és biztató tempót mutatott a McLaren-Mercedes (Fotó: Twitter/McLarenF1)
Sok tanulsága volt a Formula–1-es csapatok második idei tesztnapjának: egyrészt a Mercedes és a Ferrari sok lépéssel a Renault előtt jár motorjával, a francia gyártó autói ugyanis az energiaátalakító elektronikus rendszerének meghibásodása miatt alig köröztek. A világbajnok Sebastian Vettel 11 kört tett meg két nap alatt, mielőtt hazautazott. A többieknél beindult a nagyüzem, elsősorban a Mercedes lehet elégedett, mert négy autóval is körözött, de átlagos körszámban nem sokkal marad el a Ferrari sem. A leggyorsabb Jenson Button volt a McLarennel, a legtöbb kört Nico Rosberg tette meg a Mercedesszel.

A Red Bull és Sebastian Vettel két nap alatt 11 kört tett meg az F1-es csapatok jerezi tesztjén, amely a négyszeres világbajnok német versenyző számára a reméltnél sokkal korábban véget ért. Miután autóját füstölögve tolták be a boxba a 8. szerdai köre után, a csapatkénytelen volt úgy dönteni, véget vet a száguldásnak.

Vettel nem tehetett mást, átöltözött, elhagyta a pályát, és hazarepült, csütörtökön és pénteken ugyanis már nem ő, hanem új csapattársa, Daniel Ricciardo a soros. A gond az, hogy a Renault hajtóművével alapvető problémák vannak, ami a Caterhamet szerdán 11 kör megtételére korlátozta, a Toro Rosso pedig egyszer sem hagyta el a garázst. A Lotus el sem utazott Jerezbe, azaz a Renault-mortoros autók összesen 19 kört tettek meg szerdán, míg a Mercedes négy autóval összesen 212, a Ferrari két csapattal 100 kört tudott megtenni.

Annyi jó hír lehet, hogy a Renault felfedezte a probléma okát: az energiaátalakító működését irányító elektronikus központ ment tönkre, de már úton van Jerez felé az új, javított verzió, amellyel talán csütörtökön már többet körözhetnek a Renault-s csapatok, és nem kerülnek még nagyobb hátrányba a többiekkel szemben.

A Ferrari és főleg a Mercedes ugyanis kihasználta a második napot, amelynek délelőttjét a Pirelli esőgumijainak tesztelésére fordították a csapatok, de délután száraz pályán lehetett róni a köröket. A Mercedes négy csapattal ment, és teljes lett a siker: a legtöbb kört, 93-at (a Renault-motoros csapatok két napi össztermésének több mint kétszeresét) Nico Rosberg tette meg, a Mercedes első légterelője kiválóan bírta a terhelést.

A leggyorsabb a keddi napot teljesen kihagyó Jenson Button lett a (Lotustól távozó Éric Boulliert a csapat versenyigazgatójának kinevező) McLarennel. Bár az időeredmények nem sokat számítanak, főleg az új autóknál, a csapatok Twitter-bejegyzéseiből azért a nap közben kiderült, hogy igenis odafigyeltek ezekre az adatokra is, amelyek ama kevesek egyikei, amelyekre egyáltalán alapozni lehet, másfelől egy-egy jó eredmény feldobja a csapatot.

A tesztelés csütörtökön folytatódik, a Ferrariba beül Fernando Alonso, Ricciardo ugyebár a Red Bull új autóját próbálja meg kipróbálni, s láthatjuk az újonc Kevin Magnussent, valamint a Williamshez szerződött Felipe Massát is.

Nem utolsó sorban csütörtökön megláthatjuk az új Marussiát is, az utolsó, eddig nem látott 2014-es versenygépet, amely az istálló vezetői szerint kellemes meglepetés lesz.

F1, TESZT, JEREZ, 2. NAP
1. Button (brit, McLaren-Mercedes) 1:24.165 (43 kör)
2. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:24.812 (47)
3. Bottas (finn, Williams-Mercedes) 1:25.344 (35)
4. Rosberg (német, Mercedes) 1:25.588 (97)
5. Pérez (mexikói, Force India-Mercedes) 1:28.376 (37)
6. Gutiérrez (mexikói, Sauber-Ferrari) 1:33.270 (53)
7. Ericsson (svéd, Caterham-Renault) 1:37.975 (11)
8. Vettel (német, Red Bull-Renault) 1:38.320 (8)

17.00 Véget ért a második tesztnap. A legtöbb kör Rosbergé, a legjobb időeredmény Buttoné.

16.59 A Caterham nem jutott ki a pályára, Räikkönen viszont feljött a 2. helyre.

16.57 A Caterhamnél azt remélik, egy körre kimehet Ericsson. Sokat jelenthet az autó ellenőrzése az éjszakai munka előtt.

16.56 Rosberg túljutott a keddi össztermésen, Räikkönen is a pályán van.

16.52 Gutiérrez is kijött egy utolsó menetre a Sauberrel.

16.45 A Mercedes és a Ferrari száguldása még tovább tart, Rosberg szervizelése közben éppen Räikkönen van a pályán.

16.41 A Marussia vezetősége a kocsi megérkezését követően felcsigázta a jelenlévőket: nagyon kellemes meglepetés lesz az új autó.

16.38 A Williams jelezte, hogy Bottas már nem megy ki a pályára. Csütörtökön és pénteken Massa tesztel,Bottas elmondása szerint nagyon jól kijön a brazillal, ami nem csoda, hiszen Massa talán a legbarátságosabb a mezőnyben.

16.37 A megtett körök: Button 43, Bottas 35, Räikkönen 35, Rosberg 84, Pérez 37, Gutiérrez 51, Ericsson 11, Vettel 8

16.35 Rosberg 24 körös menet végén a boxba hajtott.

16.32 Michael Schumacher a francia L’Équipe információi szerint jól reagál a felébresztési kísérletre. Ám amint Sabine Kehm, Schumi menedzsere többször is hangsúlyozta, ezt az információt nem szabad hivatalosnak tekinteni, mert nem a grenoble-i kórház orvosai tették közzé. Részletek itt!

16.30 Megérkezett a pályára a Marussia kamionja, benne az M03-assal, az egyetlen autóval, amelyet még nem láttunk a 2014-es F1-es gépek közül. Csütörtökön szeretnék elkezdeni a tesztelést.

16.28 Rosberg a 81. körét kezdte meg, Räikkönen csatlakozott hozzá a pályán.

16.26 A Renault megtalálta a probléma okát, az energiaátalakító elektronikus vezérlője romlott el. Úton van az utánpótlás Franciaországból, de csak holnapra kapják meg a csapatok. Ez azt jelenti, hogy a Toro Rossót sem látjuk ma már.

16.22 Rosberg a korábbinál is hosszabb meneten lehet, a Mercedes szerint a célja a csapatok keddi össztermésének felülmúlása. Az közel száz kört jelentene.

16.21 Button megközelítette korábbi legjobbját, de nem tudott javítani rajta.

Jenson Button elhunyt édesapjára emlékezik sisakjával (Fotó: Twitter/McLarenF1)
Jenson Button elhunyt édesapjára emlékezik sisakjával (Fotó: Twitter/McLarenF1)

16.18 Button különleges sisakban száguld. Januárban elhunyt édesapjára emlékszik vele. John Button, a paddock nagyon népszerű alakja éppen a tavalyi Magyar Nagydíjon ünnepelte 70. születésnapját. Mindenki Törpapaként ismerte, amire a sisak is emlékeztet.

16.11 Bottas végül a boxba „menekült”, Rosberg pedig a 70. köre felé száguldott tovább. Ez már egy teljes versenytávot jelent a Mercedes-pilóta számára, és ami nagyon jó hír, a Hamilton autójáról kedden letörő első légterelő ezúttal jól bírta a terhelést.

Vettel az autója műszaki hibája után gyorsan távozott Jerezből (Fotó: Reuters)
Vettel az autója műszaki hibája után gyorsan távozott Jerezből (Fotó: Reuters)

16.10 Miközben több újságíró Vettel lemondott interjúja miatt sajnálkozott Jerezben,Rosberg közvetlen közelről üldözte Bottast a pályán.

16.06 Räikkönen is a pályára hajtott, Buttonhoz hasonlóan a közepesen keményeken. Rosberg a versenyre való keményeket, Bottas a téli keményeket használja. Rosberg megelőzte a ferrarist, de a finn azonnal visszavette a 3. helyet.

16.03 Lassan időszerűvé válik, hogy megemlítsük, tavaly Felipe Massa a Ferrarival 1:17.789-es kört ért el a Ferrarival, az volt az első teszt legjobb eredménye. Akkor sokkal kevesebb újdonság volt az autókon, mint az idén.

16.01 Bottas is gyorsult, de még bőven elmarad Buttontól. Rosberg is a pályán van.

15.58 Button 1:24.165-tel az élre állt. A McLaren pilótája már nem a Pirelli téli tartós gumijait, hanem a közepesen kemény versenyabroncsokat használta.

Jenson Button is élvezi a Mercedes-motor korai megbízhatóságát (Fotó: Reuters)
Jenson Button is élvezi a Mercedes-motor korai megbízhatóságát (Fotó: Reuters)

15.56 Button újra a pályán.

15.55 Újra zöld a lámpa a boxutca végén, bő egy órájuk maradt a csapatoknak.

15.54 Ha Rosberg így folytatja, az eddigi 60 köre a nap végére eléggé meghízhat ahhoz, hogy egymaga szerdán kétszer annyit száguldjon, mint az összes Renault-motoros autó a két nap alatt együttvéve.

15.49 A Mercedes garázsában Rosberg tart kiselőadást a mérnököknek az év eddigi leghosszabb menetének tapasztalatairól.

15.47 Ismét vissza kell utalnunk James Key Toro Rosso-szakember szavaira: ha a második nap végén jön el a pánik ideje, a Renault-nál most feszült lehet a helyzet.

15.45 Rosberg hosszú, 21 mért körös menetét a Caterham műszaki hibája szakította meg, lehet, hogy ismét a Renault energiaátalakítójával van baj.

15.42 A megtett körök: Bottas 23, Räikkönen 26, Rosberg 59, Button 32, Pérez 37, Gutiérrez 42, Ericsson 11, Vettel 8. A motorok esetében: Mercedes 151, Ferrari 88, Renault 19

15.40 Ericsson megelőzte az időlistán Vettelt, ami nem olyan nagy szó. A Caterham azonban a következő körben le is állt a pályán. Újabb kényszerszünet.

15.38 Rosberg és Ericsson köröz, a német keményen nyomja, 1:27-es köröket fut, míg a svéd a célegyenesre fordító kanyarban ugyan elfékezte magát, de a motor hangjából is kiderül, hogy óvatos.

15.33 A nagy forgalom után csendesebb lett a pálya, egyedül Rosberg maradt kint.

15.27 „Most a rendszert ellenőrizzük, a teljesítmény majd Bahreinben következik. Mielőtt gyors autónk lesz, legyen megbízható" – szól a Williams Twitter-bejegyzése Bottas remeklése láttán.

15.26 Button is kiment a pályára, a V6-os motorok dörmögése folyamatossá vált Jerezben. A motorhanghoz könnyű hozzászokni, nem halk, de nincs is olyan káros hatása, mint a magas frekvenciájú V8-asoknak.

15.23 Bottas az élre ugrott a Williamsszel.

15.22 Bottas feljött a második helyre. Javulnak a köridők, gyűlnek a körszámok, ez már a korábbi évek teszteléseit idézi. A második nap végére kezd igazi teszteléssé válni a jerezi gyakorlás, ami nem jó hír a Red Bullnak.

15.21 Räikkönen egymás után három 1:26-os kört ment, az utolsó 1:26.421-gyel a legjobb.

A Red Bull vezetősége aggódhat, eddig elsősorban a többieket kellett figyelniük (Fotó: Reuters)
A Red Bull vezetősége aggódhat, eddig elsősorban a többieket kellett figyelniük (Fotó: Reuters)

15.20 Bár a csapatok is tisztában vannak vele, hogy az időeredmények nem sokkat jelentenek a tesztelés ezen szakaszában, egy-egy kör azért lelkesítő lehet. A Mercedes a Twitteren kitörő örömmel fogadta Rosberg élre ugrását, és különben is, más fokmérő nagyon nincs.

15.18 Újra Räikkönen az élen!

15.17 Rosberg gyorsabb, mint Räikkönen kedden: 1:27.073.

15.15 Beindult a nagyüzem, Ericssonnak megvan az első mért köre, Ferrari, Bottas és Gutiérrez is a pályán.

15.14 A német 1:27.453-mal az időlistán is az élre ugrott.

15.11 Rosberg megkezdte 38. körét, amivel átvette a vezetést Gutiérreztől ebben a kategóriában.

15.07 A Force India nehézkes elszállítása után újraindult az edzés. Rosberg és Ericsson a pályán.

15.03 Sötét felhők érkeztek a pálya fölé.

14.59 Nehezen csillapították a Force India füstölését.

14.50 A Red Bull a Sky Sportsnak elárulta, hogy az energiaátalakító rendszer akkumulátorainak meghibásodása miatt kellett korai véget vetni a mai tesztelésnek.

Pérez autója a leállás után (Fotó: Twitter/LeeMcKenzieF1)
Pérez autója a leállás után (Fotó: Twitter/LeeMcKenzieF1)

14.48 Pérez autója füstölve állt le, a piros zászlót lengetik, Gutiérrez kicsúszása után ez a második kényszerszünet.

14.47 Az eddig megtett körök: Button 32, Pérez 29, Rosberg 30, Gutiérrez 37, Bottas 17, Räikkönen 17, Vettel 8, Ericsson 3.

14.44 Éppen Rosberg és Pérez köröz a pályán a Mercedesszel és a Force India-Mercedesszel.

Vettel napja korán véget ért, ennyi volt a jerezi teszt a címvédő számára (Fotó: Reuters)
Vettel napja korán véget ért, ennyi volt a jerezi teszt a címvédő számára (Fotó: Reuters)

14.36 Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke megerősítette, hogy véget ért a Red Bull tesztnapja, Vettel elhagyja a pályát, visszatér a hotelba, majd hazarepül. Csak remélni tudják, hogy Daniel Ricciardo csütörtökön és pénteken 11-nél több kört megtehet.

14.34 Gutiérrez feljött a negyedik helyre a Sauberrel.

14.30 Ami a Renault hajtóműveit illeti, James Key a Toro Rossótól arról beszélt, hogy az első tesztnapon onnan jött füst, ahonnan nem számítottak rá. A Toro Rosso ma még nem ment ki, Vettel viszont nyolc kör után éppen a füst miatt állt le. Pedig a teszt előtt a francia gyár éppen azt emelte ki, hogy a teljesítmény rovására a megbízhatóságot tekintették elsődlegesnek a motor megépítésénél.

14.28 Ericsson kétkörös menete után Rosberg és Gutiérrez ment ki a pályára.

14.20 Visszajött a boxba a Sauber, Räikkönen pedig kiment, majd Ericsson is megtett még egy ellenőrző kört.

14.17 Gutiérrez törte meg a csendet a Sauberrel.

14.11 Kiürült a pálya, rövid szünet van a száguldásban.

14.10 Gary Anderson brit szaktekintély is megerősítette, hogy jogos az aggodalom a Renault-nál és a Red Bullnál.

14.09 Pérez is kiment, de nem ment 1:28 alá, Button maradt az élen.

14.07 Räikkönen hosszú szünet után ismét a pályán.

14.05 Az eddig megtett körök: Button 32, Pérez 24, Rosberg 23, Bottas 17, Räikkönen 15, Vettel 8, Gutiérrez 33, Ericsson 1.

13.55 Rosberg a 3. helyen. Most már a négy leggyorsabb pilóta a négy mercedeses csapat versenyzője.

13.52 Folytatódik a Pérez–Button csata, az angol 1:27.556-ra javította a legjobb köridőt. Már csak négy tizedre van Räikkönen keddi legjobbjától.

Vettel autója ma sem működik megfelelően, a német át is öltözött (Fotó: Reuters)
Vettel autója ma sem működik megfelelően, a német át is öltözött (Fotó: Reuters)

13.52 Vettel szerint aki úgy vezet, mint tavaly, nem fog célba érni.

„Évekig nagyjából ugyanazokat az autókat lepleztük le a tesztelés előtt, de most teljesen másak a gépek. Más vezetési stílust is igényelnek, aki úgy vezet végig egy versenyen, mint tavaly, nem fogja meglátni a kockás zászlót" – mondta a német.

13.41 Pérez odalépett, egyre inkább gyorsul, megint az élen a mexikói. Gutiérrez van még a pályán, működik a Sauber a korábbi kicsúszás után.

13.36 Mivel a Lotus itt sincs Jerezben, a Cterham két nap alatt két kört ment eddig, a Toro Rosso pedig szerdán még ki sem jött a garázsból, a Renault-nál igencsak vakarhatják a fejüket. Egyik csapatuk sem tud értékelhető információkat szerezni a pályán.

13.35 Vettel utcai ruhában ül a Red Bull motorhome-jában. A korábbi füst ezek szerint súlyos probléma jele volt.

Ericsson a pályán a  Caterhammel
Ericsson a pályán a Caterhammel

13.31 Ericsson túl van az ellenőrző körén.

13.30 A Mercedes-motorral hajtott autókat rendszeresen láthatjuk a pályán, s bár Gutiérrez délelőtt rengeteget körözött, egyre inkább nő a Ferrari és a Renault elmaradása megtett kilométerek terén –az új motorok miatt különösen fontos, ki mennyit tesztel.

13.28 Button kiegyensúlyozott köridőket fut, Rosberg tíz másodperccel lassabb nála körönként.

13.26 Menetre kész a Williams és a Caterham. A zöldeket ma még nem láttuk, Ericsson kedden is csak egy kört teljesített.

13.25 Gyorsul a pálya, gyorsul a McLaren, ismét Button az élen.

13.21 Pérezt Button váltotta a pályán.

13.20 Az eddig megtett körök: Pérez 17, Button 16, Bottas 17, Räikkönen 15, Vettel 8, Rosberg 9, Gutiérrez 33.

13.15 Pérez az élre állt, megelőzve tavalyi csapattársát.

13.14 Pérez a pályán a Sauberrel, Vettel Red Bullja füstöl a boxban.

13.10 Rosberg is visszajött, miközben a Caterham jelezte: „Az autó kész, a karosszériaelemek a motoron, a garázsajtó nyitva, Marcus Ericsson hamarosan elindul a pályára."

13.08 Button és Vettel a boxban, Rosberg egyedül a pályán, fokozatosan gyorsul, óvatosan megy.

13.07 Megvan Vettel első mért köre: 1:38.320.

13.05 A Mercedesnél azt mondták, nem sokon múlt, hogy Hamilton tegnapi kicsúszása után a gumifalnak ütközve annyira megsérüljön a kasztni, hogy be kelljen fejezni a heti tesztet. Ha kicsit gyorsabban megy az angol, Rosbergnek a bahreini tesztig várnia kellett volna a száguldással.

13.03 Button öt másodpercet faragva eddigi legjobbjából növelte az előnyét. Ezt a kört már slick gumikon futotta.

13.02 Rosberg újabb mért köre 1:41, de egyáltalán nem erőlködik a német. Hamuilton tegnap száraz pályán 1:27.820-at ment.

13.00 Rosberg megfutotta első mért körét, Button a rövid McLaren-ebédszünet után visszament a pályára. Vettel is így tett.

12.58 Őszinte szavak Danyiil Kvjattól, aki arra vár, hogy kimehessen a pályára a Toro Rossóval: „Megértem azokat, akiknek nem tetszik az autó orra, de mi ebből az autóban ülve semmit sem látunk. A lényeg úgyis az, hogy gyors legyen."

12.56 Rosberg megtörte a húszperces csendet, kiment a pályára.

12.52 A csapatok elégedettek az esőgumik délelőtti tesztelésével, az alapvető információkat megszerezték, a finomságok megtapasztalására pedig nem Jerez az ideális helyszín, hiszen az aszfalt típusa teljesen eltér a többitől – nem is beszélve a 10 fokos hőmérsékletről, amellyel nem fognak találkozni a csapatok a szezon közben.

12.50 A Red Bull, annak ellenére, hogy ezidáig nem futott mért kört, lenyűgözte a technikai szakembereket, az autó komplexitása és finom kidolgozása egyedülálló, a s olyan finomságok találhatóak rajta, mint az autó aljáról a légáramlatot a tetejére átirányító S-csatorna.

12.35 Nem volt, azonnal visszajött a német a boxba.

12.32 Vettel törte meg a csendet a Red Bull-lal. Lesz-e mért köre?

12.31 A Caterham és a Toro Rosso délelőtt egy kört sem tett meg, James Key korábbi nyilatkozatát (lásd 10.00-nál) tekintve kezdődhet lassan a pánikhangulat.

12.25 A csapatok három óra alatt több kört (98-at) tettek meg, mint kedden egész nap alatt.

12.23 Csend van a pályán, a csapatok készülnek a száraz pályás körözésre. Vettel és a Red Bull a második napon sem futott még mért kört.

Jenson Button megérkezett a boxba (Fotó: Twitter/McLarenF1)
Jenson Button megérkezett a boxba (Fotó: Twitter/McLarenF1)

12.10 A McLaren a boxba visszatérő Button szavait idézi a Twitteren: „A pálya szinte teljesen száraz., Van néhány nedves folt, de az ebéd után már teljesen száraz lesz."

12.09 Boullier kinevezése után természetesen mindenki számára az lett a fő kérdés, hogy az ármenetileg Jonathan Neale által betöltött összekötő szerepet ki kapja meg hosszú távon a McLarennél, azaz ki lesz a szál a napi ügyeket intéző Boullier és a nagyfőnök Ron Dennis között: a többségnek Ross Brawn a jelöltje.

12.06 Véget ért a vizes pályára való gumik tesztelése, a Ferrari legalábbis már a délutáni, várhatóan száraz aszfalton esedékes gyakorlásra készíti fel az autót.

12.04 Button állt az élre 1:36.232-vel.

11.54 Feloldották a piros zászlós figyelmeztetést, most már újra ki lehet menni a pályára szabadon.

11.51 A pálya hőmérséklete már felkúszott 17 fokra, Gutiérrez azonban rámehetett a pályának arra a pontjára, ami még vizes lehetett, ezért pördült meg.

11.41 Félbeszakították a tesztnapot, Gutiérrez csúszott ki a kavicságyba az ötös kanyarban, miután megpörgött.

11.41 Rosberg visszatért a boxba, mért kört nem futott.

11.34 Bottas tovább javított az idején, most futott egy 1:37.762-es kört.

11.32 Nem tévesztett sokat a Mercedes, fél tizenkettő után két perccel Nico Rosberg valóban kimehetett a pályára az új kocsival.

11.24 Gutiérrez már 23 kört futott a mai nap, és most újra kiment a pályára, így tett Pérez is a Force Indiával. Közben Bottas is csatlakozott hozzájuk.

11.20 Megérkeztek a pótalkatrészek a Mercedeshez, és azt tervezik, hogy 11:30-kor Nico Rosberg elhagyhatja majd a boxutcát.

11. 19 Érdekesség, hogy az összes autó csúszkált eddig a kigyorsítások során a vizes pályán.

Már Buttonnak is van mért köre a McLarennel (Fotó: Twitter/glenn_dunbar)
Már Buttonnak is van mért köre a McLarennel (Fotó: Twitter/glenn_dunbar)

11. 14 Button megfutotta a McLarennel az első mért kört Jerezben 1:47.767-tel.

11.05 Bottas újra visszaugrott az élre, a Williams versenyzője 1:38.102-es kört futott.

11.04 Räikkönen gyorsan kihasználta a száradó pálya előnyeit, és 1:38.272-vel újra átvette a vezetést.

11.00 FRISS HÍR! Eric Boullier lett hivatalosan is a McLaren versenyigazgatója. RÉSZLETEK ITT!

10.15 Közben a napsugarak elkezdtek áttörni a felhőrétegeken.

10.50 Kíváncsi Pérez új bukósisakjára? Kattintson ide!

10.47 Friss hír, hogy a Marussia autója és szerelőgárdája várhatóan ma késő délután fog megérkezni Jerezbe.

10.40 Vettel megint kint van a pályán, közben Marcus Ericsson a twitterén közretett üzenetében elárulta, hogy a Caterhamnél nagyon keményen dolgoznak a szerelők, hogy ma is kimehessen a pályára.

10.32 Button mégsem futott mért kört, Bottas viszont igen, és 1.38.374-gyel átvette a vezetést. Természetesen ő is intermediate gumikon futotta ezt az időt.

10.27 Button újra kiment a pályára, kíváncsian várjuk, hogy ezúttal fut-e mért kört a McLarennel a brit világbajnok. Vele tartott Bottas is, Räikkönen újfent visszament a boxba.

10.21 Räikkönen üldözőbe vette a pályán Gutiérrezt (sőt, utol is érte), aki ennek örömére el is engedte a finn világbajnokot maga mellett a hármas kanyarban. A tesztidény első előzését láthattuk!

Räikkönen Ferrariján a teszten megszokott hatalmas antenna (Fotó: Reuters)
Räikkönen Ferrariján a teszten megszokott hatalmas antenna (Fotó: Reuters)

10.15 Räikkönen megfutotta a nap eddigi leggyorsabb körét 1:39.148-cal. Rajta kívül egyébként most Vettel és Gutiérrez (aki már feltette a köztes esőgumikat a kocsijára) van a pályán.

10.12 Várhatóan a Marussiát ma sem fogjuk látni a pályán, de minden valószínűség szerint holnap már körözhet az új autóval Chilton vagy Bianchi.

10.11 A két finn (Bottas és Räikkönen) egyszerre ment ki a pályára, nem sokkal később követte őket Vettel is.

10.07 Pérez 1:41.444-es köre után visszatért a boxba.

10.03 Pérez törte meg a csendet a Force Indiával, megcsúszott a vizes aszfalton, de nem hagyta el a pályát, tovább tudott menni.

10.00 James Key, a Toro Rosso technikai igazgatója érdekes részleteket mondott az Autosportnak a tesztelés lélektani hatásairól.

„Ha a második tesztnap végéig csak néhány kört tudsz megtenni, elkezdődik a pánik. Ha izzik a turbó, ha füst száll ki onnan, ahonnan nem is sejtetted addig, hogy füst szállhat ki, meg kell értened a problémát. A jerezi teszt végére nagyjából mindennek a helyén kell lennie, mert Bahreinben már a finomításon lesz a hangsúly" – mondta a szakember.

9.51 Már öt autót láthattunk, és még az első óra sem ért véget – ez azt jelenti, hogy kezdenek belerázódni a csapatok.

9.50 A viszonylag zajos percek után Gutiérrez is visszatért a boxba, és Pérez is leállította az autóját a második egykörös menete végén.

9.48 A finn túljutott a próbakörén, Gutiérrez már 1:45 percen belüli kört futott. Pérez, aki a Force India előzetes terveivel ellentétben ma is lehetőséget kap, szintén kiment a pályára egy ellenőrző körre.

9.44 Kimi Räikkönen tegnap nem sokat osztott meg az első ferraris tesztnap tapasztalataiból.

„Jobb lett volna több kört megtenni, de azt hiszem, ennyi változtatás után természetes, hogy néhány dolog nem működik megfelelően az autón. Az időeredmények semmit sem jelentenek, csak az számít, hogy a lehető legtöbb kilométert fussuk. Kell még idő ahhoz, hogy tökéletesítsük az autót és a meghibásodástól való félelem aggály nélkül vezethessünk, de a kezdet elég jó volt" – mondta a finn, aki csütörtökre és péntekre adja át az autót csapattársának, Fernando Alonsónak.

9.42 Gutiérrez a vizes pályán 1:49.424-es idővel kezdett.

9.41 A Mercedesnél Lewis Hamilton kedden leszakadó első légterelője miatt elemzést sürgettek a vezetők – a W05-ös illesztési pontjai a legkisebbek a mezőnyben, és a jelek szerint nem elég erősek. Az még kérdéses, hogy ez mennyiben befolyásolja Nico Rosberg mai munkáját.

9.38 Gutiérrez visszament a pályára a Sauberrel.

Érdekes a McLaren-Mercedes hátulja (Fotó: Twitter/f1fanatic_co_uk)
Érdekes a McLaren-Mercedes hátulja (Fotó: Twitter/f1fanatic_co_uk)

9.34 Eddig érdekes orrszerkezeteket láttunk az idei F1-es autóknál, de a tegnap elektronikai hiba miatt „rejtegetett” McLaren hátuljára is érdemes egy pillantást vetni.

9.29 Miután a Williams és a Sauber is a boxba hajtott, csend lett Jerezben.

Button elhagyja a boxutcát (Fotó: Twitter/McLarenF1)
Button elhagyja a boxutcát (Fotó: Twitter/McLarenF1)

9.24 Button visszajött a boxba, Bottas és Gutiiérrez a pályára hajtott – a Williams 6, a Sauber 7 kört tett meg az első napon.

9.22 Bár a Red Bull csak három kört teljesítette, Vettel nincs kétségbeesve, szerinte egyáltalán nem nagy az előnye azoknak, akik többet köröztek. A világbajnok nyilatkozata ide kattintva olvasható.

9.21 Zöldre váltott a lámpa, és ki is ment a pályára a tegnap nem látott McLaren.

9.20 Az idei szabálymódosítások hatásairól mindent elmond, hogy a tavalyi első tesztnapon megtett 657 körnek tegnap nagyjából a hetedét tette meg a mezőny. Az, hogy a leggyorsabb kör kilenc másodperccel gyengébb volt a tavalyinál, nem is meglepő, hiszen még csak ismerkednek a rendszerrel a csapatok.

9.18 Még mindig nem szabad a pálya, a locsolótraktor a menetiránnyal szemben száguldott végig a célegyenesen.

9.14 Bár a Pirelli nagyon lelkes az új esőgumijai miatt, nagy kérdés, hogy a csapatok kockáztatnak-e, és a keddi 91 kör után elérjük-e a 100 megtett kört.

9.11 Körbeért a locsolótraktor, leállt a pálya mellett, s elkezdett esni az eső Jerezben.

9.08 Franciaországban közben arról szólnak a hírek, hogy a grenoble-i kórházban az orvosok elkezdték a felébresztési folyamatot.

Locsolják a pályát (Fotó: Twitter/autosprint)
Locsolják a pályát (Fotó: Twitter/autosprint)

9.04 Még nem nyitott ki a boxutca, a locsoló traktornak körbe kell érnie a pályán.

9.03 Talán ma már a McLarent is láthatjuk a pályán, kedden az autó elektronikai hibája miatt esélytelen volt, hogy Button a pályára hajtson.

9.01 A tervek szerint ma Sebastian Vettelt, Kimi Räikkönent, Nico Rosberget, Jenson Buttont, Nico Hülkenberget, Esteban Gutiérrezt, Danyiil Kvjatot, Valtteri Bottast és Marcus Ericssont láthatjuk a pályán.

9.00 Vizes pályán kezdődik a napi száguldás – mivel az éjszaka esett eső kezd felszáradni,egy tartálykocsi halad végig a pályán, hogy fellocsolja azt.

F1-ES TESZT, JEREZ, AZ 1. NAP EREDMÉNYLISTÁJA
1. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:27.104 (31 kör)
2. Hamilton (brit, Mercedes) 1:27.820 (18)
3. Bottas (finn, Williams-Mercedes) 1:30.072 (6)
4. Pérez (mexikói, Force India-Mercedes) 1:33.161 (10)
5. Vergne (francia,Toro Rosso-Renault) 1:36.530 (15)
6. Gutiérrez (mexikói, Sauber-Ferrari) 1:42.257 (7)
Vettel (német, Red Bull-Renault, 3 kör) és Ericsson (svéd, Caterham-Renault, 1 kör) nem futott mért kört

A JEREZI TESZT BEOSZTÁSA
szerda csütörtök péntek
Red Bull Vettel
Ricciardo Ricciardo
Ferrari Räikkönen Alonso Alonso
Mercedes Rosberg Hamilton Rosberg
McLaren Button Magnussen Magnussen
Force India Pérez Hülkenberg Juncadella
Sauber Gutiérrez Sutil Sutil
Toro Rosso Kvjat Vergne Kvjat
Williams Bottas Massa Massa
Marussia Chilton? Bianchi?
Caterham Ericsson Frijns Kobajasi
A Lotus nem vesz részt a jerezi teszten.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik