Több mint egy év után győzött ismét Sebastian Vettel

Vágólapra másolva!
2019.09.22. 13:58
null
Vettel a tavalyi Belga Nagydíj után nyert ismét (Fotó: AFP)
Sebastian Vettel nyerte meg a Szingapúri Nagydíját azzal, hogy a stratégiája jobbnak bizonyult az élről induló csapattársáénál. Charles Leclerc-nek meg kellett elégednie a második pozícióval, harmadikként Max Verstappen látta meg a kockás zászlót. A vb-pontversenyt vezető Lewis Hamilton a Mercedesszel negyedik, csapattársa, Valtteri Bottas ötödik lett. Antonio Giovinazzi történelmet írt.

 

A szingapúri időmérőt szombaton némi meglepetésre Charles Leclerc nyerte meg a Mercedesek előtt, így ő várhatta első helyről a lámpák kialvását a városállam 12. Formula–1-es nagydíján, s az előző két futamot egyaránt megnyerő ifjú monacói jól is kapta el a rajtot, az első kanyarok után is megőrizte első helyét.

A start viszonylag problémamentesen zajlott le – bár erről Carlos Sainz biztosan másképp vélekedne, autója ugyanis megsérült, ahogy George Russell Williamse is megrongálódott az első körben.

12. SZINGAPÚRI NAGYDÍJ
SZEPTEMBER 20., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Verstappen 1:40.259
2. szabadedzés: 1. Hamilton 1:38.773
SZEPTEMBER 21., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Leclerc 1:38.192
Időmérő:1. Leclerc 1:36.217
SZEPTEMBER 22., VASÁRNAP
A verseny (61 kör, 308.706 km):
1. Vettel, 2. Leclerc, 3. Verstappen
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Szeptember 29., 13.10
6. Orosz Nagydíj
Október 13., 6.1035. Japán Nagydíj
Október 27., 20.10 20. Mexikói Nagydíj

Az élen a helyzet nem változott: Leclerc mögött Hamilton, majd Vettel, Bottas, Albon sorrendben kezdték meg a körözést és a lassú vonatozást. Merthogy a pályán a mezőny tagjai szemmel láthatóan lassan, már-már a vasárnapi úrvezetők könnyed tempójában elővezetett sétakocsikázást adtak elő a futam első 10-15 körében, hogy kíméljék a gumikat, s hogy egy kiállással tudják teljesíteni a távot.

Ezt Sebastian Vettel és Max Verstappen unta meg leghamarabb az élmezőny tagjai közül, ők ketten kezdték meg a kerékcserék sorát. Ráadásul a németnek olyan jól sikerült a váltás, hogy amikor egy körrel később Leclerc az élről kijött a friss gumikért, csak őmögé sikerült visszasorolnia a pályára.

Az élen viszont Hamilton nem jött váltani, így néhány körön keresztül vezetett, ám nem sikerült később Vettel elé visszajönnie a kerékcseréje után. A futam felénél aztán történelmi pillanatokat láthattunk: Hamilton kiállása után Antonio Giovinazzi vette át a vezetést Alfa Romeójával, s ezzel ő lett az F1 történetében a 171. pilóta, aki legalább egy kört az élen töltött egy versenyen – egyben tíz és fél éve, a 2009-es Bahreini Nagydíj és Jarno Trulli óta az első olasz, aki versenyt tudott vezetni.

Miután lezajlottak a kerékcserék, kiderült, Vettel taktikája jól működött, hiszen átvette a vezetést, és mögötte Leclerc, majd Verstappen érkezett, míg a két Mercedes csak a negyedik, ötödik helyen autózott Hamilton, Bottas sorrendben.

A verseny második felében aztán már egyre több szerepet kapott a biztonsági autó, Bernd Mayländer háromszor is a pályára kellett, hogy hajtson. Először akkor, amikor Romain Grosjean befordította a falba George Russellt, majd amikor Sergio Pérez autója rossz helyen robbant le, végül pedig Kvjat és Räikkönen ütközése után, amikor utóbbi autója kitört bal elsővel állt meg az egyes kanyar bukóterében.

A három újraindítás után aztán egyszer sem változott már az élmezőny sorrendje, Sebastian Vettel jó taktikájának köszönhetően megnyerte a futamot csapattársa, Charles Leclerc előtt, és ezzel ötödször diadalmaskodott a Szingapúri Nagydíjon. Vettel először győzött a tavalyi belga verseny óta, míg a Ferrari első kettős győzelmét aratta a 2017-es Magyar Nagydíj óta.

A SZINGAPÚRI NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
1. Sebastian Vettel német Ferrari 1:58:33.667
2. Charles Leclerc monacói Ferrari 2.641 mp h.
3. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 3.821
4. Lewis Hamilton brit Mercedes 4.608
5. Valtteri Bottas finn Mercedes 6.119
6. Alexander Albon thaiföldi Red Bull-Honda 11.663
7. Lando Norris brit McLaren-Renault 14.769
8. Pierre Gasly francia Toro Rosso-Honda 15.547
9. Nico Hülkenberg német Renault 16.718
10. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 17.855
11. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 35.436
12. Carlos Sainz Jr. spanyol McLaren-Renault 35.974
13. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 36.419
14. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 37.660
15. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Honda 38.178
16. Robert Kubica lengyel Williams-Mercedes 47.024
17. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:26.522
FELADTA MEGTETT KÖR
Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 49
Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 42
George Russell brit Williams-Mercedes 34

A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS L. K. P.* PONT
1. Lewis Hamilton 8 12 14 3 296
2. Valtteri Bottas 2 11 14 2 231
3. Charles Leclerc 2
8 13 2 200
4. Max Verstappen 2 6 13 2 200
5. Sebastian Vettel 1 7 13 2 194
6. Pierre Gasly -
-
11 2 69
7. Carlos Sainz Jr. -
-
8 -
58
8. Alexander Albon -
-
8 -
42
9. Daniel Ricciardo -
-
5 -
34
10. Danyiil Kvjat -
-
7 -
33
11. Nico Hülkenberg -
-
7 -
33
12. Lando Norris -
-
7 -
31
13. Kimi Räikkönen -
-
8 -
31
14. Sergio Pérez -
-
5 -
27
15. Lance Stroll -
-
5 -
19
16. Kevin Magnussen -
-
3 -
18
17. Romain Grosjean -
-
3 -
8
18. Antonio Giovinazzi -
-
3 -
4
19. Robert Kubica -
-
1 1
* a leggyorsabb körért járó pluszpont
A KONSTRUKTŐR-VB ÁLLÁSA
1. Mercedes 527
2. Ferrari 394
3. Red Bull-Honda 289
4. McLaren-Renault 89
5. Renault 67
6. Toro Rosso-Honda 55
7. Racing Point-Mercedes 46
8. Alfa Romeo-Ferrari 35
9. Haas-Ferrari 26
10. Williams-Mercedes 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik