F1: „Szingapúr jobb lesz” – monzai nyertesek és vesztesek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.03. 18:24
null
Lewis Hamilton most először előzi meg Sebastian Vettelt a 2017-es vb-pontversenyben (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton és Valtteri Bottas szerint az idén eddig sehol sem volt olyan jó a Mercedes, mint az Olasz Nagydíjon, de Toto Wolff csapatfőnök szerint a sima kettős győzelemhez a Ferrari egyszeri kisiklása is kellett. Sebastian Vettel és a Red Bull párosa abban bízik, hogy Szingapúrban más erőviszonyokat látunk, míg a McLaren vezetősége a jövő héten szeretné nyélbe ütni a Renault-val megkötendő motorszállítói szerződést.

 

NYERTESEK

A 13. versenyig kellett várni rá, de meglett az idei első duplázás: Lewis Hamilton a Belga Nagydíj után Olaszországban is nyert, amivel ráadásul átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben. Az angol kihasználta az új Mercedes-motor erejét, a rajt után elhúzott a riválisoktól, és a verseny nagy részében Valtteri Bottasszal a háta mögött megtehette, hogy óvja a motorját.

Az eredményhirdetésnél kifütyülték, amire csak annyit mondott mosolyogva, hogy a Mercedes erősebb, mint a Ferrari.

SZAVAZÁS

Mit hoz az ősz a Hamilton–Vettel F1-es csatában?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Az olasz szurkolók nyilván nehezen fogadják el, ha a Ferrari riválisa kettős győzelmet arat Monzában, de ezen a hétvégén mi végeztünk jobb munkát. A világbajnokság továbbra is szoros, sok van még hátra – mondta Hamilton. – A következő verseny Szingapúrban lesz, ott a Ferrari ismét erős lehet, hiszen több leszorító erőre lesz szükség, s abban erős a Ferrari. Seb nagyon régóta vezette a pontversenyt, jó egymás után kétszer nyerni.”

A Mercedes a Kanadai és a Brit nagydíj után idei harmadik kettős győzelmét aratta. Ami az első hat futamon nem sikerült, az most már minden harmadik futamon összejön a német csapatnak, és ez biztató a jövőre nézve, hiszen a hátralévő hét helyszínből papíron több kedvez a Mercedesnek, mint a Ferrarinak, amely Toto Wolff Mercedes-csapatfőnök szerint Monzában csúnyán kisiklott, de ez csak egyszeri alkalom lehet.

„Az autó nagyon kiegyensúlyozott volt, erős, és nemcsak az egyenesekben volt jó, hanem az összes kanyarban is. Az idén egyszer sem volt ilyen stabil az autó. Tudjuk, hogy nem lesz még egy ilyen hétvégénk, Szingapúrban megint minden más lesz” – mondta Valtteri Bottas.

Sebastian Vettel a Magyar Nagydíj megnyerése után tudta, hogy Belgiumban és Olaszországban nem lesz esélye a győzelemre, ehhez képest a spái 2. hely után Monzában is kihozta a maximumot a versenyből, és a 3. helyen ért célba. Az elrontott időmérő után a Red Bull büntetései is kellettek ehhez.

„Körönként fél másodperccel gyorsabb volt a Mercedes, de nem aggódom emiatt, hiszen Monza speciális pálya. Tudtuk, hogy nehéz lesz, talán kisebb különbségben bíztunk, de az utolsó húsz körben nem bíztam már annyira az autóban, mint előtte, mert az egyes kanyart elrontottam, és valami nem stimmelt az autóban. Összességében nagyon bizakodóan várom a folytatást, mert tudom, hogy a csapat dolgozik a fejlesztéseken” – mondta Vettel.

Sebastian Vettel és a Monzában már-már elmaradhatatlan magyar zászló – a német nem aggódik (Fotó: AFP)
Sebastian Vettel és a Monzában már-már elmaradhatatlan magyar zászló – a német nem aggódik (Fotó: AFP)

Daniel Ricciardo a 16. helyről rajtolva fokozatosan felzárkózott, több remek előzést is bemutatott. Sergio Pérezt a Roggia-lassító előtt előzte meg becsapós manőverrel (az egyik irányba ijesztett, aztán a másik oldalon ment el riválisa mellett), majd miután szuperlágy gumikra váltott, egy pillanatig sem hezitált, beszúrt Kimi Räikkönen mellé a célegyenes végén.

Az ausztrál negyedik lett, de a Red Bull vezetői foghatják a fejüket, mert a motorcsere időzítésével és a büntetés bevállalásával biztos dobogós helyezést vesztettek el.

„Nagyon jó volt előreverekedni magam, a végén azt hittem, Seb is meglehet, de ő is a gázra lépett, így nem érhettem utol. Jobb volt a verseny, mint reméltem, Kimi nagyon tisztán versenyzett, de azt hiszem, bárki más mellett megpróbáltam volna azt a manővert. Szingapúr jobb lesz, mindenkit le fogunk körözni!” – viccelődött Ricciardo.

VESZTESEK

Kimi Räikkönen Vettel elől rajtolt, és megint a német mögött ért célba. Ezúttal a németnek meg kellett dolgoznia az előzésért, de nem volt kérdés, hogy ismét Vettel volt a gyorsabb kettejük közül versenytávon.

„Az egész versenyen küszködtem a kocsival. Voltak jobb időszakok, de akkor is messze volt a tökéletestől. Nem volt könnyű hétvége, nem értjük, miért, főleg a vizes pályás lassú tempónk rejtély – mondta Räikkönen, akit meglepett Ricciardo előzése. – Friss és nagyon jól tapadó gumijai voltak, megtehette, hogy későn fékez. De ha nem ott, máshol mindenképpen megelőzött volna.”

Max Verstappen sorsa meg volt írva: az idény 13. versenyét a 13. rajtkockából kezdte az RB13-assal, és az elején össze is akadt Felipe Massával, defektet kapott, így plusz egy bokszkiállása miatt esélye sem volt olyan felzárkózásra, mint Ricciardónak. Pedig a rajtnál feljött a 8. helyre, és még az autója is végigbírta a versenyt.

„Tudtuk, hogy a versenyem a felzárkózásról fog szólni, de csak a harmadik körig bízhattam a jó eredményben. A versenyem így is elég jó volt, elégedett vagyok vele. Daniel megmutatta, hogy jó volt az autó, Szingapúrban talán a dobogóért csatázhatunk” – mondta a holland.

Az ütközés, amely tönkretette Max Verstappen monzai futamát – pedig most végigbírta az autó (Fotó: AFP)
Az ütközés, amely tönkretette Max Verstappen monzai futamát – pedig most végigbírta az autó (Fotó: AFP)

Az Olasz Nagydíj nem használt a McLaren és a Honda kapcsolatának, a Stoffel Vandoorne autójába a futam előtt plusz büntetésért betett új motor a verseny közben elvesztette az erejét, Fernando Alonso végig panaszkodott, bár ezúttal a váltója nem működött megfelelően.

68. OLASZ NAGYDÍJ
SZEPTEMBER 1., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:21.537
2. szabadedzés: 1. Bottas 1:21.406
SZEPTEMBER 2., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Massa 1:40.660
pole: Hamilton 1:35.554, 2. Stroll 1:37.032
SZEPTEMBER 3., VASÁRNAP
futam: 1. Hamilton, 2. Bottas, 3. Vettel
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Szeptember 17., 14.00: Szingapúri Nagydíj
Október 1., 9.00: Malajziai Nagydíj
Október 8., 7.00: Japán Nagydíj

A McLaren a jövő hétre tervezte, hogy bejelenti, 2018-ban Renault-motorral versenyez, de erre a franciák azt mondták, nem fognak négy csapatnak motort gyártani. A csapat vezetői még a rajtrácson is a franciákkal tárgyaltak, mert mindenképpen menekülni akarnak a Hondától. A megoldás a Toro Rosso Hondára váltása lehet, de a Red Bullnál ezt nem látnák szívesen.

Ha sikerül megoldást találni a problémára, és megszületik a McLaren és a Renault szerződése, Alonso hosszabbítását is hamarosan bejelenthetik.

„Négy istállót ellátni szinte lehetetlen – mondta Alain Prost, a Renault egyik vezére, pedig korábban a Renault nyitott volt négy csapatra is. – Ha találnak rá megoldást, hogy a három istállónk egyike legyen a McLaren, örömmel szállítunk neki motort. A nagy mennyiség azonban a minőség rovására mehet, és ezt nem vállaljuk.”

OLASZ NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY (53 kör, 306.720 km)
1.
Lewis Hamilton
brit
Mercedes
1:15:32.310
2. Valtteri Bottas finn Mercedes 4.471 mp h.
3. Sebastian Vettel német Ferrari 36.317 mp h.
4. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 40.335 mp h.
5. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:00.082 p h.
6. Esteban Ocon francia Force India-Mercedes 1:11.528 p h.
7. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 1:14.156 p h.
8. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:14.834 p h.
9. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:15.276 p h.
10. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1 kör h.
11. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1 kör h.
12. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1 kör h.
13. Nico Hülkenberg német Renault 1 kör h.
14. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1 kör h.
15. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1 kör h.
16. Pascal Wehrlein német Sauber-Ferrari 2 kör h.
17. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 3 kör h.*
18. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 4 kör h.*
*nem ért célba
FELADTÁK megtett körök
Stoffel Vandoorne belga McLaren-Honda 33
Jolyon Palmer brit Renault 29
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Lewis Hamilton 6 8 13 238
2. Sebastian Vettel 4 10 13 235
3. Valtteri Bottas 2 9 12 197
4. Daniel Ricciardo 1 6 10 144
5. Kimi Räikkönen 4 11 138
6. Max Verstappen 1 7 68
7. Sergio Pérez 10 58
8. Esteban Ocon 12 55
9. Carlos Sainz Jr. 8 36
10. Nico Hülkenberg 6 34
11. Felipe Massa 8 31
12. Lance Stroll 1 4 24
13. Romain Grosjean 6 24
14. Kevin Magnussen 3 11
15. Fernando Alonso 2 10
16. Pascal Wehrlein 2 5
17. Danyiil Kvjat 2 4
18. Stoffel Vandoorne 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 435
2. Ferrari 373
3. Red Bull-TAG Heuer 212
4. Force India-Mercedes 113
5. Williams-Mercedes 55
6. Toro Rosso-Renault 40
7. Haas-Ferrari 35
8. Renault 34
9. McLaren-Honda 11
10. Sauber-Ferrari 5

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik