Vettel és Alonso fej fej mellett Barcelonában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.10. 13:48
null
Vettel a második edzésen az élre ugrott, de csak 17 ezreddel verte meg Alonsót (Fotó: Reuters)
Csupán 17 ezredmásodperc választotta el egymástól Sebastian Vettelt és Fernando Alonsót a Spanyol Nagydíj második szabadedzésén, amelyet már szikrázó napsütésben tartottak meg a Circuit de Catalunyán. A barcelonai második tréningen az első hat között 332 ezred volt a különbség, azaz egy körön szoros az élmezőny. A hosszabb menetekben a kért Ferrari és Kimi Räikkönen tempója volt a legbiztatóbb. A McLaren továbbra sem tűnik versenyképesnek.

Az első, esős edzésen tartalékoló Red Bull a másodikban megmutatta, hogy a Spanyol Nagydíjon is az esélyesek közé tartozik, Sebastian Vettel és Mark Webber 83 ezredes eltéréssel végzett az első és a harmadik helyen. Közéjük befért Fernando Alonso a Ferrarival.

Nem volt messze tőlük a Kimi Räikkönen, Felipe Massa, Lewis Hamilton hármas sem, igaz, a Mercedes pilótája aggódhat a hosszabb menetek miatt, a Pirelli által keményebbé tett narancssárga festésű kemény keverékű abroncs ugyanis ahhoz nem elég tartós, hogy a brackleyi csapat problémáit is megoldja.

A másik öt pilóta reménykedhet a verseny előtt, a Ferrari és a Lotus kiváló tempót diktált nehéz autóval, a Red Bull pedig feltehetően csak azért maradt el tőlük, mert szokás szerint több üzemanyaggal gyakorolt Vettel és Webber.

A McLaren helyzete továbbra is aggasztó, a Toro Rosso nagyobbat lépett előre a Bahreini Nagydíj óta, mint a wokingi csapat, és úgy tűnik, a faenzaiak veszélyesebbek az év eleji meglepetéseket szállító Force Indiára.

Ott van Barcelonában a kilencszeres ralivilágbajnok Sébastien Loeb, aki ezen a hétvégén mutatkozik be a Porsche-szuperkupa mezőnyében. A francia szerint Sebastian Vettel is eljuthat kilencig az F1-ben. „Miért ne? Nagyon jó úton jár, és minden feltétel adva van számára ehhez" – mondta a francia.

PERCRŐL PERCRE

Rosberg Mercedesén a kemény gumik tíz körrel „öregebbek”, mint amit Hamilton használ. Az angol két másodperccel gyorsabb körönként.

15.29: Massa harapós kedvében van, a hajrában Pérezt üldözte közelről, majd meg is előzte a pálya közepén lévő DRS-zónában, a 10-es kanyar előtt.

Hülkenberg amiatt panaszkodik, hogy a célegyenesben túl lassú a Sauber. Grosjean Lotusán pedig túlhevültek a gumik, de a csapat szerint nincs gond.

15.24: sötét felhők közeledtek a pályához, a mezőny megúszta a tréninget a jó idővel.

Massa és Sutil csatázott kicsit, a brazil a német mellé ment a célegyenes végén, és csak a hármas kanyarban tett le az előzésről, amikor is a külső ívre került a nyújtott jobbosban.

A Ferrarinál továbbra is elégedettek a két pilóta körével, Massának szóltak a rádión, hogy a hármas és a kilences kanyarban Alonso jobban elveszi a gázt, ezzel jobban kíméli a gumikat. Räikkönen a Lotusszal ugyanolyan köröket teljesít, mint Alonso.

15.12: Di Resta a célegyenesben kapott defektet, s a boxutca végén leparkolt. Ugyanúgy nézett ki a bal hátsója, mint Hamiltoné Bahreinben: levált a futófelület a kerékről.
15.09:
Vettel Red Bullján elkoptak a lágyabb gumik, a német köridői 13 kör után rohamosan romlottak Hamiltoné szintjére. Igaz, az angol kilenc kör után járt ugyanitt.
15.07:
Massa 1:28-as kört ment a kemény keverékű gumikon, Hamilton a közepesen 1:32-t.

Alonso és Räikkönen futotta a leggyorsabb és legkiegyensúlyozottabb köröket, 1:29.0 és 1:29.1 körül száguldottak. A Red Bullokon 12 kör után nagyon elhasználódtak a közepes gumik,m de Webbert visszaküldték rajtuk a pályára.

15.01: csak a kiscsapatok pilótái és a két mclarenes volt a boxban, a többiek folyamatosan köröztek.

Vettellel elégedett volt a mérnöke, nagyon jó tempóban autózott. A Ferrarinál a szokásos volt a munkamegosztás, Alonso a lágyabb, Massa a keményebb keveréken körözött, hogy legyen a csapatnak összehasonlítási alapja.

14.55: A csapatok teletankolták autóikat, és elkezdtek a versenyre készülődni. Az első hatot – Vettel, Alonso, Webber, Räikkönen, Massa, Hamilton – 332 ezred választotta el egymástól. Rosberg volt még hat tizeden belül Vettelhez képest, a nyolcadik Sutil hátránya már több mint egy másodperc volt. Sutil mögött Vergne, Di Resta, Ricciardo, Button, Pérez, Bottas, Hülkenberg, Maldonado, Gutiérrez, Grosjean, Van der Garde, Bianchi, Pic, Chilton volt a sorrend.

43. SPANYOL NAGYDÍJ
SZOMBAT
11.00–12.00: 3. szabadedzés
14.00–15.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
14.00: a verseny rajtja
Az NSO az összes edzésről, valamint a versenyről is élő tudósítással számol be.

A kemény és a közepes gumitípus közötti időeredménybeli különbség a Ferrarinál volt a legkisebb, mindössze két tized, míg a Saubernél egy másodpercnél is nagyobb előnyt jelentett a fehér feliratú abroncs a narancssárga betűshöz képest.

Hamilton csak Rosberget tudta megelőzni a közepesen kemény gumikon, 332 ezredes hátránnyal a hatodik helyen állt.

14.49: Räikkönen feljött a negyedik helyre Vettel, Alonso és Webber mögé, a finn lemaradása 222 ezred volt a némethez képest.

Button nem tudott bekerülni az első tízbe a lágyabb gumikon.

14.43: a spanyol 17 ezredre megközelítette Vettel eredményét.
14.42: Massa és Alonso is megkapta a lágyabb gumikat. A brazil feljött csapattársa mögé a negyedik helyre, de Alonso csak ezt követően fejezte be gyors körét.

Vettel újra a közepesen keményeken jött,s akárcsak csapattársa, ezúttal javítani tudott. 1:22.808-cal állt az élre.

14.39: nem volt nagy forgalom, 4-5 autó körözött a pályán, köztük Räikkönen és Vettel is. Webber egy mért kör után visszatért a boxba.
14.37:
Webber a közepesen kemény gumikon bő két tizedet javított korábbi eredményén, elsőként jutott 1:23 alá, 1:22.891-gyel állt az élre.

A kiscsapatok között nagy volt a csata, Van der Garde és Bianchi között 115 ezred volt a különbség a holland javára.

14.32: Hamilton újabb hibát vétett, a bukótérben a fekvőrendőröket kerülgetve kellett átgurulnia, utána folytatta gyors körét.

A Mercedes festése fényesebb lett az eddiginél Barcelonában
A Mercedes festése fényesebb lett az eddiginél Barcelonában

A McLaren egyelőre nem tudott felgyorsulni, vagy nem mutatta meg, mennyire tudott felgyorsulni. Az edzés harmadánál Button a 11., Pérez a 16. helyen állt.

Közben az egyik kanyar kijáratánál az aszfaltot szegélyező műfű elkezdett felszakadni.

14.28: a spanyol 1:23.030-val átvette a vezetést a kemény gumikon.

Többen is kipróbálták a lágyabb keveréket,de Alonso a keményeken körözött, nem is lassan.

14.22: a két Red Bull visszatért a pályára, és remek eredményekkel kezdte meg a második menetet. Webber 1:23.112-vel vezetett, Vettel 334 ezreddel maradt el csapattársától. Mindketten a közepesen kemény abroncsot használták, amely ezen a hétvégén a lágyabbik keverék.

Bianchi is túl volt első gyors körén, de ő csak az első edzést kihagyó csapattársát, Chiltont tudta megelőzni. Az első menetek után Rosberg, Hamilton, Räikkönen, Alonso, Ricciardo, Bottas, Vergne, Webber, Massa, Gutiérrez, Vettel, Grosjean, Hülkenberg, Di Resta, Sutil, Button, Pérez, Van der Garde, Maldonado, Pic, Bianchi, Choilton volt a sorrend.

14.16: Räikkönen is megérkezett a pályára, első gyors körével 692 ezredre megközelítette az élen álló Mercedest, s a 3. helyre jött fel.
14.13:
Rosberg 1:23.801-gyel átvette a vezetést. Hamilton nála is gyorsabb volt, de az utolsó szektorban megpördült, és lassan visszagurult a boxba.
14.11:
Miközben a pilóták többsége első menete után visszatért a boxba, Räikkönen és Bianchi továbbra sem mozdult ki onnan.

Vettelt figyelmeztette a mérnöke, hogy ne bánjon túl durván a fékpedállal a hármas és a kilences kanyarban.

14.08: Alonso az első, lassabb mért köre után másodikra felgyorsult, de még mindig 1.246 másodpercre volt Hamiltontól.

Fernando Alonso remekül kezdett, az első edzésen gyors volt az átalakított Ferrarival
Fernando Alonso remekül kezdett, az első edzésen gyors volt az átalakított Ferrarival

Rosberg feljött a második helyre, nyolc tizeddel Hamilton mögé. A két Toro Rosso a 3. és a 4. helyen majdnem másfél másodperccel lemaradt.

14.06: Hamilton 1:23.900-val ugrott az élre.
14.05:
már csak hárman voltak a boxban (Räikkönen és a két Marussia), a Gutiérrez, majd Vergne állt az élre. A francia 1:25.705-tel vezetett.
14.03:
Vettel 1:27.307-es körrel nyitott, Hülkenberg 244 ezreddel jobbat ment nála a Sauberrel.

Mozgalmasan indult a tréning, két perc elteltével már 14 autó volt a pályán. Vettel az extra tartós pénteki keveréket használta.

14.00: elsőként Vettel hagyta el a boxutcát, a világbajnok gyorsan nekikezdett a munkának.
13.56:
négy perccel az edzés megkezdése előtt a levegő 19, az aszfalt 34 fokos, szikrázó napsütésben készülődnek a csapatok a második másfél órára. Erős szél fúj, ami gyorsan változtathat a körülményeken.

Bár az első edzés végére felszáradt a pálya, Fernando Alonso leggyorsabb köre (1:25.252) nyolc tizeddel gyengébb volt annál, amivel a tavalyi Spanyol Nagydíjat nyitotta az első szabadedzés élén (1:24.430).

Az első edzésen alaposan megtankolták a két Red Bullt, a csapat a versenyre készülve nem is közelítette meg a Ferrarik tempóját. Jenson Button az alaposan átszabott McLarennel még csak mért kört sem futott, hat megtett köre során gyakran látogatta a boxutcát, ahol egy alkalommal gyorsabban is ment a kelleténél, és ezért 1000 eurós pénzbírsággal sújtották. Button tavaly elsőként zárta a második tréninget (1:23.399-cel), az idén hatalmas előrelépés kellene a McLarentől ahhoz, hogy újra az élre jusson.

SPANYOL NAGYDÍJ, 2. SZABADEDZÉS
1. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:22.808 átlag: 202.371 km/ó 34 kör
2. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:22.825 0.017 mp h. 35
3. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 1:22.891 0.083 36
4. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 1:23.030 0.222 32
5. Felipe Massa brazil Ferrari 1:23.110 0.302 37
6. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:23.140 0.332 35
7. Nico Rosberg német Mercedes 1:23.398 0.590 45
8. Adrian Sutil német Force India-Mercedes 1:23.840 1.032 37
9. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 1:24.058 1.250 31
10. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 1:24.104 1.296 25
11. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 1:24.175 1.367 32
12. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:24.306 1.498 35
13. Sergio Pérez mexikói McLaren-Mercedes 1:24.854 2.046 31
14. Valtteri Bottas finn Williams-Renault 1:24.888 2.080 38
15. Nico Hülkenberg német Sauber-Ferrari 1:25.167 2.359 38
16. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 1:25.321 2.513 32
17. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:25.441 2.633 37
18. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:25.851 3.043 36
19. Giedo van der Garde holland Caterham-Renault 1:25.963 3.155 30
20. Jules Bianchi francia Marussia-Cosworth 1:26.078 3.270 31
21. Charles Pic francia Caterham-Renault 1:26.930 4.122 35
22. Max Chilton brit Marussia-Cosworth 1:26.970 4.162 26
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik