Eső után Alonso - a spanyol vezet Barcelonában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.10. 09:49
null
Fernando Alonso az eső után az élre száguldott Barcelonában (Fotó: Action Images)
Az idény első négy versenye után a Formula–1-es mezőny visszatért Barcelona külvárosába, a február végi-március elejei tesztelésnek otthont adó katalóniai Montmelóba, ahol a Red Bullt megpróbálják legyőzni üldözői. A Pirelli a tartósabbá tett kemény keverékű abroncsa mellett egy extra tartós készlettel is ellátja a csapatokat a Spanyol Nagydíjtól, de ezt a szettet csak a pénteki edzéseken használhatják. Az első szabadedzés azonban nem volt túl sikeres ebből a szempontból, a gyakorlás ugyanis esőben vette kezdetét, és sokáig vizes volt a pálya. A hajrában gyorsan felszáradó aszfaltcsíkon végül az egész délelőtt rendkívül aktív Fernando Alonso érte el a legjobb időt, közvetlenül mögötte Felipe Massa, Jean-Éric Vergne sorrend alakult ki.

 

Fernando Alonso és csapattársa, Felipe Massa autózta a két legjobb időt a Spanyol Nagydíj első szabadedzésén. Mögöttük Jean-Éric Vergne, Romain Grosjean, Adrian Sutil és Lewis Hamilton következik a sorban. A Red Bull spóroló kettőse közül Sebastian Vettel a 19., Mark Webber a 20. helyen zárt. A mezőny egyetlen pilótája, aki mért kör nélkül teljesítette a másfél órát, Jenson Button. A Caterham Heikki Kovalainent, a Marussia Rodolfo Gonzálezt ültette be a cockpitba az első szabadedzésre.

Az időjárás-jelentések péntekre enyhe esőzést jósoltak, és nem tévedtek: kb. másfél órával a rajt előtt elkezdett esni, ami kitartott még a gyakorlás megkezdése után is vagy fél órát. A levegő hőmérséklete 17, a pályáé 18 Celsius-fok volt a rajtkor.

A pilóták csak az utolsó (kevesebb mint) fél órában tudtak slickre váltani, és kipróbálni a Pirelli keményebbé tett gumijait a Circuit de Catalunyán. Az extra tartós abroncsokhoz a mezőny java része nem nyúlt hozzá.

Folytatás 14 órától a második szabadedzéssel.

PERCRŐL PERCRE

1. perc: Elkezdődött az első szabadedzés, Jules Bianchi gurult ki elsőként az aszfaltcsíkra. Mögötte csapattársa, Adrian Sutil dugta ki másodikként az orrát a boxból.

2. perc: Esteban Gutiérrez és Mark Webber is ismerkedik a vizes körülményekkel.

Valaki egyből az esőgumit, valaki csak az intermediate keveréket rakatta fel négykerekűjére.

5. perc: A köztes keveréket használó Romain Grosjean is kint, és rögvest meg is pördül a 10-es kanyarban, de továbbmegy.

7. perc: Most már tudható, hogy a tréningezők többsége az intermediate-re voksolt, csupán Heikki Kovalainen, Giedo van der Garde, Sutil, Bianchi és Rodolfo González használ esőgumit.

16. perc: Jenson Buttonon és Sergio Pérezen, azaz a két McLaren-pilótán kívül mindenki volt már kint a pályán. Nico Hülkenbergé az első mért kör: 1:51.644 perc.

19. perc: Hülkenberg javít, nem is keveset: 1:48.508. Pérez közben kint, majd bent a boxban.

22. perc: Üres a pálya, mindenki a boxokban.

27. perc: Sebastian Vettel, Lewis Hamilton és Felipe Massa (mind intermediate) gondolt egyet, és nekivágott ismét. A többiek mire várnak? Vélhetően arra, hogy alábbhagyjon az égi áldás...

30. perc: Massa 1:45.023 perccel átadja a múltnak Hülkenberg első helyes idejét.

33. perc: Grosjean 1:45.974-es idővel a második helyen. De csak a következő köre végéig...

34. perc: ...merthogy javít a francia, és már ő az első. És ő az első, aki 1:45 alá szorítja a legjobb időt (1:44.714).

37. perc: „Megjött” Fernando Alonso is, akinek 1:45.084-es ideje a negyedik helyre elegendő csak.

40. perc: Pérez a McLaren motorhome-jában pihen, csakúgy, mint a továbbra is jelenet nélküli Button. Az angol nem siet sehová, egyelőre barátaival és családjával múlatja az időt.

41. perc: Alonso 1:44 alá szorítja a legjobb időt, és első.

44. perc: A szabadedzés csaknem felénél eddig tizenhárman futottak mért kört.

50. perc: Alonso már csak a hetedik. Nagyon belelendültek a kicsik! Momentán Daniel Ricciardóé a legjobb eredmény. De ahogy leírjuk az előbbi mondatot, Webber hasít az élre (1:40.845).

54. perc: Webber, és megint Webber, aki már 1:40 alatt száguld, miközben Massa próbálja meg elvenni tőle a legjobb mért kört sikertelenül.

Kubica – we wait. A nézőtéren egy lengyel zászló, és rajta a felirat, hogy szurkolói visszavárják Robert Kubicát.

Az eső elállt, szépen szárad a pálya, egyelőre azonban még nem tanácsos slickre váltani.

59. perc: Alonso sokadik próbálkozásra az élre száguld: 1:38.732. Button pedig ezekben a pillanatokban kászálódik be McLarenjébe a boxban...

61. perc: Button a pályán, Ricciardo meg a mezőny élén. De nem sokáig, mert három percre rá már ismét Alonso az első. A spanyol rendkívül aktív – Buttonnal ellentétben.

Vagy Vettellel ellentétben, a világbajnoki címvédő sem hajtott még ugyanis mért kört ma délelőtt.

69. perc: A lassan teljesen víz mentes pályán előkerülnek a száraz abroncsok. Ennek első jeleként Hamilton lép rá a gázra (1:36.159).

76. perc: Aztán Massa és Jean-Éric Vergne következik, utóbbi most az első.

78. perc: Webber, Nico Rosberg és Ricciardo is a tartósabbá tett kemény keverékű Pirelli-abroncsokon.

79. perc: Ricciardo máris hatalmasat farag a legjobb időn, nem is egyszer. Majd Hamilton kaparintja meg az első helyet.

81. perc: Gutiérrez az első próbálkozó az extra kemény keveréken, a többiek a „sima” új változaton.

85. perc: Nehezen lehet követni az eseményeket, a pilóták egyre-másra javítják meg saját legjobb idejüket és az abszolút legjobb időt is.

90. perc: Vége az első szabadedzésnek, amelyen a hajrában alaposan felgyorsultak a történések. Alonso autózta a legjobb időt (1:25.252), a második Massa, a harmadik Vergne.

F1, SPANYOL NAGYDÍJ, ELSŐ SZABADEDZÉS
1. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:25.252 átlag: 196.570 km/ó 20 kör
2. Felipe Massa brazil Ferrari 1:25.455 0.203 mp h. 20
3. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 1:25.667 0.415 25
4. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:26.042 0.790 21
5. Adrian Sutil német Force India-Mercedes 1:26.212 0.960 24
6. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:26.374 1.122 19
7. Valtteri Bottas finn Williams-Renault 1:26.456 1.204 20
8. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 1:26.614 1.362 21
9. Nico Rosberg német Mercedes 1:26.621 1.369 21
10. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 1:26.755 1.503 16
11. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 1:26.940 1.688 26
12. Nico Hülkenberg német Sauber-Ferrari 1:27.061 1.809 24
13. Sergio Pérez mexikói McLaren-Mercedes 1:27.135 1.883 6
14. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:27.250 1.998 26
15. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 1:27.576 2.324 24
16. Heikki Kovalainen
finn Caterham-Renault 1:28.373 3.121 14
17. Giedo van der Garde holland Caterham-Renault 1:28.600 3.348 19
18. Jules Bianchi francia Marussia-Cosworth 1:28.887 3.635 14
19. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:29.457 4.205 11
20. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 1:29.473 4.221 21
21. Rodolfo González
venezuelai Marussia-Cosworth 1:30.314 5.062 13
22. Jenson Button brit McLaren-Mercedes idő nélkül 6

 

DRS-ZÓNA

A Nemzetközi Automobil-szövetség két DRS-zónát jelölt ki a barcelonai pályán a Spanyol Nagydíjra. A zónákhoz (amelyek az aktiválási ponttól az első fél távig tartanak) külön mérési pontok tartoznak, aki ezeken a pontokon (DRS detection) a versenyen egy másodpercen belül van az előtte haladóhoz képest, kinyithatja a hátsó légterelőjét, hogy nagyobb legyen a végsebessége.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik