F1: Olyan érzés, mintha győztem volna – Leclerc

Vágólapra másolva!
2020.07.05. 19:50
null
Mindhárom dobogós arcán nagy volt a mosoly, még ha a maszk takarta is(Fotó: AFP)
Valtteri Bottas győzelmével zárult az idénynyitó F1-es Osztrák Nagydíj, ami sok izgalmat hozott magával. A Mercedes finn pilótája azonban nem bánta volna, ha kicsit unalmasabban alakul a futam, nem úgy, mint Charles Leclerc, aki nagyon örült a káosznak, és úgy érzi, második helye felér egy győzelemmel. A Ferrari monacói versenyzőjéhez hasonlóan Lando Norris is boldogan értékelt, ugyanakkor elárulta, több ponton is úgy érezte, elszúrta a versenyét.

 

A pole pozícióból induló Valtteri Bottas végig vezetett az idénynyitó Osztrák GP-n, amelyen pályafutása nyolcadik győzelmét szerezte. A finn így 2019 után 2020-ban is sikerrel indította az évet, s miután csapattársa, Lewis Hamilton az időbüntetését követően a negyedik helyen zárta a futamot, a tavalyinál is magabiztosabban várhatja a folytatást, főleg, hogy a mezőny jövő héten is Spielbergben csap össze, ahol általában erősen teljesít.

33. OSZTRÁK NAGYDÍJ
JÚLIUS 3., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:04.816
2. szabadedzés: 1. Hamilton 1:04.304
JÚLIUS 4., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Hamilton 1:04.130
Időmérő: 1. Bottas 1:02.939
JÚLIUS 5., VASÁRNAP
A verseny (71 kör, 306.452 km):
1. Bottas, 2. Leclerc, 3. Norris
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Július 12., 15.10Stájer Nagydíj
Július 19., 15.10Magyar Nagydíj
Augusztus 2., 16.10
Brit Nagydíj

„Sosem egyszerű megnyerni egy F1-es futamot, de a mai különösen nehéz volt. Az első etap még jó volt, hiszen Lewis vesztett némi időt azzal, ahogy átverekedte magát a Red Bullokon, így egész szép előnyt tudtam kiépíteni. Ennek köszönhetően kontrollálhattam a dolgokat, illetve biztosíthattam, hogy az előzetesen megbeszélt kerékcseréig kihúzzam a gumikkal. A második etap során azonban olyan nyomás nehezedett rám, mint eddig soha. Az élen autóztam, és azon voltunk, hogy biztosítsuk, eljutunk a kockás zászlóig, de folyamatosan változtak a viszonyok, nem mellesleg ott volt a szenzorproblémánk is, ami miatt időt vesztettünk, hiszen kerülnünk kellett a kerékvetőket."

„Szóval vezettem a futamon, de jöttek egymás után a biztonsági autós szakaszok, és csak néztem: már megint? Amikor az élen vagy, csak arra vágysz, hogy menjen minden simán és nyugodtan. Most viszont nagyon sok volt a változó, ám szerencsére sikerült megugranom az akadályokat, és nyertem."

A káoszfutam egyik legnagyobb nyertese a szép előzéseket is bemutató Charles Leclerc volt, aki a hetedik helyről rajtolva végzett a második pozícióban. A monacói szenvedésre számított a Ferrarival Spielbergben, és az SF1000-es a vártnál is rosszabbul teljesített, így a második helyét győzelemként éli meg.

„Egyáltalán nem számítottam rá. Elég nagy meglepetés ez az eredmény. Úgy érzem, tökéletes munkát végeztünk ma. Igaz, a szerencse is a kezeinkre játszott, hiszen ott volt Lewis büntetése és néhány ütközés is, azonban végső soron ez volt a célunk, hogy minden egyes lehetőséget kihasználjunk. Tisztában vagyunk azzal, hogy az autóban alapból nem volt benne a második hely" – kezdte a monacói.

„Nagyon boldog vagyok, olyan érzés, mintha győztem volna. Hihetetlenül elégedett vagyok, ugyanakkor tudom, hogy még rengeteget kell dolgozunk. Még mindig nagyon messze vagyunk, egyáltalán nem ott, ahol lenni szeretnénk, azonban bármi lehetséges" – mondta, majd a versenyéről is szót ejtett.

Agresszívnak kellett lennem, hiszen tudtam, hogy az újraindításoknál nem nagyon lesz lehetőségem, mivel minden alkalommal szenvedtem az 1-es és a 3-as kanyar között. Azonban azt is tudtam, hogy esélyem nyílhat, ha valaki hibázik, így azonnal megragadtam a lehetőséget, amikor Lando (Norris) egy kissé lelassult Sergióval (Pérez). Utóbbival elég kemény csatát vívtam, de nagyon élveztem. F1-es karrierem egyik legjobb versenyeként könyvelem el a mostanit, hiszen egyáltalán nem hibáztam" – értékelt a kétszeres futamgyőztes.

Leclerc-hez hasonlóan Lando Norris is rendkívül boldog volt, hiszen miután az utolsó körben megfutotta a legjobb időt, és azzal 5 másodpercen belül tartotta a lemaradását a megbüntetett Lewis Hamiltonhoz képest, pályafutása során az első alkalommal végzett a legjobb hármasban, nem mellesleg szülőhazája legfiatalabb dobogósává vált.

„Nem találom a szavakat! A futam több pontján is úgy éreztem, hogy nekem annyi, elrontottam. Néhány körrel a vége előtt ráadásul visszaestem az ötödik helyre, és még Carlos (Sainz) is majdnem megelőzött engem. Azonban sikerült visszavágnom, magam mögé utasítottam Pérezt, s a dobogón zártam. Elég hosszú futam volt, mindent beleadtam, és a legjobbamat nyújtottam. Elképesztőek voltak az utolsó körök, kicsit ki kell majd fújnom magam. Nagyon büszke vagyok csapatra, főleg ha azt nézzük, hol voltunk pár éve. Büszke vagyok, hogy a részese lehetek ennek" – lelkendezett, majd arról is beszélt, hogyan élte meg a végjátékot.

 

Amikor megelőztem Sergiót, tudtam, hogy 5 másodperces büntetése van. Azonban bajba kerültem minden egyes alkalommal, amikor közel kerültem az előttem lévőhöz, hiszen a mögöttem autózó fel tudott jobban jönni rám. Szóval gyorsan el kellett mennem mellette, miután kiderült, hogy Lewisnak is büntetése van. Feltekertem mindent, hogy csökkentsem a lemaradásomat, nagyon boldog vagyok, hogy összejött" – zárta a gondolatait.

AZ OSZTRÁK NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
1.Valtteri Bottas
finn
Mercedes1:30:55.739
2. Charles Leclerc monacói Ferrari 2.700 mp h.
3. Lando Norris brit McLaren-Renault 5.491 mp h.
4. Lewis Hamilton brit Mercedes 5.689 mp h.
5. Carlos Sainz spanyol McLaren-Renault 8.903 mp h.
6. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 15.092 mp h.
7. Pierre Gasly francia Alpha Tauri-Honda 16.682 mp h.
8. Esteban Ocon francia Renault 17.456 mp h.
9. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 21.146 mp h.
10. Sebastian Vettel német Ferrari 24.545 mp h.
11. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 31.650 mp h.
12. Danyiil Kvjat orosz Alpha Tauri-Honda 4 kör h.
13. Alexander Albon thaiföldi Red Bull-Honda 4 kör h.

FELADTÁK

megtett körök
Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 53
George Russell brit Williams-Mercedes 49
Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 49
Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 24
Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 20
Daniel Ricciardo ausztrál Renault 17
Max Verstappen holland Red Bull-Honda 11
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTÁK GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LEGGYORSABB KÖRÖK PONT
1. Valtteri Bottas 1 1 1 25
2. Charles Leclerc 1 1 18
3. Lando Norris 1 1 1 16
4. Lewis Hamilton 1 12
5. Carlos Sainz 1 10
6. Sergio Pérez 1 8
7. Pierre Gasly 1 6
8. Esteban Ocon 1 4
9. Antonio Giovinazzi 1 2
10. Sebastian Vettel11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik