F1: nem jönnek a várt eredmények – bajban a Ferrari?

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.01.26. 13:04
null
Binotto felfedte, teljesen átszabják a 2019-es gépet (Fotó: AFP)
A Ferrari alapjaiban változtatja meg a tavalyi konstrukcióját, így egy merőben új autóval készül nekivágni a 2020-as idénynek. Sajtóhírek szerint azonban a mérnökök eddig nem a remélt eredményeket kapták, így a maranellóiak akár nagy bajba is kerülhetnek.

 

Az olasz istálló egy évvel ezelőtt többek között egy a Mercedesétől teljesen eltérő első szárnykoncepcióval kezdte meg az évet, aminek eredményeképp bár autója rendkívül gyors volt az egyenesekben, a leszorítóerő hiánya miatt a versenyzők nehezen tudták a megfelelő működési tartományba hozni az abroncsokat, s az ebből adódó gumikezelési problémák nyomán csak bizonyos pályákon tudták eredményre is váltani az előnyüket, illetve kihasználni a motorerőt.

A Ferrari végül újabb évet fejezett be a konstruktőri tabella második helyén, az olaszok nyeretlenségi szériája így már 2008 óta íródik, hiszen azóta nem tudták elhódítani egyik címet sem.

A hírek szerint az újabb sikertelen idény után a gárda úgy határozott, alapjaiban szabja át a 2019-es autóját, és nagy hangsúlyt fektet arra, hogy ezúttal nagyobb leszorítóerő álljon a rendelkezésére. A pletykák szerint azonban a változtatások eddig nem hozták a remélt eredményeket, s az Auto Bild információ szerint a mérnökök egyelőre azt sem tudják, mi lehet ennek az oka.

Idejük viszont még van, főleg, ha valóban azt az utat választják, mint egy évvel ezelőtt a Mercedes is. A németek ugyanis egy olyan alapautóval vágtak neki az első teszthétnek, amellyel nem állt szándékukban versenyezni, így több idejük maradt annak a konstrukciónak a fejlesztésére, amelyet ténylegesen akartak használni a továbbiakban.

Igaz, ezúttal kevesebb tesztlehetőség áll a csapatok rendelkezésére, hiszen a kétszer négynapos teszt helyett ezúttal összesen 6 napot gyakorolhatnak, így a kockázat is nagyobb. Nem mellesleg a Ferrarit az is hátráltathatja, hogy új szimulátora a hírek alapján a tervezettnél csak később készül el, így egyelőre a régebbire kell hagyatkoznia.

„Az a célunk, hogy jóval nagyobb legyen az idei autónk leszorítóereje. Ez persze azt eredményezi, hogy nagyobb lesz a légellenállás is, szóval nem számítunk arra, hogy akkora előnyünk lesz az egyenesekben, mint eddig – bocsátotta előre a csapatfőnök, Mattia Binotto, majd azt is elárulta, hogy sokat változtatnak az erőforrásukon is, ami azt vetíti előre, a 2020-as gép alapjaiban fog eltérni az elődjétől.

A Ferrari február 11-én leplezi le az új konstrukcióját a Romolo Valli városi színházban.

2020-AS CSAPATBEMUTATÓK
CSAPAT
DÁTUMBEMUTATÓ
MERCEDESFebruár 14.
FERRARIFebruár 11.
RED BULL?
MCLARENFebruár 13.
RENAULTFebruár 12.
ALPHA TAURIFebruár 14.
RACING POINT F1Február 17.
ALFA ROMEO
Február 19.
HAAS?
WILLIAMS?
Legfrissebb hírek

Horner a Ferrari vagy az Alpine élén tér vissza? Verstappen továbbra is a Mercedes felé tart?

F1
20 órája

F1 75: amerikai siker a tömegkarambol után újraindított futamon

F1
21 órája

F1 75: Emerson Fittipaldi nyerte meg az idegek csatáját Ausztriában

F1
2025.07.10. 16:21

F1 75: nyolcan álltak az élen, két tizeden belül ért célba az első négy Monzában

F1
2025.07.09. 13:41

A Red Bull-istálló elbocsátotta Christian Horner csapatfőnököt – hivatalos

F1
2025.07.09. 11:37

F1 75: Rindt az utolsó kanyarban előzte meg a hibázó Brabhamet

F1
2025.07.08. 14:34

F1 75: Jackie Stewart és Jochen Rindt klasszikus csatát vívott Silverstone-ban

F1
2025.07.07. 16:39

Leclerc válaszokat akar; Hamilton beszélne a Ferrari tervezőivel a hazai kudarc után

F1
2025.07.07. 14:38
Ezek is érdekelhetik