F1: megerősítették, elkezdték Schumacher felébresztését

Vágólapra másolva!
2014.01.30. 12:47
null
Jerezben a Ferrari és a többi csapat is szurkol Schumachernek
Sabine Kehm, Michael Schumacher menedzsere megerősítette, amiről korábban sajtóhírek alapján már beszámoltunk: elkezdték felébreszteni a mesterséges kómában tartott korábbi Formula–1-es pilótát.

„Michael érzéstelenítő adagját kicsit csökkentették, hogy megkezdhessék a felébresztési folyamatot, ami sokáig fog tartani. Az érintett felek közös megegyezéssel arra jutottak, hogy további információkat csak a folyamat véglegesítésénél hoznak nyilvánosságra. Időközben sem fogunk információkat közölni" – olvasható Sabine Kehm közleményében.

Sabine Kehm megköszönte a nemzetközi összefogást és érdeklődést, ugyanakkor a család privát szférájának védelmére és az orvosok zavartalan munkájára hívta fel a figyelmet.

A sajtóban ugyanakkor a francia L’Équipe felébresztés megkezdéséről szóló hírének megerősítésére újabb hullám indult el, szintén a L’Équipe szerint a német már hunyorgott, míg a Sky Sports arról számolt be, hogy a december 29-i síbalesete óta kómában fekvő hétszeres világbajnok néhány alapvető utasításra már reagál.

Felipe Massa, aki nap mint nap imádkozik Schumacherért, és a baleset napjától fogva kapcsolatban van a családdal, Jerezben a harmadik nap végén elmondta, hogy a jövő héten meglátogatja barátját a grenoble-i kórházban.

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
11 órája

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
Tegnap, 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik