Hogy is van ez? Rosberg és Vettel is jobbnak érzi a stratégiáját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.16. 14:06
null
Rosberg és Räikkönen szombati csatáját a német nyerte – a Ferrari vasárnap visszavágna (Fotó: Reuters)
Minden jel arra utal, hogy a Kínai Nagydíjon is élvezhetjük az F1 új szabályát, amely szerint három gumitípust használhatnak a csapatok a száraz versenyen. A pole pozíciós Nico Rosberg és a második sorba szoruló Sebastian Vettel ugyanis egyaránt úgy véli, az ő stratégiája lesz a jobb a 8 órakor rajtoló 56 körös futamon. Biztosat senki sem tud, még Daniel Ricciardo is abban bízik, hogy a második helyről indulva beleszólhat a csatába. Lewis Hamilton a mezőny végéről startolva szintén a dobogót célozza meg.

Nico Rosberg nem is várhatná kedvezőbb helyzetből a vasárnapi 56 körös Kínai Nagydíjat! A német úgy szerezte meg szombaton az első rajtkockát, hogy az utolsó köre előtt még nem állt az élen, azaz pazar zárás kellett tőle az időmérő hajrájában. Sikerült, ráadásul legnagyobb vb-riválisa, Lewis Hamilton Mercedesének műszaki hibája miatt a mezőny végére került.

Rosberg a második szakaszból a lágy gumikon jutott tovább, azaz a szabályok szerint ezeken kell elstartolnia. Bár a rajtnál és az első egy-két körben hátrányban lehet a közvetlenül mögötte szuperlágy gumikon nekivágókkal szemben, a 6-8. körtől ki fog jönni a lágy gumi előnye, s ha el is veszti az elsőséget, hamar visszaszerzi azt, és nem kell a sanghaji pályán rémes versenyguminak kikiáltott szuperlágyakon bajlódnia az 56 kör során.

„Nem nagyon mélyedtem el a stratégia kérdésében, de szerintem jó, hogy a lágy gumikon rajtolok. Előnyt jelenthet a versenyen" – mondta Rosberg, aki az első két idei GP-n sokkal nehezebb helyzetből nyert.

Ezúttal is inkább menedzselnie kell az előnyét az üldözőivel szemben, és ha megoldja, a 2015-ös szezont is beleszámolva zsinórban hat versenyt nyer meg egymás után, amire az F1 történetében csak Sebastian Vettel, Alberto Ascari és Michael Schumacher volt képes. Ők hárman 13 vb-címet hódítottak el.

Rosbergnek hirtelen új riválisa akadt, Daniel Ricciardo ugyanis a Red Bull-TAG Heuerral megelőzte a hibázó Ferrari-pilótákat, és ott termett a Mercedes mellett az első sorban. Az osztrák istálló nehezebb idénykezdetre számított, és noha Ricciardo még nem állt pódiumon, a vb-pontversenyben a harmadik helyen található a két Mercedes-pilóta mögött, Kínában pedig versenytempó terén a Ferrarik riválisa lehet. Eddig ugyanis a Red Bullnak is az egykörös tempója volt a gyengéje.

„Honnan jött ez a kör? Ez minket is sokkolt – ismerte el Christian Horner csapatfőnök. – Egyre gyorsabb volt, és a végén is jól jött ki a nagy szélből. Ebből a rajtkockából indulva már versenyben lehetünk. Rosberg más gumikon rajtol, sebezhetőek vagyunk, de régóta nem indultunk az első sorból, már ez is szép, mindent beleadunk."

Ricciardo azt mondta, bízik benne, hogy a Ferrarikkal versenybe szállhat, és már annak is örülne, ha a dobogóra léphetne, amire a tavalyi Szingapúri Nagydíj óta nem volt példa.

„Két éve is az első sorból indultam itt, ám akkor esőben volt az időmérő. A mostani száraz pályás második helyem mutatja, milyen sokat javultunk az előző idény vége óta" – mondta Ricciardo, aki már sokkal erősebb Renault-motor előnyeit élvezheti.

Sebastian Vettel úgy véli, tévednek, akik szerint Rosberg stratégiája lesz a nyerő. A Ferrari is taktikázhatott volna úgy, ahogy Rosberg, simán továbbjutott volna lágy gumis körével a harmadik szakaszba, de ragaszkodott a szuperlágy abroncsokhoz, amelyek Vettel szerint nem lesznek használhatatlanok a futamon – bár sokak szerint legfeljebb öt kör után a bokszba kell hajtani rajtuk.

„Valóban nehéz megjósolni, érdekes lesz látni, milyen különbség alakul ki. Voltak futamok, amelyeken jól működött ez a stratégia, másokon kevésbé. Szerintem a gumik kopása nekünk fog kedvezni, nagyon jó lehet a versenyünk – fejtegette Vettel, aki nem tart attól, hogy Rosberg helyett Ricciardóval kell csatáznia. – Danielnek nagyon jó napja volt. Fontos, hogy a kocsi egyensúlya megfelelő legyen, és a Red Bull ezt most eltalálta. Ez nem meglepő, de a versenyen szerintem megint előtte leszünk."

A Ferrarinak Kimi Räikkönen szerint a lágy és a közepesen kemény gumikon sem ment valami jól a hét végén, azonban a versenyt a szuperlágy gumikon nem lehet végigcsinálni, sőt! Vettel roppant magabiztos, már csak ezért is érdekesnek ígérkezik a verseny.

Vettel ziccert hibázott Hamilton büntetése után
Vettel ziccert hibázott Hamilton büntetése után

Fernando Alonso nagyon siránkozott a második szakasz végén, mert Nico Hülkenberg és a Force India miatt nem maradt ideje második gyors körre a McLaren-Hondával. A spanyol hangjából arra lehetett számítani, hogy nagy dobásra készült a csapat, és ezt Alonso az autóból kiszállva is megerősítette.

„Borzasztóan sajnáltam, hogy nem mehettem egy valóban gyors kört – mondta a kétszeres világbajnok. – Az első szakasz elején mentem egy biztonságit, második mért körre nem is volt szükség, azt megszakítottam. A második etap elején használt gumikon szintén biztonsági kört mentem, a frisseken pedig felkészültünk rá, hogy feltekerjük a motort, és megmutatjuk, mit tudunk. Sajnos így jártunk, legközelebb nagyobb szerencsénk lesz. Valahol már az is jó érzés, hogy ezen bosszankodunk."

A McLaren tavalyi megpróbáltatásai után valóban biztató a helyzet. Már csak azért is, mert jenson Button a jót is látja a balszerencsében: nem kell a szuperlágy gumikkal bajlódni a versenyen.

Lewis Hamilton úgy érkezett Kínába, hogy tudta, öt rajthelyes büntetés vár rá váltócsere miatt. Az angol az első két futam rajtjánál a pole-ból indulva esett vissza a hatodik hely környékére, most már a rajtrácson is eleve csak oda állhatott volna fel. Ám a Mercedes-motor energia-átalakító rendszere az időmérőn meghibásodott, az angol mért kört sem ment, ezért a mezőny végéről kell startolnia.

„Sajnálatos az eset, de ezek előfordulnak, ilyenekkel tesz próbára minket a sors. Tanulnunk kell belőle, biztos vagyok benne, hogy a mérnökök és a szerelők is rosszul érzik magukat. Rá kell jönnünk, mi történt, és dolgoznunk rajta, hogy egyik autóval se forduljon elő többé – mondta Hamilton, aki igyekszik a jót meglátni, hiszen mint a csapat is megfogalmazta a rajtbüntetés kapcsán: ha valahol belefér egy ilyen, az a sanghaji pálya, mert itt lehet előzni. – Lehet előzni, az tény, bár nem biztos, hogy egyszerű lesz. Mindent beleadok, a leintésig nincs vége a versenynek."

Hamilton a 2014-es Magyar Nagydíjon – szintén motorhiba miatt – a bokszból rajtolt, de a versenyen fel tudott jönni a harmadik helyre.

„Akkor szerintem könnyebben lehetett előzni" – utalt vissza Hamilton arra a Magyar Nagydíjra, amelyet Ricciardo nyert meg.

Hamilton új motort kapott a vasárnapi versenyre, ám a sportfelügyelők engedélyezték neki, hogy ennek ellenére ne a bokszutcából, hanem a 22. rajtkockából induljon.

EKÖZBEN A VILÁG MÁS TÁJAIN...

Carmen Jorda visszatért a versenypályára
Carmen Jorda visszatért a versenypályára

Spanyolországban a Renault-világszéria keretein belül tartják a Renault Sport Trophy versenysorozatot, amelynek idei mezőnyében ott van Carmen Jorda, az F1-es Renault-istálló Lotustól örökölt fejlesztő pilótája. A spanyol hölgy a 14 fős mezőnyben az időmérőn a 14. helyet szerezte meg, 4.5 másodperccel elmaradva a pole pozíciós német Fabian Schillertől.

Silverstone-ban a sportautó-vb első versenyét tartják meg a hét végén, de a szombati időmérő már órák óta csúszik, ugyanis hóvihar van az F1-es Brit Nagydíjnak is otthont adó pályán. A briteknél nagyon bolondos az áprilisi időjárás.

Az osztrákok feltalálták magukat a silverstone-i hóesésben
Az osztrákok feltalálták magukat a silverstone-i hóesésben
KÍNAI NAGYDÍJ, A MÓDOSÍTOTT RAJTSORREND
1. Nico Rosberg német Mercedes
2. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer
3. Kimi Räikkönen finn Ferrari
4. Sebastian Vettel német Ferrari
5. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes
6. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-TAG Heuer
7. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes
8. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari
9. Max Verstappen holland Toro Rosso-Ferrari
10. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes
11. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda
12. Jenson Button brit McLaren-Honda
13. Nico Hülkenberg* német Force India-Mercedes
14. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari
15. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari
16. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari
17. Kevin Magnussen dán Renault
18. Esteban Gutiérrez mexikói Haas-Ferrari
19. Jolyon Palmer brit Renault
20. Rio Haryanto indonéziai Manor-Mercedes
21. Pascal Wehrlein német Manor-Mercedes
22. Lewis Hamilton**
brit Mercedes
*három rajthelyes büntetés veszély okozásáért
**öt rajthelyes büntetés váltócseréért

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik