nemzetisport.hu 2019.06.07 19:52 Frissítve: 2019.06.07 22:01

A két Ferrari az élen, Hamilton defektet kapott Montrealban

A két Ferrari zárta az élen a Kanadai Nagydíj második szabadedzését, Charles Leclerc megelőzte Sebastian Vettelt. Valtteri Bottas lett a harmadik a Mercedesszel, csapattársa, Lewis Hamilton nem is teljesített mért kört lágy gumikon, miután az edzés elején nekikoccant a falnak, és váltót kellett cserélni az autójában. A két Red Bull a középmezőnybe süllyedt.

Leclerc a lágy gumikon a leggyorsabb volt, de a hosszabb menetben a Ferrari szenvedett a gumikkal

A Mercedes első edzésen mutatott ellenállhatatlan teljesítménye után a második tréningen változott a kép. A lágy gumikon a két Ferrari volt a leggyorsabb, igaz, velük a Mercedes pilótái közül csak Bottas próbált meg harcba szállni.

A finn versenyző Leclerc és Vettel eredményétől is elmaradt, miután csak hat tizedet javított az első edzésen közepesen kemény gumikon elért időeredményéhez képest. A Ferrarinál ez az ugrás 1.6 másodperc volt, ami valamivel jobban mutatja, mire lehet számítani – már csak azért is, mert a legtöbb csapatnál szintén tapasztalható volt hasonló mértékű javulás.

50. KANADAI NAGYDÍJ
JÚNIUS 7., PÉNTEK
 1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:12.767
2. szabadedzés: 1. Leclerc 1:12.177
JÚNIUS 8., SZOMBAT
3. szabadedzés: 17.00–18.00
Időmérő: 20.00–21.00
JÚNIUS 9., VASÁRNAP
Futam: 20.10–22.10
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Június 23., 15.1060. Francia Nagydíj

Június 30., 15.10

32. Osztrák Nagydíj
Július 14., 15.1070. Brit Nagydíj

A Mercedesnél azért csak Bottas  próbálta ki a lágy gumikat, mert Hamilton a közepeseken tett körei során a falnak koccant, és emiatt ki kellett cserélni a váltót a Mercedesében (a versenyen használt váltót pénteken nem használják, így ezért nem jár büntetés). A feladatot nem hajtották végre időben, így Hamiltonnak egy lágy gumis köre sem volt a tréningen, és nem ment részleges versenyszimulációt sem, amire  szükség lett volna, mert a jelek szerint gyorsabban kopnak a gumik Montrealban, mint más pályákon.

A Ferrari pilótái legalábbis erre panaszkodtak, és Vettel lágy gumijai nagyon gyorsan el is koptak a teli tankos menete során. Leclerc a közepeseken szintén szenvedett, miközben Bottas a keményeken vígan körözött sokkal gyorsabban.

A Mercedesben biztosan van tartalék, nehezen hihető, hogy a McLarennél kettő, a Haasnál hat tizeddel gyorsabb az első edzésen mindenki másra egy másodpercet verő német istálló.

A Red Bull is visszafogott teljesítményt nyújtott a második tréningen, Pierre Gasly a 12., a célegyenesbe fordulva a falnak koccanó Max Verstappen a 13. lett péntek délután.

Folytatás szombaton 17 órától a 3. szabadedzéssel.

 KANADAI NAGYDÍJ, 2. SZABADEDZÉS
  1. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:12.177 átlag: 217.515 km/ó 39 kör
  2. Sebastian Vettel német Ferrari 1:12.251 0.074 mp h. 38
  3. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:12.311 0.134 46
  4. Carlos Sainz spanyol McLaren-Renault 1:12.553 0.376 45
  5. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:12.935 0.758 41
  6. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:12.938 0.761 8
  7. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 1:13.003 0.826 39
  8. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 1:13.016 0.839 40
  9. Nico Hülkenberg német Renault 1:13.168 0.991 42
10. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 1:13.171 0.994 37
11. Lando Norris brit McLaren-Renault 1:13.249 1.072 38
12. Pierre Gasly francia Red Bull-Honda 1:13.345 1.168 38
13. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:13.388 1.211 22
14. Alexander Albon thaiföldi Toro Rosso-Honda 1:13.436 1.259 45
15. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Honda 1:13.521 1.344 40
16. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:13.542 1.365 41
17. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:13.598 1.421 39
18. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:14.870 2.693 16
19. George Russell brit Williams-Mercedes 1:15.036 2.859 36
20. Robert Kubica lengyel Williams-Mercedes 1:15.287 3.110 44
Még több
2019.06.09 18:03:11

F1 nemzetisport.hu

A két világbajnok izgalmas csatát vívott, amely Vettel büntetésével végződött, ezért bukta el a győzelmet.

2019.06.08 18:52:55

F1 nemzetisport.hu

A német 1.10.240-es körrekordot futott, és 206 ezredet adott a második Hamiltonnak az időmérőn.

2019.06.08 12:07:18

F1 nemzetisport.hu

A német előnye 139 ezred a csapattársa előtt, míg a harmadik Hamilton lemaradása majd' 4 tized.

2019.06.07 19:28:23

F1 nemzetisport.hu

Bottas Leclerc és Vettel mögött ragadt, a Red Bull visszacsúszott a középmezőnybe.

2019.06.07 15:47:18

F1 nemzetisport.hu

A harmadik helyen záró Charles Leclerc majdnem egy másodperccel kikapott Hamiltontól.