Sainzé a leggyorsabb kör az esős japán nyitányon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.25. 02:48
null
Fernando Alonso a Honda miatt hazai pályán szerepel, az első edzésen nem futott mért kört (Fotó: Reuters)
A szuzukai eső miatt várni kell még arra, hogy a Mercedes a szingapúri fiaskó után erődemonstrációt tartson, és bebizonyítsa, hogy a múlt heti gyenge teljesítménye és rossz eredménye csak kisiklás volt. A Japán Nagydíj első szabadedzését a Toro Rosso-Renault-t kormányzó Carlos Sainz Jr. zárta az élen Danyiil Kvjat és Nico Rosberg előtt. Folytatás magyar idő szerint hét órakor.

Esős időben kezdődött meg a hétvégi körözés Szuzukában, ahol szombatra és vasárnapra is szép időt ígérnek, ezért kellemes meglepetés volt, hogy a 90 perces edzésen alig volt üresjárat, szinte végig volt valaki a pályán.

A leggyorsabb kört Carlos Sainz Jr.futotta a Toro Rossóval abban a két percben, amikor az intermediate gumikon gyorsabbak voltak az autók, mint a vizes pályára való abroncsokon. Ám a köridők ezúttal még kevésbé jelentősek, mint máskor, hiszen az időmérőt és a versenyt is várhatóan száraz pályán tartják meg.

Így is csak három pilóta, Daniel Ricciardo, Pasrtor Maldonado és az edzésen Romain Grosjeant helyettesítő Jolyon Palmer bírta ki, hogy egy próbakörrel letudja a délelőttöt.

A Szingapúrban leszereplő Mercedes körözött, pilótái közül Nico Rosberg 3., Lewis Hamilton 5. lett. A csapat nem most bizonyította be, hogy a múlt heti gyenge teljesítmény csak egyszeri eset volt.

Folytatás magyar idő szerint hét órakor.

JAPÁN NAGYDÍJ, 1. SZABADEDZÉS
1. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1:49.434 átlag: 191.030 km/ó 10 kör
2. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-Renault 1:49.938 0.504 mp h. 7
3. Nico Rosberg német Mercedes 1:50.077 0.643 14
4. Sebastian Vettel német Ferrari 1:50.519 1.085 12
5. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:50.722 1.288 6
6. Max Verstappen holland Toro Rosso-Renault 1:50.940 1.506 10
7. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:51.212 1.778 15
8. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:52.288 2.854 12
9. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:53.820 4.386 12
10. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:53.964 4.530 14
11. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:54.013 4.579 9
12. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:55.678 6.244 6
13. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault idő nélkül 1
14. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes idő nélkül 4
15. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes idő nélkül 3
16. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda idő nélkül 5
17. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Mercedes idő nélkül 1
18. Jolyon Palmer* brit Lotus-Mercedes idő nélkül 1
19. Will Stevens brit Marussia-Ferrari idő nélkül 3
20. Alexander Rossi amerikai Marussia-Ferrari idő nélkül 4
*tartalék pilóta, csak az első edzésen vett részt.

AZ EDZÉS PERCRŐL PERCRE

4.31 Véget ért az edzés, amelyen Sainz érte el a legjobb köridőt, de ami még nagyobb meglepetés, szinte folyamatos volt a körözés az esőben.

4.29 Massa és Bottas is azt mondta, ez borzalmas, így a bokszba hajtottak.

4.26 Négy perc maradt az edzésből. 12 pilótának van mért köre, Sainz vezet Kvjat, Rosberg, Vettel és Hamilton előtt.

4.25 Vettel javított, Hamilton az edés legjobb harmadik szektorát futva első körével bejött az ötödik helyre.

A 31. JAPÁN NAGYDÍJ PROGRAMJA
PÉNTEK
1. szabadedzés: Sainzé a leggyorsabb kör az esős japán nyitányon
7.00–8.30: 2. szabadedzés
SZOMBAT
4.00–5.00: 3. szabadedzés
7.00–8.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
8.00: a verseny (53 kör, 307.471 km) rajtja
Magyar idő szerint. Az NSO mindegyik edzésről élő szöveges tudósítással számol be.
ELŐZMÉNYEK
Philippe Bianchi: Nem tudom, mi történt, nem akarom látni
Sainz: Verstappen szereti a rossz fiú szerepét játszani
Kizárták a Lotust, elázott és pizzát rendelt Szuzukában
Pérez nemet mondott a Renault-nak, marad a Force Indiánál

4.22 Hamiltonnak is azt mondták rádión, hogy újra rákezdett, de egy gyors bokszlátogatás után újra a pályán a vb-címvédő.

4.20 Nem javulnak a köridők, mintha megint élénkebben esne az eső.

4.19 Csütörtökön Hamilton a közönségtalálkozón alsógatyát kapott az egyik japán rajongótól. Megkérdezték tőle, fogja-e hordani, mire azt felelte: „Szerintem inkább odaadom Nicónak.”

4.16 Hamilton is újra a pályán. Sainz jelentette, hogy sokkal jobban csúszkál, mint eddig, s nem érti az okát.

4.12 Sainz 1:49.434-gyel megelőzte az oroszt. Szintén imtermediate gumikon megy, most már egyértelműen ez a jobb választás.

4.10 Kvjat intermediate gumikon a pályán, elsőként 1:50 alatt.

4.07 Räikkönen feljött a második helyre, a két Williams nem erőlteti tovább az intereken.

4.04 Nemcsak Massa gyorsul, hanem Rosberg is: 1:50.077-et ment a vizes pályás gumikon.

4.02 Rosberg, Vettel, Sainz, Verstappen, Massa, Räikkönen, Buttpon, Bottas a sorrend. Massa az intermediate gumikon egyre gyorsabb.

4.00 Bottas négy másodperccel lassabb, mint Rosberg. Túlzott óvatosság, vagy még nem elég jó a pálya az intermediate gumikhoz?

3.58 Bottas és Massa Williamsén intermediate gumik vannak. Räikkönen az esőgumikon sodródott le a pályáról, tovább tudott menni.

3.57 Rosberg 1:51.117-tel átvette a vezetést. Már heten köröznek.

3.55 Räikkönen és Rosberg is mért kört ment, miközben Verstappen 1:51.640-re javított.

3.53 Verstappen 1:51.741 perccel elsőként az időlistán. Sainz két másodperccel elmarad csapattárástól, akivel a szingapúri események ellenére nincs haragban.

3.52 A két Toro Rosso-pilóta mért körre indult.

3.49 Sainz, Verstappen és Vettel is a pályán. Verstappen szerdán lesz 18 éves. Az amerikai NBC egyik szerkesztője felhívta rá a figyelmet, egy hónappal azt követően született meg, hogy elhunyt Diana hercegnő.

3.46 Két kört ment, közte egy áthajtással a bokszutcán. Még mindig nincs mért kör, továbbra is esik az eső.

3.41 Hülkenberg megtörte a csendet.

A Mercedes nebulói az iskolapadban
A Mercedes nebulói az iskolapadban

3.40 Vajon délután jobb idő lesz? Vagy szombatig várni kell arra, hogy a Mercedes erőt fitogtasson?

3.38 A Lotus is megtette próbaköreit, a csapat elkészült a két autóval azok után, hogy késve érkeztek meg a felszerelések Szingapúrból. Az első edzésen egyébként Jolyon Palmer (nem) köröz Romain Grosjean helyett.

3.35 Nincs időeredmény, a kör végén na bokszba hajtott Alonso. Érdekes – senki sincs a pályán, de a hivatalos tévéközvetítésben köröző autók hangja hallatszik.

3.33 Mért körbe kezdett a spanyol.

3.31 Alonso a pályán a McLaren-Hondával. Vajon megy mért kört? Most az élen állhat vele egy darabig.

3.28 Rosberg megint a depóban. A belső kamerás felvétel megmutatta, hogy az egyik vízátfolyáson megcsúszott. Túl kockázatos a körözés, sok haszna pedig nincs ilyen körülmények között, főleg, hogy az időmérőre, illetve a versenyre sokkal jobb időjárást várnak.

3.26 Lassan eltelt fél óra. Ilyenkor a száraz pályás edzéseken általában szünet van, mert visszatérnek az autók a depóba leadni az első készlet gumit. Most viszont Rosberg rövid bokszlátogatást követően visszatért a pályára.

3.24 Most, hogy Rosberg is belekóstolt a pályába, már mindenkit láthattunk – kérdés, ezt követően mennyi esemény lesz?

3.23 Mivel a pilóták nem egyszerre jöttek ki a próbakörükre, hanem egymás után, a pénteken is szép számmal megjelenő japán nézők eddig folyamatosan láthattak autókat. Mért kör azonban még nincs.

3.21 Hamilton a pályán. A Red Bull áramlásmérő eszközöket szerelt az autóira, de az eső miatt az edzés elején leszerelte azokat. Ekkora vízben nem lehet áramlást mérni.

3.18 „Még túl sok víz van a pályán, nem érdemes kimenni. Intermediate gumikon még talán lenne értelme körözni, de ahhoz túl vizes az aszfalt” – Péreznek van rá ideje, hogy a BBC-vel beszéljen.

3.15 Stevens a pályán a Manor Marussiával. A csapat a héten jelezte, próbálja elkerülni a kiemelt figyelmet, amit Bianchi tavalyi balesete miatt kapna.

3.13 „A fékek nem működnek megfelelően” – mondta az orosz a rádióban. „Légy pozitívabb, kérlek” – jött a szokatlan válasz a mérnöktől. Kvjat visszatért a bokszba. „Már jó a fék” – jelezte, hogy megfogadta a tanácsot.

3.12 Nocsak! Kvjat másodszor a pályán.

3.10 A McLarennek viszont kapóra jöhet az eső, a Honda otthonában ilyen körülmények között az időlista első háromjába is beférhet valamelyik pilóta. Szakmai szempontból nem lenne jelentősége, de hírverésnek nem lenne rossz.

3.08 Button is visszatért a depóba. Az angol csütörtökön lehűtötte a kedélyeket, a hét elején beharangozott bejelentés, miszerint az idény végén visszavonul, még várat magára.

3.06 Mindenki az esőgumikat használja, s mindenki egy kör után a bokszba hajt – ez azért nem meglepő, száraz pályán is ez lenne a helyzet, a Szingapúrban szétszedett, Szuzukába átszállítás után újra összerakott autókat ellenőrizni kell, megfelelően működnek-e.

3.05 Vettel és Ricciardo is belekóstolt a körülmélnyekbe. A hátsó egyenesben szinte sűrű köd alakul ki az autók mögött a vízfüggönytől.

3.02 Kvjat is a pályán.

Japánban lankadatlan a lelkesedés az F1 iránt (Fotó: Action Images)
Japánban lankadatlan a lelkesedés az F1 iránt (Fotó: Action Images)

3.01 Ericsson az első próbálkozó, a kék oldalfalú esőgumikon megy.

3.00 Elindult az óra, s ahogy várni lehetett, nincs mozgás. A legfőbb kérdés, hogy a pilóták intermediate vagy esőgumikon kezdik--e meg próbakörüket?

2.58 A Mercedes célja Japánbabn, hogy bebizonyítsa, a múlt heti szingapúri hétvége csak kisiklás volt. Toto Wolff szerint csak az eső akadályozhatja meg ebben istállóját.

2.54 A nézők esőkabátban ülnek a lelátókon, szomorkás a hangulat. Nemcsak az időjárás miatt, az F1 a tavalyi Japán Nagydíjon balesetet szenvedő, idén júliusban elhunyt Jules Bianchira is emlékezik Szuzukában.

2.51 A később várhatóan kitisztuló időjárás miatt egyelőre nem sok mozgás várható a csapatoktól.

2.48 Köszöntjük olvasóinkat a Japán Nagydíj első szabadedzését végigkövető cikkünkben! Esik Szuzukában, esett csütörtökön is, de szombatra és vasárnapra már szebb időt jósolnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik