F1: Hoztunk néhány fejlesztést, működnek – Ricciardo

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.28. 21:13
null
Daniel Ricciardónál gyorsabb pilóta ma nem volt a Hungaroringen (Fotó: Meder István)
Daniel Ricciardo uralta a Hungaroringet a Magyar Nagydíj pénteki szabadedzésein, leggyorsabb köre is csupán 19 ezreddel maradt el az abszolút pályacsúcstól. A piros zászló mindkét tréningen előkerült, ami nehézséget okozott a csapatoknak abban, hogy teljesítsék az előre eltervezett programjukat. Az élmezőny szorosnak tűnik, de a Ferrari és a Mercedes nem teljesen elégedett.

 

Az időeredményeket tekintve Daniel Ricciardo lehet ma a legelégedettebb, ugyanis mindkét szabadedzést a Red Bull pilótája nyerte meg. Nem meglepő módon az ausztrál roppant magabiztosan nyilatkozott a pénteki gyakorlást követően.

„Hoztunk néhány fejlesztést, és úgy tűnik, működnek. Úgy érzem, hogy jobb lett a tapadás, szóval nem panaszkodtam túl sokat a rádión. Komolyan úgy gondolom, hogy előreléptünk. Ez egy olyan pálya, amely jól fekszik az autónknak, szóval ha sikerül mindent kihoznunk belőle, sok pontért harcolhatunk a hétvégén."

Sebastian Vettel az első szabadedzésen csak a hatodik leggyorsabb tudott lenni a Hungaroringen, lemaradása az első helyezett Ricciardóhoz képest több mint egy másodperc volt. A ferraris azonban délután magára talált: a második legjobb időt autózta, és elmondása szerint a beállításokkal való kísérletezés segített a Scuderiának abban, hogy megfelelően felkészüljön a szombati és vasárnapi megmérettetésekre.

32. MAGYAR NAGYDÍJ
JÚLIUS 28., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Ricciardo 1:18.486
2. szabadedzés: 1. Ricciardo 1:18.455
JÚLIUS 29., SZOMBAT
11.00–12.00: 3. szabadedzés
14.00–15.00: időmérő edzés
JÚLIUS 30., VASÁRNAP
14.00: a verseny (70 kör, 306.630 km) rajtja
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Augusztus 27., 14.00: Belga Nagydíj
Szeptember 3., 14.00: Olasz Nagydíj
Szeptember 17., 14.00: Szingapúri Nagydíj

„Nagyon szorosnak tűnik az élmezőny – vélekedett Vettel. – Reggel nem jöttem ritmusba, de a délután már jobb volt. Igyekeztünk kicsit játszadozni az autó beállításaival. Kipróbáltunk néhány dolgot, amelyek segítenek abban, hogy rájöjjünk, mit kell csinálnunk holnap. Ez is azt bizonyítja, hogy milyen nagy munka folyik a Ferrarinál. Erre büszkék lehetünk."

Kimi Räikkönen pont ellenkezőleg vélekedik a mai napról, a finn ugyanis csapattársával ellentétben az első tréninget teljesítette gond nélkül, délután már nem ment minden simán számára – autója egyszer majdnem le is állt.

„Nagyon jól kezdtünk reggel, ám a második edzés már kissé trükkösebben alakult. Nehezek voltak a körülmények, például a piros zászlók miatt. A megszakítások miatt nem mehettünk annyit, amennyit szerettünk volna, de ennek ellenére nem volt rossz napunk – ecsetelte a finn, majd kitért arra is, hogy mi történt pontosan, amikor az autója a második tréning első felében hirtelen teljesen visszalassult. – Egy ideig le volt szabályozva a gázadás, majd egyszer csak visszajött. Ez nem nagy baj. Ha leáll az autód a pályán, az persze sosem jó, de végül a probléma magától megoldódott."

Lewis Hamilton szerint nagyon közel van egymáshoz az élmezőny, és úgy tűnik, a Mercedes szerelőire kemény éjszaka vár, hogy megfelelően elkészítsék az „ezüstnyilakat" a holnapi időmérő edzésre.

„Nem kezdtük a legegyszerűbben a hétvégét a szeles időjárás miatt – emlékezett vissza a brit. – Csak az ötödik helyen zártam a napot, de egyértelműen gyors az autónk. Lesz még némi munkánk az éjszaka folyamán, hogy javítsunk az egyensúlyon és olyan legyen az autónk, amilyennek szeretnénk. Hiszem, hogy a sebességünk megvan, csupán elő kell hoznunk a kvalifikáció előtt, mert minden tized kulcsfontosságú lesz a három legerősebb csapatnál."

A másik Mercedes-pilóta, Valtteri Bottas sem teljesen elégedett, ő is az autó egyensúlyára panaszkodott, és tart a riválisoktól.

„Van még min dolgoznunk. A három élgárda nagyon közel van egymáshoz. Nem voltam teljesen elégedett az egyensúllyal, különösen az autó hátulja miatt szenvedtem. Holnap valószínűleg melegebb lesz, vagyis stabilabbá kell tennünk a hátulját, erre kell majd különösen koncentrálnunk."

A Mercedes versenyzői mellett Max Verstappen számára is a tökéletes egyensúly megtalálása jelentett problémát, ám a fiatal Red Bull pilóta bizakodó.

„Nehéz volt a nap számomra eleinte, mert küszködtem az egyensúllyal. Sok mindenen változtattunk az autón, a második szabadedzés végére pedig már elég jónak éreztem azt. A szuperlágy gumikon jól mentünk, azonban egyszerűen képtelen voltam összerakni egy igazán gyors kört a sárga és piros zászlók miatt. Akkor hajtottam végül újra a pályára, amikor már mindenki a versenyetapokat teljesítette, de jók voltak a szektoridőim."

Holnap a harmadik szabadedzéssel folytatódik a Magyar Nagydíj hévégéje, ezt délelőtt 11 órakor kezdik.

32. MAGYAR NAGYDÍJ, 2. SZABADEDZÉS
1. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:18.455 átlag: 201.027 km/ó 32 kör
2. Sebastian Vettel német Ferrari 1:18.638 0.183 mp h. 28
3. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:18.656 0.201 33
4. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:18.755 0.300 28
5. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:18.779 0.324 31
6. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1:18.951 0.496 25
7. Nico Hülkenberg német Renault 1:19.714 1.259 33
8. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:19.815 1.360 31
9. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1:19.834 1.379 35
10. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Honda 1:19.909 1.454 18
11. Esteban Ocon francia Force India-Mercedes 1:20.126 1.671 34
12. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:20.266 1.811 33
13. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:20.577 2.122 37
14. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 1:20.791 2.336 31
15. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:20.869 2.414 22
16. Jolyon Palmer brit Renault 1:21.175 2.720 12
17. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:21.345 2.890 11
18. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:21.504 3.049 25
19. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:21.559 3.104 31
20. Pascal Wehrlein német Sauber-Ferrari 1:21.722 3.267 16
1. SZABADEDZÉS
1. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:18.486 átlag: 200.947 km/ó 31 kör
2. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:18.720 0.234 mp h. 20
3. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:18.858 0.372 31
4. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1:19.162 0.676 27
5. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:19.248 0.762 30
6. Sebastian Vettel német Ferrari 1:19.563 1.077 21
7. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:19.987 1.501 21
8. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Honda 1:20.005 1.519 24
9. Nico Hülkenberg német Renault 1:20.150 1.664 25
10. Jolyon Palmer brit Renault 1:20.461 1.975 27
11. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:20.540 2.054 28
12. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:20.574 2.088 23
13. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:20.780 2.294 27
14. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1:20.917 2.431 25
15. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 1:20.974 2.488 29
16. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:21.313 2.827 20
17. Alfonso Celis mexikói Force India-Mercedes 1:21.602 3.116 24
18. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:21.785 3.299 31
19. Antonio Giovinazzi olasz Haas-Ferrari 1:22.251 3.765 8
20. Pascal Wehrlein német Sauber-Ferrari 1:22.490 4.004 29

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik