F1: Hamilton távozása lehetőséget kínálna a Mercedesnek

H. L.H. L.
2020.01.24. 13:20
null
Barrichello komoly dicsérettel illette Hamiltont (Fotó: AFP)
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff bár folytatná az együttműködést Lewis Hamiltonnal, tudja, nem lehet mindenre hatással, így a Rubens Barrichellótól komoly dicséretet kapó versenyző távozását is lehetőségként fogná fel.

 

Jelenleg négy versenyző, köztük a nemrég hosszabbító Charles Leclerc és Max Verstappen rendelkezik legalább 2021 végéig érvényes szerződéssel, s a legutóbbi sajtóhírek szerint Lewis Hamilton sem áll távol attól, hogy újabb évekre kötelezze el magát a Mercedesszel.

A német gárda csapatfőnöke, Toto Wolff azonban továbbra sem biztos versenyzője maradásában, hiszen tudja, bármikor előállhat egy a 2016-oshoz hasonló forgatókönyv. Akkor ugyanis Nico Rosberg még nyáron hosszabbítást írt alá, majd nem sokkal a világbajnokká koronázása után váratlanul bejelentette a visszavonulását.

„A sportcsapatok sosem állandóak, ami azt jelenti, folyamatosak a változások, s ezek a változások bizonyos lehetőségeket kínálnak. Amikor Nico úgy döntött, hogy befejezi, az első, amire gondoltam, az volt, ez milyen lehetőségeket teremthet számunkra. Aztán kiválasztottuk Valtterit (Bottas), ami helyes döntésnek bizonyult” – kezdte az osztrák, majd kitért Hamilton helyzetére is.

„Remélem, hogy folytatódik az együttműködésünk, azonban ez nem csak rajtam múlik. Nincs kétség afelől, hogy Lewis alappillére a csapatnak. Úgy gondolom, a csapat elsődleges értékeit a moralitás és az integritás jelenti, így Lewis helyzetének és céljainak a megértése kulcsfontosságú lesz a döntéshozatalnál” – árulta el Wolff.

Hamilton jövőjét tehát látszólag továbbra is sok kérdés övezi, Rubens Barrichello szerint azonban az biztos, a brit versenyző minden idők egyik legjobbja, sőt, amikor arra kérték, alkossa meg a tökéletes pilótát, elmondta, bizonyos szempontból Michael Schumachernél és Ayrton Sennánál is jobbnak tartja a hatszoros bajnokot.

„Hamilton talán tehetségesebb, mint Schumacher és Senna – jelentette ki a brazil, aki hosszúra nyúlt pályafutása során mindhármuk ellen versenyezhetett. – Lewisból sokáig csak az érettség hiányzott, azonban nagyon sokat fejlődött ezen a területen, és ma már láthatjuk, mi lett ennek az eredménye. A Brazil Nagydíj csapatrádióját hallgatva is kitűnt, mennyire nyugodt maradt, miközben az információkat osztotta meg, s elmondta, mire van szüksége, és mire nincs” – hozakodott elő egy példával.

„A tökéletes versenyzőmet így Ayrton képességeivel, Michael bátorságával és Lewis összehangoltságával vértezném fel” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

A Cadillac amerikai fényezéssel ünnepel a Brit Nagydíjon – képek

F1
23 órája

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
2026.06.30. 18:42

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
2026.06.30. 16:57

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
2026.06.30. 15:18

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
2026.06.29. 13:35

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07
Ezek is érdekelhetik