F1: ezt az autót készítette a Ferrari Vettelnek - fotók

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.30. 12:09
null
Megérkezett Sebastian Vettel első Ferrarija (Fotók: Ferrari)
Péntek délben az idén Sebastian Vettellel és Kimi Räikkönennel versenyző Ferrari is bemutatta 2015-ös autóját, az SF15-T-t. A két pilóta, valamint Maurizio Arrivabene csapatfőnök visszafogottan beszélt a várakozásokról.

A Ferrari öt szezon után először nem Fernando Alonsóra bízza a jó eredmények megszerzését, hanem az idén is maradó Kimi Räikkönen mellett a Red Bulltól elcsábított Sebastian Vettelben látja új bajnokát. Csakhogy nagy kérdés, hogy mennyit kell várni az újabb, 2007 óta első világbajnoki címre.

A Ferrari új csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene elismerte, hogy számukra a 2015-ös szezon átmeneti lesz, a Mercedesszel szembeni hátrány ledolgozása már csak a németek motorjából eredő különbségek miatt is nehéz feladatnak tűnik. Ehhez jön még, hogy amíg a Mercedes turbómotorjait négy csapat visszajelzései alapján fejleszthetik, a Ferrari (a Renault-hoz hasonlóan) csak két istálló adataira hagyatkozhat.

„Enzo Ferrari egyszer azt mondta, hogy a legszebb autó a győztes autó. Ezek szerint sajnos nem a miénk volt a legszebb autó a tavalyi szezonban, de az idei tetszik, igazán szexi. Az a célunk, hogy minél több futamot nyerjünk, de ha reális akarok lenni, két győzelmet várok a csapattól. Úgy érzem, hogy a Formula–1-nek nagy változásra van szüksége gyönyörű és hangos autókkal, hogy közelebb hozhassuk a sportágat a nézőkhöz" – mondta Arrivabene.

Az aerodinamika terén is van miben javulnia a Ferrarinak az elmúlt évekhez képest, e téren előbbre léphet a Scuderia – már amennyire a szépségnek köze lehet a teljesítményhez. Az új autó szebb az elődeinél, de ez önmagában még biztosan kevés.

Friss hír, hogy Räikkönen menedzsere azt mondta, a Ferrarival kötött megegyezés alapján ha jól alakul a szezon és mindkét fél elégedett az eredményekkel, a 2007-es világbajnok a 2015-ös idény után is a Scuderia pilótája marad.

„Az új autó nagyon szép, más, mint a tavalyi – mondta Kimi Räikkönen. – Azt, hogy valójában milyen is, csak a tesztek után tudhatjuk meg, de az első benyomásom egyértelműen pozitív. A Ferrari a sportág történelmének egyik legnagyobb múltú csapata, nagyon hálás vagyok, amiért a tagja lehetek. Már nyertem világbajnoki bajnoki címet Ferrari-versenyzőként, ismerek mindenkit a csapatnál, és úgy érzem, jó irányba haladunk. Sebastiannal is jól kijövünk. Nagyszerűen alakult a karrierje az elmúlt években, közösen eljuttathatjuk a Ferrarit oda, ahol a helye van."

A csapat másik versenyzője, a Red Bulltól érkező Sebastian Vettel is izgatott az új autó miatt, de figyelmeztet; ne reméljünk azonnali hatalmas előrelépést a csapattól.

„Minden évben különleges érzés, amikor bemutatják az új autókat. Ez lesz az első évem a Ferrarinál, és szükségem van még egy kis időre, hogy felvegyem a csapat ritmusát, de az autó egyszerűen gyönyörű, és alig várom, hogy pályára gurulhassak vele – kezdte a Fernando Alonso utódjaként a Ferrarinál versenyző Vettel. – Sok minden változott a tavalyi évhez képest, és felesleges azt várni tőlünk, hogy azonnal hatalmasat lépünk előre, hiszen a fejlődés lassú folyamat, aminek még csak az elején járunk, úgyhogy az idei évre mindössze annyi a célunk, hogy jól tudjunk együttműködni, és folytassuk a fejlődést."

Természetesen a négyszeres világbajnok is várja a közös munkát finn csapattársával.

„Nem hiszem, hogy különösebb problémák adódnának kettőnk között. Kimi nagyon gyors versenyző, aki mindig a jövőbe tekint, és ez az, amit nagyon tisztelek benne" – mondta Vettel.

Gutiérrez, a tartalék pilóta Räikkönennel és Vettellel – no meg az SF15-T-vel
Gutiérrez, a tartalék pilóta Räikkönennel és Vettellel – no meg az SF15-T-vel
A Ferrari új kulcsemberei, Räikkönen és Vettel között a csapatfőnök, Maurizio Arrivabene
A Ferrari új kulcsemberei, Räikkönen és Vettel között a csapatfőnök, Maurizio Arrivabene
Felülről
Felülről
Szép, egyenletesebb vonalvezetésű lett az új Ferrari – kérdés, mennyire gyors…
Szép, egyenletesebb vonalvezetésű lett az új Ferrari – kérdés, mennyire gyors…
A kocsi hátulnézetből – Maranellóban remélik, mindig ezt kell bámulniuk a többieknek
A kocsi hátulnézetből – Maranellóban remélik, mindig ezt kell bámulniuk a többieknek
Egy újabb szemszög – a kocsi oldalán az Alfa Romeo emblémája
Egy újabb szemszög – a kocsi oldalán az Alfa Romeo emblémája

 

A BEMUTATÓK
csapatdátum
helyszín
cikk, fotók
MERCEDES január 29.
Silverstone
Itt vannak az első hivatalos fotók is a Mercedesről
RED BULL ? Jerez?
FERRARI január 30.
internet
WILLIAMS január 20.
F1 Racing magazin
A Williams már megmutatta,
milyen lesz egy 2015-ös autó

McLAREN január 29. internet
„Itt az idő történelmet írni" – videón és képen az új McLaren
FORCE INDIA január 21.
Mexikóváros Ezüst és fekete lesz, narancs
foltokkal az új Force India

TORO ROSSO január 31. Jerez
LOTUS január 26.
internet A Lotus képeket villantott
2015-ös autójáról
SAUBER január 30.
internet Nem a svéd pilóta miatt kék és sárga az új Sauber
A JEREZI TESZT BEOSZTÁSA
február 1.
február 2.
február 3.
február 4.
MERCEDESRosberg
Hamilton
Rosberg
Hamilton
RED BULL
RicciardoKvjat
Ricciardo
Kvjat
WILLIAMS
Bottas
Bottas
Massa
Massa
FERRARI
Vettel
Vettel
Räikkönen
Räikkönen
McLAREN
Alonso
Button
Alonso
Button
TORO ROSSO
Sainz
Verstappen
Sainz
Verstappen
LOTUS
Maldonado
Grosjean
Maldonado
Grosjean
SAUBER
Ericsson
Nasr
Nasr
Ericsson
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik