HIRDETÉS
HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2018.07.06 10:27 Frissítve: 2018.07.06 13:28

Hamilton az élen nyitott Silverstone-ban, Grosjean ismét autót tört

Lewis Hamilton elsőségével ért véget a Brit Nagydíj első szabadedzése. A Mercedes pilótája mögött csapattársa, Valtteri Bottas végzett a második helyen, míg a harmadik Sebastian Vettel lett a Ferraritól. Romain Grosjean ezt a hétvégét is balesettel kezdte – a Haas versenyzője az egyes kanyarban csapta csúnyán a gumifalnak az autóját. Max Verstappen számára is idő előtt véget ért a tréning, a hollandot az istálló utasította arra az utolsó percekben, hogy állítsa le a Red Bullt, ugyanis technikai hiba lépett fel. 

HIRDETÉS
Hamilton eddig jól szerepel a hazai versenyhétvégéjén (Fotó: AFP)

 

Silverstone-ban az időjárás gyakran okoz fejfájást a csapatoknak, ám az első szabadedzés teljesen ideális körülmények között zajlott. Egy debütálásra is sor került a hétvégén, ugyanis először kerültek fel autóra idén versenyhétvégén a kék oldalfalú kemény keverékű abroncsok. Ezek mellesleg összetételükben a tavalyi közepes gumikkal egyeznek meg, ám eddig mindössze Daniel Ricciardo próbálta ki.

Először úgy tűnt, hogy Valtteri Bottas négykerekűjében a spielbergi kiesés ellenére sem kell motort cserélni, ám végül mégis megtette ezt a Mercedes a silverstone-i hétvége kezdete előtt. Majd a finn okozott is némi izgalmat az első edzés elején, ugyanis rögtön azt követően, hogy kihajtott a garázsból, megállt. Szerelői ezután inkább visszatolták a bokszba.

Vélhetően csak az időzítéssel akadt probléma a Mercedesnél, hiszen Bottas nem sokkal később gond nélkül a pályára tudott hajtani. Ennek ellenére a Mercedes versenyzői az utolsók között teljesítették installációs körüket, Lewis Hamilton is sokáig tartózkodott a bokszban.

Az első nagyobb kicsúszásra bő húsz perc után került sor. Szergej Szirotkin hibázott a pálya utolsó szektorában, de a Williamsét szerencsére nem nyelte el a kavicságy – az orosz pilóta folytatni tudta a tréninget.

69. BRIT NAGYDÍJ 
PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:27.487
15.00–16.30: 2. szabadedzés
SZOMBAT
12.00–13.00: 3. szabadedzés
15.00–16.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
15.10: a verseny (52 kör, 306.198 km) rajtja 
KÖVETKEZŐ FUTAMOK 
Július 22., 15.10: Német Nagydíj
Július 29.,15.10: Magyar Nagydíj
Augusztus 26., 15.10: Belga Nagydíj

Később Kevin Magnussen került (ismét) a figyelem központjába, a Haas Fernando Alonsóval akadt össze majdnem. Először viszont a spanyol hátráltatta a pályán kicsit a dánt, akit azonban nem kell félteni az ilyen szituációkban – próbált visszavágni kétszeres világbajnok ellenfelének. A panaszkodás persze közben mindkét fél részéről ment a csapatrádión.

A hazai pályán szereplő Hamilton az utolsók között teljesítette az első mért körét, ám hamar az élre állt – 1:28.908-as idejével még az edzés fele előtt átvette a vezetést, de később ezen javított a csapattársa, Bottas.

Fél órával a tréning vége előtt Romain Grosjean csapta a gumifalnak az autóját az egyes kanyarban. A Haas pilótája számára így ismét autótöréssel indul a hétvége – pedig a spielbergi negyedik helyével kezdett kilábalni a gödörből, ahol az utóbbi hetekben mutatott hibái miatt volt. Grosjean a balesetet követően arra panaszkodott a rádión, hogy a pálya egyenetlensége miatt nem tudta időben lecsukni a DRS-t, és a túl nagy sebesség miatt csúszott ki.

A ring felületére egyébként többen panaszkodtak: Hamilton egyenesen azt mondta, hogy még sosem vezetett olyan aszfaltcsíkon, amely ennyire göröngyös lett volna. A brit egyébként azután, hogy véget ért a Grosjean miatti virtuális biztonsági autós korlátozás, megint átvette a vezetést Bottastól.

Kicsúszások a gyakorlás hajtájában is voltak, Kimi Räikkönen és Fernando Alonso is bemutatott pár manővert, amely izgalomra adhatott volna okot, de szerencsére egyikük sem járt úgy, mint korábban Grosjean.

Az utolsó percekben még egy autó elvérzett, ám ezúttal technikai probléma volt a kiváltó ok. Max Verstappennel ugyanis azt közölte csapata a rádión, hogy azonnal állítja le a Red Bullt. Ezt a holland meg is tette a célegyenesben, majd ismét a „pályára küldték" a virtuális safety cart.

Ez azonban már nem volt különösebb hatással az időlista alakulására. Hamilton végzett az élen 1:27.487-es körével hazai versenyhétvégéjének nyitányán, míg a második Bottas lett szintén a Mercedesszel, tehát a címvédő alakulat ezt a víkendet is a lehető legjobban kezdte. A harmadik helyen Vettel zárt, a negyediken pedig Ricciardo a Red Bulltól. A további sorrend az első tízben: Kimi Räikkönen, Max Verstappen, Romain Grosjean, Sergio Pérez, Esteban Ocon és Lance Stroll.

A Brit Nagydíj programja 15 órakor folytatódik a második szabadedzéssel.

 BRIT NAGYDÍJ, 1. SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1.Lewis HamiltonbritMercedes1:27.487átlag: 242.408 km/ó24 kör
2.Valtteri BottasfinnMercedes1:27.8540.367 mp h.27
3.Sebastian VettelnémetFerrari1:27.9980.51122
4.Daniel RicciardoausztrálRed Bull-TAG Heuer1:28.1440.65730
5.Kimi RäikkönenfinnFerrari1:28.2180.73124
6.Max VerstappenhollandRed Bull-TAG Heuer1:28.3250.83824
7.Romain GrosjeanfranciaHaas-Ferrari1:29.3521.86512
8.Sergio PérezmexikóiForce India-Mercedes1:29.8122.32523
9.Esteban OconfranciaForce India-Mercedes1:29.8152.32824
10.Lance StrollkanadaiWilliams-Mercedes1:29.8782.39125
11.Marcus EricssonsvédSauber-Ferrari1:29.9422.45525
12.Pierre GaslyfranciaToro Rosso-Honda1:30.0042.51731
13.Charles LeclercmonacóiSauber-Ferrari1:30.0272.54027
14.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1:30.0652.57820
15.Fernando AlonsospanyolMcLaren-Renault1:30.3222.83519
16.Carlos Sainz Jr.spanyolRenault1:30.3582.87122
17.Stoffel VandoornebelgaMcLaren-Renault1:30.4162.92925
18.Nico HülkenbergnémetRenault1:30.7013.21418
19.Brendon Hartleyúj-zélandiToro Rosso-Honda1:30.7493.26231
20.Szergej SzirotkinoroszWilliams-Mercedes1:31.0173.53022

 

 

 

Még több
HIRDETÉS

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

HIRDETÉS
2018.07.08 12:41:00

F1 nemzetisport.hu

Hamilton a rajtnál visszaesett a mezőny végére, de végül a második lett Räikkönen előtt.

2018.07.07 13:52:09

F1 nemzetisport.hu

A brit egyeduralkodóvá vált hazai pályán • Stroll miatt már az első szakaszban lengett a piros zászló.

2018.07.07 09:52:56

F1 nemzetisport.hu

Mindkét Sauber az első tízesben • Räikkönen elválasztotta a két Mercedest • Vettel a negyedik.

2018.07.06 13:13:48

F1 nemzetisport.hu

A német előnye szűk két tizedmásodperc; Verstappen számára hamar véget ért a tréning.

2018.07.06 09:59:15

F1 nemzetisport.hu

Hamilton jól kezdett hazai közönsége előtt, a második Bottasnak is majd' négy tizedmásodpercet adott.

HIRDETÉS
HIRDETÉS