F1: Bottas már egy éve tud a Mercedes trükkös kormányáról

H. L.H. L.
2020.02.21. 20:05
null
Nem lesz könnyű lemásolni a Mercedes megoldását (Fotó: AFP)
A Mercedes finn versenyzője, Valtteri Bottas elárulta, már jó ideje tud csapata trükkös megoldásáról, amelyet nehéz lesz lemásolni.

 

A német gárda a csütörtöki tesztnapon került a figyelem középpontjába, miután Lewis Hamilton belső kamerás felvételein látszott, a kormány előre és hátra is mozgatható menet közben. A megoldás azonnal heves vitákat gerjesztett, és több teória is született a funkcióját illetően. Mint később kiderült, az első kerekek összetartása változtatható az úgynevezett DAS-nak, vagyis a kéttengelyes kormányzásnak köszönhetően, ami nemcsak a gumik menedzselését segítheti, hanem az autó sebességét is növelheti az egyenesekben.

Az elemmel kapcsolatban azonnal felvetődött, vajon szabályos-e, és a kérdés a Formula–1 tagjait is megosztotta. A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko illegálisnak nevezte, míg többek között a „vörös bikák” csapatfőnöke, Christian Horner, illetve a ferraris Sebastian Vettel is szabályosnak ítélte. Az FIA végül egy nappal később elárulta, bár a DAS idén engedélyezett, 2021-től tiltottnak számít – ezt már a múlt októberben kiadott szabálykönyvben lefektették az illetékesek.

Így a DAS lemásolása talán nem is éri meg a belefektetett munkát, hiszen több szakértő szerint is nagyon időigényes a megoldás átvétele. Ezt támasztják alá az első kollektív teszten leggyorsabb kört jegyző Valtteri Bottas szavai is, a finn ugyanis elárulta, már jó ideje tudott arról, mit tervez a csapata.

„Már jó ideje tudok róla. Először talán egy éve hallottam róla – kezdte a finn pilóta. – Ez egy hosszú projekt. Nem olyan egyszerű, hogy leülsz, elkezded megtervezni, és azonnal úgy is működik, ahogy kell. Elég nagy projekt volt számunkra is, szóval nem túl könnyű lemásolni” – tette hozzá.

„Nagyon jó érzés, hogy tagja lehetek annak a csapatnak, amelyik előállt ezzel a megoldással, és ez is rámutat arra, milyen tehetséges szakemberek dolgoznak nálunk. Remélem, különbséget jelent majd, de az jó kérdés, pontosan mekkora előnyt hozhat. Nyilván kedvező helyzetben vagyunk.

Legfrissebb hírek

Az egész idény rámehet a silverstone-i csapat problémáira

F1
20 órája

Verstappen versenymérnöke a McLarenhez szerződik – hivatalos

F1
2026.04.09. 17:53

„Az idény eddigi eredményei megmutatták, hogy bárkit képes vagyok legyőzni” – Antonelli megcélozta a bajnoki címet

F1
2026.04.08. 16:50

Száz éve született Jack Brabham, aki saját építésű autójával lett F1-es világbajnok

Népsport
2026.04.02. 10:00

Verstappen nélkül tesztel a Red Bull; a Ferrari többször is pályára hajt az F1-es kényszerszünetben

F1
2026.03.31. 16:24

A győztes sosem fog beszélni róla, de az idei F1 javításra szorul

F1
2026.03.31. 14:29

„Egy kör különbség, és valószínűleg nyertem volna” – Russellt frusztrálja a Japán Nagydíj alakulása

F1
2026.03.29. 16:23

Verstappen komolyan fontolgatja, hogy befejezi az F1-es pályafutását

F1
2026.03.29. 14:56
Ezek is érdekelhetik