F1: Bottas helyén Ocon; Vettel–Verstappen csere a Red Bullnál?

Vágólapra másolva!
2019.08.14. 18:07
A megérdemelt nyári szünetet tölti a Formula–1 mezőnye, ám a találgatások és a háttérben futó tárgyalások épp most tetőznek. Egy évvel ezelőtt Daniel Ricciardo borította a dominót, míg az idén bár a Red Bull robbantotta a bombát, Valtteri Bottas indíthatja be igazán a nyári táncot. Ám az sem kizárt, az ausztrál is megint szerephez jut. Sorra vettük, melyik versenyző merre tarthat, ki lehet a nagy vesztese és nyertese a 2019-es pilótapiacnak.  

BOTTAS A LEGROSSZABBKOR HIBÁZOTTBOTTAS A LEGROSSZABBKOR HIBÁZOTT

Bottas indíthatja be igazán a dominót a pilótapiacon (Fotó: AFP)
Bottas indíthatja be igazán a dominót a pilótapiacon (Fotó: AFP)

Valtteri Bottas bár 2018-ban kijelentette, nem kér többet az egyéves megállapodásokból, a Mercedes végül 1+1 éves szerződést ajánlott neki. A finn versenyzőnek így az idén opciója van a hosszabbításra, ám a német gárda előbb augusztusra halasztotta a döntést, most pedig egyre több jel utal arra, Bottasnak új ülés után kell néznie.

Hiába kezdte ugyanis a pilóta remek formában az évet és nyert kétszer az első négy versenyhétvégén, az Azeri Nagydíj óta nem aratott győzelmet, formája visszaesett, és hátránya 62 pontra duzzadt Hamilton mögött az egyéni bajnokságban. Nem mellesleg az előző két futamon egy kiesés, illetve egy 8. hely íródott a neve mellé, miközben az Osztrák Nagydíj óta fantasztikusan szereplő Max Verstappen 7 pontra közelítette meg a Red Bull-lal.

Bottas így nem túl jó szájízzel mehetett el a nyári szünetre, főleg annak tudatában, hogy a Mercedes valamikor augusztusban dönt a sorsáról, és ahogy Mika Salo is fogalmazott „a Formula–1-ben örök igazság, hogy annyira vagy jó, mint amennyire az előző versenyeden voltál.” Nos, a finn pilóta valószínűleg inkább elfelejtené a Magyar Nagydíjon történteket…

Esteban Ocon arcán eközben egyre nagyobb lehet a mosoly, hiszen őt tartják a legnagyobb esélyesnek a finn pótlására, és Toto Wolff is úgy nyilatkozott, jelenleg a francia és Bottas jövőbeni lehetőségeit mérlegelik. A finn bevallottan B- és C-opción gondolkozik már, míg 2016 világbajnoka, Nico Rosberg a hungaroringi versenyt követően elmondta, tudni véli, hogy Ocon foglalja el 2020-ban a másik „ezüstnyilat” Hamilton mellett.

Ha Bottas mégis újabb lehetőséget kapna, most úgy tűnik, Ocon nem esik megint a két szék közt a pad alá, hiszen a csapatfőnök biztosította a pilótát, akkor mindent megtesznek azért, hogy egy másik alakulat színeiben állhasson rajthoz. A német gárda másik fiatalja, George Russell pedig nagy valószínűséggel újabb évet kénytelen eltölteni a mélyponton lévő Williamsnél, mielőtt esélye lenne feljebb lépni a ranglétrán.

MERRE TOVÁBB, BOTTAS?

Silverstone-ban a legrosszabbkor rontott (Fotó: AFP)
Silverstone-ban a legrosszabbkor rontott (Fotó: AFP)

A finn korábban elmondta, ha nem marad hely számára a Mercedesnél, a második legjobb csapathoz kíván szerződni, ez pedig jelenleg a Ferrari. Azonban az olaszoknál elméletileg mindkét pozíció foglalt: Charles Leclerc viszonylag jó teljesítményt nyújt az első ferraris évében, így maradása szinte garantált, míg Sebastian Vettel szerződése 2020 végéig él.

Ám utóbbi jövőjével kapcsolatban rengeteg találgatás látott napvilágot: a német mintha a tavalyi Német Nagydíj óta negatív spirálban lenne, sok vezetői hibát követ el, miközben többször is kikapott aktuális csapattársától.

Korábbi munkaadójának, a Red Bullnak a csapatfőnöke, Christian Horner többször is megosztotta, a német rossz szereplése hátterében a Ferrari állhat, hiszen a maranellóiak nem nyújtanak számára olyan környezetet és légkört, amelyben nyugodtan vezethetne.A Ferrari elmúlt évtizedben tapasztalt nyeretlenségéből fakadó, illetve a szenvedélyes olasz sajtó által érkező nyomás az ő vállán csúcsosul, mivel négyszeres világbajnokként tőle várják a sikereket. Az olyan sikereket, amelyeket korábban Michael Schumacherrel ért el a gárda, és amelyeket a honfitársa egyelőre nem tud szállítani.

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko egyenesen ki is jelentette, Vettelnek minél hamarabb csapatot kellene váltania, miközben sok olyan pletyka is szárnyra kelt, hogy a német visszavonul az elmúlt évek sikertelensége után, és inkább a médiától védett családjával töltené az időt, főleg, hogy a hírek szerint érkezik a harmadik gyermeke.

Ha a német valóban távozik a Ferraritól, az egyik leginkább vágyott ülés szabadul fel az F1-ben, amelyre több jelentkező is akad. Közöttük van tehát Bottas is, aki illene a csapat által leginkább kedvelt filozófiába, vagyis az első és a második státuszú pilóta alkalmazásába. Azonban hiába vitathatatlan Leclerc tehetsége, talán még nem érett meg arra, hogy ő vezesse a gárdát, míg kérdéses, hogy Bottas belemenne-e egy ilyen felállásba. Igaz, ha a Mercedesnél nincs helye, akkor nagy valószínűséggel azonnal igent mondana a Ferrari megkeresésére.

Azonban nemcsak Bottas pályázna az esetlegesen megüresedő Ferrari-ülésre, így mindenképpen szüksége van arra a bizonyos C-tervre. De melyik alakulatnál köthet még ki a finn? Nos, egyes pletykák úgy szólnak, a Haasnál akár két hely is felszabadulhat, és Bottas, illetve Ocon is esélyes lehet az ülésekre. Persze a finn és a francia jövője a másikétól függ, így az amerikai csapatnál végül kettejük közül csak az egyik pilóta köthetne ki, talán Nico Hülkenberg mellett…

KI VÁLTHATNÁ VETTELT?

Bottas tehát elvileg a Ferrari kívánságlistáján szerepel, pont úgy, mint ahogyan Daniel Ricciardo is. Az ausztrál 2018-ban intett búcsút a Red Bullnak és szerződött az akkor még negyedik erőnek számító Renault-hoz, amely nagy tervekkel vágott neki az idei évnek. Ám az eredmények nem jöttek, a francia alakulat ahelyett, hogy közeledett volna a top 3 csapathoz, inkább távolodott tőle, sőt pillanatnyilag a konstruktőri bajnokság 6. helyét foglalja el, lemaradása 43 pont a negyedik McLaren mögött.

Míg Ricciardo tehát többnyire szenved a Renault-nál, addig a Honda-erőforrásra váltó előző csapata, a Red Bull már két versenyt is nyert Max Verstappen révén, aki lassan matematikailag is Hamilton legnagyobb kihívójának számít. Az ausztrál bár elmondta, szigorú szerződés köti a Cyril Abiteboul által vezetett gárdához, egyes hírek szerint van kilépési záradéka és pont egy ferraris ajánlat aktiválhatja is azt. A Ferrarinál tehát akár két volt csapattárs is válthatja egymást.

VISSZA A RED BULLHOZ?

Hiába van érvényes szerződése, rengeteg pletyka övezi a jövőjét (Fotó: AFP)
Hiába van érvényes szerződése, rengeteg pletyka övezi a jövőjét (Fotó: AFP)

Ha Vettel valóban idő előtt távozna a Ferraritól, de maradna a „száguldó cirkuszban”, akkor a Red Bull lenne talán az egyetlen hely, ahová jelenleg mehetne, igaz, már nem Gasly helyére, hanem Alex Albon pozícióját foglalhatná el. Ugyanis Gasly hiába érdemelte ki gyorsan a Toro Rossónál nyújtott teljesítményével az ülést a Red Bullnál, amióta Verstappen mellett versenyzett, egyszerűen nem találta a formáját.

Igaz, teljesítménye némileg javult az idény előrehaladtával, ám a legutóbbi futamon is körhátrányban végzett, míg csapattársa a győzelemért küzdött a Hungaroringen. Bő egy héttel a versenyt követően aztán repült is a francia, hiába nyilatkozott mindaddig úgy Horner és Marko is, hogy az idény végéig biztosan megtartják a pilótát. Helyét az újoncévét töltő Albon kapta meg, a Red Bull így 2016 után újra pilótát cserélt idény közben.

A thaiföldi előtt most nem kisebb feladat áll, mint közelebb kerülni Verstappenhez, és így hozzásegíteni a csapatot a konstruktőri bajnokság második pozícióhoz. Erre kilenc versenye van, ha pedig Gaslyhoz hasonlóan nem hozza a várt teljesítményt, könnyen visszakerülhet a Toro Rossóhoz. A Red Bullnak akkor nem is lenne nagyon bevethető fiatalja, így adott esetben Vettel érkezése sem kizárható.

A német tehát visszatérhetne a sikerei helyszínére, a csapathoz, amellyel négy világbajnoki címet szerzett, és amelynél egyértelműen első számú versenyző volt.

Csakhogy a csapathoz azóta érkezett egy bizonyos Verstappen, az RB jövőbeni bajnoka, aki köré az egész csapat épül, így Vettel valamilyen szinten csöbörből vödörbe esne, hiszen Leclerc után egy másik jövőbeni bajnoki aspiráns mellett találhatná magát, mégha a környezet nyugodtabb is lenne. Egy évvel ezelőtt a Vettelt legyőző Ricciardo is részben a holland miatt távozhatott, mivel egyértelmű, a Red Bull Verstappennel szeretne újra bajnoki címet ünnepelni.

Bár érdekes lenne látni egymás mellett versenyezni a Red Bull pilótanevelőjének két legnagyobb sztárját, nagy valószínűséggel más csapattársat kap a hétszeres futamgyőztes holland, ha Albon nem hozza a Toro Rossónál mutatott formáját.

És persze az egyre többet emlegetett Vettel–Verstappen csere is nagyot szólna, bár ebben az esetben érdekes kérdés lenne, ki járna jobban. Sőt egyre több hír röppen fel azzal kapcsolatban is, hogy Ricciardo visszatérhet a Red Bullhoz. Ám a legkézenfekvőbb forgatókönyv mégis az, hogy a Ferrarinál marad a jelenlegi páros, míg a Red Bullnál legfeljebb Verstappen mellett szabadul fel egy ülés.

GASLYNAK MARAD ÜLÉS A FORMULA–1-BEN?

Kettejük csatája a Toro Rossóban folytatódhat (Fotó: AFP)
Kettejük csatája a Toro Rossóban folytatódhat (Fotó: AFP)

 

A francia jól tudja, mi történt Kvjattal, miután lefokozták a Red Bullnál, hiszen a következő idény végén éppen ő „túrta” ki az oroszt a Toro Rossótól és így a királykategóriából is. Gasly tehát egyáltalán nincs könnyű helyzetben: kilenc futama van arra, hogy bizonyítsa, helye van a Formula–1-ben, ráadásul mindezt egy rosszabb csapatban a talán az élete formájában versenyző Kvjat mellett.

A francia tehát könnyen a „száguldó cirkuszon” kívül találhatja magát, így mindenképpen hoznia kell az eredményeket. Ám ez igaz az oroszra is, aki ugyancsak nem lehet biztos a jövőjében, ha új csapattársa rendre legyőzné, végleg pont kerülhetne az F1-es pályafutására.

A faenzaiaknál tehát egy 9 menetből álló öldöklő harc következhet, nem másért, mint a túlélésért a Formula–1-ben.

GIOVINAZZI TELJESÍTMÉNYKÉNYSZERBEN VAN?

Nincs könnyű helyzetben az Alfa Romeo újonca, Antonio Giovinazzi sem, az olasz ugyanis egyelőre nem hozza a várt eredményeket, miközben a mezőny rangidős versenyzője, Kimi Räikkönen remek formában versenyez, s ez az egyéni bajnokságban is megmutatkozik.

A finn 8-szor végzett az első tízesben és gyűjtött összesen 31 pontot 12 versenyen, míg Giovinazzi neve mellett egyetlen pont áll, igaz, Németországban több ponttól is megfosztotta a versenyzőket a futamot követő 30 másodperces büntetés. Bár az olasz teljesítménye egyelőre nem meggyőző, az ő jövőjével kapcsolatban nem láttak napvilágot olyan feltételezések, melyek szerint egy másik versenyzőtől kellene féltenie az ülését.

Így nem lenne meglepő, ha Giovinazzi 2020-ban is maradna a gárda kötelékében, bár jövője nagyban függhet akár Mick Schumacher F2-es teljesítményétől is. A német pont a Hungaroringen aratta első győzelmét a szériában, és áll jelenleg az egyéni pontverseny 11. helyén 14 ponttal lemaradva a 10. Jordan Kingtől.

Shumachernek viszont nem a britet, hanem a 6. pozíciót kellene becéloznia, hiszen az F3-as Európa-bajnokság megnyerésével hiába lépte át az F1-es debütáláshoz szükséges 40 szuperlicenc pontot, az 50-ből 20 pontja elévül (3 évig beszámítható a megszerzett pont), így 10-et mindenképpen gyűjtenie kell, különben jövőre biztos nem vezethetne az F1-ben.

A kis Schumacher érkezését sokan várják az F1-belül és persze kívül is, a német így az elkövetkező két évben könnyen kiköthet a királykategóriában.

HÜLKENBERG NEM CSAK A RENAULT-T HAGYJA OTT?

A Renault tehát alulteljesít eddig a 2019-es idényben, és bár Ricciardo távozására is van némi esély, Hülkenberg jövője sokkal kérdésesebb a csapatnál. A bemutatkozásakor nagy reménységnek számító német ugyanis továbbra is dobogó nélkül áll a királykategóriában, ráadásul legutóbb éppen a hazai nagydíján, Németországban törte össze az autóját úgy, hogy jó esélye volt a pódiumra.

A csapatfőnök, Abiteboul elismerte, hogy a pilóta többet tett a csapatért, mint a csapat a pilótáért, ám egyre több találgatás lát napvilágot a pályafutásával kapcsolatban. Olyan hírek is szárnyra keltek, a német nemcsak a Renault-t, hanem az F1-et is elhagyja, és a Formula–E vagy a hosszútávú sportautó-világbajnokság (WEC) felé veszi az irányt.

A német a kategória elhagyásáról szóló híreszteléseket tagadta, ám a francia gárdától történő távozásról nem nagyon beszélt. Nem úgy, mint a Haas csapatfőnöke, Günther Steiner, aki sokat sejtetően elmondta, sok versenyző érdeklődik náluk, majd kitért a Hülkenberghez kötődő pletykákra is.

„Úgy hiszem, szerződése van a Renault-val, szóval nem nagyon tudom, mi történik. De eléggé nagyot szólna, nem?” – tette fel a kérdést. A legnagyobb kérdés viszont mégis az, a Haasnál egy vagy két hely szabadul fel 2020-ra?

GROSJEAN AZ UTOLSÓ IDÉNYÉT FUTJA?

Több ilyen hiba már nem fér bele (Fotó: AFP)
Több ilyen hiba már nem fér bele (Fotó: AFP)

 

A Haas a harmadik idényét futja a Grosjean, Magnussen párossal, ám nem biztos, hogy lesz negyedik ilyen idény is. Ugyanis jelenleg úgy tűnik, bármi megtörténhet az amerikaiaknál: megtarthatják, felbonthatják vagy akár dobhatják is a francia, dán duót.

Kettejük közül egyértelműen Grosjean alatt rezeg jobban a léc, helyzetén némileg az segíthet, hogy az ő unszolására tért vissza a melbourne-i specifikációjú autójához a gárda, ami az elmúlt versenyeken jobban is muzsikált a pályán. Ezzel helyes útra terelheti a fejlesztéseket, amelyek a 2020-as autó alapjait is meghatározhatják.

A franciának tehát kilenc futama van, hogy végre kiegyensúlyozottan hozza a teljesítményt, hiszen azt már többször is bizonyította, nagyon gyors tud lenni, de képtelen folyamatosan szállítani az eredményeket. Ha nem sikerül neki, és hasonló manővereket mutat be, mint a silverstone-i bokszutca kijáratánál, akkor nemcsak a Haasnál, hanem lehet, hogy a Formula–1-ben sem marad számára hely.

Az sem kizárt, hogy a dántól válnak meg az amerikaiak, ám erre kevesebb esély van azért, ha csak egy versenyzőt küldenek el. Ha mégis bekövetkezne, Magnussennek nagy kavarodásra van szüksége ahhoz, hogy elcsípjen egy jó helyet.

A RACING POINTNÁL MINDEN MARAD ÚGY, AHOGY VAN?

Sergio Pérez az elmúlt nyolc versenyhétvégén nem tudott pontot szerezni, miközben Lance Stroll a németországi 4. helyének hála 5 ponttal megelőzte az egyéni vb-összetettben. Ennek ellenére a mexikói elárulta, nincs messze a szerződéshosszabbítástól. Márkatársa, Stroll helye egyértelműen nem kérdéses, amíg édesapja, Lawrence Stroll csapatában versenyez.

A Racing Pointnál ezért a pilótafelállásban nem nagyon várható változás, így a mexikói, kanadai páros jövőre is folytathatja a felkapaszkodást vissza a középmezőny élére.

KUBICA VISSZATÉRÉSE ENNYI VOLT?

Bár az ő nevéhez fűződik a Williams 1 pontja, csapattársa minden másban előtte jár (Fotó: AFP)
Bár az ő nevéhez fűződik a Williams 1 pontja, csapattársa minden másban előtte jár (Fotó: AFP)

 

Igaz, a lengyel nevéhez fűződik a Williams egyetlen idei pontja, ám a pilóta rendre kikap az újonc csapattársától, Russelltől. Kubica mind a 12 eddigi időmérőn a brit mögött végzett, és hiába zárt kétszer előtte a futamon, Russell 622 versenykört tett meg a lengyel előtt, miközben csupán 101-et mögötte.

Kubica tehát végig markánsan lassabb a britnél, így egyre bizonytalanabb a helyzete. Mellette a szponzori pénz és a népes lengyel rajongói tábor szólhat, azonban nagy valószínűséggel ez sem lesz elég Nicholas Latifi ellen. A kanadai jelenleg az F2-es bajnokság 2. helyét foglalja el 30 pontos lemaradásban a vb-éllovas Nyck de Vries mögött, miközben korábban a Force India, míg jelenleg a Williams tesztpilótája, így néhány F1-es szabadedzésen már vezette is az autót.

Édesapja, Michael Latifi nem rég el is mondta, fia célja, hogy megkapja az egyik ülést a királykategóriában, miközben azt is hozzátette, Giovinazzi és Kubica van leginkább veszélyben, így akár valamelyikük helyén mutatkozhat be immár nem csak tréningen.

Az idősebb Latifi ráadásul tavaly részesedést vásárolt a McLaren-csoportban, így olyan hírek is felröppentek, hogy fia a közeljövőben Wokingban is kiköthet, ám ezt hamar cáfolták, főleg, hogy a csapat nagyon elégedett a jelenlegi pilótapárosával, amelyet már be is jelentett 2020-ra.

Úgy tűnik, Russell egyelőre marad a grove-iaknál, hiszen a Mercedes-ülésért folytatott versenyfutásban ő pillanatnyilag csak „cserének” számít. Jövőre így akár két fiatallal vághat neki az idénynek a Williams – talán az új kezdet reményében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik