Vettel nyerte a hatalmas balesettel kezdődő Belga Nagydíjat

Vágólapra másolva!
2018.08.26. 14:27
null
Vettel az idén ötödször nyert (Fotó: AFP)
A július eleji Brit Nagydíj után nyert ismét futamot Sebastian Vettel. A Ferrari pilótája az első körben előzte meg a pole pozícióból induló Lewis Hamiltont, aki végül a második helyen látta meg a kockás zászlót. A harmadik helyen Max Verstappen végzett (Red Bull). Már az első körben a pályára kellett küldeni a biztonsági autót Fernando Alonso, Nico Hülkenberg és Charles Leclerc balesete miatt. Vettel a győzelmével 17 pontra csökkentette a hátrányát a világbajnoki összetettben. 

Egészen a szombati időmérőig a Ferrari tűnt a legerősebbnek Belgiumban, ám a kvalifikáció harmadik szakaszára megérkezett az eső, ez Lewis Hamiltonnak és a Mercedesnek kedvezett. A címvédő brit indulhatott a pole pozícióból a Belga Nagydíjon, bajnoki riválisa, Sebastian Vettel a második helyről vághatott neki a 44 körös versenynek. A második sort nem kis meglepetésre a Force India versenyzői sajátították ki.

Először úgy tűnt, hogy Hamilton számára jól sikerült a rajt, de néhány kanyarral később Vettel meg tudta előzni a Mercedes versenyzőjét. Esteban Ocon Vettelt is támadta, de végül bukott egy pozíciót csapattársával, Sergio Pérezzel szemben.

A mezőny második felében hatalmas baleset történt a rajtot követően. Fernando Alonso Nico Hülkenberggel ütközött, majd autója átrepült Charles Leclerc Sauberje felett. Mindhárman kiestek, míg Kimi Räikkönen Daniel Ricciardóval – aki először hátulról kapott egy nagy ütést – ért össze és defektet kapott, az ausztrál egyébként csatlakozott Räikkönenhez a bokszban. Alonsóék ütközése miatt már az első körben a pályára kellett küldeni a biztonsági autót.

A safety car négy kört töltött a pályán, s az újraindításkor úgy tűnt, hogy Hamilton talán vissza tudja venni az első helyet. Az élen álló Vettel azonban ki tudta védekezni a brit támadásait, ráadásul utána rögtön elkezdte kiépíteni az előnyét Hamiltonnal szemben. Két körrel később már több mint két másodperccel vezetett vb-riválisa előtt.

A 7. körben a holland színekben versenyző, de belga születésű Max Verstappen „kedveskedett” a helyszínre kilátogató rengeteg szurkolójának – megelőzte Ocont, és feljött a negyedik helyre. Három körrel később a másik Force India-pilóta mellett is elment, Pérez megelőzése után már a dobogót érő harmadik helyen haladt.

63. BELGA NAGYDÍJ
AUGUSZTUS 24., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Vettel 1:44.358
2. szabadedzés: 1. Räikkönen 1:43.355
AUGUSZTUS 25.,SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Vettel 1:42.661
időmérő edzés: 1. Hamilton 1:58.179
AUGUSZTUS 26.,VASÁRNAP
verseny: 1. Vettel 2. Hamilton 3. Verstappen
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Szeptember 2., 15.10:Olasz Nagydíj
Szeptember 16., 14.10:Szingapúri Nagydíj
Szeptember 30., 13.10:Orosz Nagydíj

A 9. körben Räikkönen volt kénytelen feladni a versenyt, a vele ütköző Ricciardo autóját egyébként szerelték a biztonsági autós fázis alatt, így csak nagy hátránnyal tudott visszatérni a pályára, és igen hamar a lekörözés áldozatává vált.

A mezőny végéről rajtoló Bottasnak jól ment a felzárkózás, a 18. körben már a három pontot érő 8. helyen haladt.

Az élmezőnyből elsőként Hamilton cserélte le az abroncsait, a brit a 22. körben járt a bokszutcában, egy körrel később Vettel is friss gumikat kapott, mindkettejük autójára lágy abroncsok kerültek fel. Vettelnek sikerült megtartania az első helyet a bokszkiállás után.

A harmadik helyen autózó Verstappen a 27. körben tudta le a bokszkiállást, ekkorra Vettel kezdett ismét elhúzni Hamiltontól. Verstappen csapattársa, Ricciardo a 30. körben adta fel a versenyt.

Bottas nem sokkal később másodszor is megjárta a bokszutcát, s a friss gumikon folytatta a felzárkózást. A 40. körre mindkét Force Indiát maga mögé utasította. Ez azt jelentette, hogy rajtpozíciójához képest 13 helyet javított.

Vettel győzelmét szinte semmi nem veszélyeztette, a német könnyedén megszerezte szezonbéli ötödik diadalát. Hamilton lett a második, előnye az összetettben 17 pontra csökkent. A harmadik helyen Verstappen látta meg a kockás zászlót. A további sorrend az első tízben: Bottas, Pérez, Ocon, Grosjean, Magnussen, Gasly és Ericsson.

A szezon egy hét múlva az Olasz Nagydíjjal folytatódik.

A BELGA NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
1.Sebastian Vettel
németFerrari1:23:34.476
2.Lewis HamiltonbritMercedes11.061 mp h.
3.Max VerstappenhollandRed Bull-TAG Heuer31.372 mp h.
4.Valtteri BottasfinnMercedes1:03.605 p h.
5.Sergio PérezmexikóiRacing Point Force India1:11.023 p h.
6.Esteban OconfranciaRacing Point Force India1:19.520 p h.
7.Romain GrosjeanfranciaHaas-Ferrari1:25.953 p h.
8.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1:27.639 p h.
9.Pierre GaslyfranciaToro Rosso-Honda1:45.892 p h.
10.Marcus EricssonsvédAlfa Romeo Sauber1 kör h.
11.Carlos Sainz Jr.spanyolRenault1 kör h.
12.Szergej SzirotkinoroszWilliams-Mercedes1 kör h.
13.Lance StrollkanadaiWilliams-Mercedes1 kör h.
14.Brendon Hartleyúj-zélandiToro Rosso-Honda1 kör h.
15.Stoffel VandoornebelgaMcLaren-Renault1 kör h.
FELADTÁKmegtett körökkiesés oka
Daniel RicciardoausztrálRed Bull-TAG Heuer28feladta
Kimi RäikkönenfinnFerrari8feladta
Charles LeclercmonacóiAlfa Romeo Sauber0karambol
Fernando AlonsospanyolMcLaren-Renault0karambol
Nico HülkenbergnémetRenault0karambol
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
PILÓTÁKGYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZÉSPONT
1.Lewis Hamilton51012231
2.Sebastian Vettel5812214
3.Kimi Räikkönen810146
4.Valtteri Bottas511144
5.Max Verstappen159120
6.Daniel Ricciardo228118
7.Nico Hülkenberg8 52
8.Kevin Magnussen8 49
9.Fernando Alonso8 44
10.Sergio Pérez16 40
11.Esteban Ocon7 37
12.Carlos Sainz Jr.8 30
13.Pierre Gasly4 28
14.Romain Grosjean4 27
15.Charles Leclerc5 13
16.Stoffel Vandoorne3 8
17.Marcus Ericsson4 6
18.Lance Stroll1 4
19.Brendon Hartley2 2
A KONSTRUKTŐRÖK VERSENYÉNEK ÁLLÁSA
1.Mercedes375
2.Ferrari360
3.Red Bull-TAG Heuer238
4.Renault 82
5.Haas-Ferrari 76
6.McLaren-Renault 52
7.Toro Rosso-Honda 30
8.Alfa Romeo Sauber 19
9.Racing Point Force India 18
10.Williams-Mercedes 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik