Räikkönen szerelőt gázolt, Vettel futamot nyert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.08. 16:52
null
Vettel egy híján futamai negyedét megnyerte (Fotó: AFP)
A pole pozícióból induló német Sebastian Vettel nyerte meg a Bahreini Nagydíjat, nagy csatában maga mögé utasítva a finn Valtteri Bottast. A Ferrari pilótája a 200. futamán a 49. győzelmét aratta. Csapattársa, Kimi Räikkönen kiesett, mikor a második bokszkiállása során elgázolta egyik szerelőjét, akit kórházba szállítottak. A második helyen a Mercedesszel Bottas zárt, a harmadik helyre a vb-címvédő Hamilton fért oda. A nap meglepetését a Toro Rosso-Hondával Pierre Gasly szállította, aki a 4. helyen zárt.

 

Az idénynyitó Ausztrál Nagydíj után Bahreinben folytatódott a Formula–1-es világbajnokság, mégpedig az év első versenyén diadalmaskodó Sebastian Vettel számára tökéletesen: a 200. futamán rajthoz álló német precízen kiszámolt gumistratégiájának köszönhetően maga mögött tudta tartani a rajtnál a harmadik helyről a másodikra felugró Mercedes-pilótát, Valtteri Bottast, és az idény második futamát is megnyerte.

14. BAHREINI NAGYDÍJ
PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Ricciardo 1:31.060
2. szabadedzés: 1. Räikkönen 1:29.817
SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Räikkönen 1:29.868
időmérő edzés: 1. Vettel 1:27.958
VASÁRNAP
1. Vettel, 2. Bottas, 3. Hamilton
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Április 15., 08.10: Kínai Nagydíj
Április 29., 14.10: Azeri Nagydíj
Május 13., 15.10: Spanyol Nagydíj

A futamgyőzelem ellenére a Ferrarinak mégsem lehet felhőtlen az öröme, az egyik szerelő miatt kell aggódni az olasz csapatnál. A verseny 34. körében Kimi Räikkönen második bokszkiállásánál autójának bal hátsó kerekét nem tudták leszedni, a finn viszont elindult, és elsodorta az egyik szerelőjét, akinek az első hírek szerint eltört a lába. Ezen mondjuk nem is csodálkozunk, szerkesztőségünk több tagjának véleménye szerint emberi láb úgy nem állhat, ahogy a szerencsétlenül járt szerelő lába kinézett, akinek van hozzá gyomra ide kattintva meggyőződhet róla.

A gázolás után Räikkönen nem folytatta a versenyt, a harmadik helyről adta fel. Mindez azt jelentette, hogy a váltócsere miatt a 9. helyről startoló világbajnoki címvédő, Lewis Hamilton örökölte meg a harmadik pozíciót a finntől – s később ott is zárt. Hamilton taktikusan rajtolt, kivárta, amíg az előtte egymással küzdő versenyzők kiélik magukat, s kerülte a csetepatékat, ameddig tudta.

Az ugyanis akadt: Brendon Hartley például Sergio Pérezt forgatta meg, és Kevin Magnussen is tett egy apróbb kirándulást a bukótérben, aztán a második kör elején a 15. helyről induló Max Verstappen megérkezett a vb-címvédő mögé, és megpróbálta megelőzni Hamiltont a célegyenes végén, ám a két autó összeért, s a holland Red Bullja bal hátsó defektet kapott.

A másik Red Bullnak, Daniel Ricciardónak sem indult túl szerencsésen a versenye, sőt, leginkább sehogy sem, az ausztrál alatt az első kör végén egyszerűen kikapcsolt az autója, így feladni kényszerült, mire Verstappen defektet kapott. A holland sem húzta sokkal tovább, defektes autójával még visszacsoszogott a bokszba, ahol új gumikat kapott, és a csapattársa kiállása miatt elrendelt virtuális biztonsági autós szakasz alatt meggyőződött, hogy súlyosan sérült autóját jobb, ha értő kezekre bízza a bokszban – feladta a futamot.

A nap pozitív hősePierre Gasly lett, aki az ötödik helyről indult neki a futamnak, s a rajtnál megelőzte Ricciardót, aztán Räikkönen kiesése után visszakerült a negyedik helyre, s tulajdonképpen egy eseménytelen futamot teljesítve saját maga, csapata, és 2015-ös visszatérése óta a Honda legjobb eredményét is szállította.

Szintén jó futamot zárt a Haas, amely Kevin Magnussen ötödik helyével beállította az istálló történelmének legjobb eredményét – két éve, a csapat második F1-es versenyén, szintén Bahreinben lett ötödik Romain Grosjean.

A futam vége egyébként különösen izgalmasan alakult, miután az élen haladó Vettel csak egyszer járt a bokszban, s Valtteri Bottas nagyon nyomta a gázt a második helyen. Hiába ért azonban az utolsó körökre DRS-távolságba a finn, megelőzni már nem tudta a Ferrari négyszeres bajnokát, így 7 tizeddel lemaradva a másodikként végzett.

A BAHREINI NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
1. Sebastian Vettel német Ferrari 1:32:01.940
2. Valtteri Bottas finn Mercedes 0.699 mp h.
3. Lewis Hamilton brit Mercedes 6.512 mp h.
4. Pierre Gasly francia Toro Rosso-Honda 1:02.234 p h.
5. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:15.046 p h.
6. Nico Hülkenberg német Renault 1:39.024 p h.
7. Fernando Alonso spanyol McLaren-Renault 1 kör h.
8. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Renault 1 kör h.
9. Marcus Ericsson svéd Alfa Romeo Sauber 1 kör h.
10. Esteban Ocon francia Force India-Mercedes 1 kör h.
11. Carlos Sainz Jr. spanyol Renault 1 kör h.
12. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1 kör h.
13. Brendon Hartley új-zélandi Toro Rosso-Honda 1 kör h.
14. Charles Leclerc monacói Alfa Romeo Sauber 1 kör h.
15. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1 kör h.
16. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 1 kör h.
17. Szergej Szirotkin orosz Williams-Mercedes 1 kör h.
FELADTÁK megtett körök kiesés oka
Kimi Räikkönen finn Ferrari 35 feladta
Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 3 feladta
Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1 elektronika

 

A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTÁK GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZ. PONT
1. Sebastian Vettel 2
2
2
50
2. Lewis Hamilton 2 2
33
3. Valtteri Bottas 1
2
22
4. Fernando Alonso 2
16
5. Kimi Räikkönen 1 1 15
6. Nico Hülkenberg 2
14
7. Daniel Ricciardo 1 12
7.Pierre Gasly


1
12
9.
Kevin Magnussen


1
10
10. Max Verstappen 1 8
11. Stoffel Vandoorne 2
6
12.Marcus Ericsson

1
2
13. Carlos Sainz Jr. 1 1
13.
Esteban Ocon

1
1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Ferrari 65
2. Mercedes 55
3. Red Bull-TAG Heuer 20
4. McLaren-Renault 22
5. Renault 15
6. Toro Rosso-Honda12
7.
Haas-Ferrari
10
8.Alfa Romeo Sauber
2
9.Force India-Mercedes
1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik