Leclerc az élen a 2. szabadedzésen, kétszer lengett a piros zászló

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.26. 14:32
null
Leclerc volt a leggyorsabb pénteken Bakiban (Fotó: AFP)
Charles Leclerc volt a leggyorsabb az Azeri Nagydíj második szabadedzésén, amelyet kétszer is félbe kellett szakítani, mindkét alkalommal baleset miatt. Először Lance Stroll, majd Danyiil Kvjat törte össze az autóját. Leclerc mögött csapattársa, Sebastian Vettel végzett, míg a harmadik helyen Lewis Hamilton zárta a tréninget.

 

Értékes időt veszített a mezőny délelőtt Bakiban, miután George Russell balesete és a nem megfelelően rögzített csatornafedelek miatt idő előtt le kellett fújni az első szabadedzést. Nem meglepő módon az időveszteség miatt sokan azonnal megkezdték a munkát, amint zöldre váltott a lámpa a bokszutca végén a második gyakorlás elején.

Tíz perc elteltével Lewis Hamilton állt az élen, csapattársa, Valtteri Bottas ekkor még „újraismerkedett” a pályával, és az egyes, valamint a kettes kanyar végi bukóteret is megjárta. Charles Leclerc is feszegette kissé a határokat, és a bal kerekeivel eltalálta a falat a hetes kanyarban, Lance Stroll azonban rosszabbul járt. A Racing Point versenyzője nem tudott elfordulni a kettes kanyarban, és autója bal elejével eltalálta a falat, amitől ki is tört a kerék.

 


Stroll balesete miatt lengették a piros zászlót, a tréning szűk tíz percig állt. Az újraindítás után Sebastian Vettel a hármas kanyarban mutatott be egy megpördülést, majd bő félórával az edzés kezdete után megfutotta az addigi leggyorsabb kört, és az élre állt. Ott azonban nem sokáig tartózkodhatott, hiszen csapattársa, Charles Leclerc több mint három tizedmásodpercet faragott az idején.

4. AZERI NAGYDÍJ
ÁPRILIS 26., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Leclerc 1:47.497
2. szabadedzés: 1. Leclerc: 1:42.872
ÁPRILIS 27., SZOMBAT
3. szabadedzés: 12.00–13.00
Időmérő: 15.00–16.00
ÁPRILIS 28., VASÁRNAP
Futam rajtja: 14.10
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK

Május 12. 15.10

Spanyol Nagydíj, Barcelona
Május 26., 15.10
Monacói Nagydíj, Monte-Carlo

Erősen kezdte az azerbajdzsáni hétvégét Alexander Albon, aki nem sokkal az edzés első felének a vége előtt az ötödik helyen állt, s a leggyorsabb volt a Ferrari és a Mercedes pilótái mögött. Pierre Gasly és Daniel Ricciardo is megjárta a bukóteret a hármas kanyarban – utóbbi számára később idő előtt véget ért a tréning –, Romain Grosjean pedig a kettesben hibázott és csúszott ki.

Az elején technikai problémával bajlódó Danyiil Kvjat utolsóként autózott mért kört a második félóra végén. Később egyre gyorsabb volt, és már a hatodik helyen állt, ekkor azonban a falnak csapta az autóját a hetes kanyarban. Újra félbeszakították a tréninget!

Az újraindítás után negyedórájuk maradt a pilótáknak némi versenyszimulációra, ekkor az időeredmények már nem változtak, Grosjean és Gasly mutatott be még egy-egy újabb kicsúszást az utolsó percekben.

A tréning végül Leclerc elsőségével ért véget, és mivel a második Vettel lett, a Ferrari erősen kezdte az azerbajdzsáni hétvégét. A harmadik leggyorsabb Hamilton volt, mögötte a sorrend az első tízben: Verstappen, Bottas, Kvjat, Sainz, Albon, Gasly és Norris.

Folytatás szombaton 12 órakor a harmadik szabadedzéssel!

AZERI NAGYDÍJ, 2. SZABADEDZÉS, VÉGEREDMÉNY
1. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:42.872 átlag: 210.074 km/ó 28 kör
2. Sebastian Vettel német Ferrari 1:43.196 0.324 mp h. 28
3. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:43.541 0.669 31
4. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:43.793 0.921 24
5. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:44.003 1.131 31
6. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Honda 1:44.177 1.305 9
7. Carlos Sainz spanyol McLaren-Renault 1:44.183 1.311 27
8. Alexander Albon thaiföldi Toro Rosso-Honda 1:44.216 1.344 33
9. Pierre Gasly francia Red Bull-Honda 1:44.240 1.368 24
10. Lando Norris brit McLaren-Renault 1:44.295 1.423 32
11. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:44.901 2.029 25
12. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:45.366 2.494 31
13. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 1:45.436 2.564 28
14. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:45.482 2.610 30
15. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 1:45.483 2.611 15
16. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:45.618 2.746 31
17. Nico Hülkenberg német Renault 1:46.717 3.845 24
18. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 1:47.875 5.003 8
19. Robert Kubica lengyel Williams-Mercedes 1:48.111 5.239 27
20. George Russell brit Williams-Mercedes idő nélkül 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik