F1: elkezdték Schumacher fokozatos felébresztését a L'Équipe szerint

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.01.29. 08:28
null
A Ferrari-csapat is üzent Schumachernek (Fotó: Reuters)
A mértékadó francia L'Équipe napilap jó hírekről értesült a december 29-én súlyos síbalesetet szenvedett Michael Schumacherrel kapcsolatban: az újság szerint az orvosok megkezdték a hétszeres Formula–1-es világbajnok fokozatos felébresztését a kómából.

A L'Équipe úgy tudja, a négy hete kómában tartott Schumacher jól reagál a felébresztési folyamatra, de a lap hozzáteszi, ez egy lassú és bizonytalan időszakot jelent majd.

Mindenesetre az újság szerint – annak ellenére, hogy továbbra is nagyon óvatosnak kell lenni – kétségtelenül ez a legjobb hír, ami a grenoble-i klinikáról érkezett Schumacher balesete óta.

A L'Équipe megemlíti, hogy január 6-án az orvosok azt közölték, a korábbi pilóta állapota „stabil, de kritikus”, majd tizenegy nappal később arról tájékoztattak, hogy állapota „stabil”. A lap szerint minden bizonnyal most már olyan mértékben csökkent a nyomás Schumi koponyájában, hogy a klinika szakemberei a felébresztési folyamat elindítása mellett döntöttek.

A L'Équipe a francia Jean-Luc Truelle professzor szakvéleményét is kikérte, aki szerint négy hét kóma után mindenképpen el kellett jutni a felébresztési folyamatig, amely során fokozatosan csökkentik az altatók adagolását. A sérült eleinte csak a szemmozgásával és keze mozgatásával tud reagálni. Az orvos szerint a kómából felébresztett ember a felébresztés utáni két hónapban általában zavart állapotban, illetve letargikus hangulatban van. A felépülés időszakát azonban szinte lehetetlen megjósolni, súlyos sérülések esetén akár éveket is igénybe vehet.

A Formula–1-ben tegnap elkezdődött a tesztelés, többek között Sebastian Vettel is úgy nyilatkozott, bízik benne, hogy Schumacher felébred a kómából.

Michael Schumacher esetleges felébresztését menedzsere, Sabine Kehm cáfolta.

„Újra nyomatékosítom, hogy bármilyen közlemény, amely nem egyenesen a Michaelt kezelő orvosoktól vagy a menedzsmenttől származik, merő spekulációnak tekinthető. Azt is meg kell ismételnem, hogy egyetlen ilyen szóbeszédet sem fogunk kommentálni” – írta közleményében Sabine Kehm.

Legfrissebb hírek

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
2026.03.18. 11:17

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
2026.03.17. 14:04

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
2026.03.16. 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11

„Akinek ez tetszik, az nem igazán érti, miről szól a versenyzés” – Verstappen kifakadt a kínai verseny után

F1
2026.03.15. 13:23

„Mondtam, hogy szeretném visszavezetni Olaszországot a csúcsra, ez ma sikerült” – Antonelli elsírta magát első győzelme után

F1
2026.03.15. 12:36
Ezek is érdekelhetik