F1: az Alpha Tauri több alkalmazottat tartott otthon a koronavírus miatt

2020.02.27. 13:54
null
Az Alpha Tauri fokozottan ellenőrzi az alkalmazottjait is (Fotó: AFP)
Az olaszországi bázisú Alpha Tauri több óvintézkedést is bevezetett a koronavírus miatt, többek között négy alkalmazottját otthoni munkavégzésre is kötelezte.

 

Bár javában zajlik az F1-es tesztidény Barcelonában, az egyik legfontosabb témát a koronavírus szolgáltatja. Az már korábban biztossá vált, hogy április 19-én nem rendezik meg a Kínai Nagydíjat, s a járvány terjedése nyomán több további versenyhétvége megrendezése is kétségessé vált.

Európában leginkább Olaszország érintett, ami közvetlen hatással van a két olaszországi központú F1-es csapatra is. A Ferrari már korábban jelezte, több óvintézkedést is bevezetett, s csütörtökön az Alpha Tauri is arról adott tájékoztatást, hogy konkrét lépéseket tett a megelőzés érdekében, például négy alkalmazottját otthoni munkavégzésre kötelezte, miután felvetődött, érintkezhettek a járvány szempontjából kritikus területekhez közel élőkkel.

„Mindent megteszünk, amit csak lehet. Nagyobb gyakorisággal takarítunk a gyárban, és magasabb hatóanyagú tisztítószereket, illetve fertőtlenítőket használunk. Megvizsgáltuk valamennyi alkalmazottunkat és a beszállítóinkat már az otthonukban is, és senki sem érkezik a piros zónából. Azoktól, akik a piros zóna közelében élnek, megkérdeztük, hazalátogattak-e az elmúlt hetekben, és több olyan személyt is ellenőriztünk, akik kapcsolatba léptek a kritikus területekhez közel élőkkel. Szóval tisztán látjuk a helyzetet" – mondta a szóvívó a racefans.net internetes szaklapnak.

Legfrissebb hírek

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
2 órája

Charles Leclerc apa lett – nem ül autóba a brazíliai nyitó edzésen

F1
20 órája

F1: Ocon helyett Rafael Camara versenyez Brazíliában

F1
2026.11.03. 22:38

Russell megszólalt az eltűnése után: Eljött a megfelelő pillanat, hogy őszintén, szívből beszéljek

F1
2026.11.03. 18:01

Antonelli rengeteg F1-es rekordjához a mexikói dobogó is csatlakozott

F1
2026.11.03. 12:21

Az olasz miniszterelnök és sztársportolók is üzentek Antonellinek

F1
2026.11.02. 17:10

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
2026.11.02. 15:03

Legenda, új hős, bambino-világbajnok – így ünnepli a nemzetközi sajtó Kimi Antonellit

F1
2026.11.02. 10:32