Hamilton győzelemmel kezdett, Vettel dobogón a Ferrarival

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.15. 05:34
null
Lewis Hamilton magabiztos győzelemmel kezdte az idényt (Fotók: AFP)
A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton nyerte meg a 2015-ös Formula–1-es szezon első versenyét, az Ausztrál Nagydíjat. A brit mögött csapattársa, Nico Rosberg végzett, míg a harmadik helyre Sebastian Vettel ért oda a Ferrarival. A futamot mindössze 15 versenyző kezdte el és 11 fejezte be, Jenson Buttonnak majdnem sikerült pontot szereznie, de végül be kellett érnie azzal, hogy a McLaren-Honda kibírt alatta 56 kört – a tesztek után már ez is nagy szó.

Furcsán alakult az F1-es idénynyitó Ausztráliában. Valtteri Bottas hátfájdalmai, Kevin Magnussen és Danyiil Kvjat autója meghibásodása miatt nem rajtolhatott el, míg a Manor autói a csapat felkészületlensége miatt maradtak a boxban.

Így 15 autó rajtolt el, és csak 11 ért célba az első versenyen, amelyen Lewis Hamilton a rajttól a célig vezetve magabiztosan nyert Nico Rosberg előtt. A német próbált közel férkőzni hozzá, de erejéből csak arra telt, hogy tisztes távolból végigkísérje csapattárást.

A harmadik helyért a várakozásnak megfelelően a Ferrari és a Williams csatázott, Felipe Massa jó rajtjával megőrizte a pozíciót, de Sebastian Vettel a brazil boxkiállása után kihasználta, hogy szabad levegőn autózhat, néhány gyors kört futott, és a saját kerékcseréje után Massa elé jött vissza.

A másik Ferrarival száguldó Kimi Räikkönent a rajtnál meglökte Carlos Sainz Jr., a finn lendületét vesztve visszacsúszott a nyolcadik helyre, de utána hiába kapaszkodott vissza, második kerékcseréjét elrontották, lifegő bal hátsókereke miatt ki kellett állnia.

A Mercedesen kívül a Sauber és a Force India ért célba mindkét autójával, s pontot is szereztek. A tavalyi idényt pont nélkül záró svájciaknál az újonc Felipe Nasr ötödik, a Caterhamtől érkező Marcus Ericsson 8. lett, a csapat a konstruktőr-vb 3. helyén áll.

A szintén újonc Sainz elrontott kerékcseréje ellenére pontot szerzett, Max Verstappen viszont füstölgő autójával feladta a viadalt.

A Lotus futama az első körben véget ért, Pastor Maldonado rajtbalesetet szenvedett, Romain Grosjean kocsija pedig műszaki hibás lett.

A McLaren-Honda Jenson Buttonnal ugyanakkor eljutott a célig, kétkörös hátránnyal 11. lett, azaz éppen lemaradt a pontszerzésről. Így is jó eséllyel pályázik a nap hőse címre, még csatázni is tudott Sergio Pérezzel az autóval, amely ezt megelőzően nem ment többet egyhuzamban 12 körnél.

Nem volt lélegzetelállító az idénynyitó, de jobb folytatásban bízhatunk. A következő verseny két hét múlva lesz Malajziában.

31. AUSZTRÁL NAGYDÍJ (68 KÖR, 308.574 KM)
1.
Lewis Hamilton
brit
Mercedes
1:31:54.067
2. Nico Rosberg német Mercedes 7.640 mp h.
3. Sebastian Vettel német Ferrari 25.523 mp h.
4. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 29.196 mp h.
5. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:26.149 p h.
6. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1 kör h.
7. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1 kör h.
8. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1 kör h.
9. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1 kör h.
10. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1 kör h.
11. Jenson Button brit McLaren-Honda 2 kör h.
FELADTA
megtett körök
Kimi Räikkönen
finnFerrari
49
Max Verstappen holland Toro Rosso-Renault 32
Romain Grosjean francia Lotus-Mercedes 1
Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Mercedes
0
NEM INDULT
Danyiil Kvjat orosz Red Bull-Renault
Kevin Magnussen dán McLaren-Honda
Valtteri Bottas
finn
Williams-Mercedes
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Lewis Hamilton 1 1 1 25
2. Nico Rosberg 1 1 18
3. Sebastian Vettel 1 1 15
4. Felipe Massa 1 12
5. Felipe Nasr 1 10
6. Daniel Ricciardo 1 8
7. Nico Hülkenberg 1 6
8. Marcus Ericsson 1 4
9. Carlos Sainz Jr. 1 2
10. Sergio Pérez 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 43
2. Ferrari 15
3. Sauber-Ferrari 14
4. Williams-Mercedes 12
5. Red Bull-Renault 8
6. Force India-Mercedes 7
7. Toro Rosso-Renault 2

A FUTAM (58 KÖR, 308.574 KM)

„Ragazzi, Forza Ferrari” – Vettel olaszul köszönte meg a Ferrarinak a harmadik helyezést.

A világbajnok Lewis Hamilton futamgyőzelemmel kezdte a 2015-ös idényt. Nico Rosberg a második, Sebastian Vettel a harmadik.

58. kör Az utolsó kör kezdődik,Button két kör hátránnyal ugyan, de célba ér.

56. kör Az első és a harmadik helyért folyó küzdelem is eldőlt, Hamilton, illetve Vettel javára.

55. kör Ericsson nem sokat teketóriázott Sainz utolérése után, megelőzte a Toro Rossót, és feljött a 8. helyre. Pérez már nem fogja utolérni a spanyolt.

51. kör Button a visszaváltáskora panaszkodik. Pedig már közel jár a verseny befejezéséhez. Végigbírja? 1:37-es kört ment, a legjobbak 1:31-eseket futnak.

50. kör Sainz 24 körös közepesen kemény gumikon megy, Ericsson és Pérez sokkal frissebb lágyakon. A csata a 8. helyért folyhat. Hamilton megint elhúzott Rosbergtől, 2.5 másodperc az előnye, akárcsak Vettelnek Massával szemben.

49. kör Hamilton, Rosberg, Vettel, Massa, Nasr, Ricciardo, Hülkenberg, Sainz, Ericsson, Pérez, Button a sorrend.

47. kör Rosberg 1:31.092-es leggyorsabb kör után 1.8 másodpercre Hamiltontól. 11 kör maradt a nem túl mozgalmas versenyből.

46. kör Vettelnek takarékoskodnia kell az üzemanyaggal, Massa 3 másodpercre megközelítette a Ferrarit.

45. kör Hamilton ismét válaszolt, 2.2 másodperc a távolság. Maurizio Arrivabene Ferrari-csapatfőnök a boxutcában faggatja a Ferrari szerelőit. Nem elégedett, az elrontott kerékcsere okait kutatja.

43. kör Rosberg megint 1.6 másodpercre faragta hátrányát. Ricciardo továbbra sem tud mit kezdeni Nasrral.

Räikkönen rosszul sikerült kerékcseréje után kényszerült kiállni
Räikkönen rosszul sikerült kerékcseréje után kényszerült kiállni

41. kör Räikkönen megkapta a közepesen kemény gumikat, de aztán kiállt a versenyből. Még egy kieső, és minden célba érő pilóta pontot szerez. Csak a Mercedes, a Force India és a Sauber mindkét pilótája van még versenyben.

Megint gond volt a Ferrari bal hátsó kerekével, a finn annak ellenére indult el, hogy még nem rögzítették a kereket, ezért állt ki.

40. kör Pérez kerékcseréje után Hamilton, Rosberg, Vettel, Massa, Räikkönen, Nasr, Ricciardo, Hülkenberg, Ericsson, Sainz, Button, Pérez a sorrend.

38. kör Hamilton ment egy leggyorsabb kört (1:31.134), máris két másodperc a különbség. A legnagyobb csata a 6. helyért Nasr és Ricciardo között zajlik, de a 10. helyen haladó Péreznek is védekeznie kell Sainz ellen.

37. kör elöl 1.6 másodpercre csökkent a két Mercedes közötti távolság. Vajon lesz lehetősége Rosbergnek támadni, vagy Hamilton megint odalép? A németet arra figyelmeztették, vigyázzon az üzemanyagszintjére, hogy a hajrában is legyen esélye támadni.

„Nagyon nehéz hétvége a Renault számára, a motor vezethetősége és megbízhatósága is problémás. Nagyon bosszantó” – mondta Christian Horner Red Bull-csapatfőnök a Sky Sportsnak.

33. kör Rosberg 2 másodpercre van Hamiltontól. A keményebb gumikon rajtoló Verstappen autója elfüstölt, a 17 éves holland feladta a versenyt. 12-en maradtak.

A holland rádión jelezte, hogy füstszagot érez, az autóból láthatóan szivárgott is a füst, mielőtt leállt.

31. kör Vettel 13 másodpercre van Rosbergtől, de Massától 3.7 másodperccel meglógott. Räikkönen 8.4-gyel marad el Massa mögött, a finn közelít a Williamshez, de neki lágy gumijai vannak, azaz egyszer biztosan kiáll, míg a többiek akár végig is mehetnek a közepesen kemény gumikon.

29. kör Hamilton, Rosberg, Vettel, Massa, Räikkönen, Verstappen, Nasr, Ricciardo, Hülkenberg, Ericsson, Pérez, Sainz, Button a sorrend. Rosberg 2.8 másodpercre megközelítette Hamiltont.

27. kör Button kereket cserélt, a McLaren-Hondas tovább száguld – ez az igaziteszt a küszködő csapatnak. Räikkönen simán elment Verstappen mellett.

26. kör Rosberg is kereket cserélt, a pályára visszatérve majdnem öt másodperc a hátránya Hamilton mögött.

„Technikai probléma volt az autóval, amelyet részletesen meg kell vizsgálnunk. Nem aggódunk, ez más, mint a tavalyi évben volt. Kiváló autónk van, de balszerencsések voltunk. Tele vagyunk reményekkel a 2015-ös szezonra” – nyilatkozott Romain Grosjean, a Lotus korai kiesője.

Massa egyedül csatázik a két Ferrarival
Massa egyedül csatázik a két Ferrarival

25. kör Hamilton sima kerékcsere után közepesen kemény gumikon folytatja.

24. kör Vettel is a boxban, simán visszajött Massa elé, a lágy gumikon kellőképp felgyorsult ahhoz, hogy a friss közepesen keményeken száguldó Williams elé kerüljön. Sainz bal hátsó kerekével van gond. Rengeteget gyakorolták a teszteken, de az ördög nem alszik. Räikkönen a pályán megelőzte Nasrt.

23. kör Massa támadta Ricciardót, aki inkább a boxba hajtott. Az ausztrál bőven Räkkönen mögé jött vissza.

22. kör Vettel a Mercedes tempójára gyorsult a Ferrarival szabad úton.

21. kör Massa érkezett a boxba, közepesen kemény abroncsokat kapott.

20. kör Hamilton, Rosberg, Massa, Vettel, Nasr, Ricciardo, Sainz, Verstappen, Hülkenberg, Ericsson a pontszerzők sorrendje, mögöttük Räikkönen, Button és Pérez halad. Button már 26 másodpercre van Ericsson Sauberjétől.

17. kör A két Mercedes egy másodperccel gyorsabb Massánál és Vettelnél. A német beállt a brazil mögé, nem támadja, talán a kerékcserék időszakáig vár az akcióval.

16. kör Räikkönen az első a boxban, Ricciardo mögül állt ki, de a bal hátsó kerekét alig tudták feltenni, 8.7 másodpercig tartott a kerékcsere. Ez túl sok időveszteség.

Megjelent a Nemzeti Sport Magazin, fókuszban a 2015-ös idény!
Megjelent a Nemzeti Sport Magazin, fókuszban a 2015-ös idény!

13. kör Azután, hogy Rosberg 1.2 másodpercre is feljött Hamiltonra, az angol odalépett, és már 2.1 másodperc az előnye. Button és Pérez koccant, a mexikói megpördült. Button már tudja, hogyan kell kezelni 2013-as csapattársát…

12. kör Button túl a 12 körön, ami a legtöbb egy huzamban a McLaren-Hondától 2015-ben,beleértve a teszteket is. Az angol Pérezzel küzd a 12. helyért, keményen védekezik.

10. kör Hamilton, Rosberg, Massa, Vettel, Nasr, Ricciardo, Räikkönen, Sainz, Verstappen, Hülkenberg a pontszerzők sorrendje.

9. kör Räikkönen már Ricciardót támadja, az ausztrál nem tud manővert indítani Nasr ellen. Elöl Hamilton 1.6 másodperccel előzi meg Rosberget, aki a kezdeti üzemanyag-spórolás után nyomhatja a gázt. Massa 6.2 másodpercre van Rosbergtől.

8. kör Az újoncok remekül helyt állnak, Nasr az 5., Sainz a 8., Verstappen a 9. helyen száguld. Button a leglassabb a mezőnyben, de még a kavicságyat is meglátogató Pérez előtt, a 12. helyen halad.

7. kör Räikkönen megelőzte Sainzot. A spanyol a belső ívre próbált húzódni a 9-es kanyarban, de a rutinos finn ezt észrevette, és kívülről megkerülte az újoncot.

5. kör Ricciardo is átverekedte magát Sainzon, már Nasrt támadja a Red Bull-lal.

Odaér-e a dobogóra a Ferrari Melbourne-ben?
Odaér-e a dobogóra a Ferrari Melbourne-ben?

4. kör Nasr megelőzte Sainzot a célegyenesben, már az 5. helyen a Sauberrel. Hamilton 1.1 másodperccel volt gyorsabb Rosbergnél.

3. kör Újraindult a verseny.

2. kör A biztonsági autó mögött Hamilton, Rosberg, Massa, Vettel, Sainz, Nasr, Ricciardo, Räikkönen, Verstappen, Hülkenberg, Perez, Button, Ericsson a sorrend.

1. kör Ericsson és Grosjean a boxban, a francia Lotusát betolták a garázsba.13 autó maradt versenyben.

A venezuelai Lotusát a Räikkönennel koccanó Nasr Sauberje billentette ki, az újonc brazil beszorult a két rivális közé, nem tehetett az esetről.

RAJT Hamilton jól jött el a pole-ból, Rosberg is megőrizte pozícióját Massa előtt. Az első kanyarban Räikkönen kapott hátulról Sainztól, majd Maldonado pördült meg és csapódott a gumifalba. Jön a biztonsági autó.

6.03 Mindenki körbe is ért.

6.00 Elindult a mezőny a felvezető körre. Senki sem ragadt a rajtrácson.

ELŐZMÉNYEK

5.56 Kvjat autójában a váltó ment tönkre – legalább ezért nem szidhatja a Renault-t a Red Bull. Persze ha jól működne a motor, az ilyen hibákat is könnyebben kiszűrhetnék a teszteken.

5.55 A Williamsnél szóba sem került Susie Wolff bevetése, a szabályok szerint szombaton mindenképpen vezetnie kell annak, aki vasárnap versenyezni akar.

5.50 A himnusz alatt nagy volt a kavarodás, a rajtrács elejére álló pilóták alig találták meg az előre kijelölt helyüket a vörös szőnyegen.

Bottas a szokásos idény eleji csoportképről is lemaradt
Bottas a szokásos idény eleji csoportképről is lemaradt

5.45 A többiek – természetesen a két Manor-Ferrarit leszámítva – odaértek a rajtrácsra. Ron Dennis McLaren-elnök megerősítette, hogy Magnussen autójában tönkrement a motor. A tavalyai futam második helyezettje legalább abban bízott, hogy elrajtolhat.

5.43 Érdekes, több a gond, mint tavaly, amikor az összes erőforrás teljesen új volt..

5.41 Világsztárok Melbourne-ben: a filmiparból Arnold Schwarzenegger és Charlize Theron is itt van.

AUSZTRÁL NAGYDÍJ, A RAJTSORREND
1. Lewis Hamilton brit Mercedes
2. Nico Rosberg német Mercedes
3. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes
4. Sebastian Vettel német Ferrari
5. Kimi Räikkönen finn Ferrari
6. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault
7. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault
8. Romain Grosjean francia Lotus-Mercedes
9. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Mercedes
10. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari
11. Max Verstappen holland Toro Rosso-Renault
12. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-Renault nem indul
13. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes
14. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes
15. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari
16. Jenson Button brit McLaren-Honda
17. Kevin Magnussen dán McLaren-Honda nem indul
Valtteri Bottas sérülés miatt nem indulhat.
A Manor-istálló nem vett részt az edzésen.

5.40 Ez azt jelenti, hogy 15 autó fog elrajtolni, a célba érők pontszerzési esélye nagyon megnőtt.

5.38 Az orosz ki is szállt a kocsiból, amely leállt a pályán.

5.36 A dráma folytatódik: Kvjat a kavicságyban a Red Bull-lal! Az orosz a teszten is hasonlót művelt a boxból kivezető körében. Vissza tudott evickélni a pályára.

5.35 A pilóták már a rajtrácsra tartanak a boxból – kivéve Kevin Magnussent, akinek McLaren-Hondája nem tudta megtenni az ehhez szükséges egy kört, leállt a pályán. Így viszont csak 16-an rajtolnak…

5.34 A nap eddigi legfontosabb híre, hogy a szombati időmérő óta hátfájással küszködő Valtteri Bottas nem kapott rajtengedélyt az FIA orvosaitól, akik a szokásos teszt elvégzése közben nem győződtek meg arról, hogy vészhelyzetben a finn időben ki tud szállni az autójából. Így 17 fős mezőny vág neki az 58 körös futamnak.

Fernando Alonso mellett Valtteri Bottas (képünkön) az idénynyitó másik nagy hiányzója
Fernando Alonso mellett Valtteri Bottas (képünkön) az idénynyitó másik nagy hiányzója

5.33 Köszöntjük olvasóinkat az Ausztrál Nagydíjat végigkísérő tudósításunkban!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik