Hamiltoné a pole, Vettel a 2., Alonso a 4. sorban

Vágólapra másolva!
2012.11.03. 13:52
Címkék
Lewis Hamilton szerezte meg az első rajtkockát a Formula–1-es Abu-dzabi Nagydíjra. A McLaren angol pilótája az időmérő harmadik szakaszának elején zseniális, 1:40.630 perces kört futott, amelyet nem tudtak megközelíteni riválisai. A második hely Mark Webberé lett, megelőzve a sokat hibázó, az időmérő végén a pálya mellett leálló Sebastian Vettelt. Fernando Alonsót Pastor Maldonado, Kimi Raikkönen és Jenson Button is megelőzte, így csak a hetedik helyről indul.

Lewis Hamilton pályafutása 25. rajtelsőségét szerezte meg (Fotók: Reuters)
Lewis Hamilton pályafutása 25. rajtelsőségét szerezte meg (Fotók: Reuters)
Lewis Hamilton pályafutása 25. rajtelsőségét szerezte meg (Fotók: Reuters)

Lewis Hamilton a naplemente utánra is megtartotta jó formáját Abu-Dzabiban, és megszerezte idei hatodik, pályafutása 25. pole pozícióját. A kvalifikáció 3. szakaszában az első két etapot is megnyerő angol szenzációs körrel kezdett, amelyhez Mark Weber került a legközelebb, de a Red Bull ausztrálja is 348 ezreddel elmaradt tőle.

A harmadik szabadedzésen, amelyet helyi idő szerint délután rendeztek meg, a McLaren párosa zárt az első két helyen, megelőzve a fékhiba miatt az edzés nagy részét a boxban töltő Vettelt. A német az utolsó percekben ment ki a pályára, csak a lágy gumikat használta, és a 3. helyre jött fel két mért köréből a másodikkal.

A német az időmérőn is több apró hibát vétett, szemmel láthatóan nem volt elégedett az autójával, úgy vezetett, mint az idény első és középső szakaszában. A harmadik rajtkockát szerezte meg Webber mögött, és az edzés végén le is állt az autója.

Vb-riválisa, Fernando Alonso még rosszabbul járt, a szabadedzéseken is szenvedő spanyol csak a 7. rajtkockát szerezte meg, Hamilton és a két Red Bull mellett Pastor Maldonado, Kimi Raikkönen és Jenson Button is megelőzte.

ELŐZMÉNYEK

Kézzel tapintható a feszültség a Formula–1-es paddockban Abu-Dzabiban, ahol nemcsak a pályán van őrült versengés, hanem már azon kívül is: a Ferrari és a Red Bull egymást vádolja különböző technikai szabálytalanságokkal, miközben a McLaren-istálló a viszonylagos nyugalmát kihasználva próbálja meg meglepni üldözöttjeit.

A Pirelli szerint Indiához hasonlóan Abu-Dzabiban is egy kerékcsere lesz a versenyen, így az az első szakaszban eldőlhet, mégpedig a lágy gumikon futva, amiben a McLaren egyelőre csak közel került a Red Bullhoz, megelőzni nem tudta. Főleg nem a hűvösebb, 30 fok körüli aszfalton, amely a gumijait hamarabb üzemi hőfokra hozó Red Bullnak kedvez – szemben a délutáni 45 fok körüli futófelülettel.

1. SZAKASZ

YAS MARINA CIRCUIT
A pálya adatai:
Hossza:5.554 km
Teljes versenytáv:55 kör (305.5 km)
Körrekord:1:40.279 (Sebastian Vettel, Red Bull, 2009)

Tavalyi verseny:
Pole pozíció:Sebastian Vettel (1:38.481; Red Bull)
Futamgyőztes:Lewis Hamilton (1:37:11.886; McLaren)
Leggyorsabb kör:Mark Webber (1:42.612; Red Bull)

Kobajasi volt az első, aki a pályára hajtott. Helyi idő szerint 17 óra volt, 41 perccel naplemente előtt.

Az első percekben a Ferrari, a Red Bull, a McLaren és a Mercedes pilótái maradtak csak a boxban, de a ferrarisok és Schumacher sem vártak sokáig.

Az első fecskék közül Maldonado volt a leggyorsabb, 1:42.595-tel kezdett a keményebb keverékű gumikon. Öt perccel a rajt után már csak a két Red Bull maradt a boxban.

A két Lotus nem tudta megközelíteni Maldonadót, de fél másodperces hátránnyal feljöttek a 2. és a 3. helyre. Grosjean és Räikkönen inkább a lágy gumikon számíthatott jobb eredményre. Alonso viszont az élre ugrott, 1:42.574-gyel, alig Maldonado előtt. Button a 3,. helyre jött be mögéjük. A venezuelai rövidesen visszavágott, és 1:42.375-tel ismét az élre állt. Hamilton elfékezte magát, a 14. helyre jött be.

Webber és Vettel a 9. percben hagyta el a garázsát.

A szabadedzések alapján a két Toro Rosso-pilóta egyike esik ki a három kiscsapat pilótáival együtt.

Alonso 1:42.115-tel visszaállt az élre, ennél csak Vettel és Hamilton volt gyorsabb, még péntek este. Hamilton egy lassabb és egy elrontott kör után 1:41.497-et ment, a hétvége eddigi legjobbját.

A Red Bull visszafogottan kezdett, lassan melegítette fel az abroncsait. Hat perccel a szakasz vége előtt Vergne állt kieső helyen. Alonso is bement 1:42 alá.

Vettel belehúzott, nagy igyekezetében nekiment a pálya közeli ritka korlátok egyikének. Folyamatosan hűlt az aszfalt. Kovalainen a lágy gumikra váltott, de a Caterham egy ideje már nem elég gyors ahhoz, hogy lágyon megfogja a középcsapatok keményebb gumis idejét.Vergne azonban menekül a 18. helyről, ami a többieket is arra készteti, hogy a lágyra váltsanak. A Lotus inkább friss közepes gumikon ment vissza.

Webber feljött a második helyre, Rosberg a lágy gumikon megelőzte.

Vergne nagy igyekezetében megpördült, de maradt még ideje még egy gyors körre. A 8. helyezett Buttonig biztonságban érezhették magukat a pilóták. Vergne előtt Kobajasi és Senna állt. Vergne utolsó köre gyenge volt, nem tudott előzni, kiesett.

A 18. rajtkockától lefelé Vergne, Kovalainen, Pic, Petrov, Glock,De la Rosa, Karthikeyan sorrend alakult ki.

A szakaszt Hamilton zárta az élen, de a McLaren tavaly is a legjobb volt az első két etapban, mielőtt Vettel a harmadikban robbantott. Az első szakaszban csak a McLaren, a Ferrari, a Red Bull és a Lotus párosa, illetve Pérez nem használt lágy gumit. A mexikóit azonban vizsgálták Senna feltartása miatt.

2. SZAKASZ

Negyedórával naplemente előtt egyre erősebb volt a villanyoszlopok hatása, a nap el-eltűnt az épületek között, s meg-megvillant a horizonton.

Di Resta és a Sauber párosa volt az első a pályán, már lágy gumikon. Pérez első köre 1:42.313 volt. Grosjean 1:41.628-cal az élre állt, Räikkönen alig maradt el mögötte. Aztán jött Webber 1:41.558-cal, Hamilton pedig 1:41.366-tal.

Vettel újra hibázott, hetek óta nem vezetett ennyi hibával, talán érezte a nyomást. Alonso nagyon jó körön volt, fel is jött a 2. helyre. A végén Webber kicsit feltartotta, ami miatt hevesen mutogatott, és máris azt beszélték a rádión, hogy jelentik a sportfelügyelőknél az ausztrál esetét. Vettel megelőzte a spanyolt, de elmaradt Hamiltontól.

Webber egy pillanatra átvette a vezetést, de Hamilton 1:40.901-gyel magabiztosan visszaállt az élre. Az első kilenc volt egy másodpercen (és hat ezreden) belül, Maldonadóval bezárólag.

Az utolsó percekben Massa és Button továbbjutása nem volt biztos, csak Hamiltoné, Webberé, Vettelé, Alonsóé és esetleg a két Lotusé. Räikkönen, biztos, ami biztos, még visszajött, akárcsak Grosjean.

A két Mercedes és Bruno Senna kieső helyen kezdte a hajrát. Rosberg rekord részidőt ment a középső szektorban, s feljött a két Lotus mögé a 7. helyre. Schumacher kívül maradt a tízből. Massa és Button továbbjutása biztossá vált, s miután Senna sem javított, Maldonadóé is.

A 11. helytől lefelé Hülkenberg, Pérez, Di Resta, Schumacher, Senna, Kobajasi, Ricciardo sorrend alakult ki.

3. SZAKASZ

A két-két McLaren, Red Bull, Ferrari és Lotus mellett Maldonado és Rosberg készülődött az utolsó tíz percre.

Sebastian Vettel sokat hibázott, és csak a 3. rajthelyet szerezte meg
Sebastian Vettel sokat hibázott, és csak a 3. rajthelyet szerezte meg

Elsőként Räikkönen ment ki a pályára, őt követte Alonso, Rosberg, Grosjean és az eddigi három Abu-dzabi Nagydíjat az első sorból kezdő Hamilton is. Már nagyban sötétedett, az aszfalt továbbra is 30 fokos volt, csak Massa és Maldonado maradt a boxban.

Räikkönen használt lágy gumikkal kezdett, Maldonado is kijött. A Lotus finnje 1:41.756-tal nyitott, Alonso 1:41.582-t ment. Hamilton 1:40.630-cal állt az élre, Webber jött be mögé. Vettel is négy tizeddel elmaradt Hamiltontól.

Az első menet után Hamilton, Vettel, Webber, Alonso, Rosberg, Button, Räikkönen, Grosjean sorrend alakult ki, Maldonado visszament a boxba, ahonnan Massa érkezett. A brazil csúsztatta a mért körét a többiekhez képest, szabad volt a pálya, de a 7-es kanyarban elfékezte magát.

Így is bejött Rosberg és Button közé a 6. helyre. A német a végén nem jött vissza, egyedül maradt a boxban.

Maldonado feljött a 3. helyre, két ezreddel Webber elé.

A végén Webber feljött a 2. helyre, Räikkönen megelőzte Alonsót, Vettel harmadik maradt, Button is megelőzte Alonsót, a pole Hamiltoné maradt.

Vettel autója a boxba tartva leállt, hármasból üresbe kapcsolt, a mérnök a rádión azt mondta a németnek, azonnal állítsa le a kocsit. Nem túl jó előjel a versenyre nézve.

VETTELT MEGBÜNTETTÉK
Sebastian Vettel végül mégsem a harmadik helyről indulhat vasárnap az Abu-dzabi Nagydíjon, mivel nem tudott elegendő üzemanyagmintát produkálni autójával a kvalifikáció végén, így a német világbajnok a mezőny végéről indulhat. Bővebben itt >>
AZ ABU-DZABI FUTAM RAJTSORRENDJE
1. Lewis Hamilton brit McLaren-Mercedes
2. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault
3. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault
4. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault
5. Jenson Button brit McLaren-Mercedes
6. Fernando Alonso spanyol Ferrari
7. Nico Rosberg német Mercedes
8. Felipe Massa brazil Ferrari
9. Romain Grosjean francia Lotus-Renault
10. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes
11. Sergio Perez mexikói Sauber-Ferrari
12. Paul di Resta brit Force India-Mercedes
13. Michael Schumacher német Mercedes
14. Bruno Senna brazil Williams-Renault
15. Kobajasi Kamui japán Sauber-Ferrari
16. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari
17. Jean-Eric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari
18. Heikki Kovalainen finn Caterham-Renault
19. Charles Pic francia Marussia-Cosworth
20. Vitalij Petrov orosz Caterham-Renault
21. Timo Glock német Marussia-Cosworth
22. Pedro de la Rosa spanyol HRT-Cosworth
23. Narain Karthikeyan indiai HRT-Cosworth
24. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault
AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE*
1. Lewis Hamilton brit McLaren-Mercedes 1:40.630 átlag: 198.692 km/ó
2. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 1:40.978 0.348 mp h.
3. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:41.073 0.443*
4. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 1:41.226 0.596
5. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 1:41.260 0.630
6. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:41.290 0.660
7. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:41.582 0.952
8. Nico Rosberg német Mercedes 1:41.603 0.973
9. Felipe Massa brazil Ferrari 1:41.723 1.093
10. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:41.778 1.148
11. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:42.019
12. Sergio Perez mexikói Sauber-Ferrari 1:42.084
13. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 1:42.218
14. Michael Schumacher német Mercedes 1:42.289
15. Bruno Senna brazil Williams-Renault 1:42.330
16. Kobajasi Kamui japán Sauber-Ferrari 1:42.606
17. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 1:42.765
18. Jean-Eric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 1:44.058
19. Heikki Kovalainen finn Caterham-Renault 1:44.956
20. Charles Pic francia Marussia-Cosworth 1:45.089
21. Vitalij Petrov orosz Caterham-Renault 1:45.151
22. Timo Glock német Marussia-Cosworth 1:45.426
23. Pedro de la Rosa spanyol HRT-Cosworth 1:45.766
24. Narain Karthikeyan indiai HRT-Cosworth 1:46.382
* Vettel időeredményét utólag törölte a versenybizottság, így a német a mezőny végéről indul a futamon.

AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ EREDMÉNYLISTÁJA
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Hamilton 1:41.497 1. Hamilton 1:40.901
2. Rosberg 1:41.926 2. Webber 1:41.277
3. Webber 1:41.933 3. Vettel 1:41.511
4. Alonso 1:41.939 4. Alonso 1:41.514
5. Massa 1:41.974 5. Räikkönen 1:41.532
6. Maldonado 1:41.981 6. Grosjean 1:41.620
7. Grosjean 1:42.046 7. Rosberg 1:41.698
8. Vettel 1:42.160 8. Massa 1:41.846
9. Räikkönen 1:42.222 9. Button 1:41.873
10. Button 1:42.342 10. Maldonado 1:41.907
11. di Resta 1:42.572 11. Hülkenberg 1:42.019
12. Hülkenberg 1:42.579 12. Perez 1:42.084
13. Perez 1:42.624 13. di Resta 1:42.218
14. Schumacher 1:42.735 14. Schumacher 1:42.289
15. Ricciardo 1:43.280 15. Senna 1:42.330
16. Senna 1:43.298 16. Kobajasi 1:42.606
17. Kobajasi 1:43.582 17. Ricciardo 1:42.765
18. Vergne 1:44.058
19. Kovalainen 1:44.956
20. Pic 1:45.089
21. Petrov 1:45.151
22. Glock 1:45.426
23. de la Rosa 1:45.766
24. Karthikeyan 1:46.382
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Sebastian Vettel 5 8 14 240
2. Fernando Alonso 3 10 15 227
3. Kimi Räikkönen 6 16 173
4. Mark Webber 2 4 14 167
5. Lewis Hamilton 3 6 13 165
6. Jenson Button 2 5 11 141
7. Nico Rosberg 1 2 10 93
8. Romain Grosjean 3 9 90
9. Felipe Massa 1 11 89
10. Sergio Pérez 3 7 66
11. Kobajasi Kamui 1 7 50
12. Nico Hülkenberg 9 49
13. Paul di Resta 8 44
14. Michael Schumacher 1 7 43
15. Pastor Maldonado 1 1 3 33
16. Bruno Senna 8 26
17. Jean-Éric Vergne 3 12
18. Daniel Ricciardo 5 9
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Renault 407
2. Ferrari 316
3. McLaren-Mercedes 306
4. Lotus-Renault 263
5. Mercedes 136
6. Sauber-Ferrari 116
7. Force India-Mercedes 93
8. Williams-Renault 59
9. Toro Rosso-Ferrari 21

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik