A McLaren párosa az élen, Vettel csak két kört ment

Vágólapra másolva!
2012.11.03. 10:57
null
Sebastian Vettell műszaki hiba miatt csak két mért kört futott, így is 3. lett (Fotó: Action Images)
Címkék
A McLaren-istálló fölényét hozta az Abu-dzabi Nagydíj 3. szabadedzése. Ám a pénteki első edzésen is remeklő wokingiak szereplése csalóka, hiszen a körülmények alkonyatra, amikor az időmérőt és a vasárnapi versenyt megrendezik, megváltoznak, és egy nappal korábban már Sebastian Vettel megmutatta, hogy amikor kell, akkor ő a leggyorsabb. Ám a németnek ezen a tréningen nem volt sok alkalma a gyakorlásra, az autóját szinte végig szerelték, csak a végén tudott kimenni két mért körre – a másodikkal feljött a 3. helyre. Fernando Alonso a 8. helyen, Hamiltontól egy másodperccel elmaradva zárta az edzést.

A lágy gumis teljesítmény sorsdöntő lehet Abu-Dzabiban, hiszen az időmérő harmadik szakaszában ezeken száguldva dőlnek el a rajthelyek, s a verseny elején is ezeken száguldanak majd a pilóták. A Red Bull szenzációs ezen a gumitípuson, az utóbbi három versenyen kisajátította az első rajtsort, és a rajtjainak mérlege is makulátlan lenne, ha Romain Grosjean Japánban nem lökte volna ki Mark Webbert. Sebastian Vettel mindenesetre könnyed győzelmeket húzott be, és a vb favoritjává vált.

A Ferrari nagyon igyekszik, a péntek hajnal után a szombat hajnalt is autói szerelésével töltötte, másodszor is megszegve a takarodós szabályt. Erre minden csapatnak négyszer van lehetősége egy szezonban, az ötödik alkalom eredményeképpen mindkét autónak a boxból kell rajtolnia.

4. ABU-DZABI NAGYDÍJ
SZOMBAT
14.00–15.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
14.00: a verseny rajtja
Az NSO az összes edzésről, valamint a versenyről is élő tudósítással számol be. Az időpontok magyar idő szerint értendőek.

Forró, 44 fokos aszfalton kezdődött meg a tréning, a pilóták a közepesen kemény abroncsokon tették meg próbaköreiket. Räikkönen autóján elszállt a GPS, a mérnök jelezte a finnek, nem tudja figyelmeztetni a forgalom miatt. Négy perc elteltével egyedül Alonso maradt a boxban.

Mire a spanyol elhagyta a Ferrari garázsát, többen mért körüket futották. A pénteken a KERS-ével bajlódó Webber is köztük volt. Végül sem ő, sem mások nemtettek teljes kört, visszamentek a boxba, a 8. percben teljesen kiürült a pálya.

A 44-47 fokos aszfalttal az a gond, hogy az időmérőre és a versenyre, amelyet naplementében és utána tartanak, több mint tíz fokot csökken a hőmérséklet, és az akkori körülmények mást kívánnak az autóktól. Így nehéz megtévesztőek lehetnek az adatok, hiszen nem feltétlenül az lesz a gyors a 30 fokos aszfalton, aki most.

Az első mért kör Kobajasié: 1:49.193.

Abu-Dzabiban szombat délelőtt a fékrendszerek hűtése volt a slágertéma, a Red Bull szerint néhány riválisa szabálytalanul oldotta meg ezt, és az eljárás betiltását kérte. Az FIA be is tiltotta, de a rivális csapatok azt mondták, egyikük sem használta a fékek hőmérsékletének függvényében aktivált, dupla lemezes hűtőrendszert.

Kobajasi 1:45.628-ig tornázta le időeredményét, aztán jött Räikkönen, aki pazar körével 1:44.654-gyel az élre ugrott. Grosjean közben elrontott egy kanyart, és lefutott az útról. A tágas bukótérből simán visszajött.

YAS MARINA CIRCUIT
A pálya adatai:
Hossza: 5.554 km
Teljes versenytáv: 55 kör (305.5 km)
Körrekord: 1:40.279 (Sebastian Vettel, Red Bull, 2009)

Tavalyi verseny:
Pole pozíció: Sebastian Vettel (1:38.481; Red Bull)
Futamgyőztes: Lewis Hamilton (1:37:11.886; McLaren)
Leggyorsabb kör: Mark Webber (1:42.612; Red Bull)

A 22. percre rengeteg autó lett a pályán, Hamilton 1:44.264 perccel az élre állt, Vettel és Alonso a boxban várt első érdemi menetével. Maldonado 1:43.979-cel átvette a vezetést, de Hamiltonnak volt válasza: 1:42.851. Az aszfalt hőmérséklete csökkenni kezdett.

Alonso, Webber és Button a 28. percben a pályára hajtott, Vettel a boxban maradt. Webber feljött a második helyre, egy másodperccel Hamilton mögé, mire az angol 1:42.481-et futott, és megnövelte előnyét. Alonso és Button a középmezőnybe érkezett első körével.Vettel is kijött, de azonnal vissza is ment a boxba.

Alonso feljött a harmadik helyre, miközben Hamilton 1:42.148-ra javított, már másfél másodperccel állt Webber előtt. 24 perc maradt az edzésből, Vettel a boxban várt, autóját lázasan szerelték, a kerekek nem is voltak fent az autón. Jo Bauer, az FIA műszaki ellenőre közelről figyelte a műveleteket.

Button 7 tizedre megközelítette Hamiltont.

Senna és Grosjean megkapta a lágy gumikat. A francia feljött a harmadik helyre a két McLaren mögé. Pénteken a Lotus javult a legtöbbet a lágy gumikon az élcsapatok közül. Senna a 12. helyen zárta menetét.

Vettel első féktárcsáit szerelték vissza az autóra, amikor már csak 17 perc maradt az edzésből. Úgy tíz percig kivártak a csapatok a lágy gumis menetükkel (41 fokos volt az aszfalt), nyolc perccel a vége előtt indultak ki a pályára. Hamilton, Button, Grosjean, Maldonado, Webber, Alonso, Hülkenberg, Rosberg, Mass, Di Resta volt az első tíz sorrendje, csak Grosjean volt kint lágy gumin előtte.

Hat perccel a vége előtt csak Vergne és vettel volt a boxban.

A végén Webber 6, Button 3 tizedre megközelítette Hamiltont, Alonso hátránya 1.4 másodperc maradt, még az éllovas sem javított a lágyon: elrontotta az egyik kanyart a hosszú hátsó egyenes előtt.

Vettel három perccel a vége előtt kijött pár körre, senki sem volt már a boxban. Vergne-n kívül mindenki lágy gumikon volt.

Hamilton 18 ezredet javított csak a lágy gumikon. Vettel első mért köre a 3.-4. helyre jó lett volna, de az utolsó szektorban visszavett. Még egy körre maradt ideje. Ebben a 3. helyre jött fel, Hamilton és Button mögé, 484 ezredre az éllovastól.

ABU-DZABI NAGYDÍJ, 3. SZABADEDZÉS
1. Lewis Hamilton brit McLaren-Mercedes 1:42.130 átlag: 195.774 km/ó 18 kör
2. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:42.420 0.290 mp h. 17
3. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:42.614 0.484 7
4. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 1:42.743 0.613 18
5. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:42.750 0.620 19
6. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:43.015 0.885 18
7. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 1:43.064 0.934 19
8. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:43.133 1.003 15
9. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 1:43.184 1.054 22
10. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 1:43.338 1.208 19
11. Felipe Massa brazil Ferrari 1:43.480 1.350 17
12. Sergio Perez mexikói Sauber-Ferrari 1:43.571 1.441 20
13. Nico Rosberg német Mercedes 1:43.593 1.463 20
14. Michael Schumacher német Mercedes 1:43.635 1.505 19
15. Kobajasi Kamui japán Sauber-Ferrari 1:44.010 1.880 22
16. Jean-Eric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 1:44.025 1.895 18
17. Bruno Senna brazil Williams-Renault 1:44.071 1.941 19
18. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 1:44.149 2.019 19
19. Heikki Kovalainen finn Caterham-Renault 1:45.301 3.171 22
20. Timo Glock német Marussia-Cosworth 1:45.879 3.749 19
21. Charles Pic francia Marussia-Cosworth 1:46.036 3.906 19
22. Vitalij Petrov orosz Caterham-Renault 1:46.261 4.131 22
23. Pedro de la Rosa spanyol HRT-Cosworth 1:46.554 4.424 20
24. Narain Karthikeyan indiai HRT-Cosworth 1:47.032 4.902 22

A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Sebastian Vettel 5 8 14 240
2. Fernando Alonso 3 10 15 227
3. Kimi Räikkönen 6 16 173
4. Mark Webber 2 4 14 167
5. Lewis Hamilton 3 6 13 165
6. Jenson Button 2 5 11 141
7. Nico Rosberg 1 2 10 93
8. Romain Grosjean 3 9 90
9. Felipe Massa 1 11 89
10. Sergio Pérez 3 7 66
11. Kobajasi Kamui 1 7 50
12. Nico Hülkenberg 9 49
13. Paul di Resta 8 44
14. Michael Schumacher 1 7 43
15. Pastor Maldonado 1 1 3 33
16. Bruno Senna 8 26
17. Jean-Éric Vergne 3 12
18. Daniel Ricciardo 5 9
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Renault 407
2. Ferrari 316
3. McLaren-Mercedes 306
4. Lotus-Renault 263
5. Mercedes 136
6. Sauber-Ferrari 116
7. Force India-Mercedes 93
8. Williams-Renault 59
9. Toro Rosso-Ferrari 21

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik