Hamilton futamgyőzelemmel kétszeres világbajnok!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.23. 13:30
null
Lewis Hamilton 2014 F1-es világbajnoka (Fotók: Action Images)
Lewis Hamilton már az idényzáró rajtjánál megelőzte Nico Rosberget, majd simán maga mögött tartotta győzelmi kényszerben versenyző csapattársát, akinek esélyei akkor szálltak el végleg, amikor fél távnál a hajtóművében leállt az elektromotor. A német végül körhátránnyal ért célba, csak a 14. lett, Hamilton pedig futamgyőzelemmel ünnepelte 2008 után második világbajnoki címét.

Nem hozott kerék kerék elleni csatát Lewis Hamilton és Nico Rosberg között a világbajnoki címről döntő Abu-dzabi Nagydíj, az angol már a legelején eldöntötte a jó rajtjával, a Mercedest az idén végigkísérő műszaki hibák miatt mégis feszült volt.

Elő is bújt a technika ördöge, de nem Hamiltonra csapott le, hanem Rosbergre, aki a 23. körben elfékezte magát, lesodródott az útról, de hiába jött vissza, ezzel egyidejűleg leállt hajtóművének elektronikus kisegítő rendszere. Ez körönként 3-4-5 másodperces veszteséget okozott a Mercedesnek, s a német, aki addig sem tudott felzárkózni Hamiltonra, később sem kapott erre esélyt.

Sőt, egyre inkább visszaesett, előbb a két Williams előzte meg, majd a többiek is. Végül egészen a 14. helyig csúszott vissza, de nem állt ki, végig akart menni a versenyen.

Körhátrányban ért célba a futamot simán megnyerő, ezzel 50 pontot szerző és a vb-címet 67 pontos előnnyel megszerző Hamiltonnal szemben.

Az angol 2008 után másodszor lett világbajnok, s ezúttal nem kellett izgulnia, legfeljebb autója megbízhatósága miatt voltak meleg percei.

A dobogóra a két Williams-pilóta állt fel, Felipe Massa a 2., a rajtot elrontó Valtteri Bottas a 3. lett.

Daniel Ricciardo a boxból rajtolva lett 4., Jenson Button pedig valószínűleg utolsó F1-es futamát zárta az 5. helyen. Sebastian Vettel a 8. helyen búcsúzott a Red Bulltól, Fernando Alonso a 9. helyen a Ferraritól.

A VERSENY KÖRRŐL KÖRRE TUDÓSÍTÁSA IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

ABU-DZABI NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY (55 kör, 305.355 KM)
1.
Lewis Hamilton
brit
Mercedes
1:39:02.619
2. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 2.576 mp h.
3. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 28.880 mp h.
4. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault

37.237 mp h.

5. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:00.334 p h.
6. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:02.148 p h.
7. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:11.060 p h.
8. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:12.045 p h.
9. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:25.813 p h.
10. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:27.820 p h.
11. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 1:30.376 p h.
12. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 1:31.947 p h.
13. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1 kör h.
14. Nico Rosberg német Mercedes
1 kör h.
15. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1 kör h.
16. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari 1 kör h.
17. Will Stevens brit Caterham-Renault 2 kör h.
FELADTAMegtett körök
Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault 41
Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault 25
Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 13
Leggyorsabb kör: Ricciardo (50. kör) 1:44.496
A VB VÉGEREDMÉNYE
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Lewis Hamilton 11 16 16 384
2. Nico Rosberg 5 15 16 317
3. Daniel Ricciardo 3 8 16 238
4. Valtteri Bottas 6 17 186
5. Sebastian Vettel 4 16 167
6. Fernando Alonso 2 17 161
7. Felipe Massa 3 11 134
8. Jenson Button 1 13 126
9. Nico Hülkenberg 15 96
10. Sergio Pérez 1 12 59
11. Kevin Magnussen 1 12 55
12. Kimi Räikkönen 13 55
13. Jean-Éric Vergne 7 22
14. Romain Grosjean 2 8
15. Danyiil Kvjat 5 8
16. Pastor Maldonado 1 2
16. Jules Bianchi 1 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 701
2. Red Bull-Renault 405
3. Williams-Mercedes 320
4. Ferrari 216
5. McLaren-Mercedes 181
6. Force India-Mercedes 155
7. Toro Rosso-Renault 30
8. Lotus-Renault 10
9. Marussia-Ferrari 2

 

A FUTAM (55 kör, 305.355 KM)

Hamilton végül megtartotta első helyét, és futamgyőzelemmel lett világbajnok.

Rosberget kihívták a boxba, de végig akar menni. Hamilton lekörözte csapattársát.

A fő kérdés eldőlt, már csak a futamgyőzelem a tét Hamilton számára. Ha nyer, 67 pontos előnnyel lesz világbajnok, ha második lesz, 53-mal.

Rosberg autója megint lelassult, de újra magára talált, csak közben Vettel, Alonso, Räikkönen, Magnussen és Vergne is megelőzte, és már csak a 13. Hamilton a világbajnok.

Massa öt körrel a vége előtt 5 másodperccel volt Hamilton mögött.

Vettel megelőzte Alonsót, feljött a 9. helyre, és üldözőbe vette Rosberget, akit Pérez is megelőzött.

Egy körrel később Ricciardo is kereket cserélt, Hamilton mögött a két Williams dobogós helyen. Ricciardo a 4., mögötte Button, Hülkenberg és Rosberg.

Vettel 47. körben végrehajtott kerékcseréje után Hamilton, Massa, Ricciardo, Bottas, Button, Hülkkenberg, Rosberg, Alonso, Pérez, Vettel az első 10 sorrendje.

„Ötödik lehetsz, ha magad mögött tartod Hülkenberget” – mondták Rosbergnek. A Mercedes Vettelt és Ricciardót még a boxba várja, de Hülkenberg könnyedén megelőzte Rosberget.

Hamilton a 44. körben 10.8 másodperccel haladt Massa előtt. 11 köre van a brazilnak, hogy utolérje és megelőzze az angolt.

Massa a 43. kör végén kapott szuperlágy gumikat, simán visszajött Ricciardo elé, és üldözőbe vette Hamiltont.

Rosberg Mercedese hirtelen még jobban lelassult, Button simán elment mellette, így a német már csak a 7. Hamilton a 42. körben megfutotta a verseny leggyorsabb körét. 12.5 másodperccel van Massa mögött. A brazil minden bizonnyal a legvégén jön ki a szuperlágy gumikért.

Aztán mégis rákérdezett, Massának ki kell-e állnia a boxba. Rosberg a 7. helyen Vettel mögött, Button a következő üldözője. 15 kör van hátra, Ricciardo a 3. helyen Bottas ellen védekezik.

Hamiltonnak azt tanácsolták, vegye fel Massa tempóját, ha nyerni akar. Az angol azt mondta, nem érdekli a Massa elleni csata.

Rosberggel közölte a mérnöke, nem áll túl jól akkor sem, ha Hamilton kiesik. „Mi a fenét tegyek?” – kérdezett vissza a német. „Nyomd, ahogy csak tudod” – mondták neki.

Rosberg távolodik a világbajnoki címtől
Rosberg távolodik a világbajnoki címtől

19 körrel a vége előtt Massa, Hamilton, Ricciardo, Bottas, Pérez, Hülkenberg, Rosberg, Vettel, Button, Alonso az első tíz sorrendje.

A 35. körben Bottas ment a boxba új gumikért, Hamilton valami szokatlan forróságot érez az autójában.

Rosberg a boxban, Szingapúrban ott véget is ért a versenye. Ezúttal el tudott indulni, 4.7 másodpercig tartott a kerékcseréje a 34. körben.

Rosberg azt kérte a mérnökétől, hogy „az ötödik helyet szerezzük meg valahogy.” Közben Bottas a 33. körben megelőzte, Ricciardo 19 másodperc hátránnyal követi.

Massa az élen – amikor legutóbb futamot nyert, Hamilton világbajnok lett.

Bottas mögött a Pérezt megelőző Ricciardo az 5., 24 másodperc a hátránya a finn mögött. Hamilton a 31. kör végén 2.7 másodperc alatt kapott új készlet lágy gumit. A tervek szerint ezekkel már a célig elmegy. Rosberg mögé jött vissza, de a hátsó egyenesben simán megelőzte a németet.

Massa a 30. körben két másodpercet hozott Hamiltonon.

A 29. körben Hamilton is lassult, óvatos az angol, vagy az ő autójában is jelentkezik a probléma? Rosberg nem adja fel, Bottasszal szemben még mindig 10 másodperc az előnye.

Ricciardo (először) és Alonso (másodszor) kapott új gumikat, miközben Maldonado Lotusa hatalmas lángokkal búcsúzott el a Renault-motortól.

Rosberg szerint a fékjei is megbolondultak, ez együtt jár az elektronikus motor hibájával, Massa a 27. körben megelőzte Rosberget.

KI MIKOR LESZ VILÁGBAJNOK?
Abu-Dzabiban a győztes 50, a második helyezett 36, a harmadik 30, a negyedik 24, az ötödik 20, a hatodik 16, a hetedik 12, a nyolcadik 8, a kilencedik 4, a tizedik 2 pontot kap.
Lewis Hamilton világbajnok lesz, ha Abu-Dzabiban...
...több pontot szerez, mint Rosberg.
...Rosberg legfeljebb a hatodik.
...Rosberg nyer, ő pedig a 2. helyen ér célba.
...Rosberg 2. lesz, ő pedig befér az első ötbe.
...Rosberg a 3. helyen ér célba, Hamilton pedig legalább 6.
...Rosberget negyedikként intik le, az angol pedig nem rosszabb nyolcadiknál.
...Rosberg 5., Hamilton pedig négy pontot szerez, azaz legalább 9. lesz.
...egyikük sem ér célba pontszerző helyen.
Nico Rosberg a világbajnok, ha...
...nyer, Hamilton pedig legfeljebb 3.
...2. lesz, Hamilton pedig legfeljebb 6.
...3., Hamilton pedig nem fér be az első hatba.
...4., miközben csapattársa kiszorul az első nyolcból.
...5., és Hamilton csak két pontot szerez.

Massa 20 kilométer per órával gyorsabb Rosbergnél a hátsó egyenesben. Hamilton előnye már több mint tíz másodperc.

A német Mercedes-pilóta hajtóművében tönkrement az elektromotor, Massa lassan utoléri.

Rosberg egy körrel később három másodperccel volt lassabb Hamiltonnál, és motorjának gyengülésére panaszkodott.

Rosberg a 23. körben 1.2 másodpercet veszített, miközben elfékezte magát a 20. kanyarban, és ki is sodródott a pályáról. A feszültséget jelenleg csak az okozza, hogy vagy történik majd valami Hamilton autójával, vagy nem. A német képtelen felzárkózni rá.

A lágy gumik Magnussen elmondása szerint a McLarenen jól bírják, Vettel viszont azt mondja, a Red Bullján kezdenek kopni. Mindketten a 21. kör végén jöttek ki a boxba. A dán szuperlágy gumikat kapott, a német lágyakat.

A 18. kör végén Hamilton, Rosberg (2.5 másodperc hátrány), Massa, Ricciardo, Bottas, Magnussen, Vettel, Button, Alonso, Räikkönen az első tíz sorrendje. Jelen állás szerint Hamilton a világbajnok, Bottas Vettel és Alonso előtt a 4. az összetettben.

Az 5. helyről rajtoló Kvjat feladta a versenyt. Bottas a Caterhamre panaszkodik a rádión, Stevens tábláját ugyanis annyira kinyújtják a boxutca faláról, hogy zavarják vele a finnt fékezéskor.

Mike Gascoyne korábbi F1-es szakember szerint „ha most Rosberg nem tudja nyomás alá helyezni Hamiltont, nem érdemli meg a vébécímet.”

Vettel továbbra is Magnussent üldözi.

Rosberg rajtja nem volt tökéletes, visszaesett Hamilton mögé
Rosberg rajtja nem volt tökéletes, visszaesett Hamilton mögé

Massa még kint van a pályán, de lassabb a két Mercedesnél. A 13. kör végén be is jött a boxba. Rosberg gyors körökkel kezdte lágy gumis etapját, 3-ról 2.3 másodpercre faragta hátrányát Hamiltonnal szemben, de aztán az angol is felgyorsult. Mögöttük Massa, Hülkenberg, Ricciardo és Bottas halad.

A minden bizonnyal utolsó F1-es versenyén szereplő Vergne remek csatában verte vissza korábbi csapattársa, Ricciardo támadását. A 6. helyért csatáznak.

Rosberg a 11. körben 2.6 másodperc alatt kapott új abroncsokat, ezen semmi sem múlik.

Hamilton a 10. kör végén érkezett a boxba. 2.7 másodperc alatt kapta meg a lágy gumikat, Rosbergnek mondták a rádión, hogy nyomja a gázt, ahogy csak tudja. Bottas is szervizelt, Button és Alonso elé jött vissza, azaz amit a rajtnál elbukott, a plusz szuperlágy gumis köreivel visszaszerezte.

A 8. körben Ricciardo már a 8. volt, Vettel a 10. A német beszorult Magnussen mögé. Hamilton 2.4 másodperccel lerázta Rosberget.

Egy körrel később Button, Kvjat és Räikkönen a boxban.

Alonso az 5. kör végén a boxba hajtott a lágy gumikért. Ricciardo és Vettel már a 15. és a 16. helyen, Maldonadót üldözik.

Hamilton a 4. kör végén is 1.5 másodperccel vezetett Rosberg előtt, Massa már három másodpercre van a némettől, de ugyanennyivel halad Button előtt. Räikkönent Alonso és Kvjat is megelőzte, az 5. helyről visszaesett a 7. helyre.

A visszajátszásokból látszott, nem volt rossz Rosberg reakciója a rajtnál, csak éppen nem úgy gyorsult a Mercedese, ahogy kellett volna (még egyesben leesett a fordulatszáma), szemben Hamiltonnal.

Rosberg másfél másodpercre leszakadt Hamiltontól, de közben Massát is simán lerázta. Tony Ross azt mondta a németnek a rádión, hogy először az első gumik fognak szemcsésedni, majd a hátsók gyorsan kopni.

Grosjean az első kör végén letöltötte áthajtásos büntetését, amelyet motorcseréért kapott a rajtbüntetése mellé. A két Red Bull Stevenst máris megelőzte.

Rosberg beragadt a rajtnál, mögötte Bottas is, Hamilton simán eljött és az élre állt, mögötte Rosberg, Massa, Button, Räikkönen, Alonso, Kvjat, Bottas sorrend alakult ki.

Mindenki tisztán eljött a felvezető körre, a két Red Bull a boxban.

ELŐZMÉNYEK

13.59 Magnussen, Vergne, Pérez, Hülkenberg, Ricciardo és Vettel indul lágy gumikon, a többiek szuperlágyon.

13.58 Hamiltonnal közölte a mérnöke, két fokkal magasabb az aszfalt hőmérséklete, mint tegnap az időmérő elején.

13.56 Az izgalom a tetőfokán, a futam csak akkor nem lesz izgalmas, ha Rosberg az elején kiesik. Minden más esetben az marad.

ABU-DZABI NAGYDÍJ, A MÓDOSÍTOTT RAJTSORREND
1. Nico Rosberg Mercedes
2. Lewis Hamilton Mercedes
3. Valtteri Bottas Williams-Mercedes
4. Felipe Massa Williams-Mercedes
5. Danyiil Kvjat Toro Rosso-Renault
6. Jenson Button McLaren-Mercedes
7. Kimi Räikkönen Ferrari
8. Fernando Alonso Ferrari
9. Kevin Magnussen McLaren-Mercedes
10. Jean-Éric Vergne Toro Rosso-Renault
11. Sergio Pérez Force India-Mercedes
12. Nico Hülkenberg Force India-Mercedes
13. Adrian Sutil Sauber-Ferrari
14. Esteban Gutiérrez Sauber-Ferrari
15. Pastor Maldonado Lotus-Renault
16. Kobajasi Kamui Caterham-Renault
17. Will Stevens Caterham-Renault
18.
Romain Grosjean*
Lotus-Renault
Daniel Ricciardo**
Red Bull-Renault
Sebastian Vettel**
Red Bull-Renault
*20 rajthelyes büntetés, plusz áthajtásos büntetés a versenyen
**szabálytalan autó miatt kizárva az időmérőről, a boxból indul

13.53 Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke csak egy dologban bízik: egyik pilóta versenyének sem vet véget műszaki hiba. A német márka számára ez lenne az igazi csalódás.

13.52 Jean Alesi expilóta szerint nem nagyon kell Rosberg és Hamilton közelébe menni, távolabbról is érezhető a feszültség a két versenyzőben.

Nico fő ellendrukkere: Nicole
Nico fő ellendrukkere: Nicole

13.50 A mai napot követően szűk négy hónapig nem lesz F1-es futam.

13.47 Túl vagyunk a rendező ország himnuszán, a versenyzőket most már tényleg semmi sem zavarhatja a felkészülésben.

13.45 Bottas elmondta a rajtrácson, hogy ha lehetőség adódik előtte, nem fog gondolkozni, megpróbálja megelőzni akár a Mercedeseket is. „Annyira azért óvatos leszek, hogy magamat ne sodorjam veszélybe” – tette hozzá a finn, aki az egyéni vb 4. helyére hajt. Ehhez Alonsót és Vettelt kell legyőznie.

13.42 Húsz perc a rajtig, az autók nagy része felsorakozott a rajtrácson.

13.38 Rosberg és Hamilton már az F1 előtt is versenyzett egymással roppant kiélezett futamon, a 2004-es makaói F3-as futamon Rosberg vezetett Hamilton előtt, amikor az ultragyors szakaszt követő első ívben elfékezte magát, a gumifalba csúszott, az őt üldöző Hamilton pedig nekiment. A baleset felvételét ide kattintva, 1 óra 51 percre „előrepörgetve” nézheti meg.

13.35 A boxutca kinyitott, a versenyzők utoljára próbálják ki autóikat az előtt, hogy felállnak a rajtrácsra.

13.32 Miközben Rosberg és Hamilton a vb-döntőre összpontosít, Alonso, Vettel, Kvjat, Sutil, Gutiérrez, illetve bizonyára Vergne, Kobajasi és Button is az utolsó futamára készül jelenlegi csapatával. A McLaren angol pilótáját már a teljes brit sajtó elbúcsúztatta, és ő is több olyan nyilatkozatot adott, amelyről lerí, ez az utolsó F1-es futama.

13.31 Hamilton csütörtökön azt mondta, kizárólag a versenyre akar összpontosítani a hétvégén, ezért megkérte a családját, ne jöjjön vele. Ehhez képest ma megjelent a paddockban a barátnője, Nicole Scherzinger – meggondolta magát az angol, vagy a kedvese szánta mindezt meglepetésnek?

13.30 A futam előtti szokásos pilótaparádét megelőzően a pilótákat összeültették és -állították, hogy elkészüljön a nagy közös tablókép.

Másfél órával a rajt előtt összeállt a mezőny egy csoportképre
Másfél órával a rajt előtt összeállt a mezőny egy csoportképre

13.29 Lauda azt is elmondta, Rosberg valószínűleg nem fog taktikázni úgy, hogy megpróbálja feltartani Hamiltont, és felhozni magukra a két Williamst, mert Hamilton ebben az esetben könnyedén megelőzni, és a német csak magát hozza lehetetlen helyzetbe.

KI MIKOR LESZ VILÁGBAJNOK?
Abu-Dzabiban a győztes 50, a második helyezett 36, a harmadik 30, a negyedik 24, az ötödik 20, a hatodik 16, a hetedik 12, a nyolcadik 8, a kilencedik 4, a tizedik 2 pontot kap.
Lewis Hamilton világbajnok lesz, ha Abu-Dzabiban…
…több pontot szerez, mint Rosberg.
…Rosberg legfeljebb a hatodik.
…Rosberg nyer, ő pedig a 2. helyen ér célba.
…Rosberg 2. lesz, ő pedig befér az első ötbe.
…Rosberg a 3. helyen ér célba, Hamilton pedig legalább 6.
…Rosberget negyedikként intik le, az angol pedig nem rosszabb nyolcadiknál.
…Rosberg 5., Hamilton pedig négy pontot szerez, azaz legalább 9. lesz.
…egyikük sem ér célba pontszerző helyen.
Nico Rosberg a világbajnok, ha…
…nyer, Hamilton pedig legfeljebb 3.
…2. lesz, Hamilton pedig legfeljebb 6.
…3., Hamilton pedig nem fér be az első hatba.
…4., miközben csapattársa kiszorul az első nyolcból.
…5., és Hamilton csak két pontot szerez.

13.28 A 2008-as világbajnok Hamilton vasárnap délelőtt és kora délután még mindig arról beszélt, hogy a győzelemre tör, pedig Niki Lauda, a Mercedes egyik vezetője szerint el kell felejtenie, hogy Rosberg ellen csatázzon, át kell programoznia az agyát arra, hogy a második helyet szerezze meg. Laudának 1984-ben ez a 11. helyről indulva is sikerült Alain Prosttal szemben, és félpontos előnnyel világbajnok lett.

13.27 Hamilton esélyeit növeli, hogy a lehetséges riválisok közül a két Red Bull a boxutcából rajtol, miután az időmérőt követő műszaki ellenőrzésen szabálytalannak találták első légterelőit. Ricciardo és Vettel a harmadik rajtsorból került a depóba, így Hamiltonra valós veszélyt csak a két Williams jelent – ám Rosberg sikere esetén az is elég, ha csak az egyik fehér autó megelőzi az angolt.

13.25 Hamilton 17 pontos előnnyel várja az idényzárót, amelyen dupla pontokat osztanak, azaz a győzelem 25 helyett 50, a második hely 18 helyett 36 pontot ér. Azaz ha Rosberg nyer, Hamilton a 2. helyezésével 3 pontot megtart az előnyéből, a harmadik helyezéssel viszont 3 pontos vereséget szenved az összetettben. De ki lesz képes arra, hogy Hamilton előtt zárjon?

13.25 Szombaton első ránézésre semmi különös nem történt a Rosberg–Hamilton vb-csatában, a német megszerezte a pole pozíciót, az angol pedig közvetlenül mögötte, a 2. helyen zárt, így a két vb-esélyes a Mercedes idei dominanciáját folytatva az első sorból kezdi a versenyt. Ám a feszültség mindkettejük arcán látható volt.

A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Lewis Hamilton 10 15 15 334
2. Nico Rosberg 5 15 16 317
3. Daniel Ricciardo 3 8 15 214
4. Sebastian Vettel 4 15 159
5. Fernando Alonso 2 16 157
6. Valtteri Bottas 5 16 156
7. Jenson Button 1 12 106
8. Felipe Massa 2 10 98
9. Nico Hülkenberg 14 80
10. Kevin Magnussen 1 12 55
11. Kimi Räikkönen 12 53
12. Sergio Pérez 1 11 47
13. Jean-Éric Vergne 7 22
14. Romain Grosjean 2 8
15. Danyiil Kvjat 5 8
16. Pastor Maldonado 1 2
16. Jules Bianchi 1 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 651 – már világbajnok
2. Red Bull-Renault 373
3. Williams-Mercedes 254
4. Ferrari 210
5. McLaren-Mercedes 161
6. Force India-Mercedes 127
7. Toro Rosso-Renault 30
8. Lotus-Renault 10
9. Marussia-Ferrari 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik