F1: A tegnapi problémák után a mai fantasztikus eredmény - Vettel

2010.10.23. 08:33
Az első Formula–1-es Dél-koreai Nagydíjon a Red Bull pilótája, Sebastian Vettel rajtolhat az élről. A német az időmérő edzést követő sajtótájékoztatón elmondta, több problémájuk is volt, ezért fantasztikus eredménynek érzi, hogy az első helyről kezdheti a holnapi versenyt.

„Tegnap még kerestük a beállításokat, voltak problémáink, és egy defekt is nehezítette a dolgunkat. Ráadásul új a pálya, nem tudtuk mire számíthatunk, ezért fantasztikus sikernek tartom az eredményünket” – nyilatkozta az időmérő edzést követő sajtótájékoztatón a rajtelső Sebastian Vettel.

A Red Bull egyébként kettős sikert könyvelhetett el, hiszen Vettel mellől csapattársa, Mark Webber indulhat holnap.

„Érdekes a pálya, hiszen a második és a harmadik szektorban élvezetesebbek a kanyarok, mint az elsőben, ugyanakkor ezeken a szakaszokon sokkal könnyebb hibázni. Úgy érzem, fokozatosan kaptam  el a ritmust az edzés során” – mondta Vettel.

Legfrissebb hírek

Fernando Alonso belengette a visszavonulását

F1
1 órája

A Pirelli 2028-ig a Formula–1 hivatalos gumibeszállítója marad

F1
4 órája

Russell képes lehet megtörni Antonelli menetelését Spanyolországban?

F1
5 órája

Elismerte a pontatlanságot az FIA: újratárgyalják Gasly monacói büntetéseit

F1
7 órája

A Red Bull az ADUO-eredmények felülvizsgálatát kérte az FIA-tól – sajtóhír

F1
9 órája

Antonelli egy statisztikai mutatóban már Alonsót is utolérte az örökranglistán

F1
2026.06.09. 20:52

Hamilton: Újra és újra emlékeztetnem kell az embereket, hogy ki is vagyok

F1
2026.06.09. 11:25

„Nem vállalom a felelősséget” – Leclerc kifakadt a fékprobléma miatt

F1
2026.06.08. 15:34
Ezek is érdekelhetik