F1: A pole-hoz elég volt, de nem vagyok elégedett – Hamilton

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.11. 22:16
null
Lewis Hamilton és Nico Rosberg kedélyesen csevegett az időmérő után – régen láttunk ilyet (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton elégedetlen volt a Kanadai Nagydíj időmérőjén pole pozíciót eredményező körével, de ő és Nico Rosberg is úgy érzi, hogy a Mercedes még mindig riválisai előtt jár versenytempóban. Sebastian Vettel és Daniel Ricciardo azért még bízik benne, hogy meg lehet szorongatni a két Mercedest, de ehhez valószínűleg az időjárás segítségére is szükség lesz.

 

Lewis Hamilton karrierje 53. rajtelsőségét szerezte meg szombaton a Kanadai Nagydíj időmérőjén, ezzel még közelebb került az örökranglistán még előtte álló Michael Schumacher, Ayrton Senna kettőshöz. A német 68 pole-lal áll az élen a 65-ször az élről induló brazil előtt. A Mercedes angol pilótája a 2014-es idény kezdete előtt 31-nél tartott, az elmúlt két és egyharmad idényben 22-t szerzett, azaz ha ilyen tempóban folytatja kiváló időmérős szereplését, akár már 2017-ben az élre állhat.

A mostani pole-körével nem volt maradéktalanul elégedett.

„Nem tudom, hogy jól teszem-e, hogy elárulom, de nem igazán volt jó kör, lehet, hogy azt kellene mondanom, tökéletes volt – mondta Hamilton. – Pénteken jobb voltam, ezúttal nem volt meg ugyanaz a tempó. Nem tudom, mi az oka. A pole-hoz elég volt, de nem vagyok elégedett, mert Nico javult, én romlottam, eltűnt a fél másodperces előnyöm."

Nico Rosberg elismerte, hogy hibázott a második körében, de megnyugtatónak tartja, hogy a Mercedes még mindig a riválisok előtt jár. Azt is megjegyezte, hogy az időjárás beleszólhat a verseny alakulásába. Egyelőre senki sem tudja, milyen idő lesz, az előrejelzések nagyobb szelet ígérnek, és majdnem 60 százalékra teszik az eső valószínűségét a kora délutáni órákban.

47. KANADAI NAGYDÍJ

JÚNIUS 10., PÉNTEK

1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:14.755
2. szabadedzés: 1. Hamilton 1:14.212
JÚNIUS 11., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Vettel 1:13.919
pole: Hamilton 1:12.812, 2. Rosberg 1:12.874
JÚNIUS 12., VASÁRNAP
20.00: a verseny rajtja
A KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Június 19., 15.00: Európai Nagydíj
Július 3., 14.00: Osztrák Nagydíj
Július 10., 14.00: Brit Nagydíj

Hamilton elmondta, a Ferrari feljavulása nyilvánvaló, de szerinte is még a riválisok előtt jár a Mercedes.

A Kanadába két fejlesztési zsetont felhasználva új turbóval érkező Ferrari előrelépése Vettel szerint nyilvánvalóvá vált a harmadik rajthellyel.

„Azt vártuk a fejlesztéseinktől, hogy gyorsabbá tegyék az autót, és ez sikerült is. Ezen a pályán rengeteg az egyenes, fontos a nagy végsebesség, ezért hoztuk ide az új turbót, aminek a versenyen is fontos szerepe lehet – mondta Vettel. – Tudtuk, hogy ha 1:13 alá kerülök, ,lehet esélyem a Mercedes ellen. Sikerült alá kerülni, mégis kevés volt. Élveztem az időmérőt, túlreagáltam a hatos és a tízes kanyarban elkövetett kisebb hibámat. A »bajnokok falát« is súroltam, erre vasárnap már nem lesz szükségem."

A negyedik rajtkockát megszerző Daniel Ricciardo is megtalálta a célegyenes bejáratánál a falat, de az ausztrál kevésbé volt büszke rá. Carlos Saint Jr. korábban úgy odavágta a Toro Rossót, hogy kitört a kereke.

„Elég nagy csattanás volt, azonnal Carlos jutott eszembe, arra gondoltam, csak a célig maradjanak fent a kerekek, utána mindegyik leeshet – mondta Ricciardo az utolsó mért köréről, amellyel feljött a negyedik helyre. – Végül is nem ezen a hibán múlt. Az első edzésen is volt egy ilyen pillanat, az autó kibírta, meglátjuk, most mi lesz. Az FIA biztosan engedi a módosításokat, ha biztonsági okokból végezzük el. A győzelemre van halvány esélyünk."

Fernando Alonso zsinórban harmadszor jutott be az időmérő harmadik szakaszába, s meg is köszönte Jenson Buttonnak, hogy előtte haladt, és a hajtűkanyartól a célegyenes előtti sikánig vezető hosszú egyenesben szélárnyékot biztosított neki. A spanyol szerint ezen múlt a továbbjutása, míg az angol azt mondta, ha előtte is lett volna valaki, akkor ő került volna a harmadik szakaszba.

„Két tizedet számít, ha szélárnyékot kapsz a hátsó egyenesben. Ez az időmérőn öt helyezést jelentett. Köszönöm Jensonnak, hogy előttem haladt, a szélárnyék miatt jutottam be a harmadik szakaszba. Kellemes meglepetés, hogy egy ilyen pályán is versenyképesek vagyunk, rengeteget fejlődtünk az elmúlt 12 hónapban" – mondta Alonso.

KANADAI NAGYDÍJ, A RAJTSORREND
1. Lewis Hamilton brit Mercedes
2. Nico Rosberg német Mercedes
3. Sebastian Vettel német Ferrari
4. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer
5. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer
6. Kimi Räikkönen finn Ferrari
7. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes
8. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes
9. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes
10. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda
11. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes
12. Jenson Button brit McLaren-Honda
13. Esteban Gutiérrez mexikói Haas-Ferrari
14. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari
15. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari
16. Danyiil Kvjat* orosz Toro Rosso-Ferrari
17. Jolyon Palmer brit Renault
18. Pascal Wehrlein német Manor-Mercedes
19. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari
20. Rio Haryanto indonéziai Manor-Mercedes
21. Marcus Ericsson* svéd Sauber-Ferrari
*három rajthelyes büntetés baleset okozásáért
Magnussen (dán, Renault) nem vett részt az időmérőn, a bokszból rajtol

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik