F1: a német sajtó Vettel leendő csapattársát látta Bianchiban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.06. 14:13
null
Bianchi állítólag szóban már megegyezett a Ferrarival arról, hogy egyszer ő lesz Räikkönen utódja (Fotó: Reuters)
Német és olasz sajtóhírek szerint a Japán Nagydíjon történt balesetében súlyos fejsérüléseket szenvedett Jules Bianchinak kiváló esélye volt arra, hogy akár már 2016-ban a Ferrari pilótája legyen. A 25 éves francia pilóta szülei megérkeztek Japánba, a jokkaicsi kórházba, ahol, miután beszélnek a versenyzőt kezelő orvosokkal, talán hivatalos közleményt is kiadnak a versenyző állapotáról.

A Bild értesülései szerint a 25 éves francia ígéretet kapott arra, hogy a következő idény végén Kimi Räikkönen visszavonulása esetén beülhet a másik Ferrariba Sebastian Vettel mellé.

Bianchi 2009-ben lett a Ferrari pilótaakadémiájának tagja, ebben az évben meg is nyerte az európai F3-as sorozatot, és egy évvel később részt vehetett a Ferrari fiatal pilótáknak kiírt tesztjén. Onnantól kezdve szinte minden évben tesztelte a Scuderia autóit, kivéve 2012-ben, amikor a Force India tartalék pilótája lett.

Amikor az indiai csapat nem neki adta a 2013-as versenyzői ülését, a Marussiánál kapott lehetőséget, de nem esett kétségbe, sőt, kifejezetten kedvező fejleménynek látta, hogy a Ferrarival együttműködő orosz csapathoz került, méghozzá a maranellóiak kérésére.

„Olyan gyorsan történt minden, hogy alig tudtam követni. Ám tudtam, hogy jó helyen vagyok, mert így van reményem arra, hogy a Ferrarihoz kerüljek" – mondta nemrég Bianchi, aki az idei Monacói Nagydíjon megszerezte a Marussia első F1-es pontjait.

A pilótát Szuzukában arról kérdeztek, érettnek érzi-e magát ahhoz, hogy a Ferrarihoz szerződjön.

„Készen állok, évek óta arra készültem, hogy a Ferrarinál versenyezzek. Mi lenne a logikus lépés ezután a karrieremben, ha nem a Ferrari" – mondta bizakodóan Bianchi olasz újságíróknak.

A mosolygós francia azonban most az életéért küzd a szuzukai pályától 10 kilométerre fekvő jokkaicsi kórházban, ahol az FIA közleménye szerint megoperálták – egyes hírek szerint kétszer is, s jelenleg lélegeztetőgépen van.

A Marussia közleménye szerint Bianchi állapotáról a család döntése alapján adnak ki közleményt. A versenyző szülei magyar idő szerint hétfő délután fél kettőkor megérkeztek a kórházba, az orvosokkal való egyeztetésük után várható esetleges közlemény.

Bianchi édesapja, Philippe Dél-Franciaországban a feleségével éttermet üzemeltet, amivel kissé kilógnak a családból. Jules Bianchi nagyapja, Mauro Bianchi háromszoros sportautó-világbajnok volt, fivére, Lucien 1968-ban megnyerte a Le Mans-i 24 órás autóversenyt. Egy évvel később ugyanott tesztelés közben vesztette életét.

Philippe Bianchi is autóversenyző akart lenni, de nem engedték neki, mert veszélyes volt. Amikor Jules kisgyerek volt, apja gokartpályát üzemeltetett, és elég biztonságosnak találta a modern autósportot ahhoz, hogy ő megengedje a fiának a versenyzést.

Bianchiról továbbra is rengeteg bejegyzés szól a közösségi oldalakon, Fernando Alonso hajnalban azt írta a Twitterre, „nehéz aludni", a versenyzőtársak nagy része pedig hétfő reggel írta meg, mennyire aggódik Bianchi miatt.

Legfrissebb hírek

Magyar Nagydíj, 1. szabadedzés

F1
43 perce

Alonso hátpanaszok miatt nem vesz részt a Magyar Nagydíj első edzésén

F1
2 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – tíz emlékezetes momentum a múltból

F1
2 órája

40. Magyar Nagydíj: nálunk is a McLaren a toronymagas esélyes

F1
6 órája

F1: párbajtőr után palacsintasütés a paddockban   

F1
7 órája

„Nem fair az összehasonlítás” – továbbra is számos elemében régebbi gép Cunoda Red Bullja

F1
16 órája

„Messze ez a legrosszabb pályám” – Leclerc nem tudja, miért nem megy neki a Hungaroringen

F1
19 órája

Verstappen megerősítette, hogy 2026-ban is a Red Bullnál versenyez

F1
20 órája
Ezek is érdekelhetik