F1: Bianchit megműtik, a rendőrség a pályán helyszínel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.05. 12:54
Az F1-es Japán Nagydíjon súlyos balesetet szenvedő Jules Bianchi édesapja a francia France 3 televíziónak nyilatkozva elmondta, a fiát súlyos fejsérülésekkel szállították a szuzukai pályától 10 kilométerre fekvő kórházba, ahol műteni kezdték – ezt az FIA is megerősítette. Olasz sajtóhírek szerint a pilóta önállóan lélegzik.

A Marussia versenyzője, aki az Adrian Sutil Sauberjét mentő traktornak ütközött neki, az olasz Autosprint szaklap értesülései szerint önállóan lélegzett a mentőautóban.

Bianchi apja azt is elmondta, hogy a helyzet nagyon súlyos – nagy vérömlenyt kell eltávolítani a koponyából. Az FIA hivatalos közleményben tudatta, hogy az operációt követően Bianchit az intenzív osztályon kezelik tovább.

Közben másfél órával a verseny leintése után japán rendőrök jelentek meg a 7-es kanyarnál, és megkezdték a helyszínelést.

Niki Lauda szerint a baleset miatt nem szabad a Nemzetközi Automobil-szövetséget felelősségre vonni.

„Semmi rosszat sem tett az FIA, a verseny úgy indult el, ahogy kellett, utólag azt mondom, a rajtot előbbre hozhatták volna, de ez sem az FIA döntése volt – mondta Lauda. – Évekig nem történik nagy baleset, aztán ha mégis, mindenki meglepődik. Pedig az autósport igenis veszélyes, ezzel mindig számolni kell. Sutil balesete szokványos volt, el is szállították volna az autóját, és már nem is beszélnénk róla. Akkor jó döntésről beszélnénk, így viszont megkérdőjelezzük, az eset hatalmas balszerencse volt.”

Legfrissebb hírek

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
4 órája

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57

Leclerc hisz benne, hogy harcba szállhat a pole pozícióért a Ferrari hazai nagydíján

F1
2025.09.05. 20:55
Ezek is érdekelhetik