Räikkönen uralta a barcelonai teszthét záró napját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.02. 08:43
null
Räikkönen uralta a barcelonai teszthét záró napját (Fotó: Twitter)
A Ferrari finn pilótája, Kimi Räikkönen érte el a legjobb kört a barcelonai F1-es teszthét záró napján. A vizes körülményeket is szimuláló napon Romain Grosjean volt a legaktívabb pilóta.

 

• TÉNYLEG ENNYIRE SZOROS LEHET A MERCEDES ÉS A FERRARI CSATÁJA? – SZERDAI ÖSSZEFOGLALÓ

A Pirellinek az volt a kérése, hogy a csütörtöki tesztnapon az esőgumikat tesztelhessék a csapatok. Az aszfaltot éjszaka és reggel is tartálykocsikból locsolták fel, így délelőtt az első másfél órában az esőgumikat, utána a pálya felszáradásáig az intermediate gumikat tesztelhették a csapatok.

A Pirelli úgy tervezte, hogy a délutánt ezután meghagyja száraz pályás tesztnek, de mivel túl keveset köröztek az istállók, az ebédszünetre is berendelte a tartálykocsikat. Négy pontban fogalmazta meg az elvárásait a csapatokkal szemben:

• Legalább öt kör egyhuzamban a kopás mértékének megállapítására
• Az esőgumi és az átmeneti (intermediate) váltási pontjának megállapítása
• Hosszú menet az intermediate gumikon a kopás felmérésére
• Az átmeneti és a slick váltási pontjának megtalálása.

A Williams Lance Stroll szerdai balesete miatt egyáltalán nem körözött csütörtökön, és hatalmas meglepetésre a Mercedeshez is bekopogtatott a technika ördöge. Az eddig szinte folyamatosan köröző címvédő órákon át ki sem dugta az orrát a garázsból, még akkor sem, amikor már felszáradt a pálya – nem a Pirelli „esős” tesztjét szabotálta.

Lewis Hamilton jelezte a Twitteren, hogy elektronikai meghibásodás történt, és ő már ki sem megy az első négy órában, hanem hazautazik. Valtteri Bottas még nyolc kört megtett az ebédszünet előtt, és délután is ő száguldhat vízen és szárazon.

Az ebédszünet előtt Kimi Räikkönen Ferrarija volt a leggyorsabb Romain Grosjean Haas-Ferrarija előtt.

A McLarent mintha meglepetésként érte volna, hogy délután is vizes pályán kellett körözgetni – persze csak a kezdetekben –, de túlzott aktivitást az egész mezőnyből senki sem mutatott be.

Negyed négy körül Bottas révén a Mercedes azért elkezdett körözgetni, lágyon már meg is közelítette a délelőtti köridőket (mondjuk ekkor még csak 1:24-eket ment), majd Verstappenék is elkezdtek javítgatni az egyre jobb – értsd, szárazabb – körülmények között.

Valamivel fél öt után a Red Bull hollandja a nap során elsőként 1:22 alá tudott menni, de a lágy gumin futó Räikkönen az utolsó óra kezdetére visszavette a vezetést, amelyet már ki sem adott a kezéből, sőt, végül 1:21 alá is befért a Ferrari finnje.

A folytatás jövő keddtől, ugyanitt.

F1-ES TESZT, BARCELONA
4. NAP

1. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:20.872 (93 kör)
2. Verstappen (holland, Red Bull-TAG Heuer) 1:21.769 (71)
3.Palmer (brit, Renault) 1:21.778 (39)
4. Grosjean (francia, Haas-Ferrari) 1:22.309 (118)
5. Giovinazzi (olasz, Sauber-Ferrari) 1:22.401 (84)
6. Pérez (mexikói, Force India-Mercedes) 1:22.534 (82)
7. Vandoorne (belga, McLaren-Honda) 1:22.576 (67)
8. Bottas (finn, Mercedes) 1:23.443 (68)
9. Hülkenberg (német, Renault) 1:24.974 (51)
idő nélkül
Kvjat (orosz, Toro Rosso-Renault) (1)
Sainz (spanyol, Toro Rosso-Renault)
Massa (brazil, Williams)

2017-ES TESZTIDŐPONTOK
helyszín
dátum
BARCELONA
Február 27–Március 2.
BARCELONA
Március 7–10.
SZAHÍR
Április 8–9.
HUNGARORING
Augusztus 1–2.
ABU-DZABI
November 28–29.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik