F1: Kimi megérdemelte volna a dobogós helyet – Arrivabene

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.27. 08:57
null
A Ferrari csapatfőnöke gratulált Kimi Räikkönennek, és sajnálja a kiesését (Fotók: Hegedüs Gábor)
Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke tüzesen beszélt a Magyar Nagydíj után arról, hogy istállója rácáfolt a kritikusaira, de azt már csalódott hangon mondta el, hogy a Scuderia Kimi Räikkönen remek versenyzése ellenére, egy műszaki hiba miatt elszalasztotta a kettős győzelem lehetőségét. A Mercedesnél elmondták, pénteken háttérbe szorult a jelenlegi, rajtprogrammal segített indulás gyakorlása, inkább már a „lebutított” technológiát gyakorolták a pilóták, és ez üthetett vissza a futamon. No meg az, hogy Rosberg második kerékcseréjénél kapkodott a csapat, így a német nem ideális gumikat kapott a hajrára.

Tüzesen beszélt Sebastian Vettel győzelme után Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke, aki szerint a Scuderia elhallgattatta kritizálóit.

„Még egy hete is úgy beszéltek a Ferrariról, mint tragédiáról. Talán nem tudják vagy nem is akarják megnézni a számokat – mondta Arrivabene azokról, akik szerint a nyár elején a Ferrari teljesítménye visszaesett az év elejéhez képest. – Két győzelmünk van már ebben az évben, de nem lazíthatunk. Keményen kell dolgoznunk, ahogy ezen a héten is tettük. Pénteken James Allison azt mondta, talán ez karrierje legrosszabb edzésnapja, de sikerült mindent helyrehozni, és szombat este már úgy mentünk pihenni, hogy minden oké. A győzelemről persze nem is álmodtunk.”

Sebastian Vettel vasárnap este már a fioranói Ristorante Montanában, a Ferrari „félhivatalos” éttermében ünnepelt, a hazautazás előtt Arrivabene elmondta, hogy a győztes mellett a sokáig a második helyen haladó, de műszaki hiba miatt kieső Kimi Räikkönen is dicséretet érdemel.

„Csalódott vagyok, mert Kimi is megérdemelte volna, hogy ott legyen a dobogón, gratulálok neki, mert nagyszerűen versenyzett. Sajnos az F1-ben előfordulnak ilyenek, ezért nem ünnepelhetünk kettős győzelmet. De a motiváció megmaradt, hiszen el kell érnünk ezt a célt” – mondta Arrivabene.

A Red Bull idei legjobb eredményét érte el, először állhatott dobogóra pilótája, mindjárt kettő. Danyiil Kvjat karrierje és Oroszország legjobb F1-es eredményét elérve második lett, megelőzve Daniel Ricciardót, akinek a hajrában egy orrkúpcsere is belefért a Nico Rosberggel történt ütközése után, és dobogós maradt.

„Nagyon örülök Danyiil második helyezésének, a rossz rajtja után erősen versenyzett, megérdemelte. Daniel nagy lehetőséget kapott a győzelemre a végén, a stratégiánk az volt, hogy a frissen tartott lágy gumijával támadni fog a hajrában. Hamiltont meg is előzte, de Rosberggel szerencsétlenül járt, be kellett jönnie a bokszba, és elvesztette az esélyét a győzelemre. Így is remekül zártuk a félévet, a nyári szünetet jókedvűen kezdhetjük el„ – értékelt Christian Horner csapatfőnök, akii hozzátette, büszke rá, hogy az első négy helyen a Red Bull pilótaakadémiájának növendéke végzett (Max Verstappen lett a negyedik).

Rosberg utolsó kerékcseréje – ha az előzőnél 
nem kapkodnak, talán erre sincs szükség
Rosberg utolsó kerékcseréje – ha az előzőnél nem kapkodnak, talán erre sincs szükség

A Mercedesnek ezúttal a vesztes szerepe jutott, bár amikor a verseny után ezt felvetették a csapatfőnöknek, nemigen örült.

„Ne mondják, hogy vesztesek vagyunk, a mi szótárunkban nincs ilyen kifejezés. Inkább azt mondanám, rossz napunk volt. Több balszerencsénk és balesetünk volt, mint a szezon során eddig összesen – mondta Toto Wolff. – A rajtot nagyon elszúrtuk, ráadásul egymás után másodszor, ami elfogadhatatlan. A próbarajtoknál nem pörgött ki úgy a kerék, mint élesben, ezt meg kell vizsgálnunk. A másik, hogy a pénteki edzéseken már a szigorított szabályok szerint zajló rajtokat gyakoroltuk inkább a mostani helyett, Belgiumban már minden más lesz. A tanulság, hogy inkább a mának kell élni, nem szabad túlságosan előrerohanni.”

A Mercedes csapatfőnöke azt is elmondta, hogy Rosberg meg is nyerhette volna a versenyt, ha a csapat a biztonsági időszakban nem kapkod, és a közepesen kemény gumik helyett a lágyakat teszi fel Rosberg autójára.

„Gratulálok a Ferrarinak a győzelemhez, még ha rosszul is esik, hogy mások viszik el a trófeákat. Lewis hétvégéje a rajtig csodás volt, utána rémálommá változott. Szép nap volt az F1 számára, rémes nekünk, Nicót is beleértve. Nála a második kerékcserénél a virtuális biztonsági autós időszak miatt kapkodnunk kellett, nem volt időnk, és a keményebb gumik voltak csak kéznél. Ha lett volna még egy köre, előkerítjük a lágyakat, és más a verseny vége. Ám ezzel együtt kell élni” – mondta Wolff.

30. MAGYAR NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY (69 KÖR, 302.249 KM)
1.
Sebastian Vettel
német
Ferrari
1:46:09.985
2. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-Renault 15.748 mp h.
3. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 25.084 mp h.
4. Max Verstappen holland Toro Rosso-Renault 44.251 mp h.
5. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 49.079 mp h.
6. Lewis Hamilton brit Mercedes 52.025 mp h.
7. Romain Grosjean francia Lotus-Mercedes 58.578 mp h.
8. Nico Rosberg német Mercedes 58.876 mp h.
9. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:07.028 p h.
10. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:09.130 p h.
11. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:13.458 p h.
12. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:14.278 p h.
13. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:20.228 p h.
14. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Mercedes 1:25.142 p h.
15. Roberto Merhi spanyol Marussia-Ferrari 2 kör h.
16. Will Stevens brit Marussia-Ferrari 4 kör h.
FELADTA
megtett körök
Carlos Sainz Jr.
spanyol
Toro Rosso-Ferrari
60
Kimi Räikkönen finn Ferrari 55
Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 53
Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 41

 

A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Lewis Hamilton 5 9 10 202
2. Nico Rosberg 3 9 10 181
3. Sebastian Vettel 2 7 10 160
4. Valtteri Bottas 1 7 77
5. Kimi Räikkönen 1 7 76
6. Felipe Massa 1 8 74
7. Daniel Ricciardo 1 8 51
8. Danyiil Kvjat 1 7 45
9. Nico Hülkenberg 4 24
10. Romain Grosjean 5 23
11. Max Verstappen 3 22
12. Felipe Nasr 3 16
13. Sergio Pérez 5 15
14. Pastor Maldonado 2 12
15. Fernando Alonso 2 11
16. Carlos Sainz Jr. 4 9
17. Jenson Button 2 6
18. Marcus Ericsson 3 6
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 383
2. Ferrari 236
3. Williams-Mercedes 151
4. Red Bull-Renault 96
5. Force India-Mercedes 39
6. Lotus-Mercedes 35
7. Toro Rosso-Renault 31
8. Sauber-Ferrari 22
9. McLaren-Honda 17

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik