A McLaren bemutatta Button és Hamilton új autóját

2012.02.01. 12:31
null
Íme, az új McLaren! (Fotó: Action Images)
Címkék
A McLaren-istálló szerdán wokingi főhadiszállásán bemutatta 2012-es versenygépét, az MP4-27-est, amelyet, ahogy 1995 óta minden évben, Mercedes-motor fog hajtani. A hármas rajtszámú autó Jenson Buttoné, a négyes Lewis Hamiltoné lesz – a csapat célja, hogy ledolgozza a Red Bull-istállóval szembeni hátrányát, és 2008 után ismét egyéni, 1998 óta először pedig konstruktőr-világbajnok legyen.

A McLaren-istálló 1991-ben már zsinórban negyedik konstruktőr-világbajnoki címét ünnepelte Ayrton Senna vezérletével, ám azóta húsz idény alatt csak egy csapatbajnoki elsőséget gyűjtött be (2007-ben is a McLaren pilótái gyűjtötték a legtöbb pontot, de az istállót a kémbotrány miatt kizárták). Az előző két évet másodikként zárta a wokingi gárda, amely mindent megpróbál, hogy kilépjen a Red Bull árnyékából.

Az istállótól napokkal ezelőtt kiszivárgott az információ, hogy a gárda felkészült a támadásokra új autójával kapcsolatban, hiszen olyan újításokat vetett be, amelyeket a riválisok bizonyára szabálytalannak találnak majd. A wokingiak mérnökei és ügyvédei külön gyakorlatot vettek a szabályok értelmezéséből, hiszen a drága fejlesztési munka után nem akarnak úgy járni, ahogy a Lotus, amelynek eddig szabályosnak vélt reaktív felfüggesztéséről az FIA nemrég közölte, hogy korábbi álláspontjával szemben szabálytalan.

Az autón első ránézésre a kipufogócső elhelyezése tűnik kockázatosnak, a szélre kitett nyílás szabályossága véleményes. Az orr-részt viszont szépen megoldották a tervezők, hiányzik az a lépcső, amelyet a Caterhamnél láthattunk, és amely várhatóan a Ferrarinál is meglesz (az orrot alacsonyabbra kellett helyezni, hogy az ütközéseknél ne legyen túl veszélyes). Az autó oldala megváltozott tavalyhoz képest, a hátulja pedig egyértelműen keskenyebbé vált, ez is magyarázhatja, hogy annyira kilóg a kipufogócső.

MÉG TÖBB KÉP ITT!
MÉG TÖBB KÉP ITT!

A csapatnál tisztában vannak a kockázattal, amely kettős, hiszen egyrészt az FIA bármikor szabályellenesnek nyilváníthatja az alkatrészeket, másfelől már az első teszteken kiderülhet, hogy az elméletben nyerő megoldás a gyakorlatban nem is olyan kifizetődő – ilyen volt tavaly a bonyolult kipufogórendszer, amelyet nem is használt a csapat.

A McLaren nem titkolja, elsősorban az időmérő edzéseken szeretne javulni, mert tavaly Sebastian Vettel a 19 futamból 15-öt az első rajtkockából kezdhetett el a Red Bull-Renault-val, és ennek nagy szerepe volt abban, hogy a futamok elején meglógott riválisaitól, és sorra nyerte meg a versenyeket.

Az MP4-27-est elsőként Oliver Turvey, a csapat fiatal tesztpilótája próbálja ki, kedden az első jerezi kollektív teszt első napján pedig Button ül be az ezüst gépbe. A McLaren vezetőségének Button miatt nem kell különösebben aggódnia, az angol évek óta kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt, okos versenyzéssel képes az időmérőkön elszenvedett hátrányának ledolgozására.

Nagyobb fejtörést okoz Hamilton, aki jó napján még Vettelt is meg tudta verni az időmérőn, de tavaly igen ritkán volt jó napja. Magánéleti gondjai rossz hatással voltak versenyzésére, Bernie Ecclestone szerint új menedzsmentje sem az érdekeit szolgálja, Hamilton a csapatban Button mögé szorult. A 2008-as világbajnok fogadkozott, hogy 2012-re összeszedi magát, nagy kérdés, sikerül-e.

„Csodálatos az autó, ennyire kifinomult koncepciót még nem láttam. Jó, hogy az új szabályok miatt nagyobb és stabilabb lett a visszapillantó tükör, Felipe Massa is biztosan örül neki” – viccelődött Hamilton.

„Az F1-es autó akkor szép, ha nyernek vele. A mi célunk, hogy két vb-címet nyerjünk az idén" – mondta Martin Whitmarsh csapatfőnök.

A 2012-ES FORMULA–1-ES BEMUTATÓK
Red Bull (Red Bull-Renault, Sebastian Vettel, Mark Webber)
Február 6.
McLaren (McLaren-Mercedes, Jenson Button, Lewis Hamilton)
Február 1.
Ferrari (Ferrari, Fernando Alonso, Felipe Massa)
Február 3.
Mercedes (Mercedes, Michael Schumacher, Nico Rosberg)
Február 21.
Lotus (Lotus-Renault, Kimi Räikkönen, Romain Grosjean)
Február 5.
Force India (Force India-Mercedes, Paul Di Resta, Nico Hülkenberg)
Február 3.
Sauber (Sauber-Ferrari, Kobajasi Kamui, Sergio Pérez)
Február 6.
Toro Rosso (Toro Rosso-Ferrari, Daniel Ricciardo, Jean-Eric Vergne)
Február 6.
Williams (Williams-Renault, pastor Maldonado, Bruno Senna)
Február 7.
Caterham (Caterham-Renault, Heikki Kovalainen, Jarno Trulli)
Január 26.
HRT (HRT-Cosworth, Pedro de la Rosa, ???)
???
Marussia (Marussia-Cosworth, Timo Glock, Charles Pic)
Március 1.
Legfrissebb hírek

O Hjon Gju elárulta: lázasan lőtte a győztes gólt

Foci vb 2026
3 perce

Statisztikák: ha Dél-Korea nyer, azt általában 2–1-es eredménnyel teszi

Foci vb 2026
9 perce

Amerikai pite: mexikói fieszta, kiállítások és dél-koreai fordítás – az 1. vb-játéknap kibeszélője

Foci vb 2026
10 perce

Magaslati levegő, meglepő kezdőcsapat – kesereg a cseh sajtó

Foci vb 2026
19 perce

Statisztikák: ha Dél-Korea nyer, azt általában 2–1-es eredménnyel teszi

Foci vb 2026
43 perce

Ladislav Krejcí „nyugdíjazta” Tomás Rosicky dupláját

Foci vb 2026
1 órája

Ami Szonnak nem ment, Hvang In Bomnak igen – Dél-Korea hátrányból felállva darálta be a cseheket

Foci vb 2026
1 órája

NHL: újra nyert, egy lépésre a bajnoki címtől a Carolina

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik