F1: Nem a Ferrariban, hanem magamban csalódtam – Leclerc

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2023.07.01. 20:12
null
Leclerc úgy hiszi, a vezetési stílusával van gond (Fotó: AFP)
Max Verstappen fölényes győzelmet aratott a Formula–1-es Osztrák Nagydíj sprintjén, igaz, átélt néhány meleg pillanatot a csapattárssal, Sergio Pérezzel vívott csata közben a rajt után. A két versenyző már a leintést követően megbeszélte a történteket, és a mexikói kiemelte, nem szándékosan szorította le a vetélytársát. A harmadikként befutó Carlos Sainz Jr. örült az erős tempónak, Charles Leclerc ugyanakkor szenvedett a másik Ferrarival. A monacói úgy érzi, a vezetési stílusa jelenti a gondot, így bízik benne, hogy vasárnap nem felemás körülmények fogják fogadni a mezőnyt.

 

 

Bár Max Verstappen a rajtnál elvesztette az első helyet, néhány kanyaron belül visszaállt az élre, és onnantól kezdve nem is engedte ki a kezei közül a vezetést. A címvédő végül fölényesen, 21 másodperces előnnyel szelte át a célvonalat csapattársa, Sergio Pérez előtt, és 70 pontra növelte az előnyét az egyéni vb-összetettben.

36. OSZTRÁK NAGYDÍJ
JÚNIUS 30., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Verstappen 1:05.742
Időmérő: 1. Verstappen 1:04.391
JÚLIUS 1., SZOMBAT
Sprintkvalifikáció: 1. Verstappen 1:04.440
Sprint: 1. Verstappen, 2. Pérez, 3. Sainz
JÚLIUS 2., VASÁRNAP
A verseny (71 kör, 306.452 km) rajtja: 15.00
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Július 9., 16.00
Brit Nagydíj, Silverstone
Július 23., 15.00Magyar Nagydíj, Mogyoród
Július 30., 15.00
Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps

„Nem volt ideális a rajtom, kipörögtek a kerekek, de miután visszavettem az első helyet, onnantól csak a gumikra összpontosítottam, hiszen tudtam, hogy ha nem érkezik újabb eső, akkor a 24 kör elég sok a köztes esőgumin. A száraz pályára alkalmas abroncsok sokkal gyorsabbak voltak az utolsó öt körben, ám ilyen nagy előnnyel az élen nem volt értelme kiállni kereket cserélni" – kezdte az értékelést a kétszeres bajnok, majd kitért a márkatársával vívott csatára is.

Az egyes kanyarból kimenet meleg pillanatokat éltünk át. Amikor a fűre kényszerítenek, nagyon csúszós, de sikerült kontrollálnom a helyzetet, és onnantól kezdve a saját versenyemet futottam" – tette hozzá a vasárnapi versenyt is a pole pozícióból váró Verstappen.

Pérez néhány pillanatig az élre állt a rajtot követően, ám nem tudta sokáig megtartani a vezetést, majd nem sokkal később Nico Hülkenberg is elment mellette, így visszaszorult a harmadik helyre. A mexikói ezt követően némileg beragadt a Haas mögé, hiszen csak a tizenkettedik körben tudta visszavenni a második pozíciót.

Jól rugaszkodtam el, aztán csatáztunk Maxszal, aminek következtében végül Nico is elment mellettem. Nagyon erős volt az első néhány körben, és nehézséget okozott megelőzni őt – kezdte a mexikói, aki részletesebben is beszélt a Red Bull házi párharcáról. – Úgy hiszem, Max mérges volt rám amiatt, ahogyan a kettes kanyarnál leszorítottam, de nem láttam őt. Rontottam az első kanyarban, és igazából csak próbáltam védeni a pozíciómat."

„Amint észrevettem, hogy ott van, hagytam neki elég helyet, és visszaadtam a pozíciót. Minden rendben van, már megbeszéltük a történteket, és meglett az első két hely. A látási viszonyok viszont eléggé rosszak voltak odakint. Miután megelőztem Nicót, csakis a gumikra kellett vigyázni, hogy eljussak a végéig, hiszen könnyen visszaeshettem volna, főleg, hogy többen is kiálltak száraz pályára alkalmas gumikért" – tette hozzá a vasárnapi versenyt a 15. rajtkockából váró Pérez.

A két Red Bull-os összecsapásával kapcsolatban a csapatfőnök, Christian Horner is megosztotta a véleményét, és elmondta, le van tisztázva, hogy a két versenyző meddig mehet el az egymással való csata közben.

Már megbeszélték a történteket. Úgy vélem, Checo talán nem látta Maxot, szerencsére nem ütköztek össze, és az első két hely nagyszerű eredmény számunkra. A szabályok elég igazságosak: szabad a kemény harc, de elég helyet kell hagyniuk egymásnak. Az első és a hármas kanyarban rendben volt, közötte volt a gond, de talán Checo nem is látta Maxot" – magyarázta a szakember.

Carlos Sainz Jr. az ötödik helyről vágott neki a 24 körös minifutamnak, s végül a „vörös bikák" mögött, harmadikként látta meg a kockás zászlót. A Ferrari spanyolja elégedett volt az eredménnyel, és kiemelte, a Red Bull ezúttal is túl gyors volt.

Nehezek voltak a körülmények, főleg, hogy a hétvégén először használtuk a köztes esőgumikat, és nem igazán tudtuk, hogy mire számítsunk az egyensúly tekintetében. Úgy tűnt, hogy jó tempónk van, de az elején kissé szenvedtem nagy sebességnél. Ezután sikerült visszanyernem a tempót, és egészen közel tudtam maradni Checóhoz, azonban a Red Bull túl gyors volt hozzánk képest.. A verseny közepén akadt egy pont, amikor elég magabiztosnak éreztem magam, aztán amint elkezdtek kopni a gumik, lemaradtam Checótól. Összességében jó eredményt értünk el, és megpróbálok vasárnap is jó teljesítményt nyújtani" – értékelt a vasárnapi versenyt a harmadik pozícióból kezdő pilóta.

Charles Leclerc a hatodik helyet szerezte meg a sprintkvalifikáción, de az Oscar Piastri feltartása miatt kapott három rajthelyes büntetése értelmében a kilencedik rajtkockából volt kénytelen elrajtolni. Bár többször is összecsapott Lando Norrisszal, valamint Esteban Oconnal az utolsó pontszerző helyekért, végül tizenkettedikként szelte a célvonalat. Ennek hátterében az állt, hogy a monacói a riválisokkal ellentétben nem tudott erős tempót diktálni a száraz pályára alkalmas abroncsokon.

Izgalmas, de lassú – értékelte röviden a sprintet a ferraris, aki később kitért arra, mi lehetett a tempóhiány oka. – Nem a Ferrariban, hanem magamban csalódtam, a versenyem nem volt erős. Bizonyos helyzetekben nagyon szenvedtem. Valahányszor amikor slickekre váltunk a félig vizes, félig száraz pályán, sehol sem vagyok. Rá kell jönnünk, pontosan mi lehet az oka, hiszen ez sorban már a harmadik ilyen verseny egymás után, amikor ilyen körülmények között találjuk magunkat és én szenvedek."

A vezetési stílusommal lehet a probléma, ami nem ízlik az autónak, s én emiatt elvesztem az önbizalmam, és még inkább küszködök. Nagy kár érte, de minden eddiginél keményebben fogok dolgozni, hogy olyan erős legyek ilyen körülmények között, amennyire csak lehetséges" – jelentette ki a monacói, aki bízik benne, hogy vasárnap nem lesz eső, hiszen akkor nehéz verseny fog rá várni.

Ha vasárnap újra esik, és hasonlóan félig vizes, félig száraz pályaviszonyok lesznek, újra szenvedhetek. Ha teljesen száraz, vagy teljesen vizes körülmények vannak, akkor nincs gond, hiszen akkor erős vagyok, és jól érzem magam" – emelte ki, majd arra a kérdésre is felelt, elérhetőnek tartja-e a dobogót, ha az általa említett időjárási viszonyok fogadják a mezőnyt.

„Igen, elérhető a pódium. A győzelem már más téma, mivel arra számítok, hogy a Red Bull és Max gyorsabb lesz, de a top három elérhető" – fogalmazta a meg a célját a vasárnap a második rajtkockából induló Leclerc.

OSZTRÁK NAGYDÍJ, A SPRINT VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 24 kör
2. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 21.048 24
3. Carlos Sainz spanyol Ferrari 23.088 24
4. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 29.703 24
5. Fernando Alonso spanyol Aston Martin-Mercedes 30.109 24
6. Nico Hülkenberg német Haas-Ferrari 31.297 24
7. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 36.602 24
8. George Russell brit Mercedes 36.611 24
9. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 38.608 24
10. Lewis Hamilton brit Mercedes 46.375 24
11. Oscar Piastri ausztrál McLaren-Mercedes 49.807 24
12. Charles Leclerc monacói Ferrari 50.789 24
13. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 52.848 24
14. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 56.593 24
15. Pierre Gasly francia Alpine-Renault 57.652 24
16. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1:04.822
24
17. Nyck de Vries holland AlphaTauri-Honda 1:05.617 24
18. Logan Sargeant amerikai Williams-Mercedes 1:06.059
24
19. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 1:10.825
24
20. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 1:16.435
24
A VB ÁLLÁSA
PILÓTÁK GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LEGGYORSABB KÖRÖK PONT
1. Max Verstappen 6 8 9 3 203
2. Sergio Pérez 2 4 8 2 133
3. Fernando Alonso 6 9 121
4. Lewis Hamilton 3 8 1 102
5. Carlos Sainz 8 74
6. George Russell 1 7 1 66
7. Charles Leclerc 1 5 54
8. Lance Stroll 6 42
9. Esteban Ocon 1 6 31
10. Pierre Gasly 5 15
11. Lando Norris 3 12
12. Nico Hülkenberg 2 9
13. Alexander Albon 2 7
14. Oscar Piastri 2 5
14. Valtteri Bottas 2 5
16. Csou Kuan-jü 2 4
17. Cunoda Juki 2 2
18. Kevin Magnussen 2 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Honda 336
2. Mercedes 168
3. Aston Martin-Mercedes 163
4. Ferrari 128
5. Alpine-Renault 46
6. McLaren-Mercedes 17
7. Haas-Ferrari 11
8. Alfa Romeo-Ferrari 9
9. Williams-Mercedes 7
10. AlphaTauri-Honda 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik